Csehov, Csontváry, Degas / Három nővér Balázs Zoltán rendezésében / PRAE.HU

A három moszkvai lánytestvér, kiknek tábornok édesapja meghalt, egy unalmas, poros helyőrségi kisvárosban szó szerint tengetik napjaikat – látjuk az első képben. És tényleg egy kép: mint szárnyasoltár női szentjei mesélik el sírva történetük elejét. A lányok hervadoznak, kiábrándulva, reménytelen visszavágynak a pompás fővárosba. A legidősebb, Olga (Szilágyi Ágota) tanítónő. Mása (Huszárik Kata), egy gimnáziumi tanár felesége, beleszeret az őszülő halántékú, családos Versinyin ezredesbe (Páll Zsolt). Irina (Fátyol Kamilla) a legfiatalabb közülük, postáskisasszony, vőlegényét párbajban megölik. Fivérük, Andrej (Bödők Zsigmond) szintén a városkában reked, pocakosodó egyetemi tanár, feleségül veszi szerelmét, Natasát (Tankó Erika).

Híres festményekben beszélik el mindezt, mi, a közönség pedig elégedetten ismerjük fel a műveket. Tamara de Lempicka: Portré, Csontváry Kosztka Tivadar: Fohászkodó, Jan van Eyck: Arnolfini házaspár, Ensor: Maszkok, De megjelenik még Degas táncosnője, Frida Kahlo vasfűzőben, Vasarelly jellegzetes fekete-fehér, térhatású kockái és az utolsó vacsora is. Viszont egyre kevésbé örülünk a hosszadalmasan előállított színpadi képeknek. A díszlet kicserélése nehézkes, nem is mindig sikerül zökkenőmentesen, az elején szellemes ötlet egy kaptafára készülve már erőltetett.

Tetszik a szándék, hogy szerző drámájának jelenetei jelzésértékű műalkotásban legyenek elmondva – a csehovi drámában minden túl általános, a szereplők kevésbé egyéniségeket, inkább típusokat testesítenek meg –, ám az értelmezés nem igazán illeszkedik a dráma történéseihez. Kényelmetlen székek, az egyre áporodottabb levegőjű szobaszínházban vánszorog az idő, az előadás három óráját egyetlen megváltó szünet felezi meg, túlzottan is átérezzük, ahogy a nővérek körül megáll az idő, csendben öregszenek. Mennének Moszkvába pezsegni – megértem.

A dráma cselekménye nem túl mozgalmas, a színészeknek viszont igyekezniük kell, hogy utolérjék magukat: a díszlet elemeit maguk mozgatják, gyorsak a váltások, és még át is öltöznek hozzá minden alkalommal, ez önmagában nagy feladat. A produkciót stilizált színpadi mozgás, „lebutított” szövegmondás, extrém túljátszás és az abszurd humorosság jellemezi. Szilágyi Ágotának jól áll a bölcsebb, higgadtabb lány szerepe, hihető, ahogy sír és nevet, még úgy is, hogy mimikája – a koncepció miatt – túlrajzolt. Fátyol Kamillán is kiválóan áll a groteszk, Huszárik Katának pedig az, ahogyan kitör komfortzónájából. Bödők Zsigmond Andrejként hatásosan tekereg, forgatja a szemét, általában is a mozgás ritmikus. A ritmus, a leegyszerűsített párbeszéd, a pattogó tőmondatok kiegyensúlyozzák az előadás vontatottságát.

A befejezés is hatásos, ráadásul logikusan illeszkedik a megjelenített festményekhez: a három nővér egy üveglaphoz szorítja testét, a színpadra kérnek egy nézőt, hogy az üveg másik oldalán fekete filccel rajzolja körbe alakjukat, mintegy festményként kimerevítve a pillanatot. Az alapgondolat és a színészi játék jó, a hibák némi húzással kiküszöbölhetők volnának – ritkán érzem, amit most: a bemutatóhoz képest a produkció radikálisan javulni fog.

Anton Pavlovics Csehov: Három nővér

Kosztolányi Dezső fordítása alapján

Szereplők:

Olga: Szilágyi Ágota

Mása: Huszárik Kata

Irina: Fátyol Kamilla

Andrej Szergejevics Prozorov: Bödők Zsigmond

Natalja Ivanovna: Tankó Erika

Fjodor Iljics Kuligin: Lendváczky Zoltán

Alexandr Ignatyevics Versinyin: Páll Zsolt

Nyikolaj Lvovics Tuzenbach: Bödők Zsigmond

Vaszilij Vasziljevics Szoljonij: Lendváczky Zoltán