Családunkban nagy népszerűségnek örvendenek a macskás mesekönyvek, így különös érzékkel veszem őket észre a könyvesboltok polcain. A Peti, a macska-sorozatnak is azonnal helye lett a szívünkben, de amilyen rezignált Peti, olyan nyugtalanul eredtem én egy, a magyar könyvkiadásra jellemző jelenség nyomába.

Az alaposabb ismerkedést a Peti, a macska és a hófehér cipő című könyvvel kezdtük: Eric Litwin története és James Dean illusztrációi nem okoztak csalódást. A beszédes tekintetű Peti, a macska egyszerű, de rendkívül kifejező képeken indul útnak hófehér cipőjében. Az illusztrációkon a színeké a főszerep, hiszen a történet igazán nem bonyolult: Peti elindul hófehér csukájában, és aztán hol ebbe, hol abba lép bele, s ennek megfelelően változik a cipő színe is: a szamócától piros, az áfonyától kék, a sártól barna lesz. Peti sosem bánkódik, sőt azt mondhatnánk, sztoikus nyugalommal veszi tudomásul a változásokat, s bár a remek humorú képeken még afféléket is mond, hogy „Klassz!” vagy „Csúcs szuper!”, az arcán nemigen tükröződnek érzelmek, inkább csak imádnivaló macskás rezignáltság.

A történet valóban Erik Litwiné, de a magyar szöveg Kiss-Péterffy Márta munkája, aki nemcsak lefordította, de rímbe is szedte a szöveget, sőt ha valaki a könyv borítójának tanácsát megfogadva megkeresi az interneten Peti dalát, hamar rájön, gyakorlatilag újraírta, többszörösére duzzasztotta a pár gondolatnyi mesét.

Amint az a videón is látható-hallható, a Pete the cat éppen az a fajta szöveg, amely tudatosan egyszerű, ahol nagyon is a stílus része az ismétl(őd)és, és nemcsak a „macskaság”, de annak egész filozófiája megbújik a visszatérő sorokban. Biztos voltam benne, hogy mindezt az öt idegen nyelvet felső- és további kettőt középfokon ismerő Kiss-Péterffy Márta pontosan érezte-tudta. De akkor mégis mi késztethette a bravúros fordításra – amely mégis nagyfokú torzítása az eredeti szövegnek? Egyáltalán: tehet ilyet egy műfordító?

Mivel nem Peti az első „túlfordított” gyerekkönyv, amellyel találkoztam, a kérdést fel is tettem Nádori Lídiának, a Magyar Műfordítók Egyesülete (MEGY) alapító tagjának. Nádori Lídia elmondta, tapasztalata szerint nem mindig a műfordítóé a döntés, nagy mértékű változtatásra inkább a kiadók kérik fel a műfordítókat. Saját munkáival kapcsolatban megjegyezte, szinte „észrevételnyi” módosításokat néha azért maga is végrehajt, de csak ha a szöveg egyszerűségét nem tudatos stiláris eszközként érzékeli, „hanem egyszerűen szólva kicsit lapos a szöveg”.

Elekes Dóra, IBBY-díjas műfordító a végeredmény felől közelít a kérdéshez. Szerinte minden a célszöveg minőségén múlik: „ha jó szöveg a végeredmény, akkor nincs baj azzal, hogy nem szigorú értelemben vett műfordítás, hanem átirat (ami tekinthető a műfordítás egyik határesetének, bár ha még jobban belegondolunk, valamilyen szempontból minden fordítás  határeset)”.

