Kettejük története egy tanév alatt bontakozik ki, kalandjaik bizonyára minden iskolásnak ismerősek. Baár Tünde pedagógusi élményeit is beleszőtte könyvébe, amelyet lánya, Bakos Barbara színes illusztrációi tesznek teljessé. A hátsó borítón két listát találunk arról, hogy mi a jó és mi a rossz a suliban. Jó például, ha szeretem a padtársam, rossz, ha nem szeretem a padtársam. A dualitás azonban oldódni látszik a sztorik alakulásával; a rossz  nem egyértelműen rossz, és a jónak is sok árnyalata lehet. A könyvet olvasva kiderül, hogy a főszereplők annyira nem is utálják egymást. Inkább arról van szó, hogy az összeszokott társaságba egy  új gyerek érkezik, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, kóstolgatják egymást, amíg össze nem csiszolódnak.

Vince az édesanyjával költözik, és iskolát is kell váltania. Múltjáról nem sokat tudunk. A lelkében dúló viharok okára egy életszagúan izgalmas epizódban derül fény. Húsvét után, áprilisban kitör rajta az iskolaundor, három napig nem megy iskolába, az anyja meg nem tud róla. Mivel büntetésből elvette a gyerek mobiltelefonját, nem lehet elérni. A dolgok akkor simulnak el, amikor az osztályfőnökkel hármasban leülnek megbeszélni a helyzetet. „Jól megijesztettél minket, Vince! Elmondod, miért nem jöttél iskolába? – kérdezi Rita néni. – „Utálok itt lenni. Senki sem szeret.”- válaszolja a fiú. Próbált ő túlélni, még imponálni is, például azzal, hogy év elején a legjobb matek felmérőt írta, de csak azért sikerült ilyen jól a dolgozata, mert leleste a tanári asztalon hagyott papírokról a megoldásokat. Persze ez ki is derült. Úgy tűnik, tüskés, durcás gyerek, nem is akar a többiekkel barátkozni. Vagy akar, csak nem találja a módját? Pedig a többiek segítik, ahogy tudják. Mi tagadás, az iskola a szocializáció helye. A gyerekek nemcsak a tananyagot tanulják, hanem mindeközben számos emberi kapcsolat születik, ezáltal ismerkednek a társas élet szabályaival és szabálytalanságaival. Mentalitásbeli, ízlésbeli különbözőségeket tapasztalnak meg, tanulják az önértékelést, az önismeretet, kitapogatják saját határaikat és elkezdik azt képviselni.  A kisebbek még könnyedén barátkoznak, összevesznek-kibékülnek, kiskamaszkorban már erősebb az egó, nagyobb hangsúlyt kap a rivalizálás, az ellenségeskedés. Nem vagyunk egyformák, az érzékenységnek, az igazságérzetnek sok-sok árnyalata létezik. Buda és Vince történetében azt látjuk, hogy az új, furcsa, szokatlan vagy a már kialakult rendszerbe elsőre nem illeszkedő viselkedés kirekesztést szülhet. Az igazságérzet működésére remek példa a nemrég Oscar-díjat nyert magyar rövidfilm, a Mindenki hasonló korú gyerekcsapatának reakciója. Az Utálom a padtársamban több szerep jut a felnőtteknek, figyelnek a gyerekekre és beavatkoznak, amikor kell. András bácsi például észreveszi, hogy az új fiú tehetséges a versmondásban, neki adja Petőfi szerepét a március 15-i ünnepségen, mert még hasonlít is rá. A többiekben ez ellenérzést szül, ráadásul Vince beteg lesz, de az utolsó pillanatban mégis befut, és sikeresen megmenti a műsort. De sajnos sok van a rovásán, ezért tanárai úgy döntenek, nem mehet velük az osztálykirándulásra. Sebaj, a könyv végére a büntetés feloldódik, helyrerázódnak a viszonyok. A két padtárs közeledését jelzi az a jelenet, amikor Vince becsenget Budáékhoz, hogy felajánlja, vigyáz a macskára, amíg ők a Balatonon nyaralnak. Buda és nővére kedvesen behívják őt és palacsintával kínálják. A cica Vince lábához dörgölődik, szent a béke.

Szeret? Nem szeret? Tudjuk, hogy még az egyébként jól működő társas kapcsolatokban is lehetnek hullámvölgyek. De hadd térjek vissza egy kicsit az utálatra. Elemezzük csak az utálat, az undor és az unalom szavakat! Érzésem szerint valahogyan összefüggenek. Az „U” hangzós kezdés egy kicsit deprimálja ezeknek a szavaknak a hangulatát, mintha valami energiátlanságot, harmóniahiányt jeleznének, és mintha beszűkítenék az embert az e szavakkal jelzett lelki érzetek. Egy osztályközösség élete akkor jó, ha többnyire felhőtlen, együttműködő, játékos, inspiratív együttlét jellemzi.  Mindezek ellentéte az unalom, utálat, undor. Vajon hogyan mászhat ki az u-betűs gödörből, aki beleesett? Neki magának is erőfeszítést kell tennie, de jó, ha a környezete, a család, az osztályközösség is segíti, de akár egy történet, egy könyv is lendíthet a helyzeten. Mindez pedig a felnőttek irányításával lehet teljes – ötödikes korban különösen. Egy ismerős anyuka mesélte, hogy a kisfia új iskolába került, és az osztályfőnök ebből a könyvből olvasott fel nekik év elején. Mindenkinek nagyon tetszett saját helyzetük kivetítése egy olvasott történet hőseire, és sikerült feloldani a feszültségeket.

Buda és Vince története folytatódik, az Ünnepi Könyvhéten már belelapozhatunk a második kötetbe.