Bence Erika: Miért sír Szulimán?

Elemzések, bírálatok a magyar irodalom köréből

A Miért sír Szulimán? hálózatos összefüggésben vizsgálja a kortárs magyar irodalom jelenségeit úgy, hogy ebben a hálózatban az értelmező érdeklődése egészen a 18. század végének irodalmáig terjed. Mind az első rész tanulmányai, mind a második rész elemzései és kritikái érvényesítik a magyar irodalom alakulástörténetére való rálátás távlatát, illetve az ilyen módon történő kontextualizáció eljárását. Így lehetséges, hogy a legújabb magyar irodalom történetei, a 21. század első évtizedeiben napvilágot látott regények a múlt irodalmi eseményeit „írják újra” e felfogásban, vagy hogy egy 2014-ben megjelent regény Arany János A nagyidai cigányok című eposzparódiájának perspektívájából értelmezhető. Az elemzettek között van valódi naplófeljegyzéseken alapuló dokumentumregény, késő romantikus sci-fi, fiktív háborús és légiós napló, illetve a társadalomlélektani esettanulmány eszközeit érvényesítő korrajz. A 2012 és 2014 között napvilágot látott művek kritikai elemzésével a szerző az utóbbi néhány év vajdasági magyar regény- és novellairodalmát is értékeli.

Bíró József: Alighanem

BÍRÓ JÓZSEF

1951benszületett Budapesten,   …   –––  :  1973óta ír közlésre – érdemes opusokat,

…   –––  :  1975tőlpublikál rendszeresen   …   –––  : verseket,  –  …  –   –––  :

egyéb   ,  megjelenések  ’  …   –––  :  vizuális – költészeti munkák, műfordítások,

kisprózák, könyvismertetések, kritikák, grafikák,   -   …  etc .   …   -   …   (  !  )

…   –––  :   1982től   - [  meglehetős’ megszakítatlansággal  ] -   szerepel alkotásaival,

úgy Magyarországon, mint világszerte   …   –––  :  nemzetközi képzőművészeti

tárlatokon, biennálékon,   -   …   etc .   …   -   1987tőlrangos nemzetközi művészeti

fesztiválokon,   …   –––  :  amely rendezvényeken előadásokat tart,  …  továbbá   …

–––  :  environmenteket, installációkat készít,   …   valamint   …   –––  :

bemutat performanceokat

önállókötetek:  TÉRÉRZÉS  (  1986  )  ;  VÉNUSZLÉGYCSAPÓJA  (  1989  )  ;

SZÁJZÁR  [  HÁROMKÖNYV  ]  -  [  1985– 1995  ]  (  1997  )  ;

TRAKTA  [  mini – prózák  ]  (  2003  )  ;  ASIA  (  2005  )  ;  TÜKÖRMÁGLYA  (  2006  )  ;

SELFACTING  [  CONTINUOUS OPPOSITION  ]  -  [  visual poems  ]  (  2007  )  ;  KADO  (  2007  )  ;

HALÁLOMHALÁLA  [  NYOLCKÖNYV  ]  -  [  válogatott és újabb versek  /  1973–2003  ]  (  2008  )  ;

MUKKEUM SI  (  2009  )  ;  KISFONTOS  (  2012  )  ;  BACKSTAGE  (  2012  )  ;

WELCOME  (  2013  )  ;

QUABEL  -  [  visual poems  ]  -  [  REDFOXPRESS– IRELAND  ]  (  2014  )  ;

KONTEXTUS  -  [  mini – opera  /  libretto  és  kísérőversek  ]  (  2014  )  ;

STROMATOLITE  -  [  ÖTKÖNYV  ]  -  [  válogatott versek  /  2003 — 2013  ]  (  2014  )  ;

MINAMOSOGNO  -  [  mini – opera  /  libretto  ]  -  [  magyar nyelvű kiadás  ]  (  2014  )  ;

