art&design / kiállítás
2011. 08. 01.
A Limmat által kettészelt óváros szűk utcáiból kiérve egy szocreál hatású épület tűnik fel. A homlokzatán öles ércbetűk hirdetik a betonszarkofág rendeltetését: KUNSTHAUS. Mintha csak a hajdani NDK-ban bolyonganék. Betérve azonban makulátlanul fehér falak, elegáns tipográfia és kifogástalan vasárnapi modoruk mellé illő öltözéküket felöltő helyi műkedvelők oszlatják el a kétségeim: valóban a svájci bankfőváros képzőművészeti központjába érkeztem.
2011. 07. 31.
Az első kínai császár agyaghadserege című kiállításról kilépve az egyik gimnáziumi tanárom jutott eszembe, aki hosszan mesélte egyszer, miként vezették fel neki valamely balkáni állam határőrei angolul kevésbé tudván, csúszópénzre viszont nagyon is vágyva, hogy ha nem fizet, akkor baj lesz. És mivel nem tudtak sokkal többet tényleg, gyakorlatilag mutogattak és ezt ismételgették: „money, big problem, money, big problem”.
2011. 07. 22.
„Ortiz után szabadon: ez nem a csirke halála, hanem színeváltozása." Molnár Gergely és Tóth Kinga pszicho-agrár gesamtkunstwerket idéző kiállítása június 18-án nyílt meg a Kalicka Bisztróban. Az alábbiakban Nemes Z. Márió kiállításhoz készült megnyitószövegét adjuk közre.
2011. 07. 20.
Június 30-án nyitotta meg Eszenyi Enikő a Budapest Pozitív fotókiállítást a Mai Manó Házban, amely a Budapest Fotográfiai Ösztöndíj tíz évében kitüntetett alkotók sorozataiba enged betekintést. A kiállítás szeptember 11-ig tekinthető meg, e mellett a Napfény műteremben Budapestről szóló dokumentumfilmek várják a látogatókat.
2011. 07. 15.
Budapest sosem volt egy Párizs, Berlin vagy New York. Nem volt képes a „nemzetközi kultúrahálózatban” központi helyet kivívni, de ezen nincs is nagyon mit csodálkozni, még csak magyarázkodni sem. Ha végigpörgetjük a XX. század képzőművészeinek névsorát, így is szép számmal találunk magyarokat. A Ludwig Múzeum a legnagyobbakat igyekszik sorra venni, ezúttal Moholy-Nagy László munkássága került terítékre.
2011. 06. 20.
Mladen Stilinović első pillantásra tipikus közép-európai alkotó, nem igazán foglalkoztatja a forma, annál inkább az elmúlt évek társadalmi változásai, a hosszúra nyúlt szocializmust követő kiszolgáltatottság, a leváltott rendszer abszurditása, meg hogy az élet fáj. Valójában Mladen nem csak a sajátos társadalmi-kulturális közegének köszönheti érdeklődésének fókuszpontját, a termek közt haladva egyre élesebben rajzolódik ki előttünk az életmű, amely a művészetet nem csak eszközként használja, hanem épp ellenkezőleg, tisztító célzattal tesz kísérletet az ideológiai jelek kiforgatására, kontextusuktól való függetlenítésére – tegyük hozzá rögtön a kudarc, a megvalósíthatatlanság tudatosításával.
2011. 06. 11.
Pop-art svindler vagy fotóművész? Giccses vagy őszinte? Szimmetriát vagy aszimmetriát keres? Középre tolakszik vagy elbújik? A várost vagy a benne élő embert fényképezi? A Magyar Nemzeti Múzeum Pop City Trash című kiállításán jártam.
2011. 05. 31.
A Velencei Biennálé kezdete előtt pár héttel – 2011. április elején – új kiállítás nyílt a velencei kortárs művészeti szcéna egyik legfontosabb színtereként számon tartott Pinault Alapítványban. A lét, a világ megkérdőjelezése, az alkotáshoz szükséges szüntelen válaszkeresés jelentik A kétely dicsérete című tárlat gerincét, amely François Pinault gazdag és szerteágazó gyűjteménybe enged betekintést.
2011. 05. 27.
A Flash Art Project két fiatal képzőművész több részesre tervezett művészeti programja, melynek célja átjárót építeni a kortárs irodalom és a kortárs képzőművészet birodalma közé. Bárdosi Katinka és Tisch Bálint arra vállalkoztak, hogy egy fiatal költő, Varró Dániel Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson című szonettjét ízekre szedjék, majd a kortárs képzőművészet minden határt elmosó eszközeivel – formával, színnel, mozgóképpel – újraalkossák, átértelmezzék, ezen felül pedig még saját érzéseikkel, gondolataikkal is gazdagon megfűszerezzék azt.
2011. 05. 17.
A Műcsarnokban hullámzik felettünk a fény. Pillanatokra játékos bárányfelhők borítanak árnyba egy-egy termet, aztán tova is nyargalnak. Michaël Borremans is a kiállítótér fényjelenségein álmélkodik. Először másfél éve járt a Műcsarnokban – meséli. Akkor ősz volt. Komorabb megvilágítás. Szakállat enni szinte lehetetlen. Vagy mégis lehetséges?
