A beszélgetést Balogh Endre, a prae.hu főszerkesztője nyitotta meg a részvevők bemutatásával, melyből többek között kiderült az is, hogy Kalapos Éva Veronika írói pályafutása a prae.hu-n vette kezdetét mint tudósító, a Prae hasábjain pedig mint költő, azóta gyerekirodalmi szerzőként a D.A.C. ifjúsági regénysorozatával és a Masszával vált népszerűvé. Varga Bettiről elmondta, szintén a prae.hu portálon kezdett publikálni. Molnár T. Eszter kapcsán pedig megemlítette, hogy sikeres ifjúsági regényeit a Tilos az Á Könyvek adja ki, A számozottak című kisprózakötetét a JAK-PRAE.HU, és az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg első felnőtteknek szóló krimije Szabadesés címmel a PRAE.HU-nál.

A beszélgetés moderátora, Varga Betti számos hasonlóságra hívta fel a figyelmet a két szerző életpályájával kapcsolatban. Mindketten több területen mozognak: Kalapos Éva Veronika szabadúszó újságíró, fordít, énekel, kortárs költők verseit zenésíti meg, de kipróbálta már magát a televíziós sorozatos világban is; Molnár T. Eszter pedig biológus, tudományszervező és kortárs íróként jelen van az irodalmi életben is. Mindketten hangsúlyozzák azt, hogy csak belecsöppentek az ifjúsági irodalom világába, ugyanakkor Varga Betti szerint ez egyáltalán nem érezhető az általuk létrehozott szövegeken.

Minkettejük esetében fontos szerepet kap a sorozatosság. Már a D.A.C. első kötetének megszületésekor mind a kiadó, mind Kalapos Éva Veronika számára világossá vált, hogy sorozat formájában fog kibontakozni a történet, és Molnár T. Eszter is az Egy majdnem normális család első kötetének megírásakor sorozatként álmodta meg a cselekményt. A sorozat mint műfaj rendkívüli módon képes beszippantani a fiatalokat, aminek egyik oka a folyamatosan frissülő tartalom, valamint a megszokott hang, mely „otthonosságérzetet” eredményezhet az olvasóban. Egy jól megírt ifjúsági regény jellemző eleme, hogy az aktualitások – legyen szó filmekről, sorozatokról vagy zenéről – úgy jelennek meg a művekben, hogy nem mennek a szövegek rovására, pár év múlva is működőképesek, olvashatóak. Az ifjúsági irodalom esetében másfajta kiadói és írói szándék húzódik meg a háttérben, mint a felnőtt irodalmi művek létrehozása során.

Varga Betti meglátása szerint sok ifjúsági vagy tiniregény olvasása közben azt érezhetjük, hogy vagy az aktualitás lesz az, ami működik és cserébe sérülnek például az irodalmi értékek, vagy éppen az irodalmi értékek érvényesülnek, de akkor valami más esik a szöveg áldozatául. Vajon mennyire érzékelhető ez az írók perspektívájából? Valóban van egy nehezen leküzdhető akadály, mert nehéz egyszerre frissnek, aktuálisnak, hitelesnek lenni, és az életszerűség mellett megőrizni azokat a dolgokat, melyek jó irodalommá tesznek egy regényt?

Molnár T. Eszter elmondása szerint az egyes szám első személyben mesélő narrátor segítségével, valamint a naplóformának köszönhetően könnyebb ezeket az akadályokat leküzdeni, a fontos az, hogy folyamatosan életben kell tartani a cselekményt. Nem maga az irodalom vagy az irodalmiság kerül a központba, hanem az írás mechanizmusa és az elbeszélés módja. Ezzel Kalapos Éva Veronika is egyetértett, mivel számítanak az aktualitások, de fontos kiemelni, hogy mindketten olyan problémákról és élethelyzetekről írnak, melyek újra és újra előkerülnek, nemcsak a gyerekkorban, hanem a felnőttkorban is, csak más köntösben. Nincs olyan probléma, amivel ne szembesülnénk később felnőttként, csak szeretjük letagadni őket és tinédzserkori problémaként aposztrofálni. Ezért a szerzők számára nem jelent problémát az akutalitás, mert magától működésbe lép, hiszen amint a szereplők élni kezdenek egy adott problémát vagy aktuális élethelyzetet, azonnal kapcsolódni lehet hozzájuk olvasóként.

Az elmúlt években több tabukat döntögető gyerek- és ifjúsági irodalmi mű látott napvilágot, ezért ma már kihívás olyan „rázós” témát belecsempészni a művekbe, melyet nem koptattak még el.  Mindkét sorozat egyedülálló sajátossága, hogy az egyes tabutémák leplezetlenül, őszintén mutatkoznak meg a történetek részvevőin keresztül, kerülve bárminemű didaxist. Mindkét világ főhőse egy gimnazista lány, akinek a nézőpontján keresztül látjuk a környezetét, a félárva családi, az iskolai problémákat és konfliktusokat, mely során szembesülnek a saját magukkal kapcsolatos kérdésekkel, bizonytalanságokkal. Fontos kiemelni, hogy ezek a történekek nem akarják megtanítani, hogyan gondolkozzon az olvasó például a homoszexualitásról, a klikkesedésről vagy kiközösítésről, egyszerűen csak azt akarják megmutatni, hogy olyan létező, eleven történések ezek, melyek egy átlagos fiatal életében és a felnőttek életében egyaránt megmutatkozhatnak. A két sorozatnak egyik közös pontja az, hogy nem a tabukat akarja megdönteni, hanem csupán őszintén megmutatja azt, ami van. 

