art&design / kiállítás

Gondoltak már arra, hogy miben különbözik a természet valódi arcától az, ahogyan mi látjuk? Vajon látnánk-e a természetet, ha az állatok szemén keresztül szemlélnénk? Képzeljük el, hogy egy szarvas megcsodál egy facsemetét a maga tiszta szépségében, vagy, hogy egy vércse szem elől téveszti a prédáját, mert elvész az elé terülő horizont látványában. Mi viszont varázslatosnak látjuk a természetet. Talán pont azért, mert kívül kerültünk hatókörén. Nem értjük a nyelvét, de vonz minket minden, ami enigmatikus és rejtőzködő.

Az évente megrendezett Budapest FotóFesztivál keretében idén a Kiscelli Múzeum egy csaknem félszáz alkotó munkáit felvonultató kiállítás otthona Tájak/Távlatok – Kortárs magyar tájkép címmel.

Az alkalomra készülődve mindenekelőtt az jutott eszembe Cséfalvay András kiállítása kapcsán, hogy ha a művészetnek a puszta gyönyörködtetésen túl bármiféle küldetést is kívánna a társadalom szentelni (ami persze nem jelenti azt, hogy a művészet olyasvalami tevékenység volna, amely eo ipso efféle célelvet szolgálna), akkor az a különféle, egymással sokszor összeegyeztethetetlen, s ezért gyakran konfliktusban álló világszemléletek közötti közvetítés nemes feladata lehetne.

Hogyan lehet bejárni egy múzeumot gyerekekkel? Főleg egy olyat, amiben az ókori kincsektől a reneszánsz kori szobrokig mindenféle van, de egyik sem épp gyerekeknek szóló kiállítás? A Szépművészeti Múzeum megoldásként egy bőröndöt ajánl, amellyel izgalmas kaland lesz a gyerekek, de még a felnőttek számára is a látogatás.

A Budapest ArtWeek Vajon mi jár a fejükben? címmel megrendezett galériatúrája négy állomáson keresztül vezette végig a résztvevőket olyan alkotóművészek kiállításain, akiknél az önmeghatározás és a művészi szubjektum szerepe erőteljes jelenléttel bír. Hogyan definiálja magát egy alkotó a történelem, a családi múlt, vagy az emlékezet révén? Válaszok természetesen itt sincsenek, de a kérdések jók.