art&design
2021. 10. 06.
A MODEM-ben „#IFeelSeen” címmel megrendezett kiállítás a saját tapasztalatomból és kutatási eredményeimből táplálkozik. Középpontjában a social média működése áll: hogyan forgatta fel azt, ahogyan kommunikálunk, ahogyan az életünket szervezzük, és azt, ahogyan ezt mások felé közvetítjük. Hiszen a megmutatás és megtekintés aktusával a közösségi médiában egyszerre vagyunk szereplők, előadók és nézők is – ezekbe a szerepek hol szándékosan, hol pedig teljesen akaratunkon kívül csúszunk bele. Az alábbi esszében megkísérlek elméleti keretet felvázolni arról, hogy a kortárs képzőművészet és technológia határmezsgyéjén milyen elméleti trendek és diskurzusok mozognak – hogy körképet fessek arról, milyen fogalmak és alkotói attitűdök inspirálták az „#IFeelSeen”t.
2021. 10. 03.
Hatodik alkalommal adták át a 2011 óta kétévenként meghirdetett, kortárs magyar képzőművészek nemzetközi karrierépítését támogató Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat. A tízezer euró összegű elismerés nyertese idén Szabó Eszter, az újmédiát és animációt ötvöző képzőművész lett. A pazar esemény egyik vendége lehetettem, így lehetőségem volt körbejárni a döntősök műveit még az ünnepélyes eredményhirdetés előtt – macaronvadászat után, bort kortyolgatva.
2021. 10. 03.
A budapesti 2B Galéria kicsi, de hatásos kiállítással mutatja be, hogy az 1920-ban bevezetett numerus clausus – amely az egyetemi hallgatók számát a nemzetiségi arányoknak megfelelően szabta meg – miként befolyásolta a különböző kulturális, gazdasági és társadalmi háttérrel rendelkező nők sorsát.
2021. 09. 29.
A test ördöge című kiállítás 2020 szeptemberében volt látható Pécsett, május végén pedig a Gallery MAX-ban nyitotta meg kapuit. A látogatók úgy érezhették, hogy egy fétisbarlangban rendezett szektagyűlésre igyekeznek, valahová egy eldugott paratérbe. A kiállítás két művészével beszélgettem, Győrffy Lászlóval és Kis Róka Csabával.
2021. 09. 25.
Szauder Dávid tizenhárom éve él Berlinben, működik művészként, kurátorként, egyetemi oktatóként vagy épp művészeti tanácsadóként. Eközben a hazai művészeti életnek is markáns szereplője és alakítója: digitális tanácsadója például a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosnak. Kezdetben művészettörténésznek tanult, majd az intermédia szakon és a Collegium Hungaricum Berlinen át vezetett az útja a nemzetközi karrierhez, számos díj és ösztöndíj, valamint rangos nemzetközi kiállítás- és könyvmegjelenés áll a háta mögött.
2021. 09. 24.
Egy olyan korszakban, amelyben a politikusok már nemcsak a parlamentben, de a köztereken is meg akarják nyerni az első világháborút (hogy ezzel meg nem történtté tudják stilizálni azt, amit eltörölni nem lehet), aligha lehetne aktuálisabb témát választani közönséges utcáinknál és tereinknél. Amíg az emlékezetpolitikusok azért akarnak minden lehetséges városi teret kedvelt (vagy inkább: a másik fél által utált?) politikusuk szobrával ékesíteni, mert abban a hiszemben élnek, hogy a szobor, az emlékmű mint tereptárgy formálja az arra járók tudatát, addig roppant megnyugtató az a tény, hogy a legtöbben ezeket az alkotásokat észre sem veszik.
2021. 09. 05.
Szeptember 2-án, a 92. Ünnepi Könyvhét első napján rengetegen gyűltek össze a Kis Présházban, ahol az esti programok közt volt Seregi Tamás Jövőbe szédülő lendülettel című tanulmánykötetének könyvbemutatója.
2021. 08. 31.
Indaként fellógatott textilprintek, színben gazdag absztrakt képi világ, rejtett motívumok – látványosan berendezett térrel fogadott a Pince földalatti kis terme. Elsőre fejtörést okozhatott a befogadónak, hogy miképp tapogatózzon, vizsgálódjon a digitális nonfiguratív pacák értelmezésében, de a tárlat kiírásának elolvasása után rögtön tisztábbnak tűnt a terep, mivel sokkal érdekesebb az egyedi koncepciós folyamat, mint maguk a látványos alkotások. A tárlatot 2021. június 7-től 28-ig lehetett megtekinteni a Pincében.
2021. 08. 29.
A Tértelen hely, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet Tanszék harmadéves BA hallgatóinak online térbe kényszerült diploma-projektje nemsokára kiállítás formájában is megtekinthető lesz. Noha 2021. szeptember 4-én lesz a megnyitó, a tíz közreműködő tehetség munkájából született kutatásalapú művészeti projekt apropóján Deák Majával, Horváth Mátyással, Láposi Zsófiával és Szentimrey Borbálával beszélgetettem az elidegenedésről, nosztalgiáról és Budapest egyik legforgalmasabb köztere, a Blaha Lujza tér sorsáról.
2021. 08. 17.
Az elmúlt évtized képzőművészeti tendenciái közül az egyik leghangsúlyosabb az ökológiai esztétika és a környezetvédelemi művészet megnyilvánulásai. Azonban mindennek gyökerekor, az 1960-as években, leginkább nem természetművészetről beszélhetünk, hanem egy grandiózus méretekhez vonzódó, galérián kívüli attitűdről, amelynek alapja a tájba való beavatkozás. A korai land art művészek a természeti elemeket és a tájat nyersanyagként, természeti médiumként használták fel – habár mai szemmel a végrehajtott változtatások környezetkárosítónak és agresszívnak tűnhetnek. Ez a természet feletti uralom azonban szorosan kapcsolódik az ember és környezetének viszonyrendszeréhez – gondoljunk csak a romantika idealizált természetfelfogására, amely eltávolít minket a természettől, tájjá redukálva azt. Ebben az érintetlen tájban már képtelenek vagyunk benne lenni, úgy látjuk, mint „természetes helyszín, egyszerre környezet, és az, amit magába foglal, egyszerre valóságos hely és annak szimulákruma, egyszerre doboz és minden tárgy, ami a dobozban van.”[1]