MINAMOSOGNO  -  [  kurz – oper  /  libretto  ]  -  [  német nyelvű kiadás  ]  (  2014  )  ;

TOP SECRET  (  2015  )  ;  ÉMELYKÖR  (  2015  )  ;

SCORRERE  -  [  visualpoems  ]  -  [  VISUAL EDITIONS of OFFERTA SPECIALE– ITALY  ]  (  2016  )  ;

WELL  -  [  visualpoems  ]  -  [  REDFOXPRESS– IRELAND  ]  (  2016  )

AKKORÉSMOST  (  2016  )  ;  300  (  2016  )

Gabriela Babnik: Száraz évszak

Gállos Orsolya fordítása

„A vadak menekülnek a tűz elől, és ha szerencséd van, az esti órákban a lángok elől menekülő madarakat láthatsz. Egy ideig lebegnek, mint a főnixek, míg a tűz föl nem falja őket. Mielőtt azonban még ilyen mondatokat mondott volna, én feléje fordultam, s ujjaimmal végigszántottam az arcát.”

A Száraz évszak egy szerelem története, melyben a szerző megfordítja a szokásos sztereotípiákat. Hatvankét éves közép-európai textiltervező-nő az egyik, huszonhét éves afrikai férfi a másik pólus. A férfi az utcán nőtt fel, és számos visszaélést kellett megérnie. A nő látszatra védett gyermekkora sem mentes a sérülésektől. Fizikai egymásrautaltság fűzi össze őket, a férfi tragikus gyerekkora és a harmattan, a száraz évszak, melyben sem a természet, sem a szerelmük nem képes kibontakozni. Az erotika nem győzheti le magányukat, a múlt elnyomott titkai felszínre törnek, befolyásolják szilárdnak tűnő jelenüket.

H. Örkényi Ilona: A tarcali káplán sírhantja

Szerednyei János hősies életáldozata

1000 nap a Gulágon

„Úr Jézusom, engedd, hogy ezen bajoknak egykor igazi orvosa lehessek, s ezekbe a sokat szenvedett, agyongyötört, téves úton vezetett embertársaimnak lelkébe minél több örömet, boldogságot, vigaszt, szeretetet, megelégedést, reményt önthessek, s Tehozzád elvezethessem őket, ahol mindannyian megtaláljuk azt, ami után vágyódunk, törekszünk, küzdünk és szenvedünk: az örök életet!” – írja még 1945-ös malenkij robotra történő elhurcolása előtt szemináriumi naplójába Szerednyei János, a későbbi tarcali káplán. Kérése – mondhatni – teljesült, hiszen a kötetben olvasható visszaemlékezések alapján Szerednyei mindezen szerepeket be is töltötte a lágerélet során. „János a zálog, a megváltó rabságunkban” – fogalmazott a temetést követően naplójában a lágerből később visszatérő H. Örkényi Ilona. A kötet nemcsak Szerednyei János életének és hősies áldozatvállalásának állít emléket, hanem azon elhurcoltaknak is, akik a 20. század kényszermunkatáboraiban lelték halálukat.

Jean Back: Amatőr

Ódor László fordítása

Jean Back kisregényének elbeszélője 2007-ben újra rátalál egy rövid történetére, melyet még 1971‑ben, tizennyolc éves korában írt. A korabeli diákság lázadását feldolgozó történetet írja újra, és ezt egy szerelmi történet emlékével ötvözi. Ennek hősnője Rosa, egy fiatal lány Németországból, aki szexuális téren sokkal jártasabb, mint a főszereplő. Jean Back szövege kollázsszerű megoldásaival nem alkot egységes történetet, a cselekmény a maga sokszínűségében – akár eltérő verziókban – bontakozik ki az olvasó előtt. Back szövege a párhuzamos történetvezetéssel erősen reflektál az írás lehetőségeire és kockázataira.

