film / gondolat
2012. 07. 28.
A Prizma három évvel ezelőtt jó érzékkel talált meg egy szűk, de – tekintve a lap sikerességét – mégiscsak létező lyukat az amúgy túlzsúfoltnak tetsző magyar filmes folyóirat-színtéren. A Prizma ugyanis a tudományos precizitást elegáns külsőbe csomagolja, a különböző teóriák tűzijátékát pedig olyan aktuális témákra koncentrálja, amelyek a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthatnak. A Kortárs skandináv film vagy a Jim Jarmusch lapszám után ilyen amanapság reneszánszát élő trashfilmről szóló kiadvány is, amely nem csak hiánypótló és tanulságos, de néhol kifejezetten szórakoztató olvasmány is.
2012. 05. 04.
A spanyolhonban és Magyarországon egyaránt kultikus státuszt élvező Torrente-széria nem csak azt bizonyítja, hogy a tabudöntögető, "gross-out" alpár-humor szól a legérzékenyebben a korszellemhez, hanem azt is, hogy ebben a műfajban mindig lehet lejjebb rakni a lécet. Összeállításunkban elsősorban a Torrente-filmek karakterportréját, illetve műfaji összetevőit boncolgatjuk, de természetesen az aktuális, negyedik részt is kivesézzük.
2012. 03. 21.
Régen minden súlyos volt, üzente az Anilogue egyik filmje, számos társával együtt bizonyítva: sok minden az animációtól sem válik súlytalanabbá. Kései gondolatok a fesztiválról, sok csirkével, macskával, sünnel és traumával.
2012. 02. 23.
Az Egy hét Marilynnel, A némafilmes, A leleményes Hugo, illetve Pálfi György Final Cut - Hölgyeim és Uraim című mozicsodája apropóján csokorba szedtük azokat a filmeket, amelyekben a készítők leginkább saját identitásukra, munkájuk napos vagy árnyas oldalára, netán a filmgyártási hierarchiában elfoglalt helyükre irányítják a szemlélő figyelmét. A fent említett három filmmel hamarosan külön-külön foglalkozunk, addig pedig megmutatjuk, melyek azok a filmek, amelyek a mozi varázsát idézik - de nem a megszokott módon.
2011. 12. 23.
Pszichologizáló elbeszélésmód helyett megkapó egyszerűség. Új-Hollywood egyik legméltatottabb, mára rendezővé érett (Kisvárosi gyilkosság, Ádám feltámadása) forgatókönyvírója (A taxisofőr, Dühöngő bika) három megkerülhetetlen filmművész, Ozu, Bresson és Dreyer hasonló stilisztikáját, formalizmusát boncolgatja, és helyezi egyetlen kontextusba nagy hatású tanulmánykötetében.
2011. 11. 14.
A cannes-i fesztiválról náci „poénjáért” kipenderített Lars von Trier továbbra is a médiahacker művész pózát ölti magára, és legújabb filmje arról tanúskodik, hogy művészi értelemben korántsem időszerűtlen problémák foglalkoztatják. A Melankólia kifejezetten megerősíti azt a benyomást, hogy a rendező az Antikrisztussal sem csupán egyszerű fricskát kívánt adni a (nagy)polgári közönségnek: a puszta pimaszságként értékelt Tarkovszkij-ajánlás mára megfontolandó állításnak tűnik.
2011. 10. 18.
A Harry Potter-történetekben tehát a fantasy horrorral keveredik, de mi a helyzet a filmadaptációkkal? A történetek esetében nem tettem különbséget regény és film között, hisz e műfajok mindkét ágazatban hasonló mértékben vannak jelen és alapműveiken keresztül hatnak egymásra, a Harry Potter-filmek ráadásul kifejezetten hű adaptációk. Amiben esetünkben mégis különbözőek a regények és a filmek, az a műfaji képlet eltolódása: a filmek alkotói következetesen eliminálták a regények horrorját. (A szöveg első része itt, a második pedig itt olvasható.)
2011. 10. 07.
Az új Conan, a barbár híre hallatán rögtön remake-et kiálthatnánk, pedig kivételesen nem újrahasznosításról, hanem az 1982-es, azonos című klasszikus alapját képező novellák új (és hű) adaptációjáról van szó. A remake-specialista Marcus Nispel új feldolgozása reprezentatív „kard és varázslat” fantasy – az alműfaj minden erősségével és (jóval több) hibájával –, mely egyúttal arra is rávilágít, hogy az Oliver Stone, John Milius és Arnold Schwarzenegger nevével fémjelzett első Conan, a barbár mennyire kiemelkedik a ponyvafantasy mezőnyéből.
2011. 08. 28.
Miért fontos, hogy milyen műfajúak a Harry Potter-regények és filmek? Egy történet műfajisága a legfontosabb tulajdonsága, hisz a mesélők és közönségük egyaránt zsánerekben gondolkodik, amikor megpróbál rendet tenni az elbeszélések, a kultúra káoszában. A Harry Potter-sztorik alkotói ráadásul kifejezetten zsánerhagyományokra, fantasy és horror remekművek által kanonizált sémákra, motívumokra építenek, így e művek műfajisága a népszerűségük miértjére is választ adhat. (Az első rész itt olvasható!)
2011. 08. 02.
A Harry Potter-regényeket és filmeket általában a fantasy zsánerébe sorolják, sőt egyenesen iskolapéldáiként hivatkoznak rájuk. Ritkán emlegetik a horror műfaját e művekkel kapcsolatban, pedig ha tipikus, újat nem mutató fantasy-történetekről lenne szó, nem lennének ennyire sikeresek. A Harry Potter-regényekben és filmekben a fantasy a horrorral keveredik, a világraszóló siker mellett megcáfolva egy műfajelméleti paradoxont is.
