art&design / kiállítás
2018. 01. 26.
„Az elmúlt évek utazásai során megtanultam hány kép fér a bőröndbe, hogyan lehet kihasználni legoptimálisabban a helyet, illetve, hogy a festőeszközöket sohasem tároljuk a kézipoggyászban!” – írja Árnyas Koppány Ákos a meghívóban, aki hosszú idő után újra Szegeden állít ki. Önálló tárlata a magyar kultúra napja alkalmából, január 18-án nyílt meg a Szegedi Akadémiai Bizottság Művészeti Szakbizottságának felkérésére.
2018. 01. 26.
Élettelen mindennapiság – ekként lehetne összegezni Bakonyi Bence kiállítását a Faur Zsófi Galériában. A „Párhuzamok-Parallels” cím alatt három fotósorozat tekinthető meg – Segue (2013), After Five Years (2015) és We are allright here –, melyek néhány éves eltéréssel, de más-más háttérrel, indíttatással és szinte ellentétes gazdasági, társadalmi és kulturális valóságú országokban készültek. A fotók ugyanakkor egyetlen „egységként” kerülnek bemutatásra, ahol párhuzamosan tárulnak fel a térben és időben elválasztott, ám hasonlónak láttatott sorsok. A kérdés tehát az, hogy mi is köti össze az itt látható műveket.
2018. 01. 09.
Ha legkorábbi pályámat számba veszem, a bábszínházzal kezdődött: az udvarbeli gyerekeknek játszottam a veranda ablakából két-három bábfigurával, amelyek valójában a babáim voltak, és általában valamelyik cselekményes ének elevenedett meg a lelkes közönség előtt.
2017. 12. 15.
A Kassákizmus során három különböző tárlatot látogatunk. Mindegyiknek volt nyitóeseménye, megnyitóbeszéde, volt pogácsa, bor, voltak pogácsanénik, tehát minden, ami általában egy kiállításmegnyitó tartozéka. Mindegyikre jegyet kell váltani, kivéve, ha kombinált, mindhárom kiállításra érvényes jeggyel bírunk. Akkor egy összeg ellenében, a város különböző pontjainak érintésével bejárható a Kassákizmus egésze a Petőfi Irodalmi Múzeumtól kezdve, a Kassák Múzeum érintésével egészen a Bajor Gizi Színészmúzeumig.
2017. 12. 07.
Karátson Gábor akvarelljei. Az inspiráció valamennyinél Márk evangéliuma. Kemény dió. Kíváncsiak voltunk, hogy ezt a diót hogyan töri fel egy képzőművész és egy irodalmár-műfordító.
2017. 11. 22.
A sokadik Velencei Biennálét látogatva az a benyomásom, hogy a legtöbb ember a Giardini-ben található pavilonokra, az egyes országok projektjeire kíváncsi. Ám pont itt találkozhatunk a legkevesebb meglepetéssel vagy látványossággal, ha összehasonlítjuk őket az Arsenale vagy akár a külső helyszínek kiállításaival. Kellemes meglepetés azért a Giardini-ben is érhet olykor: engem a velencei pavilon kápráztatott el, akárcsak két évvel ezelőtt, de megkülönböztetett figyelmet érdemel számomra idén a japán, az orosz, a francia, a Nagy-Britanniának otthont adó és a magyar pavilon is.
2017. 11. 22.
Melkovics Tamás újabb munkái arra késztetnek, hogy eltűnődjünk az eredetről. A keletkezés és kibontakozás rejtélyéről, a fejlődés folyamatáról. Az alakulás, kibomlás és kiágazás útjairól, labirintikus ösvényeiről. Arról, hogy egyszerű lépésekből, vonalakból, elmozdulásokból, az újra és újra továbbvezető, ismétlődő kiágazásokból hogyan épülnek föl egyre komplexebb alakzatok. Esetében két és három dimenzióban, a képeken és a képeken kívüli térben.
2017. 11. 20.
A Velencei Biennálé egyik legnagyobb szabású kísérő kiállítása minden évben a Personal Structures – Open Borders (Személyes Struktúrák – Nyitott Határok) címet viseli, és két helyszínen, a Mora Palotában, és a Rialtóhoz közel eső Bembo Palotában kerül megrendezésre a világ több mint ötven országából származó alkotások részvételével. Ahogy azt a cím is elárulja, a kiállításban egyaránt fontos az egyes művészek személyes víziója a világról, ugyanakkor egyszerre egyfajta, a határokon túl-, illetve előremutató, reményekkel teli, közös, összetartásra törekvő és egymás műveire reflektáló koncepció megvalósítása is.
2017. 11. 19.
Hadd kezdjem egy személyes megfigyeléssel. Gyakorló egyetemi oktatóként arra lettem figyelmes, hogy a hallgatók lankadó érdeklődését többnyire azzal lehet felkelteni, ha kimondom azt a szót, hogy „definíció”. Akkor hirtelen mindenki visszatér a jegyzeteihez, s feljegyzi az elhangzottakat. Ez a felismerés engem azért aggasztott kezdetben, mert soha életemben nem szerettem a meghatározásokat, s meglepetve vettem észre, milyen fontos az oktatásban a bizonyosság, a kézzelfoghatóság.
2017. 11. 03.
Az ember és Isten nélküli térben, amely színpadnak is tűnhet, milyen álruhás alakok jelenhetnének meg? Vojnich Erzsébet üres, sötét tónusú terei előtt állva sok néző tehette fel ezt a kérdés magában, vagy azt, hogy hová mehettek a helyszínről, és mi történt velük azelőtt. Nem kaptunk választ ezekre a kérdésekre a tizenkét festményből álló Helyszínelők című kiállításon.
