A szerzők felkeresték, bejárták Lechner Ödön minden épületét határon innen és túl, Pozsonytól Kolozsváron és Nagybecskereken át Zomborig, hogy megmutassák az épületek mai állapotát és leírást készítsenek róluk, betekintést engedve az olvasónak, mire használják, hogyan becsülik meg az egyik legnagyobb magyar művész alkotásait.

A kötetben sok olyan újdonság fellelhető, amellyel a Lechner-kutatók is először találkozhatnak. Építészettörténeti kuriózum, hogy itt láthatók először azok a Lechner Ödön és társa, Pártos Gyula által aláírt tervrajzok, amelyek a Zomborban az 1880-as években épített iskolákról készültek, mert korábban ezeket a műveket csupán stíluskritikai alapon sorolták az életműhöz. Szintén ismeretlen volt eddig, hogyan nézett ki a Szabadkán épített és az 1950-60-as évek fordulóján lebontott Leovics-mauzóleum. Sok egyéb újdonság mellett e kötetben láthatjuk először azt a Nagybecskerekre tervezett és a torontáli megyeszékhelyen fel is állított – ám 1919-ben lerombolt – szobortalapzatot, amely eddig egyetlen Lechner munkáit bemutató kötetben sem szerepelt. 

A kiadvány részletesen bemutatja a Lechner Ödön főműveiként számon tartott és Magyarország által 2008-ban az UNESCO világörökségi listájára felterjesztett épületeket, az Iparművészeti Múzeumot, a Postatakarékpénztárt (ma Magyar Államkincstár), a Földtani Intézetet, a kőbányai Szent László templomot és a kecskeméti városházát, de emellett a kisebb épületeit és a korai munkáit is megismerhetik az olvasók. 

Lechner Ödönnek Budapesten 6 kerületben, a fővároson kívül pedig 11 településen állnak ma épületei; az olvasók térképeken is megtekinthetik ezek elhelyezkedését. A ma is meglévő 36 alkotása mellett képeken is látható minden elpusztult, lebontott műve, valamint a csak tervrajzokon létező meg nem valósult munkái.

Magánéletébe is mélyebb betekintést nyerhetünk, megismerhetjük például az adósságai miatt ellene indult végrehajtási eljárásokat, valamint belepillanthatunk a korabeli újságokba, amelyekből kiderül, hogy ítélték meg és hogyan értékelték őt saját korában építésztársai és a nagyközönség. 

A Halász Csilla, Ludmann Mihály és Viczián Zsófia által írt kötet, amellett, hogy Lechner minden épületéről leírást tartalmaz, bemutatja azt a szédületes fejlődést is, amely a kiegyezés korától az első világháborúig jellemezte a magyar építészetet. Külön fejezetben foglalkozik a kiadvány a nemzeti építészettel, Lechner követőinek munkáival, Lechner és a Zsolnay gyár kapcsolatával, emellett a kötet a nemzeti építészet nagy mesterének saját írását is tartalmazza a magyar formanyelvről. 

Lechner Ödön 1845-ben született Budapesten, a VIII. kerületben, szülőháza ma is áll a Rákóczi út 13. szám alatt, és 1914-ben hunyt el a városligeti Park szanatóriumban. Szemtanúja és alakítója volt annak a kornak, amelyben Budapest világvárossá nőtte ki magát és Európa egyik legszebb települése lett. A nemzeti építészet megteremtését tűzte ki célul, különleges formai megoldásaival, egyedi ízlésvilágával mintát teremtett és követőkre, elkötelezett hívekre talált. Nem volt soha egyetlen építőművésze sem Magyarországnak, akinek ilyen felmérhetetlen hatása lett volna kortársaira. A kötetből az is kiderül, mit vettek át követői, tanítványai az általa teremtett új stílusból és művészi formanyelvből. A nemzeti építészet apostolként számon tartott Lechner Ödön ma is hat, alkotásai érzelmeket váltanak ki, ízlésvilága, a nemzeti építészet iránti elkötelezettsége ma is sokak számára vonzó, így napjainkban ugyanúgy megtalálhatjuk lelkes híveit, mint életében.

„Nélküle nincs magyar építészet, személye, művészete és hatása megkerülhetetlen a századforduló világában, nemzetközi mércével mérve is ragos életműve ma is igazodási pont. A magyar formanyelvet, a nemzeti stílust szerette volna megteremteni formai újításaival, népművészeti motívumok alkalmazásával és a Zsolnay-kerámiák használatával, létrehozva a szecesszió magyaros, népies irányzatát” – olvashatjuk a Látóhatár Kiadó ajánlását a kötet hátsó borítóján.