Egy idő után megelégeltük a helyzetet, és keresésükre indultunk… ez az akció már sikeresebbnek bizonyult: tíz perc keresgélés és a „Most már ti is látjátok a Bohemian Betyárs turnébuszát?”-hoz hasonló kérdés után meg is találtuk a gyalogút szélén ülő barátainkat. Rohamtempóban vágtunk neki a visszaútnak, a sátrunktól pedig egyenesen a Kacat Nagyszínpad backstage-éhez vezetett az utunk. Itt sűrű bocsánatkérések közepette felvázoltuk az elmúlt óránkat a Blahalouisiana (szerencsére nagyon megértő) menedzserének, és bementünk interjúzni. 

A Jancsóval és Mátéval folytatott beszélgetés után ez ételsoron megkóstoltuk a Bohemia csodálatos streetfood rakott krumpliját, majd visszamentünk a nagyszínpadhoz, hiszen 18:00-kor itt kezdődött a Blahalouisiana koncert. A július 28-án a Barba Negrában 5. születésnapját ünneplő együttes szerintem a fesztivál egyik legjobb koncertjét adta (és még egy új számot is eljátszottak).

Aztán rövid szünet után a 30Y következett, megfogott a számok és az egész koncert hangulata. Mikor a koncert véget ért, a tömeg is oszlani kezdett, mi pedig pár lelkes Quimby rajongóval együtt be is álltunk a harmadik sorba. Kiss Tibi és együttese elképesztő koncertet adott, szokás szerint gyönyörű vizuállal. Utánuk a Fishing On Orfű záróhangversenye következett, mi viszont úgy döntöttünk, hogy inkább fürdünk egy utolsót a tóban.

Mivel ismét esőt ígért az időjárás-előrejelzés, hamar visszatértünk, és mindent bepakoltunk a sátorba, ahol ketten ugyan kényelmesen elfértünk, de négyen már teljesen más volt a helyzet… Hajnalban meg is tapasztaltuk az előbbi tevékenység fontosságát: a néhány kint hagyott törölközőből csavarni lehetett a vizet, de a behordott cuccok szerencsére egy kicsit sem áztak el.

A másnapi kilences kelés elég erős volt a négy és öt közötti lefekvés után, de mit volt mit tenni, sátrat kellett bontanunk, ha el akartuk érni a 10:36-os buszt. Ez többé kevésbé sikerült is, de azért reméljük, amikor jövőre ismét eljövünk, megtaláljuk a helyükről semmilyen eszközzel el nem mozdítható sátorcölöpöket.

 

 

 

 

Így, a busz folyosóján, a hátizsákomon ülve azon kapom magam, hogy ezt számolom: „Már csak 365 nap, és ismét itt a Fishing!”. Hol is?

Fotó: Balogh Berta