Jean Back 1953-ban született Luxemburgban, a francia határ közelében található Dudelange-ban. A vizuális művészeti tevékenysége mellett 2003-ban az irodalom felé fordult, ekkor jelent meg Wollekostol című regénye, mellyel szülővárosának állított emléket. Amatőr című regényéért az Európai Unió Irodalmi Díjában részesült.

Johannes Weidenheim: Pannon regény

Katharina D. élete

Komáromi Sándor fordítása

Johannes Weidenheim (1918–2002) az egykori magyar, majd jugoszláv Bácska táji németségének kiemelkedő írója. Művei közül, jelen kiadásnak köszönhetően, elsőként és egyedüliként a Pannon regény olvasható magyarul, amely a kisebbségi közösség két világháború közötti életét és második világháborús felbomlását ábrázolja egy tragikus asszonysors rajzán keresztül.

*

A Monarchia, gyászosan szétszakadván, felosztódott különféle új államokra. Az a déli sík, Katharina szűkebb hazája, a szerbeknek jutott. Bizonyosan nem ők, svábok akartak másik országot maguknak, hiszen amit csak láttak, hallottak a szerbekkel, rácokkal kapcsolatban, az mindig is a szegényes, igénytelen létezés képe volt, s azon túl csakis a félt és megvetett „Balkánt” idézte. Mások akaratából mégis belekerültek az új szláv királyságba. Most Belgrádnak fizetik az adót, ugyanazzal a tisztességgel és ugyanúgy esedékesség szerint, mint azelőtt Budapestnek. De a magyarországi emlékezet az, ami szép marad, vagy csak most lesz még szebb, az elszakadással.

Jozefina Dautbegović Krajinović: Madárijesztők idején

Szabó Palócz Attila fordítása

Jozefina Dautbegović Krajinović bosnyák-horvát író és költőnő 1948-ban született a boszniai Šušnjarában, Derventa mellett. Az akkor még egységes Jugoszláviában Horvátországba ment tanulni, majd egyetemi évei után a boszniai Dobojban telepedett le, ahol a Druga svjetlost (Második világosság) kiadóvállalat szerkesztőjeként kezdett dolgozni, de ugyanakkor gondozta a Značenja (Jelentések) című folyóiratot is.

A múlt század kilencvenes éveiben a délszláv polgárháborúk kitörése után el kellett hagynia otthonát, a horvátországi Zágrábban telepedett le, és ott élt a 2008-ban bekövetkezett haláláig. Mivel itt időközben új egzisztenciát teremtett magának – férjével, Enes Dautbegovićtyal együtt –, a háború befejezése után sem költözött haza, egyfajta kettős, kétlaki életet élt. Mindkét országban folyamatosan publikálta prózáit és verseit, s jelen volt több bosnyák és horvát antológiában, gyűjteményes kiadványban is. Munkásságát több kitüntetéssel és díjjal ismerték el mindkét országban.

Jozefina Dautbegović Krajinović ebből az élethelyzetéből adódóan egyszerre volt része a horvát és a bosnyák irodalmi életnek, költészete azonban egyértelműen jelzi a „hazához”, a szülőföldhöz való kötődést, illetve a sok kis apró darabkára tagolt „otthonosság” mindkét államra jellemző vonásait. Tagja volt a horvát és a bosnyák írószövetségnek, de részt vett a horvát P. E. N. Központ munkájában is.

Kathy-Horváth Lajos: Méltón követni

„Egy olyan muzsikus családba születtem, ahol nem csak a férfi rokonaim, de még a nagymama is játszott hangszeren, ezért nem volt kérdés, hogy jómagam is muzsikus leszek. Születésemtől fogva a zene vett körül, hiszen édesapám, az ő testvérei, valamint a saját testvéreim is folyamatosan gyakoroltak, képezték magukat. Sok hangszer volt a családban, a hegedű mellett zongora, cimbalom, bőgő, gitár, dob, de az én lelkemhez a hegedű gyönyörű hangja állt a legközelebb.”

