PRAE.HU: Édesapja 1913‑ban született, tehát művészi pályáját a két világháború között kezdte el felépíteni. Kik voltak a mesterei, kik hatottak a művészetére?

Mesterei közül a legjobban Aba–Novák Vilmost kedvelte. Az összes tanára közül őt értékelte és becsülte a legjobban. Nem tudom, hogy mennyire hatott rá, én nem látok sok hasonlóságot közöttük. Ezt inkább a szakmára hagyom, hisz nem szeretnék kritikát gyakorolni. Lehet, hogy az első műveiben, de ezt nektek kellene megmondanotok. 1913-ban született, és 1940 körül kezdett el járni a Főiskolára[1]. Úgy tudom, hogy az 1950-es években Brazíliába és az Egyesült Államokba kívánt elutazni, emiatt Magyarországról kikért egy igazolást a bizonyítványáról.[2]

PRAE.HU: A legutóbbi kismonográfia, amely édesapjáról szól, 2014-ben jelent meg a Római Magyar Akadémián rendezett nagyszabású kiállítása kapcsán. A tárlat Balázs Kata művészettörténész, Németh Pál, az Akadémia állandó kurátora, és Molnár Antal, az Akadémia volt Igazgatója szervezésében jött létre.

Meg lehet említeni Csorba Lászlót is, akit én személyesen kértem fel. Akkoriban Budapesten szerettük volna megvalósítani a kiállítást. Ekkor történt, hogy Molnár Antal, aki kifinomult úriember, rendelkezésünkre bocsájtotta a Római Magyar Akadémia kiállítótermeit.

PRAE.HU: Tudomásom szerint ő egyháztörténész.

Igen, egyháztörténész, és hihetetlenül nyitott személyiség, mint Várszegi Asztrik. Ő ismerte az édesapámat és szerette. A kiállítás kezdeményezője Entz Géza, kurátora Balázs Kata volt. Megírta ezt a gyönyörű római katalógust, és e rendkívüli munka miatt örömmel támogattam a kiállítást.

PRAE.HU: Édesapja hogyan viszonyult az absztrakt művészeti irányzatokhoz?

Részt vett Rómában a Seconda Quadriennale d’Arte Nazionale-n, és néha látogatta a Római Magyar Intézet környezetét. Aztán hazajött, elment Svédországba, és a végén Frankfurtban kötött ki. Nem hiába volt elbűvölve attól az északi művészettől. Olyan expresszivitásra törekedett, amely Itália iránti szenvedélyes szeretetéből és a holland művészet iránti tiszteletéből fakadt. Az elsőnél a reneszánsz művészet, a másodiknál pedig Rembrandt jelentette a példaképet.

PRAE.HU: 1948-ban már Rómában voltatok?

Nem pontosan, mert akkor még illusztrációkat készített több magyar újságnak. Valószínűleg az év végén mentünk ki. E döntés abban nyilvánult meg, hogy Magyarországon akkor olyan művészeti diskurzus zajlott, amely a festészeti és grafikai munkáiban is megnyilvánult. Útlevéllel hagytuk el az országot. Édesanyám kapott Gerevich Tibortól egy szakdolgozati és kutatási témát a velencei művészetről. Ez egy rövid ideig jó ürügynek tűnt, hogy a Római Magyar Akadémián három hónapig tartózkodhassunk. Akkor még két éves voltam. Amikor az Akadémián megértettek mindent, rögtön kirúgtak minket, beleértve engem is. Aztán volt az a capri-i galéria, amelynek a nagy terében kiállította a batikjait.

PRAE.HU: Hol és hogyan tanult meg olaszul?

Nem tudom, talán mert rengeteget olvasott. Ez egy jó kérdés. Szerintem csak úgy megtanulta. Annyit tudok, hogy az édesanyámnál sokat számított a latintudás, ám édesapám olasztudása sokkal jobb volt. Ennek ellenére inkább magyarul és németül olvastak. A családomban szinte mindig magyarul beszéltünk.

