Martin C. Putna cseh történész radikális és kicsit homályos válasszal kezdte. Szerinte a régi démonok új életre keltek. Az ő gondolatához csatlakozott Tillman J. A. filozófus, aki szerint, ha az ember nem Istenben hisz, akkor mindenféle más dolgokat kezd bálványozni. A felvilágosodás túl jól sikerült, az emberek most isszák meg a levét az akkori vallásüldözésnek.

Ha a statisztikára hagyatkozunk – szólt hozzá Pawel Lisicki lengyel újságíró, azt láthatjuk, hogy Európában manapság nem zajlik vallási újjászületés. Ám nemcsak a számokból indulhatunk ki, hanem az irodalomból is: nem találunk korunkban olyan jelentős európai írót, aki katolikus voltát hangsúlyozná. Ha meg is jelenik a vallás a művészetben, csak olyan formában, hogy kutatnak utána a szereplők, a vallás mibenlétét próbálják megfogalmazni.

Putna, visszatérve eredeti gondolatához, azt hangsúlyozta, hogy csupán egyfajta pszeudo – vallásosság tért vissza. Tillman szerint az ember vallási kapacitása nagyjából mindig ugyanakkora, egykor Niké istennőben hittek, ma pedig helyébe lépett a Nike márka. Hozzátette, hogy súlyos az, ha a politikában a vallás megjelenik, és ez talán a kereszténység hosszú problémájára vezethető vissza, vagyis arra, hogy az egyházatyák már a korai századokban sem tettek eleget a gondolkodás feladatának. A hivatalos politika ma Magyarországon – folytatta – nevetségessé teszi a kereszténységet.

Lisicki szerint a vallásosság egyáltalán nincs olyan mértékben jelen a Közép-Európai politikában, mint ahogy azt a közhiedelemben szeretnék elhinteni. Ha konkrét tényeket szeretnénk erről felmutatni, akkor nem sok minden marad a kezünkben. Egész egyszerűen arról van szó – állapította meg a saját országa képviseletében, hogy a lengyel nép vallásos, és ez valamilyen mértékben megmutatkozik a politikában is. De elég csak megnéznünk Donald Trump beiktatását, mindjárt nem fogjuk úgy gondolni, hogy Közép-Európában túlteng a vallás a politikában. A viták szintjén Lengyelországban megjelent például az abortusz kérdése, de végül nem tiltották be a terhességmegszakítást.

Kicsit tanácstalanul álltak a beszélgetőpartnerek az előtt a kérdés előtt, hogy történnek-e olyan változások a vallásosság terén Közép- Európában, melyekről tíz évvel ezelőtt még nem beszéltek. Felvetődött a nacionalizmus újraterjedésének a gondolata is Európában. Lisicki szerint, ha a nacionalizmus alatt a sovinizmust értjük, akkor az egyáltalán nem jellemző Közép-Európára, ám, ha egy ország arra irányuló hajlamát, tendenciáját nevezzük nacionalizmusnak, hogy megvédje és megmentse saját kulturális örökségét (melyben fenyegetve érzi magát), akkor igenis nacionalistáknak mondhatjuk magunkat, szerencsére sokkal inkább is, mint a nyugati országok.

Igenis visszatért Közép-Európába a sovinizmus – tiltakozott hevesen Putna –: a Visegrádi Négyek közül, legalább három országban. Saját országából is hozott példát: azért vesztette el a választásokat az egyik jelölt, mert az emberek nem tartották elég csehnek, mondván, hogy legalább olyan jól beszél németül, mint az anyanyelvén. Nem tartja értékmegőrzésnek azt, ami a közép-európai országokban zajlott még nem is olyan régen: a moszkvai uralom alatt az emberek nagy többsége elfeledkezett kiállni a saját kultúrájáért. Ha Közép-Európában ezt nevezzük értékmegőrzésnek – mondta –, „én vagyok az öreg Buddha”.  Lisicki arra hívta fel a figyelmet – Putnával vitába szállva – az, hogy valaki kihangsúlyozza, milyen tradíciót képvisel, még nem jelenti azt, hogy soviniszta lenne.

Tillman J. A. Ortegának, a spanyol filozófusnak a gondolatát idézte, mely szerint az európai országokban 95% a közös vonás, és csupán 5% -ot tesz ki a nemzeti „karakter”. De Szent Pál gondolatát is érdemes felidéznünk – folytatta –, aki szerint nincs se görög, se zsidó, se nő se férfi, vagyis ne tegyünk különbséget nemek és nemzetiségek között. Ezeket figyelembe véve, az igazi kérdés az, hogy miben áll az európai identitás. Európát nevezhetjük a bűntudat kultúrájának. Ha a történelmet felidézzük, az európai egy borzalmas kultúra, de csak akkor, ha eltekintünk a többi kultúrától, melyek még borzalmasabbak.

Havran örült annak, hogy ilyen heves vita alakult ki a résztvevők között, és szerencsésnek tartotta, hogy ennyire különbözünk egymástól: többféle nézőpontot megismerhettek a hallgatók.

Fotó: Bach Máté