Molnár T. Eszter saját bevallása szerint őszinte szülő szeretne lenni, aki nem tagadja a nehézségeket, hanem szembenéz velük. A Stand up - Egy majdnem normális család valószínűleg abból a fajta őszinteségből fakad, hogy szembe kell, és szembe lehet nézni a felmerülő problémákkal. A történet főszereplője, Bakos Virág egy borzasztó őszinte gyerek, ahogy a legtöbb gyerek az, ha nem rontják el őket, azzal, hogy elhitetik velük, hogy ne merjenek szembenézni a problémákkal. Virágban pont az a különleges, hogy úgy tud gondolkodni a dolgokról, ahogy azok a maguk egyszerűségükben vagy komplikáltságukban léteznek. Virág az édesapja alkoholizmusát sem ítéli el, hanem a helyén kezeli, nem ítélkezik, csupán megállapítja, hogy sokat iszik, aminek lehet az az oka, hogy meghalt a felesége, de nem kerül sor a konkrét okok feltárására. Ez van, az apa iszik, de azért szeretjük. Ez a fajta perspektíva a problémákkal való szerves együttélését mutatja be, és nem azt, hogy minden problémát feltétlenül meg kell oldani, mert sokszor nincs megoldás, és ezt kell elfogadni.

Kalapos Éva Veronika kifejtette, hogy a D.A.C. sorozat főszereplője, Flóra például pont azt tanulja meg az elő kötettől kezdve a hatodik kötetig, hogy nem kell és nem is lehet mindent megoldani. Ő egy túlfejlett szuperhőskomplexussal nyit az első kötetben, és a hatodik kötetben érik meg a barátaival együtt annyira, hogy rájönnek, bizony vannak olyan dolgok, melyeket nem lehet azzal megoldani, hogy leülünk és megbeszéljük. Hangsúlyozta továbbá azt, hogy az ifjúsági regény létrehozásában az egyik legfontosabb szabály, hogy nem szabad hülyének nézni a gyerekeket. Elmondása szerint rengeteget tanult fiatalabb testvéreitől és az író-olvasó találkozókon elhangzott visszajelzésekből.  A gyerek- és ifjúsági irodalomban szinte bármilyen téma feldolgozhatóvá válik, csak nem mindegy, hogy miként jelenik meg a szövegben.

Varga Betti megkérdezte a szerzőket, hogy mit gondolnak arról, hogy a kortárs magyar ifjúsági irodalomban egyfajta trendként azt láthatjuk, valamiért egyre fontosabb, hogy olyan témák kerüljenek bele a szövegekbe, melyekről alapvetően nem szívesen beszélünk, sőt sokszor még csak tudomást sem veszünk róluk.  Kalapos Éva Veronika elmondta, a D.A.C. írásakor az alapvető koncepció az volt, hogy a történeten keresztül mindig jelenjen meg olyan téma, ami nemcsak a tinédzserek mindennapjaiban számít fontosnak, hanem korosztálytól függetlenül foglalkoztatja az olvasót. Alapvetően jó kibeszélni ezeket a témákat, főleg, ha valaki olyan környezetből jön, ahol az elhallgatás egyfajta élestatégiává vált. Molnár T. Eszter is hasonló stratégia mentén alakítja ki az Egy majdnem normális család cselekményét, arról szeretne írni, ami foglalkoztatja a gyerekeket, és a tapasztalat az mutatja, hogy az átlag gyerekeket nem csak a kétdimenziós problémák érdeklik, hanem szívesen elmennek mélyebb irányba és néznek a rázós témák mögé. Ez segíthet abban is, hogy esetleg elinduljon a párbeszéd, olyanokkal, akik segíteni tudnak, vagy akár abban, hogy az olvasók önmagukra reflektáljanak. Nem elhanyagolható szempont, hogy az olvasók magukra találhatnak egy-egy történetben, melytől talán kevésbé érzik magányosnak magukat a problémájukkal. Egy olyan történetet olvasni, melyben minden rózsaszín és a főhősnek miden sikerül, adott esetben nagyon frusztráló lehet. Kell az egészséges egyensúly és egy olyan főhős, akivel lehet azonosulni, mert megvannak azok a bénázásai, ami az olvasónak is megvannak, mert lássuk be, a kamaszkorban – és később a felnőtt korban is – rengeteg bénázáson esünk túl.

Az est vége felé a szerzők felnőttirodalmi munkásságáról esett szó, párhuzamba állítva az ifjúsági irodalomi műveikkel. Molnár T. Eszter nemrég megjelent felnőtteknek szóló műve A számozottak egy anti-utópiát mutat be Magyarországon és hasonlóan mély problémákkal foglalkozik, mint a kamaszoknak szánt szövegeiben. A mű szempontjából nem is magának a disztópikus világnak, a diktatúrának a működése a fontos vagy hogyan zajlik az emberek elnyomása és megfélemlítése, hanem az, hogy milyen túlélési stratégiái lehetnek az embereknek egy elnyomó rendszerben. Ezek a túlélési stratégiák rokon stratégiák, melyeket a közösségbe való beilleszkedés miatt sokszor felveszünk. Kalapos Éva Veronika felnőtteknek szóló novellái is jellemzően valamilyen peremhelyzetet, nagyon mély élethelyzetet próbálnak megmutatni, feltárni, mely témák szorosan kapcsolódnak az ifjúsági regényeihez. Készülő regényét is hasonló tendencia alapján kívánja felépíteni, de további részletet nem árult el első felnőtteknek szánt művével kapcsolatban.

Fotó: Bach Máté