Mikor megérkeztünk, Szkárosi Endre vezetett körbe minket a birtokon, majdnem egészen a Dunáig lesétálhattunk, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a folyóra és a Duna-kanyarra. Megtudhattuk, hogy Nádas Péter a szomszéd házban írta az Emlékiratok könyvét – bár később kiderült, hogy ez nem teljesen így volt, de az igaz, hogy az író 1968-ban ott élt, s ekkor hallhatta a repülőgépeket, amelyek Csehszlovákia felé tartottak…

Délelőtt Márton László volt a főszereplő, aki előadással készült, mely Az író elvonul – Az írás magánya és a társas élet címet viselte. Az összejövetel témájához híven Mészöly Miklós helyhez való viszonyát vizsgálta a művek és Mészöly alkotóperiódusainak tükrében. Kiemelte, hogy Mészölynek fontos volt a tér, ahogy a tájak is, majd ezeket sorra vette. Az egyik ilyen fontos helyszín Szekszárd és környéke, Márton szerint az itt született műveket balladaszerű történetek, elhallgatások jellemzik. A következő fontos helyszín Buda és a Városmajor, ez már abból kitűnik, hogy itt játszódik a Film. Ahogy ebben a regényben is, e környékhez a történelem borzalmai kötődnek, egészen a török korig átjárást biztosít. Az itt készült szövegeket szilánkosság jellemzi – Márton megjegyzi, hogy Mészöly mindig szeretett volna nagyregényt írni, de nem sikerült neki. Ellenben Mészöly nyomán Darvasi képes volt megírni A könnymutatványosok legendáját, ami a mester nélkül talán nem lett volna lehetséges, erről tanúskodik a regény dedikációja is.

A harmadik nagyon fontos helyszín pedig maga Kisoroszi, amely egyfajta félrevonulást, emigrációt jelentett az író számára, „igazi kis paradicsom volt”. Tartotta a kapcsolatot a kisoroszi helyi lakosokkal, társaséletet élt, „duhaj vezérhím volt”, mondja Márton mosolyogva. Arról már sokat hallhattunk, hogy szellemi műhely alakult ki körülötte, az ott élő írók (különösen Nádas Péter) mellett kijártak hozzá Budapestről a fiatalok is, hogy kikérjék a véleményét, amely sokszor kíméletlen, „nyomdafestéket nem tűrő” volt. „Igazi törzsfőnök volt” – jellemzi Márton. E három kulcsfontosságú hely mellett még Erdély és Berlin is meghatározó volt Mészöly számára. Márton mesél arról, hogy olvasta Mészöly Miklós Hanser Verlagnak küldött leveleit, melyekben regénytervekkel pályázott a kiadóhoz, mivel a nyugati kiadók regényeket akartak: „Nem kifizetődő naivság, de most sem csinálnám máshogy” – mondta Mészöly. Berlin a szerzők számára kronotoposszá vált – a bahtyini értelemben –, miközben mindenki számára mást jelentett. Magyarországon Szentendre bírt hasonló jelentőséggel, de kicsiben Kisoroszi is kronotoposznak tekinthető, állapította meg Márton. Zárásként Mészöly nyelvezetéről hallhattunk: Mészöly „gyűlölte a fecsegést”, illetve Márton az elhallgatások természetéről is szólt pár szót: szerinte Mészöly ugyanis nem egyszerűen elhallgatott, hanem rejtélyeket épített elhallgatásaiba. Ez nagyon találó megállapítás, az ilyenfajta elhallgatások különös jelentőséggel és hatással, erővel bírnak Mészöly műveiben.

