PRAE.HU: A Todó kitálal az oviról írásakor tudtad már, hogy folytatni fogod? Meddig és milyen irányba mehet még a történet? Miről lesz még sarkalatos véleménye Todónak?

Vig Balázs: A sorozatok világában élünk, ami a könyvekre is vonatkozik. Engem olvasóként eléggé untatnak a sorozatok, főleg a se füle se farka történetek. Gyakran tapasztalom, hogy nincsenek megcsiszolva, lekerekítve, önálló kötetként nem állnák meg a helyüket. Nagyon erősnek és egyedinek kell lennie egy karakternek ahhoz, hogy elvigyen a hátán egy sorozatot. Amikor a Todó kitálal az oviról könyvön dolgoztam, távoli lehetőségként lebegett a szemem előtt, hogy akár folytathatnám is ezt a történetet, de a célom az volt, hogy egy önmagában is kerek egészet alkossak. Egyébként jellemző,  ha valaki ovis könyvet ír, akkor a szereplőit eljuttatja az iskolába is. Ez Janikovszky Éva, Finy Petra, Vadadi Adrienn esetében is megfigyelhető, Turbuly Lilla pedig megfordította, az iskolás szereplőit fiatalította vissza egy ovis mese erejéig. A Todó második része önmagában is abszolút élvezhető, és a vége, hasonlóan az elődjéhez, ha akarom zárt, ha akarom nyitott. Lehetséges, hogy lesz folytatása a könyvnek, de most úgy érzem, hogy Todó nem lesz idősebb, tehát nem a felső tagozaton fognak folytatódni a kalandjai. Nagy kedvencem Adrian Mole karaktere, akinek a fejlődését Sue Townsend végigkísérte 13 és ¾ éves korától, olyan 45 éves koráig. Ott az ifjúsági regény hőséből felnőtt karakter és felnőtt irodalom lett. Todó különösen fontos szereplőm, de nem szeretném a nyugdíjas évekig követni.    

PRAE.HU: Minden kötethez új illusztrátort terveztek? Mi volt az oka az illusztrátorváltásnak?

Öt kötetem jelent meg eddig a Móra Kiadónál, és mindegyiket más rajzolta. Nagyon érdekes látni, ahogy az illusztrátorok párbeszédbe lépnek a szöveggel, bizonyos rétegeit felerősítik, az általam feldobott labdákat pedig lecsapják. Lonovics Zoltán művészeti vezető folyamatosan kutatja az izgalmas együttműködések lehetőségét. Vidák Zsolt rajzolta a Todó kitálal az ovirólt. Nagyon erős perspektívák ábrázolásában, egy óvodai mesesarok, menza, játszótér vagy vécé pontosan úgy néz ki a valóságban, ahogy az ő rajzain látjuk. Jelezni szerettük volna, hogy ez nem egy habos-babos gyerekkönyv, ahogy azt is, hogy ugyan tematikájában ovis könyvről van szó, de a célközönséget azok jelentik,  akik már túl vannak ezeken az élményeken. Mikor a Todó kitálal a suliról körvonalazódni kezdett, Ritter Ottót kértük fel, aki nagyon érzékletes karaktereket képes megjeleníteni. Mindketten remek munkát végeztek! Ha lesz egy harmadik rész, talán egy harmadik illusztrátort kérünk majd fel, ugyanis nagyon izgalmas, ahogy ugyanaz a szereplő más-más grafikus értelmezésében életre kel. Nem a bevált módszer, de nem félünk a járatlan ösvényre lépni.

PRAE.HU: Szerinted mennyire átlagos gyerek Todó? Mi az, amiben mindenképpen más, mint a többiek?

A Todó könyvek izgalmas írói játékot jelentettek nekem. Látszólag egy gyerek beszél, rengeteg képzettársítás, szófordulat a gyerekvilágot idézi, de egy ennyi idős gyerek nyilvánvalóan nem így fogalmazna. Imitáció. Ha az olvasó fogékony erre, egy nagy igazságérzetű és szeretetéhes kisfiú szemüvegét öltheti magára. A gyerekolvasó ráismerhet a történetben saját ovis és iskolai életének nehézségeire, a szülőket, pedagógusokat pedig érzékenyítheti a két könyv, hiszen sokszor megfeledkezünk arról, hogy a gyerekek egy olyan világban élnek, ahol náluk kétszer magasabb felnőttek irányítják őket, és a közösségeikben gyakran farkastörvények uralkodnak. Sok kis Todót látok az utcán szaladgálni, de talán a legközelebb akkor állok az igazsághoz, ha azt mondom, minden gyereknek vannak olyan napjai, amikor úgy néz a világra, mint Todó, amikor legszívesebben kitálalna az őt ért sérelmekről. Todó monológja azonban nem rögtönzés, igyekeztem a felnőtt nézőpontot is belecsempészni a történetekbe. Reményeim szerint túlélőkézikönyvként is működik majd. Rossz napod volt az oviban, a suliban? Sajnos anyunak, apunak sem volt túl jó napja a munkahelyén. De amíg megpróbálunk nevetni a sérelmeinken és a családban meghallgatjuk egymást, addig a rossz helyzeteken is felül fogunk tudni emelkedni.

PRAE.HU: Rengeteg író-olvasón veszel részt, ha jól tudom, tavaly több mint 130-ra rúgott a számuk. Egyrészt milyenek a visszajelzések, másrészt mennyiben segítenek egy-egy szereplő megalkotásakor ezek a tapasztalatok?

