Nádasdy arról mesél, milyen volt a bűnök elosztása a Pokolban. Meggyőző, „sztorizós” a stílus, ha nem ismernénk, azt hihetnénk, volt már egy-két alászállása. Van Felső Pokol és Alsó Pokol (ez lenne a „Pokol feneke”?), minél lejjebb, annál reménytelenebb. Itt nincs is remény. Regisztrálnak bűnteleneket is: a közönyösek az Előtérben foglalnak helyet. Eggyel rosszabbak a kereszteletlenek, és utánuk beindul az „ördögi kör”: a 2-5-ben a mértéktelenség bűnébe esettek szerepelnek, a 6-9. körben a gonoszok fortyognak saját levükben. A hét főbűn (peccata capitalia) sem maradhat ki, a hét jellemhibával (testiség, falánkság, pénzimádat, tétlenség, harag, irigység, önteltség). Mindnek külön szekciója van az Alvilágban, de az is meg van adva, hogy az egyes bűnök hol tisztulnak a Purgatóriumban. Mindez az író szemüvegén keresztül nézve nem tűnik oly szörnyűnek, pedig de – hej, Pokolbéli víg napjaim.

Tovább a bűnök útvesztőjében: az Emlékház alkalomra készült kiállításán a lopás kultúrtörténetével ismerkedem, egyre jobb kedvvel. Már a Tízparancsolatban szerepel a „Ne lopj!” kitétel, de a rossz hír, hogy az istenek is lopnak. A titán Prométheusz Zeusz kérésére megalkotja az embert, de nem sikerül túl fényesen. Hogy az állatok fölé emelhesse fajunkat, Héphaisztosztól elcseni a tüzet és a kovács mesterséget, leviszi a Földre. Legalább jót akart, ám a Pokol útjai és a jó szándék! A többit tudjuk: jött Éva és Ádám, meg a lopott alma, és máris bűnbe estünk – valamennyien.

„Lent kígyók elképesztő tömegét

láttam, olyan sokféle alakút,

hogy emlékezni rá is vérfagyaztó.” (Dante Alighieri: Isteni színjáték, Pokol, 24. ének)

A nőrablás számos nép történetében megtalálható. Legismertebb a szabin nők elrablása, magyar megfelelője Hunor és Magor mondája. A testvérek a csodaszarvast üldözve Belár fiainak asszonyait és gyermekeit ragadták el. A kiállítás szokatlanul szórakoztatóan megírt feliratozásából vagyok jól informált: jól oldja a kiállított bűnesetek anyagaiból áradó negatív hangulatot. Például: „A gyermekek közt találták Dula alán fejedelem lányait, akiket Hunor és Magor rögvest feleségül is vett. Tőlük származnak a hunok, más néven hungarusok. De nyugi, mi finnugorok vagyunk!”

Szellemvasúton száguldok, megtudom, hogy a szomszédban, a Nefelejcs utca 44. alatt egykor állt kocsma felett, az egyik szobában gyűlt össze a Tolvajok asztaltársasága, Bódi András kocsmatulajdonos – másodállásban orgazda – vezetésével. De a tárlat e ház névadójáról is megemlékezik. Róth Miksa 1895. február 26-án felkérést kap, hogy pályázzon a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján épülő új városháza ablakainak megfestésére. A zsűriben helyet kapó középszerű ablakfestő, Kratzmann Ede nemcsak megfúrja a tervet azzal, hogy a birtokába jutott információk alapján kevesebbet kér saját munkájáért, de még a projektet is lemásolja – tettét ma pályázati mutyinak definiálnák. Azonban elszámítja magát, tervét nem képes megvalósítani, végül Róth kapja a megbízást. Az ügy pikantériája, hogy a „mutyizás” nem minősült bűntettnek, a plagizálás sem lopásnak, a visszaélésért Kratzmannt nem bűntették meg.

