A szombat esti könyvbemutató beszélgetést Niclas Trouvé svéd nagykövet nyitotta meg, zárásként pedig levetítették az Astrid című svéd dokumentumfilmet, magyar felirattal. A fordítót, Holländer Juditot és a szerkesztőt, Dóka Pétert Szlukovényi Katalin kérdezte.

A svéd nagykövet jó hangulatú bevezetőjében országa ikonikus személyeinek felsorolása után tért át Astrid Lindgrenre, a legnagyobb svéd ikonra. Összefoglalta Lindgren munkásságát és a svéd kultúrában elfoglalt helyét, miközben rámutatott, hogy Lindgren személyisége, bátorsága, unkonvencionalitása és erőteljes integritása, amely a művein is átragyog, miféle vízválasztót jelentett mind Svédország, mind pedig az európai irodalom és közélet számára. Nem volt nacionalista: internacionalista, humanista és feminista volt. A nagykövet büszkén jelentette ki, Lindgren olyan valaki, aki meghatározta a gyerekkorunkat, ikonná válását persze az is befolyásolta, hogy író, és fennmaradnak a művei. Úgy ábrázolta a régi Svédországot, hogy utat mutatott a modern Svédországhoz is. A filmből aztán kiderült, azok számára, akik nem tudták, hogy elsőként szólalt fel a testi fenyítés megszüntetéséért, de magának Gorbacsovnak is írt levelet egy kislány emigráns szüleihez való kiengedése érdekében. Sikerrel. Astrid Lindgren mindig a gyengék oldalán állt az erősekkel szemben, a civil kurázsira ösztönzött, az értékek mellett a veszéllyel szembeni kiállásra buzdított.

„Ha az ember nem harcol a gonosz ellen, akkor az ember semmi“, idézte Niclas Trouvé, különleges atmoszférát teremtve a bevezetője utáni beszélgetéshez. De nem neki kell beszélnie róla, fejezte be röviden, hiszen vannak itt szakértők.

Dóka Péter a moderátor kérdésére elmondta, hogy a kiadó célja az összes Lindgren-kötet megjelentetése, amihez eleinte a svéd életműkiadást vették alapul. Magyarországon Lindgren azonban másképp ikon, így végül nem klasszikus borítójú kiadásban jelentették meg, például a Kalle sorozatát. Ez jó döntésnek bizonyult, a Kalle nyomoz első kötete igazán vagány küllemet kapott így. Astrid Lindgren megelőzte a korát, mindig lány a főhőse, még akkor is, ha a címszereplő fiú.

Erre a kijelentése reflektál Szkulovényi, a gender szemléletű egyensúly jellemző Lindgren műveiben, (megj.: és azóta a svéd gyerekirodalomban is), van egy reklám, meséli, amelyben anya és lánya leveszik a nem releváns női szereplős könyveket. Szinte üres lesz a polc. A negyvenes években ez volt az új gyerekkönyv, a különlegessége, hogy a gyerekeket állította fókuszba. Astrid Lindgren szelíd, kedves ember volt, de bevállalós.

Klassz gyerekkora volt, mondja erre a szerkesztő, ezt próbálja a könyveiben tematizálni. A magyar gyerekirodalomba kerülőutakon került, és nem kanonizálódott úgy, mint mondjuk, Kästner. A Móra célja ennek a hiánynak a pótlása. Fontos gyerekirodalmi fordulat volt ez akkoriban: a gyerek visszaüt. Szembemegy a tekintéllyel. Megjelennek a rossz felnőttek. Hite volt abban, hogy a gyerekek helyre tudják hozni, amit a felnőttek elrontanak.

A film címe, „Astrid” is azt jelzi, mennyire közvetlen a svédek viszonya a szerzőhöz, ami a magyarban József Attiláról mondható el, hiszen őt sokszor Attilaként nevezzük, vette közbe Szkulovényi.