PRAE.HU: E hosszú olaszországi tartózkodás lehetővé tette számára, hogy kapcsolatot tudjon létrehozni a római magyar kolóniával és az 1956-os disszidensekkel. Kapcsolatban volt-e Velük?

Abszolút nem. Soha sem járt a Triznya-kocsmába.

PRAE.HU: De miért nem?

Nem tudom, talán mert nem érezték jól magukat. Szüleim nagyon visszafogott életet folytattak, tehát nagyon ritkán jártak össze magyarokkal. Egy dolog biztos, hogy – nem ’56 után, hanem – a negyvenes évek vége és az ötvenes évek eleje között, a magyar kolónián belül létezett „szélsőjobboldali” csoportosulás, amit ők nem kedveltek. Mellesleg, képzőművészeti szempontból nem számított olyan sokat a magyar kolónia. Az édes haza iránti honvágyukat a könyvekbe fojtották. Ezek közül a nagy írók és a költők műveit olvasták, amelyek díszes kiadásban nálam vannak. Ezek a könyvek önmagukért beszéltek. Amikor ’89 után elkezdődött a nagy nyitás, akkor ismerkedtünk meg Entz Gézával, aki az Antall–kormány államtitkára volt. Tőle kapta meg édesapám a Magyar Köztársasági Érdemrendet, amire hihetetlenül büszke volt.

PRAE.HU: Tehát jobban érezte magát egy nyitottabb környezetben?

Például az első olaszországi kiállításán, amelyen az állatokat ábrázoló kompozíciói szerepeltek, egy olasz kritikussal kezdett el folyékonyan beszélni olaszul. Tudva levő, hogy az olaszok nagyon vendégszeretők tudnak lenni. Szüleim mindig boldogok voltak, hisz annyira bámulatos volt, hogy ennyire befogadták őket. Nem történt semmilyen kizárás. Édesapa gyakran járt művészi körökbe, rengeteg olasz barátra tett szert.

PRAE.HU: Mit gondolt édesapja Amerigo Totról?

Semmit. Alig volt közös témájuk.

PRAE.HU: Mintha két különböző univerzum lennének.

Apa a Hajnal János-univerzumhoz tartozott.

PRAE.HU: Úgy tudom, hogy a harmincas években a Római Királyi Képzőművészeti Akadémián tanult szobrászatot Guido Calori és Angelo Zanelli szobrászművészektől.

Igen, egy ideig foglalkozott szobrászattal, ám abbahagyta, mert nem volt rá pénze.

PRAE.HU: Mindettől eltekintve volt két kitűnő mestere, akiktől alapos formai és technikai ismereteket szerzett.

Apámnál a „Calori” névvel még nem találkoztam, ám továbbra is hangsúlyozom, hogy a mesterei közül csakis Aba–Novákot említette. Emellett sokat beszélt azokról a művészekről, akiknek a kiállításait Rómában látta és szerette, mint pl. a Secondo Futurismot, Boccionit, és Medardo Rossót. Nekem a szobrászat lényegét Michelangelo elveire támaszkodva magyarázta el. Nagyon sokat olvasott tőle.

PRAE.HU: Tehát teljesen elbűvölte a michelangeloi festészet is.

Nagyon. Még halála előtt a Szent Péter Bazilika restaurátori műhelyének főépítésze, Dr. Giuseppe Zander bevitt hozzá egy diavetítőgépet, és levetítette neki Michelangelo freskóit.

PRAE.HU: A Kiscelli Múzeum kiállításának állatfestményei erős expresszivitást mutatnak. Miért érdekelte őt az állatok lefestése?

Nem az állatok érdekelték, hanem azt gondolta, hogy olyanok, mint az emberek. Tehát kegyetlenek is tudnak lenni.

PRAE.HU: Milyen körülmények között kezdett el állatokat ábrázolni?

