A francia populáris mozi jó ideje nemcsak hazai nézőihez akar szólni, hanem nemzetközi színtérre is gyártja filmjeit. Így aztán a magyar közönség is szívesen fogadja általában a gall akciófilmeket vagy vígjátékokat, köztük a rendkívül színvonalas és a kevésbé jó alkotásokat. Noémie Saglio filmje az aranyos közepes kategóriájába esik. Az alapszituáció szerint adott egy anya és a lánya, akik között – hála az édesanya hippi-életmódjának (és munkanélküliségének) – megfordult a szülő-gyerek szerep. Az anya, Mado (Binoche) tinédzser kora óta mást se tesz, mint táncolni és mulatni jár, és saját lakás híján lányánál lakik. Ezalatt Avril (Camille Cottin) naphosszat robotol egy illatszergyártó cég vegyészeként, hogy később átkerülhessen egy magasabb beosztásba, a wc-illatosító osztályra. Ráadásként nyakába kapja éretlen férjét is, Louis-t, aki réges régóta képtelen befejezni szakdolgozatát, így a kereset nélküliek táborát gyarapítja a családban. A konfliktus forrása a két nő terhessége lesz, ami Avril esetében kívánt állapot, ám Mado csupán egy kellemes éjszakát szeretett volna eltölteni ex-férjével, Avril apjával. Az abszurd szituáció elsősorban az anyagi nehézségek sújtotta és számos ellentét mentén megosztott családot állítja próba elé, hogy képes-e az akadályokon megerősödve túljutni és egységessé válni. Persze mindez egyszerre kap drámai és humoros élt.

És itt kezdődnek a problémák, a filmnek ugyanis nem sikerült kihasználnia a valóban jó érzékkel megalkotott karakterek és az ígéretes történet nyújtotta lehetőségeket. Egy ilyen szituációnak lehet a főhőse az anya vagy a lánya, de középpontba kerülhet akár kettejük kapcsolata, egymáshoz hasonlatos vagy épp ellentétes élete is. A forgatókönyvíró-rendező Saglio azonban végül egyik lehetőség mellett sem döntött. Könnyen lehet, hogy az eredeti történet kommerciális romantikus komédiaként Avril életére, terhesség közben adódó nehézségeire, férjétől való eltávolodására, majd egymás ismételt megtalálására helyezte hangsúlyt, a végleges dramaturgia ugyanakkor sokkal inkább Madót állítja középpontba. Vele kezdődik és lényegében vele zárul a film, sokkal mélyebb jellemrajzot kapunk róla, lényegesen több motiváció hajtja, mint bármelyik másik szereplőt, beleértve Avrilt is. Ennek a filmnek az ő félrement, majd új esélyt kapó élete, az ő lelki utazása és legfőbbképpen húsz év után újra megtalált, immár nyilvánvalóan sorsszerűen beteljesedő szerelme a témája. Ehhez képest a rendező megpróbált a címhez híven egyenlő játékidőt biztosítani mindkét nőnek, aminek az lett az eredménye, hogy számtalan vontatott, vagy épp vicces, de mélység híján indokolatlanul hosszú Avril életét bemutató jelenet került a filmbe. Ezek viszont csak arra jók, hogy rendre félbeszakítsák az édesanya történetét. Hogy a film szempontjából Avril kapcsolata nem ugyanolyan fontos, mint szüleié, azt jól mutatja, hogy párja mindössze egy rendkívül felületesen megismert mellékszereplő. Míg Avril apja (vagyis Mado exe) jobban kibontott karakter, addig Avril férje egy háttérben megbúvó, az események részesévé váló, de azokat nem különösebben befolyásoló figura.

Olyan érzése támad a nézőnek, hogy a rendező maga sem tudta, a történetnek ki az igazi főszereplője, mi is a valódi iránya. Miközben az anya, Mado jelenetei jól működnek, izgalmasak, és a nézői azonosulás alanyává is ő válik leginkább, az alkotók kényszeresen megpróbálták belefűzni a történetbe a rendhagyó anya-lány viszony alakulását is. Csakhogy ettől rendkívül töredezetté vált a dramaturgia. Egyszerre szól a film Avril és Mado, Avril és férje, Mado és férje, illetve végső soron az egész család kihívásairól, egymástól való eltávolodásukról és végső egyesüléséről. De ezek a szálak nem kapcsolódnak igazán össze, hanem lebegnek egymás mellett. Sokkal jobb film is születhetett volna, ha a forgatókönyv és a dramaturgia alapvető kérdéseit sikerül tisztázni. 

Ennek ellenére a franciás önkritikus, bolondosan parodisztikus, bornírt humor működik (feltéve, ha az ember szereti ezt a fajta komédiát). A karakteralkotást dicséri, hogy az elsődleges humorforrás a szereplők sajátos jelleméből fakad, és mindenek előtt a két teljesen különböző család eltérő gondolkodásmódjából. Louis szülei megrögzött gaulle-isták, még az unoka keresztnevének is csak a Charles-t tudják elképzelni. Velük szemben ellenpólusként jelenik meg az újfent terhes Mado és a mindig kutyájával együtt koncertező karmester férje. A két szülőpár karikatúrája mellett feltűnnek sablonos, de kétség kívül szórakoztató epizodisták is, köztük a lágyult agyú idős nőgyógyász és buddhista hatások alatt álló fia (utóbbival Avril még egy plátói románcot is dédelget).

A dinamikus montázs, a hangulatos zenék és kiváltképp a párizsi környezet sokat feledtet a film hibáiból. Az Eiffel-torony például a legkülönbözőbb pillanatokban tűnik fel a vásznon. A történet haladtával a nézőt is elcsábítja a film sajátos hangulata, és inkább bevonódik az egyre drámaibb eseményekbe. Pedig a hirtelen jött és gyorsan lefutó finálé sem sikerült a legfényesebbre. Meglehetősen elnagyolt és – mivel minden szál a szülésre van kifuttatva – rendkívül kiszámítható a lezárás.

A műfaj kedvelői nem fognak elégedetlenül kijönni a moziból, aligha fog azonban az emlékezetes darabok sorába emelkedni a Bébibumm. Jópofa figurákból és poénokból ugyan nincs hiány, viszont a kiszámítható történet könnyen feledhető, és különösen emlékezetes szállóigéket sem hagy hátra a film. Ami főleg annak fényében sajnálatos, hogy érezhetően nagyobb ambíció hajtotta a készítőket.

Bébibumm (Telle mère, telle fille)

Színes, francia romantikus vígjáték, 94 perc, 2017

Rendezte: Noémie Saglio

Írta: Noémie Saglio, Agathe Pastorino

Szereplők: Juliette Binoche, Camille Cottin, Lambert Wilson, Catherine Jacob, Jean-Luc Bideau, Stefi Celma

Producer: Camille Gentet

Operatőr: Pierre Aim

Vágó: Sandro Lavezzi

Zeneszerző: Matthieu Chedid

Bemutató: 2017. augusztus 10.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Korhatár: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!