“I was born into a family of musicians, where not only my male relatives but even my grandmother played a musical instrument, so it was not a question that I myself would be a musician. I was surrounded by music from the time I was born, as my father, his siblings and my siblings kept practising, training themselves. There were a lot of instruments in the family, piano, cimbalom, bass, guitar, drums as well as violin, but I was most inspired by the beautiful sound of the violin.”

Kurcz Ádám István: Gion Nándor művei és műhelytitkai

Gion Nándor (1941–2002) egyike a legnagyobb délvidéki magyar prózaíróknak. Az ő esetében is igazolódik az a régi tapasztalat, hogy minden jelentős életmű megtalálja a maga értelmezőit.

Kurcz Ádám István mélyen érti Gion Nándor életművének belső utalásrendszerét, logikáját, építkezését, így a Gion-próza szoros olvasaton nyugvó, teljesen eredeti értelmezését teremti meg. Rejtett utalásokra világít rá, számos sajátos szimbólumot értelmez, parabolák hátterét tárja fel. A Gion Nándor művei és műhelytitkai című könyv az életmű alapvonulatait mutatja be; erős elméleti, s így fogalmi megalapozottságú elemzései középpontjában a kisebbségi helyzetet megélt író identitással kapcsolatos dilemmái állnak. A kötet behatóan vizsgálja valóság, életút és mű egymást kölcsönösen meghatározó összefüggésrendszerét, amelyből a művek önálló életet nyert létükkel kiemelkednek. A könyvet olvasva az életmű formálódásának folyamatát is érzékeljük: közeli figyelői lehetünk a valóságra adott emberi-írói válaszok tudatos alakításának, miközben újra megérezzük a Gion-próza „dúsított realizmusának” erejét. (Füzi László)

Marte Huke: Természetrajz

Fordította és közreadja Kovács katáng Ferenc

…Kiittuk a poharunkat, Alfred újratölti. Végül táncolni kezdünk, összeér az arcunk. Alfred magához szorít, felvesszük a ritmust. Black Velvet. Szédülök.

– Le szeretnék ülni – mondom Alfrednek.

– Keresek egy szobát, ahol ledőlhetsz.

Kimegyünk az előtérbe, benyit egy szobába, bebotorkálok, lefektet a fehér dupla ágyra, mellém fekszik, átkarol, az álom határán lebegek, hányingerem van.

Valaki felkapcsolja a villanyt. Kiszáradt nyelvem a szájpadlásomhoz tapadt. Hangoskodás és nevetés szűrődik be. Egy baseballsapkát látok. Jørn az. Az ajtóban áll.

– Kinyírlak benneteket! – kiabál. – Ki én, a rohadt életbe! – üvölti egyre hangosabban.

Alfred testét érzem a hátam mögött. Jørn közeledik felénk. Késsel hadonászik.

– Kifelé – mondja elfúló hangon.

Alfred ledobja magáról a takarót, legurul az ágyról, egyenest az ablakhoz rohan, kitárja. Kiugrik a magasföldszintről.

– A francba, a cipőm – hallatszik kintről.

Fekszem az ágyban.

– Mit keresel itt? – kérdezi Jørn.

– Elmegyünk. Már megyünk is – mondom. – Tedd le azt a kést!

– Látni sem bírom az ilyen alakokat! Kifelé az ágyamból!

Alfred kintről a nevemet kiáltozza. Összeszedem a bátorságom, felkelek az ágyból, kikerülöm a kést. Rettenetes érzés.

Ragnhild a sarokkanapén ül, egy szőke, tupírozott lánnyal beszélget. Hozzáfutok, megrázom a vállát.

– Alfred kiugrott az ablakon – kiabálom túl a zenét. – Hol találom a cipőjét?

– Nyugi, ott van az előszobában. Menjetek, hívok egy taxit.

