építészet
![Látványos, de túl sok a szöveg](data/_cache/2015-09-04/g223566_u70581_plecnik_1_8646_220x220.jpg)
2015. 09. 13.
A Műcsarnok Szlovén kapcsolat című kiállításkomplexumának egyik darabja Jože Plečnik munkásságát mutatja be a látogatók számára, miközben építészeti alkotásainak felvonultatásával, valamint működése helyszíneinek felvillantásával az építész személyes alkotói portréját is megpróbálja megrajzolni.
![Örül neki, hogy itt lehet: Mád](data/_cache/2015-08-15/img_0204_8613_220x220.jpg)
2015. 08. 15.
Emlékszem, még a 90-es években az Alkonyi László által létrehozott Borbarát magazinból értesültem először a terroir (terület, talaj) vagy a fajtajelleg hangsúlyozásának különbségéről. Bölcsészként nagyon szerettem a kezdetben nagyméretű, fényes, majd később meghitt, kisebb, inkább környezetbarát papíron kiadott folyóiratot. Ma már sajnálom, hogy a számokat odaajándékoztam valakinek (nem hiszem, hogy annyira értékén kezelte őket, mint én). Ha jól hámozom ki, Alkonyinak akkor egy fő eszmetársa volt a borászok, mégpedig a tokaji borászok közt: Szepsy István. Mára nemigen van ellenfele a nézetnek, miszerint kiemelkedő minőség kiemelkedően jó termőterületen érhető csak el (természetesen másutt is lehet korrekt borokat készíteni). A terület értékét külön mutatja az a mozdulat, ahogy a gazda megmorzsolja a földet, méricskél egy-egy követ.
![Ha mérnök és Algériában dolgozott, várja Önt a Lechner Tudásközpont](data/_cache/2015-06-10/220_8488_220x220.jpg)
2015. 06. 12.
A Lechner Tudásközpont keres minden olyan dokumentumot (tervet, fotót, levelezést), és vár minden visszaemlékezést, mely a magyar építészek és mérnökök 1960-80-as években Algériában létrehozott munkáival kapcsolatos.
![A falak pedig beszélni tudnak](data/_cache/2015-04-22/ngyzetes_8236_220x220.jpg)
2015. 05. 13.
A Budapesti Építészeti Filmnapok zárásaként a Wim Wenders executive produceri munkájaként létrejött 165 perces filmopuszt, A kultúra katedrálisait vetítette két részben az Uránia mozi. A szkeccsfilm hat rendező munkáiból áll össze, akik fél-fél órában járnak körül néhányat a civilizáció fellegvárai közül, Kaliforniától Szentpétervárig. A kiválasztott épületek többsége kulturális intézménynek ad otthont (operaház, múzeum, könyvtár, hangversenyterem), de bekerült az összeállításba egy sivatag közepén álló tudományos kutatóközpont, sőt a fegyház is, amelyik állítólag a legemberségesebb a világon. A felkért filmesek maguk választották ki az épületeket, az esetleges szelekció pedig tematikus sokszínűséghez vezetett. A rendezői megközelítésmódok már nem mutatnak ilyen heterogenitást.
![Kiűzetés a városokból](data/_cache/2015-05-12/220_8337_220x220.jpg)
2015. 05. 13.
Másfél éve élek pesten, egy kedves kis albérletben, legjobb egyetemi barátnőmmel. Van suli is meg munkák is, úgyhogy nem unatkozunk. Boldog kis életünket viszont megbolygatta a hír, hogy költöznünk kell.
![Megkedveltük a brutalista betont, szerintünk szép!](data/_cache/2015-03-16/lead_8106_220x220.jpg)
2015. 03. 19.
A Budapesti Építészeti Filmnapok – speciális tematikája ellenére – eddig sem volt szűk rétegközönségnek szóló fesztivál. Az idei szelekcióba azonban a szokásosnál is több olyan film került, amely túlmutat azon, hogy kizárólag épületeket mutasson be. Ebben az évben a városi önszerveződő közösségekről szóló alkotások kerültek előtérbe. A népszerű téma beemelésével a fesztivál programja az eddigieknél is szélesebb közönséget tudott megszólítani. A legkelendőbb filmek, amelyekre előre elfogytak a jegyek, dupláztak is a Toldi moziban.
![Felfedezetlen afrikai építészet](data/_cache/2015-03-09/220_220_8092_220x220.jpg)
2015. 03. 12.
A függetlenség építészete, Afrika építészete. Ezzel a címmel nyílt kiállítás a svájci Weil am Rhein-ben található Vitra Design Museum Gallery-ban. Út a szabadságig épületekben kifejezve a 60-as évektől napjainkig, Közép-Afrika öt országából.
![Egy folyamatosan alakuló sztori](data/_cache/2015-03-05/220_220_8080_220x220.jpg)
2015. 03. 06.
Idén hetedik alkalommal foglalja el a Toldi mozi termeit a Budapesti Építészeti Filmnapok. Polyák Leventével, a fesztivál egyik, alapítószervezőjével beszélgettünk az idei programról és arról, ami mögötte van.
![A modernizmus útjai](data/_cache/2015-02-26/220_220_8061_220x220.jpg)
2015. 02. 27.
Tavaly decemberben a bécsi Iparművészeti Múzeum (MAK– Austrian Museum of Applied Arts) átfogó kiállítást szervezett a bécsi modernizmus két kiemelkedő építészének munkái köré. Az idén 150 éves MAK, stílusosan két olyan osztrák alkotót választott, akik munkáikkal prominens helyet foglalnak el a nemzetközi építészetben és iparművészetben egyaránt. Adolf Loos és Josef Hoffmann nem csupán új irányt képviseltek a kor romantikus építészetéhez képest, de elképzeléseik hatással voltak olyan építészek munkáira mint Le Corbusier vagy Rem Koolhaas.
![Pályázat a dessaui Bauhaus Múzeumra](data/_cache/2015-02-26/220_8064_220x220.jpg)
2015. 02. 27.
A magyar építészet ha nem is ezer, de egy tucat szállal kötődik a Bauhaushoz, elég csak a MOME névadójára Moholy-Nagy Lászlóra gondolnunk. A jövő héten teszik közzé az új bauhaus múzeumra kiírt építészeti tervpályázatot, itt az alkalom, hogy magyar építészek tervei is megjelenjenek. Az épület Dessauban épülne fel, ahol a híres német művészeti, iparművészeti és építészeti iskola székelt 1925 és 1932 között. A Dessau Bauhaus alapítvány a tervei szerint 2019-ben nyitná meg az új múzeumot, az iskola alapításának századik évfordulóján.