Bensőséges, komoly, de nem romantikus. A hagyományos formakultúrát vagy mellőzi, vagy leválasztja a hozzáfűzött veretességet, a méltóságteljesség asszociációit. Semmiféle posztmodern játékosság nem jellemző rá. Nem is ironikus, vagy ha igen, akkor az irónia valamilyen hideg és prózai attitűdre mutat. Szikáran bensőséges ez a komolyság. (Emberképe nem szubsztanciális, hanem szinguláris.) Nem kívánja egyetemes létösszefüggésbe állítani magát. Nem innen ered a komolysága, hanem a mindennapok egységbe nem rendezhető és talán éppen ezért komoran komoly emberképéből. Mozgásba hozza azokat az egzisztenciális és etikai téteket, amelyek a kilencvenes évek előtti időszakra voltak jellemzőek, mégis más módon teszi ezt. Korábban az úgynevezett végső kérdésekkel foglakozó költészet együtt járt a méltóságteljes hanghordozással. Utóbbi mintegy kivételes, ünnepélyes keretet adott a lírai megszólalásnak. A komoly beszéd mai modalitása nem ilyen a fiatalabb szerzőknél. Az én menthetetlenül esetleges, a társadalmi rendről alkotott képzetből hiányzik az egyetemes rendezőelv. Az egyetemes létösszefüggések, ha egyáltalán még fenntartottak, csak a minimalista, konceptualista absztrakció szintjén felmutathatók A meghatározó instanciák, ha vannak egyáltalán, ebben az esetben csak a személyiségen kívülről érkezhetnek, és inkább hideg struktúrák, mint humanisztikus tartalmak.

Pollágh Péter is ezen új költészeti irány egyik számon tartott szerzője. Második kötete egy eljövendő életpálya műveinek szemléleti vázaként is olvasható. Egy könyv, amely már előre bemutatja egy lehetséges költői pálya alapkódját. Ez adja a kötet szélsőségesen deduktív jellegét, és erre utal az is, hogy az egyébként karcsú könyv nagyon arányosan tagolt négy ciklusból áll. Érződik, hogy a költő eleve nem független verseket akart írni. Nem önálló versekben, hanem kötetben gondolkodott, ily módon mindegyik költemény része kíván lenni annak az egységnek, amelyet maga az egész könyv hivatatott reprezentálni. A kötet karcsúsága éppen ebből a szempontból kicsit megtévesztő is lehet, hisz a koncept jellegéből kiindulva mindegyik költemény a kitöltetlen üres helyekre van alapozva, amelyeket az olvasónak kell kitöltenie jelentéssel. (Így viszont, szinte szellemi-láthatatlan módon, az olvasó munkája szempontjából sokszorosára duzzad a könyv terjedelme, hiszen "tartalommal" ő van hivatva feltölteni a "vázakat".) Kiderül, hogy a vékony kötet tulajdonképpen nagyon is vastag. A konceptre utal a sok üres hely, már a könyv bevezető, a kihagyásra jellemző elliptikus retorikai alakzatú versmondata is ezt jelzi.

Szép ez a hely, mint - a.
(Ezt a helyet én)

Minden olvasó saját magának fogalmazza meg, mi számára a szép. A szépség: magánügy. A tartalma intimitás. A művészet a keretet adja meg hozzá.

A conceptual art a hatvanas évek közepe táján terjedt el Nyugat-Európában és az USA-ban. Mintegy neoavantgárdistán platonista módon szakított a művészi kommunikáció hagyományos tárgyias formáival, és a gondolati tényezőt helyezte előtérbe. Az idetartozó alkotók alkotásukban mindenféle referenciális kapcsolatot tagadtak az úgynevezett érzékelhető valósággal. Hangsúlyosan a modern nyelvfilozófiától indítva - tevékenységüket a művészeti nyelv, a művészetfogalom és különféle kontextuális kérdések vizsgálatára szűkítették. Központi problémává az alkotás ontológiai kérdését tették.

