art&design / gondolat

„Nem. Nem tört el. Egyszer sem tört el a kezem. Se a lábam. Se semmim. A fejem sem tört be egyszer sem. Nem. Ütés nyoma. Igen, ütés, nem törés. Ütés.„ (Tolnai Ottó, 1987)

„...ez a malac úgy sírt skvi-s / kvi egész úton hazafelé, ma már b / ezzeg minden malac piacra megy, e / gy sem marad otthon, mindegyik bi / fszteket eszik, ha egyáltalán esz / ik és mindegyik azt sikítja skvi- / skvi-skví-skvi-skvi-kvi-skvi-skvi-skvi...” Ladik Katalin (Újvidék, 1968)

Szabó Kristóf KristofLab legújabb kiállítása röpke életében is kiérdemelte a figyelmet. „A szerkezet színe” című tárlat a pandémia közepette november 15-ig volt látogatható az Art9 Galériában, egy héten keresztül, így még a megnyitó élménye is frissen hat. Az itt elhangzott vernissagebeszéd egy változatát olvashatják el azok, akik nem akarnak teljesen lemaradni.

Kalmár János, Mata Attila és Szabó Tamás a kortárs szobrászat meghatározó alakjai, közel húsz éve pedig rendszeresen állítanak ki együtt is a Morph csoport tagjaiként. Kollektívaként való működésüket nem egységes ideológia vagy rigorózus szabályrendszer jellemzi, hanem sokkal inkább az egymás tevékenysége felé való nyitottság, és az igény, hogy különböző alkotói világok és szobrászati eredmények kapcsolódási lehetőségeinek teremtsenek kontextust. Ezt az a látásmódbéli hasonlóság teszi lehetővé, hogy mindhárman a figurából kiinduló szobrászati szemlélet mentén alkotnak: az emberalak transzformációja, a testsémák átfogalmazása olyan reflexiós eszköz számukra, amelyekkel a figurális szobrászat kifejezőerejének és korszerűségének problematikáját az absztrakcióig ívelő tengelyen mozogva vizsgálják.

Amikor Guy Debord 1953-ban felgraffitizte a Rue de Seine egyik falára háromszavas protoszituacionista kiáltványát – „Ne travaillez jamais” (ne dolgozz soha) –, álmában sem gondolhatta, hogy mintegy hatvan évvel később, az akkori társadalmi állapotot hűen diagnosztizáló manifesztum már arra fog felszólítani, hogy ne dolgozz örökké. Márpedig a barokk kompozíciókkal rokon, álomba merült ukrajnai tüntetőket megörökítő fénykép printjén lefekvő felkelők kiáltványa, „Az alvók manifesztuma” (Barbora Kleinhamplová és Tereza Stejskalová, 2014) szerint politikai tudatosságunk és cselekvőkészségünk drasztikus minimalizálódása folytán a küzdelem immár az alvás birtoklásáért folyik, az utolsó olyan szféráért, ahol „nem vagyunk sem a technológiának, sem a produktivitás vagy a fogyasztás elvárásainak alárendelve”.