Andrzej Wajda 2016. október 9-én hunyt el, egy olyan életművet hagyva hátra, amelynek a filmtörténetben betöltött szerepét nem lehet túlbecsülni. Andrzej Munk és Jerzy Kawalerowicz mellett az ötvenes évek lengyel filmiskolájának legfontosabb alakja. Olyan filmjei, mint A mi nemzedékünk, a Csatorna és a Hamu és gyémánt páratlanul reflektív és őszinte érzékenységet vittek a megújuló kelet-európai modern filmbe. A nemzet eseményeit feldolgozó történetek, amelyek gyakran a második világháború alatt vagy közvetlenül utána játszódnak, visszatérő motívumai Wajdának. A bő ötven év alatt több olyan filmet készített, amelyek valamilyen módon a független egyén szerepvállalását vizsgálják, amint a hatalom elnyomása alá kényszerül. Halála előtt készült utolsó játékfilmje, az Emlékképek pontot tesz e sorozat végére.

Az Emlékképek története életrajzi ihletésű: Władysław Strzemiński avantgárd festő életének utolsó periódusáról szól Lengyelországban, a szovjet hatalomátvétel idején. Strzemiński – noha fiatalon elvesztette egyik kezét és lábát, sőt fél szemére megvakult – nagy hatású alkotó, művészetteoretikus, tanár és akadémiaalapító lett. Művészete és megélhetése mégis veszélybe került a szocializmus beköszöntével. A filmben láthatjuk, amint a festő alkotói szabadsága, sőt teljes egzisztenciája a politikai diktatúra nyomása alá kerül. A tragikus, a korban közel sem példa nélküli sorsot Wajda a szokványos módon beszéli el, és problémafelvetése sem új keletű. Alapvetően azt a kérdést bontja ki a rendező, hogy politikai elnyomás alatt mennyire lehet – ha lehet egyáltalán – autonóm egy művész. A film főszereplője egykor hitt abban, hogy a társadalmi fejlődésnek motorja lehet a művészet, de szemben találta magát a szocialista realizmussal, és kiábrándult ebből az eszméből. A fájdalmas történet azt sugallja, hogy ilyen körülmények között kilátástalan az ellenállás. De vajon képes-e kompromisszumot kötni az avantgárd művész?

A második világháborút követően rengeteg hasonló tematikájú alkotás született a szocialista államokban. Az egyik legkézenfekvőbb példa talán Szabó István Mephistója (1981), de Lengyelországot tekintve, a Wajda filmeken kívül, például Krzysztof Kieslowski kiváló szatírája, az Amatőr (1979) is hasonlóan mutatja be a szabad szellemű művész válságát a diktatúrában, mint az Emlékképek. A részletekben persze akadnak eltérések: míg a Kieslowski- és a Szabó-film inkább a megalkuvás mechanizmusát ábrázolja, addig az Emlékképek a makacs ellenfeszülését – de a kerettörténet mégis megegyezik. Kicsengésük viszont eltérő lehet, mert a különböző alkotók más-más módon viszonyulnak a megalkuvás gondolatához. Ahogy az Amatőr egy kezdő dokumentumfilmesről szól, akinek a szabadság látszata ellenére nem engedik, hogy a rendszer gyenge oldalát is bemutassa műveiben, úgy Kieslowski is csak kiejlölt határokon belül működhetett. Jó okunk van azt gondolni, hogy ezekben a filmekben a rendezők saját vívódásaikat, saját történetüket dolgozzák fel, többé-kevésbé direkt módon. Ugyanakkor elég jók ahhoz, hogy az egyediben az általánost tudják megragadni. Strzemiński szembefeszülése a rendszerrel az Emlékképekben a szocializmus idején ténykedő értelmiség vívódását egyetemlegesen szimbolizálja. Abban az értelemben pedig remek alkotói önreflexió, hogy Wajda egy reális sorstörténeten keresztül a saját magában megélt létállapotot idézi újra a 21. századi néző számára.

Felróható negatívumnak, hogy a film régről ismerős kérdéseket dolgoz fel, s a tárgya ilyen értelemben „lerágott csont” – de tekinthetünk rá úgy is, hogy ezek a problémák annyira mélyen ülnek a kollektív tudatban, hogy időnként kikényszerítik az újbóli feldolgozást, kortól függetlenül. A gondolati tartalomtól elvonatkoztatva azért figyelemre méltó ez a film, mert rendkívül igényes a megvalósítása, mind stilisztikailag, mind a színészi játék tekintetében. Mindenképp kiemelendő a Strzemińskit mély érzékenységgel alakító Boguslaw Linda, aki a nyolcvanas évektől jelenik meg Wajda filmjeiben. A fényképezés tekintetében is jeleskedik az Emlékképek, köszönhetően a veterán lengyel operatőr, Pawel Edelman munkájának, aki például a Roman Polanski-féle A zongoristán is dolgozott. Itt-ott ráadásul felbukkan pár, talán kicsit túl direktnek nevezhető, de mindenképp szellemes elbeszélői motívum, összességében tehát a megfáradtságnak semmilyen jele nem látszik a művön. Forradalmi újdonságokat nem tartalmaz az Emlékképek, de egy szépen összerakott alkotással zárta le életművét a modern film egyik legfontosabb európai rendezője, olyannal, amelyben egy letűnt kor értelmiségének gyötrelme idéződik újra.

Emlékképek (Powidoki)

Feliratos, lengyel életrajzi dráma, 98 perc, 2016

Rendezte: Andrzej Wajda

Forgatókönyv: Andrzej Mularczyk

Producer: Michal Kwieciński

Operatőr: Pawel Edelman

Vágó: Grazyna Gradon

Szereplők: Boguslaw Linda (Wladyslaw Strzeminski), Aleksandra Justa (Katarzyna Kobro), Bronislawa Zamachowska (Nika Strzeminska), Zofia Wichlacz (Hania), Krzysztof Pieczynski (Julian Przybos) Szymon Bobrowski (Wlodzimierz Sokorski) Mariusz Bonaszewski (Madejski)

Országos bemutató: 2017. május 4.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Korhatár: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!