art&design
A kiállítás létrehozásában együttműködő három kereskedelmi galéria közül a Vintage Galéria vezetője, Pőcze Attila nem tudott részt venni a beszélgetésen és Szántó András new yorki művészeti tanácsadó sem, aki a kiállítás kurátora volt. Winkler Nóra vendégeként már találkozhattunk vele a Loffice tetőterében otthont kapó művészeti beszélgetéssorozat egyik korábbi alkalmán. Ez alkalommal videóüzenetben osztotta meg a közönséggel néhány gondolatát arról, miben ragadható meg a kiállítás sikere a közönség és a szakma felől is. Már a megnyitó előtt megjelent a Time Out New York hasábjain az öt legfontosabb kiállítás között. A helyszínen rendezett beszélgetésen a közönség soraiban Nick Serota, a Tate leköszönő igazgatója is részt vett.
Az érdeklődés egyik legkézenfekvőbb oka a kurátor szerint az, hogy a tengerentúlon még nem volt ekkora kiállítása a magyar művészetnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne szerepelt volna a magyar neoavantárd korábban is jelentős kiállításokon. Gondoljunk például a MoMA pár évvel ezelőtti válogatására, amely a kelet-európai és a latin-amerikai művészetet mutatta be. Vagy akár visszaemlékezhetünk a – szintén New Yorkban – rendezett Globális Konceptualizmus tárlatra is, melynek magyar részét Beke László rendezte, s amely 1999-ben fontos esemény volt a szakma számára. Fehér Dávid felhívta a figyelmet a két kiállítás által bemutatott művészek közötti átfedésekre. Megjegyezte azt is, hogy jó a kiállítás megnyitójának időzítése is, mert szinte egybeesett a Frieze New Yorkkal, ezért nagyon sok olyan szakember is New Yorkban tartózkodik, aki nem feltétlenül van jelen a new yorki művészeti életben.
Íjgyártó István fontos előzménynek tekinti a tavalyi Moholy-Nagy László-kiállítást is a Guggenheim Múzeumban, amelyhez fogható tárlat a hatvanas évek óta nem volt Amerikában, és amely hozzájárulhatott a magyar művészetre irányuló figyelem kialakulásához (azt a kiállítást 400 ezer ember látta). Szántó András szerint a magyar neoavantgárd tárlat szakmai és egyben közönségsikerét az is okozta, hogy a nyugat-európai és észak-amerikai művészet mellett a kelet-európai művészetre is egyre erősebb figyelem irányul a múzeumi gyűjteményezésben. A new yorki művészeti tanácsadó szerint a neoavantgárd kiállítás sikerében a múzeumok gyűjteményezési politikája mellett olyan – előre nem láthatott – politikai tényezők is szerepet játszanak, mint hogy Donald Trump lett az elnök, mert ebben a közegben a közönség számára érdekessé válik egy elnyomó rendszerben létrehozott művészeti produktum.
A magyar neoavantgárd bemutatása eredetileg nem Szántó András, hanem Elizabeth Dee ötlete volt. Először (csupán) néhány magyar művészben és rövid kísérőszövegekben gondolkodott, ehhez képest egy másfél éves munkát követően egy múzeumi színvonalú kiállítás valósult meg. Az Elizabeth Dee Galéria méreteit tekintve a magyar résztvevők számára váratlan szakmai kihívást jelentett. A Bookmarks kiállításon (2013-ban Budapesten, 2015-ben Kölnben az ArtCologne művészeti vásáron) is együttműködő három galéria – az acb, a Kisterem és a Vintage – a kölni vásáron 300 m² alapterületen állította ki a korszak művészetét, míg a harlemi helyszínen 1200 m² állt rendelkezésre. Azt, hogy a kiállítás végső változata hogyan fog kinézni, a kurátorra bízták.
Winkler Nóra kérdésére, hogy melyik volt a munka során a legnagyszerűbb élmény, Pados Gábor azt a pillanatot emeli ki, amikor meglátta egyben a műveket a megnyitón. Az alkotások egy része ugyan a saját galériájából származik – és a többi művet is jól ismeri –, mégis újszerű élményt nyújtott számára, mert a kurátor keze nyomán új összefüggéseket mutattak fel a munkák. Kürti Emese is fontos tapasztalatként fogalmazza meg azt a pillanatot, amikor belépett a kiállításra: önmagában páratlan alkalmat jelent az, hogy ennyi neoavantgárd mű látható egy térben, amely művek többnyire csak a kutatók számára láthatók raktárokban. A beszélgetésen azt is megtudtuk, hogy annak ellenére, hogy a Mások kíváncsi szemeivel rengeteg művet mutat be, az acb raktárában még vannak további neoavantgárd munkák, ami örömtelien hangzik, főleg akkor, ha belegondolunk az Elizabeth Dee Galéria méreteibe.
A külső szemlélő számára okozhat ugyan meglepetést a magyar neoavantgárd művészet nemzetközi sikere, azonban ha közelebbről nézzük a művészeti (és művészettörténeti) teret, akkor azt láthatjuk, hogy egyre erőteljesebb az érdeklődés a korszak (hetvenes évek) művészete iránt az utóbbi évtizedekben. Kürti Emese és Fehér Dávid kifejtették, hogyan függnek össze a galériás vásárokon való részvételek és a művészettörténeti narratívaképzés változásai (horizontális művészettörténet) abban, hogy mire irányul a szakma figyelme. Mindezen összefüggések tükrében nem tekinthető elszigetelt, előzmény nélküli eseménynek, bár egyértelműen egy folyamat csúcsának lehet tekinteni a kiállítást. A katalógus tanulmányának írásakor Kürti Emese szándékosan kihagyta a (magyar művészettörténetírásban) megszokott kontextuális utalásokat – alkalmazkodva ahhoz a szakmai térhez, amibe a kiállítás helyezkedik –, ezáltal sikerült megszabadítania a bemutatott anyagot a „szocialista ellenálló” művészet mítoszától és egyúttal árnyalni a korszak egészét is. A reflexszerűen ismételt sémák alkalmazása helyett ez a megközelítés a művek elsődlegességét tartja szem előtt.
A történet azonban nem tekinthető lezártnak, vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy várja a folytatást. A beszélgetés résztvevői lehetségesnek tartják, hogy a jövőben a nemzetközi színtéren jobban érvényesülhetnek a fiatalabb generáció művészei. A beszélgetés végén Fehér Dávid a jövőre vonatkozóan még annyit fűzött hozzá, egyszer az is eljöhet, hogy evidens jelenlétet tudhat magáénak a magyar képzőművészet a nemzetközi diskurzusban, és akkor ülünk le kerekasztal-beszélgetésre, amikor nem voltunk ott – nem fordítva, mint most, amikor ott vagyunk.
With the Eyes of Others: Hungarian Artists of the Sixties and Seventies
Kurátor: Szántó András
Elizabeth Dee Gallery, New York.
2017. május 2 – augusztus 11.
Fotó: Bach Máté
Szerzők
-- Simon Bettina --
További írások a rovatból