Következik ismét kis külföldi kitekintés. 1940. júniusában, miután Párizs elesik, Hitler parancsot ad, hogy Franciaország valamennyi műkincsét „biztosítani kell”. A rekvirálásnak esik áldozatul Marianne, a francia köztársaság allegorikus nőalakja, egyben az ország jelképe. A mellszobrot egy-egy korszak ottani nőikonjáról, főleg színésznőkről (például Brigitte Bardot-ról, Catherine Deneuve-ről) mintázták.

A labirintusban bolyongva korabeli újságcikkeket olvasgatok, ilyen szalagcímekkel: Margitka elfogta a betörőt vagy Visszakerült a bitó alá a megugrott Hekus Dönci. A Ludas Matyi 1 forintért árult számának címlapján az Első korrupció című rajz díszeleg – tetszetős, vidám illusztráció a kiábrándító témához. A bordélyházak sem maradhatnak ki, a vonatkozó fotográfiák jóféle westernek hangulatossá ügyeskedett piroslámpás házait idézik fel. A különböző korok hazai egyenruhás bűnüldözőinek beöltöztetett fekete bábuk bezzeg elég riasztóra sikerültek, bár ez aligha hiba. Egyik kis helyiségben bűnügyi szakértő magyarázza egy technika- és kémiaszertár hibridjéből született, régi „helyszínelős” szobaberendezés eszközeinek használatát. Kémcsövek, fiolák, csavarhúzók, ollók, ragasztók, jelölők, fóliák, fültisztító pálcikák és még ki tudja, mi.

Ugorok és a 19. század után megint ugrunk az időben. A labirintusban nincs ugrás, a kacskaringót kell nyomon követni, csak én gyorsítok. Kezdek rosszul lenni, az éhségtől is. 2014. áprilisában a nigériai Chibokban a Boko Haram fegyveresei elraboltak 276 középiskolás lányt. 2014. augusztus óta az ISIS fegyveresei a jazidiek által lakott Szindzsár régióban több ezer nőt vetettek rabságba.

És ezekkel a borzalmakkal el is érkezünk napjainkhoz. Meg a becsületkasszás svédasztalhoz. Éhes vagyok, de vajon becsületes is? Két banántól és egy pohár almalétől feltöltődve, élénken ülök le újra a múzeumkertben. Miért van az, hogy mikor minden adott, hogy jókedv legyen, ok nélkül is jöhet rosszkedv, míg borús időben gyakran fakad édes-bús kedély? És mi ez a filozofikus hangulat? Az viszont papírforma, hogy ha jobban van az ember, a szerencse is pártolja: árnyékban is terem hely, pedig Heller Ágnes és Gábor György közös előadása iránt tömeges az érdeklődés. A Bibliában található, csalással kapcsolatos részeket fejtegetik a filozófusok, például Ráchel esetét, mikor asszonyi fortélyt bevetve ellopja apja szobrocskáit. Szó esik arról, hogy bűnnek számít a csalás, megcsalás, árulás, cserbenhagyás, ahogyan a közvagyon ellopása, vagyis a korrupció is. Mindig mennyi bűn! És a bűnhődés?

Mindezek után nem zárhatom máshogyan a nyáresti, immár kellemesen langymeleg múzeumi látogatást, mint igenis pozitív hangulatban, optimistán nézve félig teli almaleves poharamat. Idefelé jövet a trolin olvastam: „Oxfordi tudósok grafikont rajzoltak arról, 1300 és 2010 között hogyan változott a gyilkosságok száma Európában. Eszerint az 1300-as években Anglia számított a legkevésbé biztonságos országnak, évente százezer főre 55 emberölés jutott, ami a 15. század közepére még fel is ugrott 73-ra. Mára ez az arány a nézett országokban szinte nullára csökkent.” (Elle, 2017. áprilisi szám) Ezek az oxfordi tudósok…

Fotó: Kiss Annamária