Pollágh Péter könyvének már a címe is jelzi a konceptualizmussal való rokonságot - Fogalom -, s így a nálunk a nyolcvanas években fényponton levő neoavantgárd hagyományára is irányíthatja a figyelmet, most, a 2000-es évek első évtizedében. (Hát igen… A mai "episztémé" jellegadó kötetcíme talán inkább ez volna: Kép.) Kérdésként merülhet fel, hogy immáron a 2000-es évek derekán miért nyúl vissza egy költő a Magyarországon a 80-as években jelentős irányzathoz. Zavarba ejtőek lehetnek ebből a szempontból a mottók is, hiszen azt várnánk, hogy példának okáért Erdély Miklós, esetleg Szentjóby Tamás szövegeit idézi a költő. Ehelyett vagy másféle irodalomfelfogáshoz tartozó alkotóktól (Pilinszky János, Kertész Imre) vagy elméleti szerzőktől (Roland Barthes, Jean-Paul Sartre) olvashatunk idézetet. Pollágh nyilván saját koncepciójába illeszti az eredeti kontextusukból kivett szövegrészleteket, de mégis jelölten elkülönítve saját szövegétől helyezi paratextuális viszonyba őket a verseivel. Ami igazán "belefér", az a jelöletlen idézetként a verstestben szereplő több József Attila-sor. Ezzel kapcsolatban talán József Attila tartós élvonalban maradásának egyik titka is feltárul, a legszélsőségesebben eltérő irányzatok is bensőséges kapcsolódást érezhetnek vele.

De milyen is a koncept Pollágh Péter költészetében? Transzcendens. A forma/tartalom fölérendeltje. Pollágh mennyországa olyan, mint egy hűvös és hatalmas üzemcsarnok. Precíz és steril szalagsorokkal, túlvilági aurát árasztó fémes vázakkal. Hűvös boldogság önti el a Nagy Strukturális Univerzumot (NSU). S mivel költészetről van szó, a nagy struktúrák nevei: mondat, fogalom, de ezek a nevek nem a grammatikához és nem a hagyományos filozófiához tartoznak. Még leginkább olyan elemien egzisztenciális tapasztalatokhoz állnak a legközelebb, mint a bűn és a fájdalom.

Nem tudni: összetett vagy egyszerű.
Nem tudni: mit állít.
Csak annyit tudni:
oka megmásító ok,
megmásít és büntet.

Utat tévesztet veled.
Olyan, mint isten:
saját hiányának öltözik be,
mikor eljön érted.
(Bukott mondat)


Fönnakad a cselekvés
a mondat igazán.
(Életvezetési probléma)


Egy módon van Égi, Földi. A szavaknak így van igazi jelentése Pollágh Péternél. Vagyis a szónak, fogalomnak, földi és túlvilági vonatkozásuknak teljesen egymásra kell simulniuk. Ebben a költészetben mintegy földre száll a Paradicsom, azonossá válik az evilági és a túlvilági jelentése. Pollágh költészete radikálisan utópisztikus jellegű. Tartalom és forma beleolvadását egy őket meghatározó magasabb Vázba szerencsésesen közvetíti az a Pollághnál egyébként ritka poétikai eljárás, hogy a szerző érezteti a mű mediális csatornáját. A nyelvi materilatás hangsúlyozásával is a Transzcendens parancsot szuggerálja.


Mert nem víz a víz -,
mert a váz számít,
a váz, amire a vizet
húzzák rá,
a váz, amit a víz
fed el.
(A kép ellen)

A koncepciót kívánja alátámasztani a kiemelt bevezető vers, a számos és a paratextuális betét is. Mottók olyan költőktől, filozófusoktól, akik hatással voltak a szerzőre. A hatás teljesen gondolati, nem formakulturális jellegű. A különféle szerzőktől származó szövegek kötetbe illesztésén látszik, hogy a szerző azokat eredeti kontextusoktól elszakítva, saját neoavantgárd jellegű konceptjének logikája szerint helyezi el. (Ugyanígy jár el az eredetileg a klasszicizmus/romantika vitához tartozó norma/egyénítés szempontjával, ennek érdekeltségét is a megváltozott költészeti episztémébe helyezi át.)

A könyv első ciklusa vezet be ebbe a transzcendens mondattanba (Új mondattan). A mondat ebben a költészeti univerzumban nem a leíró nyelvtan mondata, de a heideggeri nyelvfelfogáshoz sem tartozik. Pollágh Péternél a mondat maga a transzcendencia. A nyelvészeti fogalom itt teljesen metafizikus jellegű.