Maurice Carême: Az üveggolyó

Károly Judit fordítása

Maurice Carême Az üveggolyó című remekének megírásához elsősorban Lewis Carrol Alice Csodaországban című műve és a Csipkerózsika szolgált inspirációul. Az üveggolyó modern tündérmese, melyben korunk technológiája is helyet kap. A meseregényt a hétköznapi valóság jól ismert világa foglalja keretbe, ám a főhőssel, a magányos ifjú költővel különös dolog történik: felhívja egy tündér és megkéri, hogy menjen el az Elvarázsolt Vidékre, és keresse meg a békává változtatott herceget, hogy levehesse a rontást Csipkerózsikáról, és megmenthesse őt. A tér- és idődimenzió kitágul, gyerekkorunk jól ismert hősei megelevenednek, és belépnek a csodák világába, melyben sajátos törvények uralkodnak. Hüvelyk Matyi, Piroska, a Varázsló és Csizmás Kandúr a költő segítségére siet. Ám a gonosz erők is összefognak, színre lép az Emberevő Óriás, Kékszakáll, a Farkas, és könyörtelen harc veszi kezdetét, ami a Jó és a Rossz harcának allegóriájaként is olvasható. E harcot természetfeletti jelenségek, irreális terek és fantasztikus tárgyak teszik még izgalmasabbá – a Borzalmak Barlangjának látomásai, a Sátáni Birodalom, a Kísértetkastély, a Vértó, a szemüveg, mely megmutatja viselőjének „a valóság durva vonalai alatt… az álom finom kontúrjait”, a veszélymérő, a holdlámpa, vagy a kristálygömbbe záródott Varázsló, aki a gömbbel együtt összezsugorodik. Carême elbeszélését Perrault és a Grimm-testvérek meséinek varázsa hatja át.

Mesteremberek

Kortárs dán drámák

Szertenézni, kitekinteni, belelátni szeretnénk – bele egy-egy nemzeti színműirodalom kortárs törekvéseibe. Azzal a reménnyel nézünk szét külföldi drámatájakon, hogy amit a fordítások szövegként kínálnak, utóbb viszontláthassuk valamely – vagy több – magyar színpadon. Rendre olyan hazai szakember keres műveket a majdani színre, aki járatos az adott irodalom e műfajában is, egyszersmind azonban a „kinti” választékból lehetőleg az itthon is játszhatót, érthetőt keresi a „nicsak náluk” adódó különbségigényével is.

Dramaturgokat, rendezőket, színidirektorokat szolgál ki szándékaink szerint a sorozat – ugyanakkor s ugyanúgy: a drámahíveknek és -barátoknak is nemes olvasmányt, talán irodalmi csemegéket is nyújt egy-egy válogatásunk.

Lars von Trier: Antikrisztus (Iván Andrea fordítása)
Erling Jepsen: Hópehely és szemgolyó (Szőke Zsolt fordítása)
Peter Asmussen: A part (Szőke Zsolt fordítása)
Jens Christian Grøndahl: A fekete erdő (Bogdán Ágnes fordítása)
Line Knuzton: Mesteremberek (Iván Andrea fordítása)
Christian Lollike – Franz Cybulski: Süteménygyár (Iván Andrea fordítása)
Line Mørkeby: Fiatal szőke kislány (Iván Andrea fordítása)

