film / gondolat
2012. 10. 30.
Habár idén egy évtizedes, jelen sorok papírra vetője a szkeccsfilmek non plus ultrájaként tekint rá (a kortárs füzérek közül talán a Kávé és cigaretta, és a The Hire című BMW-s promóció-sorozat érhet a nyomába). Gondolatok egy vízfodorként alakuló-formálódó absztrakcióról – a kreátorok szándékai szerint a Millennium beköszöntére reflektálva.
2012. 09. 07.
Jason Bourne korunk emblematikus hőse: identitásvesztett gyilkológép. Hatékony, mint egy számítógép, és kb. annyira nehéz vele azonosulni, mint egy videójáték-karakterrel. Identitásvesztése okán olyan univerzális hőssé válik, akiről talán Joseph Campbellnek is lenne egy-két szava. A Bourne-identitást elemeztük – a CIA-ügynököknél kicsit alaposabban.
2012. 09. 04.
Quentin Tarantino legutóbbi filmje, a Becstelen Brigantyk forgatókönyve jóval a premier előtt felkerült a világhálóra, ugyanez történt a hozzánk jövő januárban érkező várva-várt Django elszabadul szkriptjével. A Becstelen Brigantyk esetében kevés különbség volt a szkript és a kész film között, a forgatókönyvből és az előzetesekből tehát összerakhatjuk, hogy fog festeni a Django elszabadul (spoiler nélkül).
2012. 08. 06.
Maupassant egyik legsikeresebb regénye időről időre megjelenik a filmvásznon is, hogy a 19. század végének Párizsából tartson tükröt a mindenkori nézőnek. A mozgóképes változatok aztán hol jobban, hol kevésbé maradnak hűek irodalmi elődjükhöz, ami a legkülönfélébb adaptálási eljárások lehetőségein túl a kor szellemi kérdéseire, esztétikai törekvéseire és nézői elvárásaira is rámutat.
2012. 07. 28.
A Prizma három évvel ezelőtt jó érzékkel talált meg egy szűk, de – tekintve a lap sikerességét – mégiscsak létező lyukat az amúgy túlzsúfoltnak tetsző magyar filmes folyóirat-színtéren. A Prizma ugyanis a tudományos precizitást elegáns külsőbe csomagolja, a különböző teóriák tűzijátékát pedig olyan aktuális témákra koncentrálja, amelyek a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthatnak. A Kortárs skandináv film vagy a Jim Jarmusch lapszám után ilyen amanapság reneszánszát élő trashfilmről szóló kiadvány is, amely nem csak hiánypótló és tanulságos, de néhol kifejezetten szórakoztató olvasmány is.
2012. 05. 04.
A spanyolhonban és Magyarországon egyaránt kultikus státuszt élvező Torrente-széria nem csak azt bizonyítja, hogy a tabudöntögető, "gross-out" alpár-humor szól a legérzékenyebben a korszellemhez, hanem azt is, hogy ebben a műfajban mindig lehet lejjebb rakni a lécet. Összeállításunkban elsősorban a Torrente-filmek karakterportréját, illetve műfaji összetevőit boncolgatjuk, de természetesen az aktuális, negyedik részt is kivesézzük.
2012. 03. 21.
Régen minden súlyos volt, üzente az Anilogue egyik filmje, számos társával együtt bizonyítva: sok minden az animációtól sem válik súlytalanabbá. Kései gondolatok a fesztiválról, sok csirkével, macskával, sünnel és traumával.
2012. 02. 23.
Az Egy hét Marilynnel, A némafilmes, A leleményes Hugo, illetve Pálfi György Final Cut - Hölgyeim és Uraim című mozicsodája apropóján csokorba szedtük azokat a filmeket, amelyekben a készítők leginkább saját identitásukra, munkájuk napos vagy árnyas oldalára, netán a filmgyártási hierarchiában elfoglalt helyükre irányítják a szemlélő figyelmét. A fent említett három filmmel hamarosan külön-külön foglalkozunk, addig pedig megmutatjuk, melyek azok a filmek, amelyek a mozi varázsát idézik - de nem a megszokott módon.
2011. 12. 23.
Pszichologizáló elbeszélésmód helyett megkapó egyszerűség. Új-Hollywood egyik legméltatottabb, mára rendezővé érett (Kisvárosi gyilkosság, Ádám feltámadása) forgatókönyvírója (A taxisofőr, Dühöngő bika) három megkerülhetetlen filmművész, Ozu, Bresson és Dreyer hasonló stilisztikáját, formalizmusát boncolgatja, és helyezi egyetlen kontextusba nagy hatású tanulmánykötetében.
2011. 11. 14.
A cannes-i fesztiválról náci „poénjáért” kipenderített Lars von Trier továbbra is a médiahacker művész pózát ölti magára, és legújabb filmje arról tanúskodik, hogy művészi értelemben korántsem időszerűtlen problémák foglalkoztatják. A Melankólia kifejezetten megerősíti azt a benyomást, hogy a rendező az Antikrisztussal sem csupán egyszerű fricskát kívánt adni a (nagy)polgári közönségnek: a puszta pimaszságként értékelt Tarkovszkij-ajánlás mára megfontolandó állításnak tűnik.