Érdekes élmény viszonylag rövid idő alatt bejárni az ország különböző megyéit, kisfalvakban, nagyvárosokban megfordulni, óvodásokkal, alsósokkal, felsősökkel találkozni. Ezek a könyvbemutatók nagyon játékosak, vidámak. Borzasztó fontosnak tartom a gyerekeknek felkínálni azt az alternatívát, amit a kortárs mesék és ifjúsági könyvek jelentenek, hiszen azt tapasztalom, hogy ha valakihez eljutnak ezek a könyvek, tudomására jut, hogy a kortárs szerzők olyan történeteket írnak, amik az ő mindennapjaihoz igazodnak, az ő hangján szólalnak meg, az ő humorát célozzák meg, kedvet kap az olvasáshoz. A pedagógusokkal, könyvtárosokkal összehangolt, kemény munkával törekszünk arra, hogy a gyerekek értéket kapjanak, úgy, hogy közben önfeledten szórakoznak akár olvasás közben, akár az író-olvasó találkozókon. Hét éve járom az országot, és 130 könyvbemutató körülbelül 5-6000 gyerekkel való személyes találkozást jelent egy évben. Általános tapasztalatom, hogy a gyerekek megszólításában a humor központi szerepet játszik, és tilos bármilyen szinten lekezelni őket. A mai gyerekeket próbáljuk burokban tartani, miközben felnőttként, szülőként ellenőrizhetetlen, milyen hatásoknak vannak kitéve, hogy tudják azokat feldolgozni. Nagyon hálásak viszont, ha valaki elbeszélget velük, megkérdezi a véleményüket komoly és látszólag apró dolgokról is.    

PRAE.HU: A Todót nevezhetjük érzékenyitő könyvnek is, miközben néhol didaktikus is picit. Mit gondolsz erről?

A didaktikus könyvek rettenetesek tudnak lenni, ha vonalasan le akarják tuszkolni a tanulságot az olvasók torkán. Én nagyon szeretem a szabadon értelmezhető történeteket, az üres helyeket egy szövegben, a nyitott lezárásokat, az író és az olvasó közötti együttműködést. Ha viszont a gyerekeknek az ő mindennapi életükben felmerülő problémákról akarok írni, akkor szerintem fontos valamiféle megoldást kínálni, tanulsággal előállni, vagy legalábbis megadni a lehetőséget, kicsit rávezetni az olvasót arra, hogy levonja a saját következtetéseit. A Todó kitálal könyvek nem csak a gyerekeket segítik érzékenyedni a kényes témákkal kapcsolatban, hanem a szülőket, pedagógusokat is. Igen, ha egy gyerek megkapja az első rossz jegyét, az az ő világában tragédia. Igen, lehet, hogy a haverja egy olyan videót mutat neki a szünetben, amitől a szülők haja égnek állna, ha tudnák. Vagy említhetem azt is, hogy sok gyerek él nem hagyományos családmodellben, amit a közösség sokszor egyáltalán nem tolerál. Szeretném, ha családi körben, iskolai foglalkozásokon, a gyerekek egymás között, vagy akár egy író-olvasó találkozón együtt tudnánk beszélgetni ezekről a dolgokról. 

PRAE.HU: Te, Balázs, szoktál álmodozni? Mennyire gyermekiek egy gyerekíró álmai? És Todóé?

Gyerekként én is gyakran elábrándoztam. Ahogy Makk Móni mondja Todónak az új könyvben: „Judit néni szerint is mindig csak ábrándozol órán ahelyett, hogy figyelnél.” Na, ez rám is abszolút jellemző volt. Érdekes, hogy egész racionális felnőtt lett belőlem. De ne dőlj be nekem, mert amikor írok, olyan messzire tudok menni a képzeletemben, ami még a gyerekkori álmodozásnál is messzebb van. Van egy visszatérő fantáziám is. Egy fehér homokos tengerpartra néző házban élek, az árnyékos teraszon írogatok (persze sosem hagy cserben az ihlet), és mikor végeztem, többórás úszkálás következik. És semmi más dolgom nincs, mint minden nap újra és újra megismételni ezt. Jó lenne egyszer valóra váltani, de akkor meg nagyon nehezen találkozhatnék az olvasóimmal, szóval lehet, hogy minden így jó, ahogy van.  

PRAE.HU: Különösen, ha a tenger alján dugó van, és valaki kihúza, te meg úgy jársz, mint a Puszirablókban a fôszereplő, leszánkázol a lefolyón... Todót meg néha egzecírozzák az oviban... bírom ezt a bevállalósságot. Milyen témák foglalkoztatnak még?

Néha ijesztő belegondolni, hogy mennyi munka van egy könyvvel, és hány történetet kellene még megírni. Harmincadik születésnapomra ígértem magamnak egy felnőtt könyvet. Ha időm van, legtöbbször ezzel foglalkozom. Mások mellékesen írnak gyerekkönyvet a „komoly” könyveik között, nálam ez pont fordítva van. Most nyáron leszek harminchárom, és egy kicsi esélyt látok rá, hogy idén tényleg befejezem. Remélem, hogy ez nem az álmodozás kategória… Ezenkívül, ahogy az interjú elején utaltam rá, abszolút esélyes, hogy érkezik még egy Todó kitálal történet. Ráadásul a Három bajusz gazdát keres című debütáló mesém felújított kiadásán dolgoztunk az elmúlt hónapokban, és ahogy átnézegettem a szöveget, újra megjött a kedvem a hagyományosabb meseíráshoz is.  

A könyvbemutatóról szóló könyvfesztiváli tudósítás itt olvasható.

Fotó: Vass Antónia