Az Űrérzékeny lelkek című regény megjelenésekor úgy tűnt, hogy ebből az ötletből egy trilógia fog születni. Épp ezért Szegő János azt kérdezte a szerzőtől, hogy látta-e akkor világosan a történet folytatását. Havasréti elárulta, hogy nem klasszikus (lineáris) trilógiában gondolkozott, hanem sokkal bonyolult szerkezetben. Az Űrérzékeny lelkek sztorijának valóságalapja van: ismerjük a magyar pszichiátria történetéből, hogy a hatvanas-hetvenes években Magyarországon is tudatmódosító anyagokkal kísérleteztek, erről például Juhász Ferenc is írt esszét. Havasréti előző regényének kultúrmorfológiai burjánzása van – mondja Szegő, ráadásul az mintegy kilencven évnyi történetet ölel fel. A Nem csak egy kaland konkrétabban fókuszál: az Űrérzékeny lelkek egy epizódját emeli ki.

A beszélgetésnek ezen a pontján, stílusosan, Németh Róbert zenész gitárral kísérve Az idő című számot énekelte el. Némileg melankolikus hangulat járta át a Károlyi-palota dísztermét (tegnap pont itt mutatta be Földényi F. László új könyvét, A melankólia dicséretét), látjuk magunk előtt, hogy az idő egy vállfán van, egy szatyorban, egy közértben vagy a sötétben van. De némiképp – különös módon – meg is nyugszunk, akkor nincs mit tenni, így van jól, úgyis elfolyik az idő.

A kivetítőn a 70-es években készült fotókat látunk, hisz a Nem csak egy kaland abban az időszakban játszódik. Szegő úgy érzi, hogy a regénynek olyan a hangulata, mintha Fejes Endre egy szobájába egy Stephen King-karakter költözött volna be, és ezzel a megállapítással a szerző is egyetértett. A regényben mindenki kutat valami után, a szerző jól adagolja az olvasó számára az információkat – mondta Szegő, így az olvasó is a hősökkel együtt kezd kutatni: így alakul ki előttünk a paranoia evidenciája.

Ennek a hetvenes évekbeli underground világnak a bemutatása vajon arra is alkalmas, hogy ezen az ellenponton keresztül a hatalom logikáját is jobban megértsük? Tette fel Szegő a picit költői kérdést. Valóban, a regényben egy kettősen exponált valósággal találkozhatunk, a felszín felől és lentről, a mélyből is nézhetjük az eseményeket – tette hozzá Havasréti. És megint felhangzott Németh Róbert megnyugtató „figyelmeztetése”: „A forró délutánban az idő észrevétlen…”.

A kutatók, az orvosok figurája Havasrétinek az új regényében is fontos, mint az előzőben, hogyan találta a karaktereket, vetődött tehát fel a kérdés. A szerző teljes mértékben fiktív alakokkal dolgozott, mozaikszerűen rakta össze őket. Tökéletesen kirajzolódnak ezen alakok segítségével is a korszak társadalmi viszonylatai. Szerepel a regényben egy toposz is, az őrült tudós figurája, aki bebizonyítja, ha nagyot merünk gondolni, a hübrisz lesújthat ránk.

Szegő, a Nem csak egy kaland kapcsán anatomisztikus magányról beszél: izgalmas, hogy mennyi csoportosulást találhatunk a regényben, mégis mindenki milyen egyedül van. Szaszkó, aki az egyik leglényegesebb figura, teljes izolációban éli mindennapjait. Az ő életét egy trafikban vásárolt David Bowie képeslap változtatja meg. Bowie vajon a te mániád – kérdezi Szegő, vagy Szaszkó karaktere szempontjából fontos. Havasréti az archívumokban tanulmányozta az underground világot, sokat olvasott például Molnár Gergelytől, és azt tapasztalta, hogy Bowie nagyon sok figurára volt óriási hatással abban a korban. Budapest szürke, terpeszkedő város volt a hetvenes években, Bowie sokakat egy másfajta valóság létezésére, lehetőségére döbbentette rá.

A beszélgetés végén megtudtuk, hogy számíthatunk a trilógia harmadik kötetére is, melyben zsáner-keveredések is lesznek. Végül újra felhangzott egy dal a díszteremben, és szinte a végére is érkeztünk a Margó Fesztiválnak, illetve a 88. Ünnepi Könyvhétnek. Ezzel a mondattal pedig a szerző nyugtatta meg magát, hogy az időt ő tartja szoros kontroll alatt, nem úgy van az, ahogy a gitár kísérte: „a forró délutánban észrevétlen”. Vagy jobb lenne, mégis nem észrevenni?

Fotó: Bach Máté