(Érdekes, hogy az osztrákok pedig Christine Nöstlingert csak vezetéknéven emlegetik, mint egy családi barátot, jegyzi meg magában a cikkíró, az osztrák gyerekirodalom ikonja és úttörője ugyanis jó barátságot ápolt Lindgrennel, sokszor telefonáltak hosszasan. Nöstlinger életműve magyarul még kiadatlanabb, pedig érdekes volna párhuzamba állítani a Lindgren — Nöstlinger — Janikovszky műveket, sőt az írókat is, akik a korabeli fotóik alapján is meglepő hasonlóságokat mutatnak…)

A fordító, Holländer Judit elmeséli, hogy Lindgren folyamatosan dokumentálta a naplóiban, mi történik a világban. Nem klasszikus napló, megjelenik benne például az élelmiszerjegy, s az összes klasszikus háztartási problémát is megemlíti. Fontos hozzátenni, hogy a svéd kiadáshoz alig kellett szerkeszteni Lindgren eredeti szövegét.

Női hadinapló, külön érdekessége, a nézőpontja. Megadatott neki, hogy páholyból nézze a világ szenvedéseit. Közben a napló olyan, mint egy rejtvény, a háttérben összeáll egy rejtett történet. Üzenet a háborúról, az emberekről és saját magáról. Nem dokumentáció, hanem valódi napló, posztmodern szövegű kötet. A svéd nyelv szikár, ami mindig a fordítás alapvető problémája. Astrid a naplójában elképesztő szókinccsel, vagányul fogalmazott, hosszú mondatokkal. Ezek azok az évek, amikor íróvá válik.

Dóka Péter megjegyzi, úgy írja a naplót, mintha már tudná, hogy valaki. Felelősség volt számára, hogy mit ír le. A napló megírása alatt születik meg a Harisnyás Pippi. Úgy tud relevánsan beszélni a világháborúról, hogy benne ül. Később is vállalhatóan ír le minden mondatot. Nagyon pontosan tudatában volt annak, hogy mit akar mondani és kinek. Egy, a megszokottól eltérő képet mutat a világháborúról, és közben szolidaritást vállal.

Holländer Judit kiegészíti azzal, hogy Svédország nem háborúzott négyszáz éve, emiatt folyamatos lelkiismeret-furdalás is felbukkan. Ha az embernek jól megy a dolga (Göra rätt för sig – ne maradj adósa senkinek svéd mondás), akkor próbáljon segíteni. Fontos az egyéni felelősségvállalás jelentősége. Észak-Európa egy egység, kifigurázzák egymást, de ők egy család, más törvények vonatkoznak rájuk.

Dóka Péter megjegyzi, hogy izgalmas titkosszolgálati munkája, cenzori feladata volt, leveleket cenzúrázott, amit a naplóiban eleinte nem említ, de aztán kezdte elveszíteni a gátlásait és egyre többet idéz. Ez önmagában regényes, egy írónak kevesebb izgalmasabb dolog lehetséges, mint így belelátni mások életébe. Miközben az elhallgatás ereje is nagyon erős a szövegben. Magyarországról is hírt ad, például ebben a naplót idomítják az adott országhoz.

Szkulovényi Katalin Lindgren forráskritikai érzékére mutat rá. Megjegyzésekben jelzi a megbízhatatlanságot. „Na, de ebben is író! Elbizonytalanít a kellő pontokon“ – mosolyodik el ekkor Dóka.

Holländer Judit csak annyit fűz ehhez, hogy Astrid Lindgren erős integritású, konvenciókkal szembemenő ember volt. Erős értékekkel rendelkezett. Egyszerűen szemlélte a dolgokat, ha valami nem jó, szólni kell, nem kell belekeverni semmit, oldjuk meg.

Dóka Péter zárja a beszélgetést, ha az ember ismeri az életművet, akkor nagy összefüggésekre jöhet rá. Nem lehet róla nagyon egyértelmű kijelentéseket tenni.

Erre erősít rá a film, átsugárzik belőle Lindgren egyénisége, mindaz, ami a beszélgetés során elhangzott, sőt több. A filmet látva hirtelen mindenki megérti a bevezető beszélgetés résztvevőinek lelkesedését Astrid Lindgren iránt. És kifelé menet egy kicsit hirtelen mindenki Harisnyás Pippi lesz.

Fotó: Kocsis Zoltán