Nem különálló művekről van szó, mindegyik egy sorozat része; míg a Mozart válogatott levelek és dokumentumok új kezdeményezés, addig A dalszerző Liszt a Musica Scientia könyvek egy újabb példányaként jelent meg.

A Mozart-kötettel – noha más formában – már találkozhattak az olvasók, hiszen a Mozart breviáriumon alapul, ám ezúttal új fordításban olvashatóak azok a magánlevelek, amiket Mozart váltott, többek között édesapjával. Külön érdekesség, hogy a könyv az apa válaszaiból is merít, egyszersmind árnyalva a családon belüli viszonyokat. Ami a breviáriumhoz képest nagy változást jelent, az a levelek csoportosítása. Ugyanis az 1961-es Kovács János-változat a leveleket tematikusan rendezte, megbontva ezzel az egységet és a kronológiai sorrendet. Így az olvasó nem feltétlenül tudta, hogy mi tartozik össze, melyik levél mihez kapcsolódik. Ráadásul Wolfgang és Leopold leveleit külön kezelték. Az új változat ezen változtatni próbál, nagy figyelmet szentelve annak, hogy körvonalazódjon valamiféle életút.

Fazekas Gergely, a Kiadó főszerkesztője, aki ezúttal moderátorként volt jelen, fel is hívta a figyelmet Leopold 1778-as, fiához intézett szavaira: „Terved, alig tudok írni, ha rá gondolok, terved, hogy Weber úrral és két lányával körutazást tegyél, majd’ elvette az eszemet. Drága fiam! Hogy vehetnek rá csak egy órára is ilyen szörnyű gondolatra? Leveled nem más, mint egy rossz regény! És valóban el tudnád határozni magadat, hogy idegenekkel körülcsavarogj a világban? Jó híredet, öreg szüleidet, drága nővéredet félretoljad az útból? Kitégy engem az érsek gúnyos nevetésének, és az egész városénak, amely pedig szeret téged?” Ez a negatív hangnem annak fényében válik jelentőssé, hogy tudvalevő, hogy az ekkor 22 éves Wolfgang addig minden órát az apjával töltött, csak 1777-ben nyílt ki számára a világ, amikor megismerkedett a Weber családdal. Nem csupán Wolfgang életmódját, szakmai sikereit sem nézte jó szemmel Leopold, ami a ’80-as évekre folyamatos konfliktusforrássá vált közöttük.

Ugyancsak sarkalatos pontját jelentik a kötetnek az úgynevezett húgocska-levelek, amik az eredeti breviáriumban nem szerepelnek, ám most hat levelet közölnek a kilencből, ezek Kárpáti János fordítását dicsérik. Azonban nem ez az első magyar változat, hiszen 1992-ben a 2000 című folyóiratban egyszer már megjelentette őket Báthori Csaba. Mint azt Kárpáti János elmondta, irodalmi szempontból ez rendkívül értékes munka, de rekonstruálta Mozart hanyag, rossz helyesírását, ami méltatlan a mozarti fogalomhoz. Az új kiadás ebben is újat hoz: úgy mutatja meg az anyagokat, hogy közben árnyalja a zeneszerzőről alkotott képünket.

Mint ahogyan a szerzőként feltüntetett Amadé név is kitüntetett figyelmet kap. A könyv ugyanis kísérletet tesz arra, hogy behozza a köztudatba a Mozart által használt keresztnevet, valamiképpen elhomályosítva az általánosan köztudatban élő Amadeust. Mert – amint arra Kárpáti János rávilágított – a zeneszerző magánleveleiben mindössze négyszer említi magát Amadeusként, mindegyik esetben viccként használva. A borítón megjelenő aláírás pedig, amelyben szintén Amadéként tűnik fel, a sorozat egyik fő jegye lesz, a további köteteken is feltüntetik majd az adott személy kézjegyét.

Bozó Péter Liszt-kötete egészen más aspektusból ragadja meg a zeneszerzőt. Bozó elmondta, hogy Liszt Ferenc hasonlóan virtuóz módon bánt a zenével, mint Mozart, ám ez a kötet egy kevésbé ismert oldaláról mutatja meg őt, dalszerzőként igyekszik definiálni. Maga a könyv is a vokális zenéről szól és Bozó doktori disszertációján alapul.

A Mozart-kötethez hasonlóan a borító itt is a könyv fontos részét képezi, az illusztráció maga is egy borító, méghozzá egy Liszt-partitúra címlapja, aminek kópiáját a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont bocsátotta a Kiadó részére.

Annak ellenére, hogy a Liszt-dalok látszólag kevesebb figyelmet kapnak, virtuozitásuk nem marad el a zeneművekétől, sőt megjelenik bennük az a többnyelvű közeg, ami Liszt Ferenc életét meghatározta. Bozó Péter elmondta, hogy bár való igaz, hogy magyar, francia, német, sőt orosz dalokkal is találkozhatunk, a zeneszerző legjobban franciául tudta magát kifejezni, és érdekes módon a németet, ami az anyanyelve volt, már-már „elfelejtette”. Ugyanakkor megjegyezte, hogy lehetetlen, hogy valaki ilyen szinten tudjon alkotni ennyi nyelven, nem véletlen, hogy az orosz dalát Tolsztoj segítségével komponálta.

Ahogy Mozartnál, úgy Liszt életében sem volt ismeretlen a munkássága körüli – vagy éppen általa generált – konfliktus. Ám míg az előbbi esetben a családi ellentéteket emeli ki a kötet, itt megismerkedhetünk a nemzetközi színtérrel, ugyanis Liszt francia és német dalokat is komponált, sok esetben nacionalista jellegű szövegekkel dolgozva. Ahogy Bozó mondta: amikor Liszt az egyik félnek kedvez, az a másikban feszültségeket generálhat, ezért szükség van valamiféle kompenzációra. A dalszerző Liszt ebben az ellentmondásos közegben próbálja a zeneszerző által komponált dalokat elhelyezni a kultúrtörténetben, az életműben, átfogó képet adva a munkásságának azon szegletéről, ami a nagyközönség számára kevésbé ismert. Teszi mindezt úgy, hogy minden olvasóréteg számára érdekes olvasmány.

Fotó: Bach Máté