Kiszámíthatatlansága, megfoghatatlansága ellenére a szín jelenti Keserü Ilona festészetének legszilárdabb médiumát. A Kisterem Galériában rendezett kiállítás különböző pályaszakaszaiból válogatott emblematikus műveket, amelyek Keserü színkutatásának, színkísérleteinek történeti ívét teszik láthatóvá, a '60-as évektől napjainkig. A Hullám 1. című korai képet tekinthetjük a tárlat kiindulópontjának. A narancs és lila festék egymásba folyva hullámzik a papír hordozón, nem alkotnak tiszta, zárt formát, mégis a felvitel határozott mozdulataira utalnak. Ugyanez a mozdulat azonosítható a későbbi képeken, amelyek még mindig a különböző árnyalatok „együttlétét” vizsgálják, de már a spektrumszínek tartományában. A Mennyezet című festményen íves, foltszerű, egymáshoz szorosan kapcsolódó gesztusok jelennek meg. Harsány, precízen kevert színeik elütnek a háttér bőrszínű árnyalatától. Mégsem beszélhetünk klasszikus értelemben vett előtér-háttér viszonyról a mű kapcsán, hiszen a vászon alapja nem egy homogén felület, amely csak azért létezik, hogy a formák megjelenhessenek rajta. Már ebben a semleges alapban megvannak azok az ívek, az a színdinamika, amelynek ritmusát az élénk formák is megtartják.

Hasonlóan mozgalmas a Mennyezettel párba állított, több mint húsz évvel későbbi Lágy káprázat. Itt a hasonló színű alap már jóval egységesebb, az egymás mellé illesztett színfoltok, színsávok is kivilágosodnak, körbeveszik a vászon szinte üresen hagyott centrumát. A két kép közötti különbség az, hogy a Mennyezeten a színeknek, a képtérnek mélysége van, míg a Lágy káprázat  síkszerű, a visszafogott színek egy tökéletes homogén felületen olvadnak egybe az organikus alappal. A két mű alapanyaga szinte megegyezik, de Keserü olyan mesterien bánik a színekkel, hogy radikálisan különböző hatást képes kiváltani velük. Nem a formák vagy a rétegek, a színek rendelkeznek igazi képalkotó erővel ezeken a festményeken

A kiállítás másik terében látható két kép, a Homorú térség és a Sűrűsödő hangtestek is a színeknek a formákkal szembeni elsődlegességéről árulkodnak. A Homorú térség a színek szimmetriáján alapuló kompozíció. Az absztrakt formák kavalkádjából a színek harmonikus együttállása alkot tájképszerű struktúrát. A Sűrűsödő hangtestek egyszínű hátterén lebegő szabálytalan formák igazából nem is formák, hanem két különböző színű, egymás mellé húzott ecsetvonás összekapcsolódásai, s a színpár egymásra hatása miatt képződnek egységekké.

A tárlat mindkét terében találkozhatunk olyan műtárgyakkal, amelyek Keserü művészetének központi kérdését, a spektrumszíneket a festővászon kétdimenziós határain kívül jelenítik meg. Ide kapcsolható a domborított fehér monokróm vászon is, amely ebben a kontextusban a fehér fényre utal, melynek látható hullámhosszain manifesztálódnak a spektrumszínek. A szivárvány színeivel befestett karcsú, faragott Színoszlop nem engedi a teljes spektrumot egyszerre látszani, a Hengerpalást festett vásznára spirálisan csavarodnak a színsávok, vagyis az ibolya visszatér a vörösbe, és a spektrum önmagába záródik. A Szín-Möbiusz hangsúlyozza leginkább a színek átmenetének folytonosságát, az árnyalatok észrevétlenül fordulnak egymásba a végtelenített térformán, amely olyan spektrumszíneket is egyszerre láttat a térben, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül. A szabályszerű színátmenet és a szokatlan színegyüttállások egy időben tudnak megjelenni a möbiusz szalagon, amely ezáltal a kiállításban szereplő festmények elméleti kulcsát képzi. Keserü olyan színkompozíciókat hoz létre, amelyek akkor is harmonikusak, ha nem komplementer színek párosításával dolgozik.

A Kisteremben megrendezett kiállítás alapgondolata is a szokatlan színharmóniával analóg. Olyan műveket láthatunk, amelyek Keserü Ilona egész életművét átfogják, de ezek a párosítások, ez az együttállás ezelőtt még nem valósult meg.

A kiállítás 2017. június 23-ig tekinthető meg a Kisterem Galériában (1053 Budapest, Képíró utca 5.)

Képek: Horváth S. Gábor