Kérdések az Ősanyához / Terrence Malick: Az Univerzum története / PRAE.HU

Malick nem hétköznapi rendező, a hetvenes évek Hollywoodi Reneszánszának két prominens alkotása, a Sivár vidék és a Mennyei napok után húsz év hallgatásba burkolózott, hogy Az őrület határán (1998) című filmmel egy teljesen új alkotói korszakot nyisson. A sztárokkal zsúfolt háborús eposz újszerű szerzői elbeszélésmódot sejtetett, ahogy a történet előrehaladásából gyakran kiszakadva lírikus képekkel jelenítette meg a vásznon a természet alakzatait, miközben hőseink belső monológjait hallgattuk a képsorok egyfajta aláfestésként. Az új stílus esszenciáját Az élet fája (2011) mutatta meg, amely egyszerre kívánta a létezés kezdetének látványos képsorait és egy amerikai család életének mozzanatait ötvözni egy hatalmas, lírai tablón.

Az utóbbi években Malick ontja magából a filmeket: a tavaly bemutatott, magyar forgalmazást nem élvező Knight of Cups után már legújabb mozija, a Song to Song is bemutatásra került (vajon lesz magyar premier?), de a német színészekkel és európai környezetben játszódó Radegund is az utómunkálatok stádiumában jár. Új filmjei nem nevezhetőek szokványosnak: a szabad asszociatív sodrás és a poétikus képi tartalom kifejezőerejére épülnek, miközben a történet mindössze átkötő szerepet tölt be. Malick hallatlanul szélsőséges figura, híres arról, hogy a vágószobában komplett szereplőket vág ki a szüzséből, és alakítja át teljesen az eredeti koncepciót. Mindazonáltal, habár elismerésre méltó sebességgel készülnek el újabb és újabb alkotásai, személyét rejtély fedi, lévén, hogy lényegileg soha nem jelenik meg a sajtó előtt. Ő a hollywoodi jeti – van, aki esküszik rá, hogy már többször is látta…

Az Univerzum története

A különös rendező művészete számos új rajongót és fanyalgót szerzett az utóbbi évek során. Jócskán akadtak, akik az alapvetően fesztivál-kedvenc Az élet fájával sem tudtak mit kezdeni. Talán túl nagyot akart markolni a Brad Pitt arcával fémjelzett alkotás, a kétségtelenül meggyőző ambíció ellenére a vizuális ingerek áradatában elveszett valami üzenet a végén. Az élet fája képileg sokkal emlékezetesebb volt, mint tartalmilag, ezáltal Malick Kozmosz-dokumentumfilmje teljesen ésszerű és izgalmas folytatásnak ígérkezett, azzal a lehetőséggel, hogy a gyenge narratív elemeket elvetve, a sablonos tartalmakat háttérbe szorítva végre tényleg a képi tartalom dominálhasson, az, amely Az élet fájában is az izgalmas pillanatokat adta. Az Univerzum története már nem épít „mesére”, de Malick szokásos megoldásai továbbra is előtérben vannak.

Eredeti címe kissé nagyképű (és stilisztikailag sem kifogástalan): Voyage of Time: Life’s Journey, azaz „Utazás az időben: az Élet útja” – legalábbis kozmikus áttekintést ígér. A magyar cím is megtévesztő: a film nem az Univerzum születéséről szól, hanem a világegyetemünk lenyűgöző jelenségeiből próbál egyfajta montázscsokrot alkotni. Műfajában Ron Fricke Barakáját és Samsaráját idézi, de közel sincs olyan átfogó íve, mint az utóbbinak. Némi időbeliség persze akad: az őslények világától haladunk a mai élet felé, de Malick szándéka nem a mindent összekötő létezés bemutatása, hanem hogy a látványvilággal valamilyen spirituális hangulatot érzékeltessen. Kedvelt képei, a Kozmosz fenséges alakzatai, a vulkánok, a tengerek, a modern városok mind-mind felsorakoznak, miközben az alámondott szöveg a vizuális ingereket költőies hangulattal toldja meg. Nem dokumentumfilmről van tehát szó, mert ahhoz túl szerzőies, a narrátor nem elmagyarázza a vásznon megjelenteket, hanem maga is kérdező, egy elvonatkoztatott alany kérdéseit fogalmazza meg az „anya” felé.

Az Univerzum története

Malick kérdései az anyához Cate Blanchett felolvasásában inkább sablonos és parttalan töprengések, mint összefogott gondolatmenetek, de megragadnak valamennyit az ember hétköznapi elrévüléséből. Ha nem várjuk a film narrációjától, hogy érdemben valami mélyet közöljön velünk, akkor Blanchett kissé túldramatizált hangja végső soron nem lesz különösebben zavaró, hiszen ezek a klisés és untig hajtogatott témák („Mit jelent embernek lenni?” „Mi a feladatunk a Földön?” stb.) mégis csak fel-felöltenek olykor a legtöbbünkben. A konklúzió már-már giccsbe hajlik és bosszantóan „new age-es”: „szeretetből leszünk, és a szeretet köt össze minket”... De mindezek szerencsére nem zavarják meg annyira az összhatást, hogy a képek ne tudjanak bennünk saját gondolatokat ébreszteni.

Ha az újabb Malick-filmekben gyakran az a zavaró, hogy túl sokat akarnak mondani, ám szétesnek, és elveszítik az elemi témájukat, akkor Az Univerzum történetét előrelépésként érzékelhetjük. Végre nincs az az érzésünk, hogy Malick feltétlenül, bármi áron bele akarta sűríteni minden gondolatát – ezúttal hagyja „lélegezni” a képeket. A film elég rövid ahhoz, hogy ne kezdjünk el unatkozni az ismétlődéseken. Az Univerzum története könnyedebb, kellemesebb és összefogottabb néznivaló, mint amit Malick az utóbbi időkben kínált, ezért gyengeségei ellenére a műfaj kedvelői összességében tetszéssel merülhetnek el benne.

Az Univerzum története