art&design / interjú
2020. 03. 29.
Futaki Attila fiatal kora óta tudatosan készült a képregényrajzolói pályára. Miután Magyarországon hiába próbálkozott, nekivágott a nagyvilágnak. Firenzében tanult, jelenleg a Disneynek is dolgozik.
2020. 03. 09.
Kovács Lola képzőművésszel beszélgettünk „Forró tükör” című kiállítása kapcsán még annak nyitása előtt. A kiállítást 2020. március 3-ig lehetett megtekinteni a neon galériában. Szó esett alkotási módszerekről, a művészeti mezőről és az abban való útkeresésről, illetve helyezkedési lehetőségekről. Emellett beszél nőiségről, anyaságról és ezek befolyásáról az alkotásra, illetve a művészetre, mint életformára.
2020. 02. 15.
Szűcs Attila a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanult, majd ugyanitt 1990–1993 között posztgraduális tanulmányokat folyatott. 1993–1996 között Derkovits-ösztöndíjas volt, 1996-ban Smohay-díjat kapott. 1997-ben a Magyar Aszfalt Kft. Festészeti Díjának első helyezettje volt. 1998-ban a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként Rómában dolgozott. 2003-ban részt vett a berlini Künstlerhaus Bethanien nemzetközi műterem-programjában. 1993–1997 között a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában tanított, 1997–1998-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára volt. Az 1980-as végétől kezdődően vesz részt rendszeresen képzőművészeti kiállításokon. 2005-ben Munkácsy-díjat kapott.
2020. 02. 15.
Simon-Mazula Tibor neve egyelőre kevéssé ismert Magyarországon, ellenben San Franciscóban és az öböl környékén annál inkább. Képzőművészeti tanulmányait az USA-ban végezte, aztán festői karrierje is ott indult el. Számos egyéni és csoportos kiállítás, valamint külföldi művészeti díj után most Magyarországon él.
2020. 01. 12.
Budapest első kortárs kereskedelmi kiállítóhelye harminc éve nyílt meg, vezetője 2003 óta Pilinger Erzsébet művészettörténész.
2019. 12. 15.
Nemes Csaba hosszú ideje a magyar képzőművészet aktív és meghatározó alakja. Gyakori külföldi kiállításai, ösztöndíjai, közgyűjteményekben lévő művei nemzetközi elismertséget is hoztak a számára.
2019. 10. 11.
Tero Kuitunen finn designer a Budapest Design Hétre látogatott az október 10-én megnyílt Wild at Heart című kiállítása alkalmából, amelyet a Hybrid Art Space-ben rendeztek meg az ő kurátori koncepciója alapján. A kiállítás három installáció keretében, összesen tizenegy tervező munkáin keresztül nyújt bepillantást a kortárs finn formatervezés világába.
2019. 10. 06.
Ladik Katalin költő, performer, színésznő, versei mellett hangkölteményeket és vizuális verseket is alkot, előadóművész, kísérleti zeneművek és hangjátékok alkotója és vokális előadója, képzőművész.
2019. 09. 07.
Ember Sári a műhelyében vár minket, borospohárból kortyolgatjuk a vizet, közben arról beszélgetünk, hogyan formálják őt a külföldi kiállításokkal járó utazásai, hogyan hordozzák magukon a műalkotásai különböző terek kontextusait.
2019. 08. 17.
Maurer Dóra a huszadik századi és a kortárs magyar képzőművészet egyik jelentős alkotója. Nevéhez kísérleti filmek, grafikák, geometrikus festmények és a térfestés kidolgozása kapcsolódik. Jelenleg is aktívan dolgozik, a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület vezetője. Augusztus 5-én a londoni Tate Modernben nyílt munkáiból kiállítás.