Mila Pavićević: Jégkislány és más mesék

Békés Rozi rajzaival

B. Pap Endre fordítása

Mila Pavićević kötete különös mesevilágba kalauzol bennünket. A mesék álom és valóság határain mozognak, hősei mintha régről itt maradt meseszereplők lennének, akik nem találják helyüket az időközben megváltozott világban. Hajdani jó szokásukhoz híven próbálnak továbbra is mesehősökké válni, viszont nem mindig sikerül nekik. Legalábbis nem úgy, ahogy korábban. Az ifjú névtelen bohóc belehal a kígyómarásba, a ronda, bár varázserővel bíró maszkot még azelőtt kidobják, hogy segíthetne. A Kártyavárosban élő Dáma hiába kért és kapott szívet a fehér kockáktól, tökéletessé – ahogyan az egy rendes mesében történne – mégsem tudott válni, az okosságot már nem adták meg a varázserejű dobókockák. A hiány, a kétely és a tökéletlenség meséit fanyar humorral írta meg a szerző, és a történetekben bár minden egyben van, ami egy hagyományos meséhez szükséges, mégis különös és meglepő fordulatok révén napjaink meséi kanyarodtak elő Mila Pavićević tollából.

Mohai V. Lajos: Stációk

Hosszú délutánok Kelecsényi Lászlóval

Nem a kérdező fogta kézen a kérdezettet: ez ebben a karcsú könyvben mintha fordítva történt volna. Udvariasan, takarosan, óvatosan, odafigyelve, mintha ezek a beszélgető-délutánok („hosszú délutánok”) egy Kelecsényi film-könyvben történtek volna meg. Tehát nem lehetnek csak múlt-rekonstrukciók, és nem lehetnek a megköltött élet dokumentumai sem – inkább dialógusként elbeszélt történetcserepek egymáshoz illesztései egy ember, egy író életéből.

Megáll velem az idő, mert túl merész a képzeletem. Lépkedek a múlt lépcsőin: egy híján húsz, ám meglehetősen nagy kópéságokat elkövetve. Mozibolondok között sétálok, vászonszerelmeket hajkurászok, pedig ólomévek idejében járunk. Megszállott álmodozókra figyelek, vállalom a lovagiatlan ügyeket, mert hiszem, hogy akarnunk kell a lehetetlent. Én vagyok, aki az életével játszik, nem fél a homokembertől, mert a szivárványgömb alatt egy bűnangyallal táncol. A szabadság enyhe mámora vesz körül. Nem mondom senkinek, hogy az emléked leszek...

Nádasdy Nikolits Andrea: Homokláp és csengőfrász

mégis magyarnak…

A huszadik század egyik ismert történésze az 1990-es évek végén azt írta: „A kommunizmus szörnyű őrültsége véget ért.” Az őrültség sajnos még él. A milliókat megsemmisítő kommunizmus dokumentálása és felszámolása csak részben történt meg, a zöme tisztázatlan maradt. Reméljük, hogy lassan erre is sor kerül.

Ennek a könyvnek a szerzője, Nádasdy Nikolits Andrea a saját, átélt tapasztalatain keresztül mutatja be a magyar társadalom egy nagy részének a kommunista rendszer általi megsemmisítését, a második világháború utáni, ma már jól ismert „osztályharc” örve alatt. Ez a maga nemében minden tekintetben ugyanolyan kegyetlen, mint akármelyik faji megkülönböztetés alapján történt diszkrimináció. Lassú pusztulásra ítélve, olyan, mint mikor homokba temetnek valakit. Még a pórusain keresztül sem lélegezhet.

Ezen életrajz hihetetlen kurázsit és rátermettséget tükröz. Az írás stílusa nagyszerű, tele ironikus részletekkel, anekdotákkal és akasztófahumorral. Mint ő maga mondotta, ez utóbbi elengedhetetlenül szükséges volt a túléléshez.

Élénken adja vissza az elmúlt száz év egyik fontos fejezetének magyarországi eseményeit, ugyanakkor általános emberi problémákkal foglalkozik: otthon, összetartozás, család, barátság, számkivetés és reménység a hazatelepülésre. Elkötelezettség, kitartás, humor egy ellenséges környezet dacára, ami építi vagy megtöri az emberi szellemet.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik érteni szeretnék és tanulságot akarnak levonni múltunkból, hogy ezeket az örök érvényű emberi problémákat kezelni tudják a huszonegyedik században.