A közös ebédről visszatérve már ott találtuk Nádas Pétert a műteremnél, épp sétára indult a telken Szkárosi Endrével. Mi persze követtük, ő pedig mesélt. A természetben sétálva megjegyezte, hogy igazából így kellene folytatni a beszélgetést, hisz Miklóssal ők mindig így, peripatetikusan beszélgettek. Sajnos azonban rossz idő volt, ezért muszáj volt visszatérnünk a műterembe. Az íróval Bagi Zsolt, a Nádas és Mészöly műveivel régóta foglalkozó irodalomtörténész beszélgetett. A beszélgetés a Magunkkal vitt helyek címet kapta, tehát továbbra is a hely és az ahhoz való viszony állt a középpontban. Kiderült, hogy a konkrét helyszínhez, az Újváry műteremhez szintén fűződnek Nádasnak emlékei, a nagy ablakos ház előtt Mészöllyel sokszor megálltak, bár csak most járt bent először. Megtudjuk azt is, hogy a festészet miatt kerültek Mészöllyel Kisorosziba. Nagyon érdekes, ahogy Nádas beszél Mészölyről, mintha mindig épp a fordítottja lenne igaz önmagára nézve. Bár elismeri, hogy mindkettőjüknek fontos a hely atmoszférája, mindketten kötődtek hozzá, Mészölynél a hely megfigyelése inkább mikroszkopikus jellegű, ami számára ellenben unalmas. Mészölynél a tárgy fontosabbá válik az embernél, míg nála épp fordított a mozgás. A szabadban éltek, de míg Mészöly a kertben, szinte a táj részeként meztelenül dolgozott (kiabálni kellett messziről, ha valaki jött hozzá, vegyen már fel egy gatyát legalább), addig Nádasnak el kellett takarnia a padlásszoba ablakát, hogy ne lássa a Dunát, a tájat, mert zavarta volna az írásban, elterelte volna a figyelmét: „ő meztelenül, én lefüggönyözve a padláson” – mondta mosolyogva.

Az alkotásmód tekintetében is alkati különbség volt közöttük. Mészöly redukcionista volt, mindent a szerkezetére próbált visszabontani – ami Nádas szerint eleve kudarcra van ítélve, a kudarccal való folyamatos küzdelmet jelentette –, megszabadítani a szöveget minden közhelytől, tölteléktől, egyetlen képletre, metaforára, matematikára redukálni. Valószínűleg persze ezen a ponton érne véget az írás. Nádas viszont nem tudott a fantáziájával mit kezdeni, számára például izgalmas a pletyka, ami esendőségre épít. Míg Mészölyt a filozófiai és a nyelvi, Esterházyt pedig a matematikai és a zenei motiváció vezette, addig Nádas ilyesmit nem tud megemlíteni, az ő motivációja a történet, annak strukturális és nyelvi kötöttségeivel együtt. A szövegértelmezést szerinte zenei alakzatok határozzák meg, meg kell találni a pár alapmondatot, és összefüggésbe hozni azokat, variációik zenei természetűek. Ha valaki hallotta már Nádas Pétert felolvasni, akkor pontosan tudja, milyen fontos mondatainak zeneisége is.

Bagi Zsolt a Világló részletekről is faggatta a szerzőt, melynek kapcsán Nádas elmondta, hogy alapvetően a szenzuális, antropológiai oldalról közelítette meg, mi van a tudatában. Egyik legfőbb kérdése az volt, hogy „hol az én?” – hol van az, ami valóságosan egyedi. Ez nem csak a hangban, az ujjlenyomatban rejlik, az egyediség mindenben megmutatkozik, s ez minden emlős adottsága. Ezt próbálta megközelíteni a tudattartalom felől. Halálközeli élménye alapján ki tudja jelenteni, hogy az ember mindenre emlékezik. Ekkor nem működik a fizikai érzékelés, s a teljes tudattartalom jelen van. A kérdés, hogy mi az, amit az érzékelés befogadott, s azt hol tárolta az agy. Ebben az értelemben ennek szétszálazása lenne maga az írás, a mű.

A hozzászólásokra válaszolva Nádas még mesélt Mészöllyel és Polcz Alaine-nel való kapcsolatáról, a kor és kisoroszi irodalmi életéről, egymás munkájának kíméletlen kritizálásáról, az állandó írói válságról (ahogyan Polcz Alaine a humor és a kegyelem distanciájával kineveti őket ilyenkor), s egyéb személyes vonatkozású témákról is. Az esemény után velünk maradt még, s informálisan is folytathattuk a beszélgetést egy kicsit. Azt hiszem, mind mosollyal az arcunkon, s a nap eseményein elgondolkodva tértünk haza.

Fotók: Bedecs László, L. Varga Péter, Vásári Melinda