Miért változott Szántó T. Gábor Hazatérés című elbeszélés 1945-re a filmkészítés során, kérdezte Kőrössi P. József. A szerző véleménye szerint az új cím kellően tág ahhoz, hogy a kibővített történetben meglévő további dimenziókat, sokféle konfliktust mind befogadja. A háború utáni falusi társadalomban láthatjuk a háborúból hazatért katonákat, visszaérkező zsidókat, földet kapott (kis)gazdákat, kommunistát, csendőrből lett rendőrt és az elhurcolt zsidók házaiba beköltözőket, tárgyaikat a legnagyobb természetességgel használó hétköznapi embereket. A jegyző felesége talán nem is szerepelt az alapul szolgáló irodalmi műben, csak az éveken át formált forgatókönyvben jelent meg, vélte az író, ám Török Ferenc rázta a fejét. (És utóbbinak volt igaza, bár egy utalásnyi csupán a nő felbukkanása anyaként.) Az eredetileg hangsúlyosabban felnőtté válási történetben egy erős apa-fiú konfliktus van, kettejük perspektívája jelentős, bár a külvilág szereplőinek belső monológjai szintén felbukkannak, mint a Nagy-Kálózy Eszter által felolvasott szövegrész is alátámasztotta ezt.

A filmben megváltozott a szereplők egymáshoz való viszonyának dinamikája, és úgy alakították a karaktereket, hogy legalább kétféle természetüket megmutathassák. A jegyzőnek mindenkihez van egy jó szava, odaint, messziről nagyon helyes ember, de tudjuk, hogy a jovialitása mögött nagy aljasság rejtőzik, jellemezte Rudolf Péter az általa játszott szereplőt. Minden korszak kitermeli ezeket a figurákat, felelte az aktuálpolitikai párhuzamot megpendítő kérdésre. "Ilyen alakok voltak, vannak, lesznek. Időnként kevésbé látszanak, mert nem kúszik alájuk egy ilyen történelmi helyzet. Ahol ugyanazok a cselekedetek egyszer csak már életről és halálról szólnak, nemcsak egzisztenciális rombolásról, vagy önmagunk helyzetbe hozásáról és a cinizmusról." Azért hízott meg szívesen a szerephez, mert úgy érezte, hogy ez a féreg fölzabál mindent és mindenkit maga körül, és ennek külsőleg is meg kell nyilvánulnia.

Míg a leíró jellegű novellában kevés a párbeszéd, a „140 perces film” dialógusokra épül, kezdett egy kérdésbe Kőrössi, derültséget keltve pontosított viszont Szántó T. Gábor: 141 perces film A befejezetlen mondatból készült, az övék csak 91 perc. Aztán hozzátette, hogy a novella bizonyos szakaszaiban többet beszélnek ugyan, de a filmből nem hiányzik fontos dialógus, és az utolsó húsz percben alig szólalnak meg a vásznon, de nem hiányzik az. Egy ilyen drámában azok az igazán jó jelenetek, amikor súlyosak a csendek, ám ahhoz egy-egy jó mondat is kell előtte, árnyalta a rendező. Aki a forgatás során is változtatott még a színészek szövegein, mert „a csendért való harc” során kiestek mondatok. Felmerült, hogy egy rövid képsor erejéig visszatekintsenek 1944-re, hogy egyértelmű legyen, mit kell a jegyzőnek takargatnia, de végül ezt egy párbeszéddel oldották meg a kulcsjelenetben. Akkor került stilárisan a helyére a film a fejében, vallotta be Török Ferenc. Rájött, hogy nem kell az „ősbűnt” megmutatni ahhoz, hogy a nézőkben felidéződjön. Fontos volt, hogy csak annyit mondjanak el, ami szükséges az érthetőség miatt, és az információk visszatartása gondolkodásra késztessen.

1945 nyarán indul Szántó T. Gábor könyve, és időrendben napjainkig eljut a nyolc elbeszélés, melyek összekötő kapcsa a magány, a kiszolgáltatottság és a titok, árulta el a szerző. Bár az új kötet írásaiban nem mindig található zsidó szereplő, mi az oka annak, hogy évtizedek óta következetesen és tudatosan zsidó témákat dolgoz fel majdnem mindig, kérdezte a Noran Libro ügyvezető igazgatója. Mert azt látta kamaszkora óta, hogy a tabukkal körülvett zsidóság sokféle aspektusát szinte senki nem írja meg, érkezett a válasz. Akár a kommunista diktatúra időszakát, vagy az 1989 utáni hétköznapokat. Őt Isaac B. Singer, Bernard Malamud és Philip Roth példája bátorította fel főleg, hogy ilyen szabadon, lehetőleg gátlásmentesen írjon a zsidó identitás komplexitásáról. Hogy ne csak idézőjelbe lehessen tenni azt a szót, hogy zsidó, eltartva magunktól csipesszel. Mert ez egy rétegzett, gazdag jelentéstartománnyal bíró kifejezés, melynek ma is van kulturális, vallási, traumatikus, történelmi tapasztalata. Önironikus bonmotként az mondta régebben, hogy ő az utolsó zsidó író Magyarországon, és azt kellett tapasztalnia később, hogy valóban nincsenek 25-30 éves írók, akik a zsidó élményvilág sokrétűségét konfliktusaikkal együtt bemutatnák. Pedig csak némi konokság kell hozzá, vállalt magány és széllel szembe fordulás.