A könyvbemutató Keresztes Barna akusztikus gitárral előadott katonadalaival kezdődött, majd Erdős Géza moderátor és Fülöp Csenge olvasott fel váltott szerepekben a könyv első két blokkjából: a letaglózó gondolati párbeszédek által betekintést nyerhettünk az emberi lélek mélységeibe, a düh, fájdalom, indulat, félelem, megértés és összetartás erejébe. 

Az első két blokk a Don-kanyarnál történt fogságba esést, majd az 1942–1950-ig tartó, kilenc különböző munkatáborban átélt megpróbáltatásokat dolgozza fel, valamint egy szerelem történetét, mely olyan hihetetlenül csírázott ki, akár egy növény a beton hajszálrepedései között. 

Parádi József sokáig hezitált, hogy leírja-e az édesapja által rá hagyott hat kazetta borzalmait, azokat kiegészítve rokonai elbeszéléseivel, de a Gulág Emlékbizottságának pályázati kiírása megadta a végső lökést az íráshoz, valamint a sorsszerű jekatyerinburgi utazása – e város vonzáskörzetében volt a legtöbb olyan tábor, ahol édesapja raboskodott. 

Keresztes Barna kérdésére, hogy mi tesz valakit túlélővé, a pszichiáterként praktizáló író azt válaszolta, hogy az a tulajdonság vagy képesség, ha van benne elég derű, humor, munka- és emberszeretet, illetve ha megvan benne az összetartás és a segítségnyújtás hajlama, és természetesen a hit, hogy valaki hazavárja. Könyvének megírásakor többek között az lebegett a szeme előtt, hogy megértse, mi tesz valakit túlélővé, ezért is adta végül könyvének ezt a címet. 

A könyvbemutató beszélgetés alatt a közönség is megismerhette azokat a borzalmakat, amiket a szerző édesapja: például, hogy a fogságba esés után húsz napot kellett gyalogolniuk mínusz negyven fokban, negyven fokos lázzal, majd húsz napot utaztak marhavagonokban, ahol összesen háromszor kaptak enni, megérkezésükkor pedig tizenhárman már nem voltak életben. 

A túlélő című könyv megírása Parádi József számára is egy belső utazás volt. Felismerte, hogy mennyit jelentenek a felfogási különbségek, mint például édesapjánál, akit a ravasz meghúzása előtt végtelen munkaszeretete mentett meg, aki a munkát minden körülmények között szép és nemes dolognak tartotta, vagy amikor többször elárulták, akkor sem gyűlölettel fordult az illető felé, hanem másnap azt mondta neki: „Megúsztuk mind a ketten ezt a dolgot, honnan tudod, hogy az oroszok szeretik a besúgókat?” 

A szerző elmondása szerint édesapja sosem nyilatkozott rossz szájízzel az orosz emberekről, legfeljebb a Szovjet Birodalomról. Parádi József hálás a könyvnek, mert az apa-fia kapcsolaton túl is sok mindenre rámutatott, legyen szó megbocsájtásról, erőről, kitartásról, bajtársiasságról, vagy az általa is megtapasztalt transzgenerációs tünetcsoportról – melyek mind az édesapja élményeihez köthetők –, amik kutatásai során nála is testi tüneteket produkálva jelentek meg. 

Parádi bevallása szerint ezeket pszichiáterként is nehezen ismerte fel, de azóta úgy gondolja, hogy majdnem minden fizikai tünetünk pszichés eredetű, ezért is fontos, hogy foglalkozzunk őseinkkel, és azzal, hogy hova visz minket a sors. Az est Keresztes Barna akusztikus előadásával, kötetlen beszélgetéssel és dedikálással ért véget.

A könyv megrázó emberi történetei és karakterei által az olvasó betekintést nyer a történelem szörnyű korszakába, ami most is él, velünk van, nem múlt el nyomtalanul. Ez, és az író kendőzetlen őszintesége saját belső utazásairól teljesen meggyőztek, hogy ezt a könyvet érdemes elolvasni.