Halála után az ember
vagy mondatba,
vagy egzisztenciába jut.
(Nyitott mondat)

Az egzisztencia itt a pokol, a rendezetlenség illetve töredékesség metaforája, egy másik, a beteg létállapotra utaló szóval megnevezve - kórház. A mondat a mennyország rendezett, illetve osztatlan teljessége, ahol még nem következett be az a törés, amely a szubjektumot eredményezi. Pollághnál a mondat: ikon. (Tovább folytatva a gondolatot: eszerint a leíró nyelvtan mondata olyan, mint a portréfestmény, a költő mondata olyan, mint az isteni arcot felmutató szentkép. Ideáció. (Igen, ebből a költészetből teljesen hiányzik a mimészisz, a legteljesebben hátat fordít Arisztotelész poétikájának.) Isten előtti színvallásként kell érteni a Heidegger szavával megnevezett ember (Dasein) mondását is. Isten országa Abszolut Grammatikát jelent, a költő itt panaszolja fel az őt megsértő létet.

Megmondalak, megmondalak
A mondatnak.
(A Dasein vége)


A mondat szembeállítódik a beszéddel. Izolált létosztottság, beszéd versus osztatlan, paradicsomi teljesség, mondat.

A beszéd alakzata
a bűn alakzata,
önmagát álmodó toronyban
beszélni hiba volt.
(Hölderlin, vagy más)


Mondatba jutni az tud,
aki fogalomban
történni tud -,
s aki történik, az fáj:
annak a fogalom fáj.
(Mondatba jutni)


Az etika mondattan.
A bűntudat mondattana.
(Etika2)

A bűntudat fogalom, általános, ily módon bárkié. Éppen az elvontságának egyéni megtapasztalása lesz különös, egyéni.

"Ugyanaz a bűntudat, mint bárkié,
de a másság más, az tényleg enyém!
(Testületi ész)

A második ciklus (Fázós nyelv) már odabent a Pollágh-univerzumban, a megértéssel, az Én-Te viszony transzcendens mondattani mibenlétével foglalkozik. Pollágh a megértéssel kapcsolatban kiemeli annak eseményjellegét, a történést, de ez a történés a metafizika időtlenségével rokon, s a fogalomban játszódik le, platonikus jellegű. Innen a gnómaszerű beszédmód kedvelése, ez adja a szöveg lapidáris jellegét.

Mondatba jutni az tud,
aki fogalomban
történni tud -,
s aki történik, az fáj -
annak a fogalom fáj.
(Mondatba jutni)

Az üveghegyen túl,
kristályok, jégsüvegek között
már történik egy nyelv,
és ez a nyelv gyors,
a tő és rag hideg:
töri a jeget,
a bábel óta hízó jeget,
és isten végre
nem külön fázik.
(Fázós nyelv)

A problémakör átvezet az emelkedett megértés, a haza körébe. A harmadik ciklusnak ez is a címe, (Haza).

Ha valaki meg tud halni,
akkor valami is.
Igazodni csak halotthoz:
nem a hagyományhoz,
nem a hagyományhoz!
(Haza2.)


Az utolsó ciklus (Fogalom-kórház), feltárja, hogy a világteremtés "ősoka" a betegség volt, amiben személytelenné vált a személy, s elidegenedett tökéletesség lépett szubsztanciájának a helyébe.


Minden ablak kocka,
és a kocka tökéletes.
Testből csináltak itt
üveget.
Az összes testből -,
melyben valaki voltál.

Tökéletesből itt nincs kijutás.
Átüt rajtad (kedvenc) helyed:
a kockánként beismert
kórház.
(Kockánként beismert)

Az a fajta törekvés, amely a hétköznapi diszkurzusok mögött egy autentikusabb, transzcendens nyelvre fülel, egy olyan transzcendens mondattan törvényeit fürkészve, amely a szavaknak is megváltoztatja a megszokott jelentését - ez a törekvés meghatározó ebben a Pollágh-kötetben. Ami egyben irányokat is jelöl ki, a következő kötetek sejthetően már a koncept "feltöltései" lesznek. Pollágh újabb költeményeit olvasva, feltehető, hogy az emberi kapcsolatok kifejezésének nagyobb lesz a szerepe, de a transzcendens koncept jellege továbbra is megmarad.

(Pollágh Péter: Fogalom. JAK-L’Harmattan, 2005)