Nem minden… / Stella Meghie: Minden, minden / PRAE.HU

Adott egy bájos és külsőségeiben (díszlet, helyszínek, kosztüm, karakterek, vizuális játékok terén) kidolgozott young adult mozi, ami a maga kis rajongótáborát már összegyűjtő, szintén gyanúsan ízléses külsőbe csomagolt young adult regény infantilizmusában hű átirata. Ezt a filmet még akár szerethetnénk is, sőt, valójában ideális nyári moziélmény lenne, főleg azért, mert a bezártságból kitörő kamasz főhősök a napfényes Hawaii-szigeteken kötnek ki, és élik át a felnőtté válás legmeghatározóbb pillanatait. Csak pont a lényeg, a kényszerű izolációt okozó genetikai rendellenesség sántít benne: a színes bőrű Maddy (Amandla Stenberg) és a „szőke herceg” Olly (Nick Robinson) szerelmét a lány ritka betegsége akadályozza, melyet ő maga a naplószerű narrációban úgy definiál, hogy az „egész világra allergiás” (ún. SCID-ben szenved).

Minden, minden

Ennek hallatán az igényesebb nézőben felsikolt néhány nyugtalanító kérdés.

Miért is kell ennyire elrugaszkodni a valóságtól egy YA love storyban (ami éppenséggel nem a Twilight)? Mert így hangulatos cyber-szobát varázsolhat az író, majd a rendező a lány köré? Csak azért, mert – erős szimbolika (bezártság-szabadság, gyerekkor-felnőttkor) ide vagy oda – a betegség hézagosan van ábrázolva. Ügyes motiváció lehetne, ha időről időre nem feledkeznének meg róla, hogy aztán adott pillanatokban előkapják, amikor az érzelmek lehűtésére van szükség.

És – ha már a túlfűtött kamaszszerelemhez érkeztünk – mégis hogy produkálhat a szomszédságba költöző deszkás srác felnőtt férfiakat is megszégyenítő érettséget a kapcsolat alakulása során? Hiszen önmagában a sanyarú családi sors nem magyarázat a fiú rendkívüli érettségére – és arra sem, hogy nem pattan meg az első pillanatban, amikor Maddy „kis hercegnek” szólítja. Egyébként a kis herceg-mánia végigkíséri a filmet, ismert szimbólumai megjelennek itt-ott-amott, egyrészt, mert Maddy unalmában könyves blogot ír, másrészt, mert nagyszerű világirodalmi közhelyként pufogtatható az új generáció számára (Maddy A kis hercegről írott blogbejegyzésének alcíme: „A szeretet megér mindent, mindent”/”Love worth everything, everything”, innen a film címe, melynek fordítása, mint látjuk, nem tökéletes).

Minden, minden

Végiggondolva mindezt, egyértelmű, hogy tudunk olyan történetet, amely csinálta már jobban is, például ha visszaemlékszünk a Csillagainkban a hiba valódibbnak tűnő betegségeire (rák), környezetére (vallásos önsegítő csoport) és szerelmeseire (oxigénpalackra kötött lány, amputált lábú fiú), érezzük, hogy a Minden, minden az irrealitásaival kaszálja el önmagát. Azok a kérdések persze, hogy mitől lett volna jobb Maddy elszigeteltsége, vagy mitől lett volna hihetőbb a kettejük kapcsolata, nyitottak maradnak, emellett a hiányosságok felemást írhatók a könyv és a film számlájára. Ha a Minden, minden közben felébredő hiányérzetről megfeledkezünk, kellemes elbutultsággal gyönyörködhetünk a zárt nappali mögötti trópusi kertben, melyre Olly óceán-kollázst készít, mert Maddy az óceánhoz vágyik, vagy Hawaii virágba borult tiszta szépségében (gyanítom, innen a nemzetközi könyvborító trópusi növényekkel futtatott Everything, everything-je), amikor Maddy és Olly tényleg eljut az óceánhoz.

A film – számos kihasználatlan és lapos szituációja mellett – viszont talán az ismerkedés visszafojtott helyzeteiben ragadja meg az igazi kifejeznivalót, vagyis azokban a jelenetekben, amikor Maddy és Olly csak az ablakon keresztül mutogatnak egymásnak, hiszen ez legalább tényleg nagyon kamaszos, tényleg nagyon szégyenlős, és végre teret enged saját fantáziánknak. Ha valamiben, hát ebben tetten érhető az a bizonyos „minden, minden”, amelyet a történet környékez.

Minden, minden