Paulus Hochgatterer: Az élet édessége

Szalai Lajos fordítása

Paulus Hochgatterer (1961) osztrák pszichiáter és író. Olyan elbeszélő művek szerzője, amelyek saját pszichiáteri tapasztalataiból merítenek, s amelyeknek a hősei gyakorta különc vagy pszichésen beteg emberek. Jelen művéért 2009-ben elnyerte az EU Irodalmi Díját.

Egy idős férfinak egy téli éjszakán péppé zúzzák a fejét. Unokája, a hétéves Katharina talál rá, s ettől a pillanattól fogva nem szól többé egyetlen szót sem. Raffael Horn, a pszichiáter, aki felvállalja a gyermek terápiás kezelését, akarata ellenére belekeveredik a haláleset felderítésébe. Ludwig Kovacs bűnügyi felügyelő napközben behavazott vendéglői teraszokon ül, este pedig távcsövével az eget szemléli. Nincsenek ínyére a szilveszter táján elkövetett erőszakcselekmények, hisz azok többek között a használt árukkal kereskedő Marlenével való erotikus aktivitásait is zavarják. Egy pszichopata családfő betegre veri a lányait, egy távfutó bencés szerzetes olyan hangokat hall, amelyeknek semmi közük sincs Istenhez, egy nyugdíjas postai kézbesítő öngyilkosságot tervez, egy fiatal anya ördögnek látja újszülött gyermekét,egy börtönviselt fiatalember szadista, állatkínzó cselekményekre kényszeríti a kisöccsét. Ennek a kisvárosnak a pszichogramja mindennek mondható, csak megnyugtatónak nem… De vajon ki a titokzatos éjszakai látogató, ki a felelős a kegyetlen tettért?

Ha krimi, legyen lélegzetelállító. Az élet édessége az is: lélegzetelállítóan intellektuális, és ha úgy tetszik, igazából nem is krimi, hisz krimiként a megoldása sem lenne kielégítő. A lényeg a felejthetetlenül nyomasztó légkör, ezért aztán a könyv nem is ajánlható könnyű, elalvást segítő hálószobai lektűrként. Azt viszont, aki a mainstreamtől elütő és bizonyos agymunkát igénylő olvasmányt keres, ezzel a szerzővel és ezzel a könyvvel semmiképp se érheti csalódás.

Plamen Dojnov: 1956 – A magyar felkelés és a bolgár irodalom

Temesi János fordítása

Beszélhetünk-e a bolgár irodalomban az 1956. októberi és novemberi magyar felkelés iránti speciális figyelemről? Egyáltalán lehetséges-e felmutatni olyan komolyabb mennyiségű irodalmi anyagot, amely az ötven évvel ezelőtti magyar szabadságharc bolgár alakjait ábrázolja? Nem inkább arról van-e szó, hogy mindössze néhány epizodikus szolidaritási fellángolásról és az állami propaganda szolgálatában lévő, tucatnyi bolgár író ügyeletes reakciójáról beszélhetünk?

Saitos Lajos: Hajnali órán

70 haiku

„Olykor a legváratlanabb pillanatban érint meg bennünket egy-egy költői telitalálat. Nemrégiben vékony kis versesfüzet került kezembe. Találomra kinyitottam, s a 34. oldalon a következő haikut olvastam: Fölmegy a függöny; / színház az egész világ / s alig éltem még… (…) Mindenesetre elementáris; tömörségében fokozhatatlan és oly módon japán (na jó: japán hatású), hogy közben mélységesen európai (némi elfogultsággal: közép-európai). Úgy is mondhatnók: annyira magyar és annyira veretes klasszicitású és oly könnyű öniróniával huszadik századi, hogy ez csak Weöres Sándor tolla alól kerülhetett ki. Pedig nem. Kitalálhatatlan. E három soros miniatűr remeklés szerzője egy úgyszolván ismeretlen székesfehérvári költő. A legbeavatottabbak a hatvanas évek második felének nemzedéki senkiföldjéről emlékezhetnek rá, esetleg. A költő neve Saitos Lajos, a kötet címe: Por Isten szemében, 2004‑ben jelent meg a Vörösmarty Társaság kiadásában…”