A római állatkert igazgatója – aki orvos volt – nagyon jóban volt édesapámmal, aki mindig megkérdezte Őt, hogy milyen állatot hozzon ki neki. Majd Apám fogta a rajzlapot, rátette a földre, és csak ezután döntött a színkezelés felől. Szinte drámai, ahogy a színekkel bánt. Ez az én véleményem. Több száz ilyen festményét őrzöm.

PRAE.HU: Édesapja miért szerette olyan megszállottan Dantét?

Még fiatalon olvasta az Isteni Színjátékot egy nyáron, a Tisza partján. Lenyűgözte a mű, s formába akarta önteni. Nem illusztrációt akart készíteni, hiszen sohasem vállat puszta díszítést. A mozgás érdekelte. Ennek az ábrázolása pedig a rajzból indul ki. Apám munkáiban külön kiemelte ezt az aspektust Matteo Piccioni római művészettörténész.

PRAE.HU: Ez igaz, hisz fantasztikus rajzolói vénával rendelkezett.

Már Aba-Novák is a rajzain keresztül fejezte ki önmagát, emiatt is eszméletlenül szerette az édesapám. Szinte villámszerűen rajzolt, és nem felejthetjük el az erotikus disegnóit, amelyek nagyon szórakoztatóak voltak.

PRAE.HU: Tehát őt inkább a technika érdekelte.

Nagyon, szinte minden fajta.

PRAE.HU: Melyik művészeti irányzatba tudná behatárolni édesapját?

Őt nem lehet izmusokon keresztül kezelni. Nem lehet őt külön kategóriákon keresztül kezelni, mert nagyon szilárd festői stílussal rendelkezett. Ezt én is fel tudom ismerni.

PRAE.HU: A köztudat és a művészettörténészek is édesapját főképp egyházművésznek tekintik.

Ezzel abszolút nem értek egyet! Ezek szerint vagy nem ismerik, vagy nem látták a műveit. Remélem, hogy ez a kiállítás nem egy Hajnalt, hanem az igazi Hajnalt mutatja be, aki nem feltétlenül egy eklektikus, hanem egy kiteljesedett személyiséggel rendelkező művész. Szeretném egy apró példával befejezni ezt a beszélgetést. Egyszer vásároltunk egy szicíliai szekeret, ám eléggé rosszul nézett ki, mert hiányzott belőle egy rész. Erre azt mondtam az édesapámnak: „Papa, ki tudnád egészíteni nekem ezt a szicíliai szekeret?” Ezután ő megcsinálta, ám teljesen elcsúfította. A szekér központi figurája egy édes kis hegyesorrú szicíliai parasztot ábrázolt. Erre ő fogta magát, és úgy festette át, hogy egy Hajnal-féle orrot csinált neki.

PRAE.HU: Remélem, hogy a kiállítás mély benyomással lesz a fiatalokra, el tudnak majd mélyülni édesapja munkásságában, hisz rengeteget adott Magyarországnak és Itáliának.

Eljött az idő, hogy úgy mutassuk be, mint egy képzőművészt, aki a saját útját járta. Érdemes lenne egy külön diskurzust nyitni édesapám képzőművészeti fejlődéséről.

[1]     Az igazolás alapján 1939 és 1944 között járt a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára.

[2]     Ezt az igazolást Surányi László, aki a Magyar Képzőművészeti Főiskola főtitkára volt, 1950-ben küldte meg Hajnal Jánosnak.

Budapest – Róma

HAJNAL JÁNOS (1913–2010) KIÁLLÍTÁSA

Kiscelli Múzeum Fővárosi Képtár

(1037 Budapest, Kiscelli utca 108.)

Megtekinthető: 2017. július 1 – szeptember 10. 

A reprodukciókat és entriörfotókat Bakos Ágnes készítette, az interjún készült képet Gucsa Magdolna, Hajnal János 1931-es Önarcképét pedig a Magyar Nemzet Online-tól kölcsönöztük.