Lackfi Jánost is megkerestem, aki maga is fordított már eredetileg prózában írt gyerekkönyvet versben, a francia Emil-sorozatot. „Engem egészen pontosan a kiadó kért fel arra, hogy játékosra, rímesre hangszereljem az eredetiben eléggé száraz szöveget. Érdemes megnézni Az informatikus kutyája címmel nemrég megjelent francia-belga gyerekantológiámat, ott egész más a műfordítói filozófia. Amúgy a franciáknál inkább afféle pedagógiai eszközként tekintenek a gyerekkönyvre, amely tudást közvetít (népek meséi, stb.) vagy érzékenyít (betegségről, társadalmi kérdésekről, stb. 12 és fél évestől 14 és 3/4 éves korúaknak). Vagyis nem annyira a szerző személyes stílusa számít, hanem a nevelési cél. Másfelől meg vannak úgymond »dekoratív« könyvek, melyek szinte jelzésszerűen tartalmaznak szöveget, az egész történetet szinte elmondják az illusztrációk. Ezeknél sokszor annyira kreativitás-mentes a mondandó, hogy az nekünk nagyon fura. Úgyhogy jó döntésnek tartottam a kiadó óhaját.”

Mint kiderült, kiadói óhaj állt a Peti, a macska-sorozat megváltoztatása mögött is. Kiss-Péterffy Márta elmondta, hogy a sorozat nagyon népszerű Amerikában az eredeti formájában, de mind a kiadó, mind ő maga úgy vélték, hogy az egyszerűbb szövegezése miatt itthon inkább csak az egészen kicsiket lehetne megszólítani vele. „Ezért úgy éreztük – avatott be a kezdetekbe – , hogy a magyar gyermekközönség és főként a nagyobbacska olvasók számára érdemes lenne  – az alaptörténethez és a rajzokhoz ragaszkodva – egy kicsit még egyedibbé, izgalmasabbá tenni a mesét. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a kiadó felajánlotta: saját elképzeléseim szerint készíthetem el a szabad, az eredeti verzióhoz képest dupla terjedelmű fordítást. Én pedig úgy éreztem, hogy ehhez a bájosan esetlen illusztrációhoz jól illene a kötetlenül rímes forma, ami teret enged a gazdagabb szókincsnek és a nyelvi humornak is.”

Amint friss példáink is mutatják (de a Micimackóig nyúlhatnánk vissza), gyerekkönyveknél külön érdekes téma az át- és felülstilizálás, egyáltalán: az átírás, s valljuk be, legalább további két okot meg tudunk említeni, amely (legalábbis kiadói szempontból) az átírást indokolja. Az egyik a műfordító neve: ha a mű magyarra átültetője egyébként íróként-költőként, pláne gyerekkönyvek szerzőjeként eleve ismert, neve valószínűleg húzóerő lesz akkor is, ha a mű fordítójaként odakerül a borítóra. A másik pedig a magyar közönség „szövegéhsége” – amely axióma gyerekkönyves berkekben, s amelyet kevésbé eufemisztikusan úgy írhatnánk körül: a magyar olvasó még mindig szeretne sok szöveget kapni azért a sok pénzért, amibe egy igényesen illusztrált gyerekkönyv kerül, s a pictre bookból még mindig kevésbé értékeli a „picture”-t, mint a szöveget.

S hogy ilyenkor néha egész más könyvet veszünk kézbe, mint az eredeti? Azzal például Kiss-Péterffy Márta is egyetért, hogy Peti flegmasága („macskasága”) valóban megváltozott kissé, s az eredeti „én a problémák felett álok” megközelítés eltolódott az „én felül tudok emelkedni a problémákon” hozzáállás irányába, ám ezzel kapcsolatban elmondta, mindez az amerikai felek beleegyezésével történt, s a módosítás azért is tűnt megengedhetőnek, mert Peti lazaságához nagyrészt hozzájárultak a kapcsolódó videók, a narrátor hangja s a dalok, amelyeket a magyar a közönség nem ismer. Egyelőre. Aztán ki tudja, lehet, hogy a Maxim Kiadó a kapcsolódó zenei anyagokat is átdolgoztatja majd a magyar közönség számára. Peti biztosan boldogan tudomásul veszi majd. Klassz!