Szőcs Géza: Ami belefér egy haikuba
(Irodalmi Jelen – 2006. július)

Szögi Csaba: Drót

22-esem naplója

Ma délután a te házad előtt szállítottak bennünket, összezsúfolva egy teherautó rakterében, mint a marhákat. Az irántad érzett szerelmem egy hozzám hasonlatosan bűzlő fickó hóna alatt és egy hozzánk hasonlatosan bűzlő fickó válla fölött bontakozott ki. A szívem emiatt egy hónalj és egy váll között dobogott hevesen, könnyeimet egy idegen térd és a saját combom tartották vissza. Nem suttoghattam, szeretlek, mert fogaim közé egy további fickó sarka szorult elbénítva nyelvemet. Csak szűkölhettem, és azt szűköltem, a szerelmedért halok meg, és nem azért, mert itt a Halálnak szántak bennünket. Szűköltem, és a szívem immár egy lapocka és egy ágyék között dobogott, és képtelen volt kiugrani helyéből. Csak szánalmasan vergődött, és megrepedt az alatt a fél másodperc alatt, míg a sarok mögött felsejlett a kaputok.

Utassy József költészete

Kritikai kiadás

Szerkesztő: Vilcsek Béla

A kötet eredendő szándéka szerint is elsősorban egy eddigieknél sokkal árnyaltabb, gazdagabb és tartalmasabb Utassy-kép kialakításához kíván hozzájárulni. Önéletrajzát az érintett a következő mondatokkal zárja: „Baráti köröm nem széles, de engem körülölel. Azokat a költőket, írókat szeretem, akiknek duendéjük van. Értük tűzbe tenném mind a két kezemet! Mert látni vélem fejük körül a piros derengést.” A kötet készítőjének és gondozójának meggyőződése, hogy az érintett maga is rendelkezett ezzel a duendével. A kiadó pedig e több mint ezer oldalas kiadvány megjelentetésével kíván méltó módon tisztelegni Utassy József előtt, aki – még leírni is fájdalmas és hihetetlen! – 2016 márciusában lett volna hetvenöt esztendős, s már öt éve nem lehet közöttünk.

Yalvaç Ural: Szarvszemű és Ezüstnyomú

Tasnádi Edit fordítása

A Szarvszemű és Ezüstnyomú című mesét a török gyermekirodalom egyik legjelentősebb alakja, Yalvaç Ural írta, és ő maga illusztrálta. A mese két csigagyerek, Ezüst és Lomha kalandjairól szól…

“A félelemben

félsz is van, meg kíváncsiság is…

Ezért időnként

kidugtuk fejünket

a levelek közül,

és nagy érdeklődéssel figyeltük,

mit csinál a kövér hernyó,

mi sem törődve a nappal és a félelemmel.”

Érdekes utazás Yalvaç Urallal a puhatestűek világába…

Zdeněk Svěrák: Kettős látás

Forgács Ildikó fordítása

„Őszi reggel volt, nyálkás, csontig hatoló, nyirkos hideg. Az esőtől csillogó villamosok bálnák módjára úsztak az utcákon, és amikor hajlékony testükkel elmellőzték egymást a kanyarban, úgy tűnt, mintha egymáshoz dörgölőznének. A szürke, ferdén felszegett fejűek, két oldalukon három-három világító szemecskével, mintha minden pillanatban a város zavaros felszíne fölé szeretnének emelkedni, hogy oxigénhez jussanak. Prága aznap nem volt se gyönyörű, se száztornyú. Az összes torony belefulladt a sűrű szitálásba. Ha egy japán turista Canon gépével a hasán egy ilyen napon látogatna el a városba, elsírná magát, mert nem volna mit lefényképeznie.”