Gárdos Péter istenkísértő vállalkozásként írta le a Hajnali láz filmre vitelét és a kötet megszületését, és nem pusztán arra utalt, hogy személyes érintettsége révén érzékenyebben viszonyul a témához, hanem arra is, hogy mind a forgatókönyv, mind pedig a végül megjelent regény megjárta a maga kálváriáját.

Gárdos Péter zsidó. Ma már nem esik nehezére ezt kimondani, pedig gyerekkorában sokáig nem tudott származásáról, mígnem egy zsidó fiú, Weisz, megverésének büszke elújságolása után apja el nem mondta neki egy pofon kíséretében. Ugyanis a téma, hogy a szüleit is elhurcolták, ugyanolyan tabunak számított otthon, mint amilyen tabu – véleménye szerint – a holokauszt még ma is Magyarországon.

Aztán az apa hirtelen halála után édesanyja átadott Gárdosnak két csomagot, amelyek kék és piros szalaggal voltak átkötve. Ezekről később kiderült, hogy levelek voltak, amit szülők váltottak megismerkedésük kezdetén, mindezt pedig kronologikusan rendszerezték. Ezek a papírok egy olyan titokba engedtek belelátni, amit ötven évre eltemettek – hiszen ezalatt az idő alatt senki nem olvasta újra a sorokat.

Már az első levél tükrözi az apa halálfélelmét, hiszen 25 évesen közölték vele: legfeljebb hat hónapja van hátra. Az „ítéletet” 117 kézzel írt levél követte, amit Miklós holokauszttúlélőknek írt házassági ajánlatként. Mindegyik úgy kezdődött: „Valahonnan ismerem magát”. Az ismeretlenül papírra vetett szerelmes sorokat számtalan másik követte, szépen kirajzolva a megismerkedést és a kapcsolat elmélyülését.

A válasz arra, hogy erről miért nem beszéltek neki addig soha, talán egy önéletírásban keresendő – az elsőben – ahol az apa ezt írja: „Bergen-Belsenben hullákat égettem”. Ez a nem túl hálás feladat Miklós életben maradását biztosította, ám minden bizonnyal a férfi egyszersmind szégyellte is, amit csinál.

Ezekből az iratokból, valamint az édesanyából kiszakadó részletes történetekből állt össze hét év munkájával az a forgatókönyv, amit Gárdos "dühből írva" eljuttatott a Magyar Mozgókép Alapítványnak. Az Alapítvány azonban a megvalósítás előtt megszűnt, így újabb évek teltek el, mire elindulhatott a forgatás.

Aztán a Magyar Nemzeti Filmalap csak a költségek felét állta, ezért a film svéd, illetve izraeli koprodukcióban készülhetett el. Ez megnehezítette az alkotók dolgát, hiszen a partnerek feltételeket szabtak. A svédek kifogásolták, hogy túl jónak vannak ábrázolva, miközben 40%-uk Hitler-rajongó, az izraeliek pedig kikötötték, hogy meg kell jelennie a filmben Jeruzsálemnek. Az alkotók igyekeztek tehát kompromisszumokat kötni úgy, hogy a történet hitelessége ne sérüljön.

Miközben ezek a tárgyalások folytak, zajlott a szereplőválogatás is. Gárdos két dolgot tudott biztosan: semmiképpen sem szeretne a szüleire hasonlító figurákat, és olyan színészeket akar beválogatni, akiknek az életében volt már valami komoly trauma. Így találták meg Piti Emőkét és Schruff Milánt.

Az elkészült film óriási siker lett, ez vetette fel azt az ötletet, hogy könyv is szülessen a történetből, de mint azt Gárdos elmondta, voltak kételyei írás közben. Egyrészről nem tartja magát jó írónak, másrészről folyamatosan benne motoszkált, hogy mit szólna hozzá az apja. Pedig a mű úgy beszél a holokausztról, hogy konkrétan nem beszél róla.

Végül a könyv nemzetközi bemutatóját a 2015-ös Frankfurti Könyvvásáron tartották meg, egy katolikus templomban. A könyvre 32 országból érkeztek kiadása ajánlatok, Gárdos Péter ezért érezte végül úgy, hogy apja megbocsájtja a történet nyilvánosságra hozását és publikálását.

Fotó: Vass Antónia