art&design / kiállítás
2018. 11. 09.
Szolnoki kedveli az állatokat; eddigi munkássága legalábbis azt mutatja, hogy nemcsak a baromfiak, hanem más kisebb-nagyobb élőlény iránt is szenvedélyesen érdeklődik. Ezt a filmtörténeti klasszikussá vált Leptinotarsa, avagy privát nyomozati anyag a krumplibogár titokzatos feltűnéséről Magyarországon dokumentumfilmje – és a hatására felállított emlékmű – is tanusítja. Nem kevésbé a Homeopatikus valóság című Ernst Múzeum-beli kiállítása kapcsán megrendezett szimpózium, melynek fókuszában a magyaroszaurusz állt.
2018. 10. 27.
Papageorgiu Andrea és Ora Hasenfratz Bárhol vagy, hozzám biztosan közel című közös kiállítása intim átjárókon át engedett betekintést saját aggodalmainkhoz és ragaszkodásunkhoz. Papageorgiu Andrea húgához fűződő érzéseit igyekezett kifejezni festményein keresztül, míg Ora Hasenfratz ikertestvéréhez fűződő kapcsolatának alakulását dokumentálta fotóival, egészen az egymástól való elszakadásig, ahonnan aztán mindketten önállóan haladnak tovább.
2018. 10. 16.
A rendszerváltás környékén afféle városi legendaként terjedt el az a történet, mely szerint, amikor az óvodában megkérték a svájci kisgyerekeket, hogy rajzoljanak tehenet, mindahányan lila színűre festették őket.
2018. 10. 16.
A fekete doboz immáron fontos metaforájává vált a rendszerelméletnek és a társadalomtudományoknak egyaránt. Egyre bonyolódó társadalmi életünk megértéséhez, valamint a komplexitás teoretikus megragadásához szükségesek az olyan gondolati sémák, amelyek a valóság elrejtőzését, a rendszerek átláthatatlanságát hangsúlyozzák.
2018. 10. 07.
Benczúr Emese debreceni kiállítása a többi kiállításhoz képest csöndben meghúzódva, szinte félreeső helyen, de annál nagyobb hatást kiváltva várja a látogatókat.
2018. 09. 29.
A Nők három felvonásban kiállításában hat művész alkotásai tekinthetők meg, akik elsősorban társadalmi kérdésekkel, zárt és különleges csoportokkal, illetve marginalizált közösségekkel foglalkoznak. A kiállított műveket az köti össze, hogy a szereplők hétköznapi életébe igyekeznek bepillantást engedni, az emberi sebezhetőségre irányítva a figyelmet.
2018. 09. 23.
„Vannak régi és modern költemények, amelyek véges-végig s egészükben is az irónia isteni leheletét lélegzik” – jegyzi meg Friedrich Schlegel, sőt még azt is írja erről az iróniáról, hogy „...mindenen átlát, és mindenen feltételesen végtelenül túlemelkedik, túl saját művészetén, erényén vagy zsenialitásán is...”.[1]
2018. 07. 18.
Egy kiállításmegnyitó nem csak az adott művek bemutatására szolgáltathat alkalmat, hanem kiragadva a befogadót a megszokott passzív nézői szerepből, a kiállítás részévé is teheti. A BURN, Barbie, BURN! című kiállítás anyaga médiatársadalmunk arcképcsarnokába vezet be bennünket, szokatlan megvilágításba helyezve annak résztvevőit, beleértve minket is.
2018. 07. 07.
A FUGA legújabb kiállítása, a Kockázati tényezők a szocialista rezsim alatt létező közép-kelet-európai kuturális ellenállási mozgalmak archivált anyagait mutatja be. A kiállítás a COURAGE - az ellenzékiség öröksége az egykori szocialista országokban című projekt keretén belül valósult meg. A program fókuszában a gyűjtemény anyagának társadalmi és politikai körülményei és környezete áll. A társadalmi emlékezet jelentősége mellett az a kérdés merül fel bennem a megnyitón, hogy mennyire fontos a kulturális ellenállás, a szabad véleményformálás és közösségalkotás a mai világban. Maurice Halbwachs, a 20. századi szociológus szavaival élve: „Az emlékezés társadalmilag meghatározott, és egyben a jövőt is befolyásolja: az emlékezet nemcsak a múltat rekonstruálja, hanem egyben a jövőt is megszervezi.”
2018. 07. 04.
Milyen esztétikai gyakorlat lehet az, amely a kiáradó rothadás, az elkerülhetetlen megromlás, az elszabadult erőszak vagy a féktelen fájdalom deformált, dehumanizált szakadékából egy kéjesen plasztikus, formátlan élvezetfolyamot képes kinyerni? Mindezt egy olyan önmagába visszahajló alkímiai eljárás során, amely a megsemmisülés tátongó szemüreggel felvértezett koponyái vagy az elhasználódott testnyílások pervertált, kitágult vájatai sötétségéből nem az ürességet, nem egy tátongó semmit nyeri ki, hanem egy olyan, az örök visszatérés cirkularitásán alapuló, az életből pusztulást csiholó és a halálból életet teremtő bűzös, mélybarna nedűt, melynek pulzáló, ragacsos felülete az eksztatikus élvezést és a nyugtalanság negativitását egyaránt magába fogadja?
