A hatvankét éves francia Assayas ismét komor hangvételű filmmel jelentkezik. Lassan hömpölygő, sötét tónusú snittjeit, illetve a dramaturgiai tetőpontokat különösen súlyossá tévő lassú történetvezetését ezúttal horrorba csomagolja. Egy nyomasztó lélekbúvárkodásra mi sem alkalmasabb, mint főszereplőnek választani egy végtelenül ingerszegény környezetben dolgozó, kellően frusztrált és beteg fiatal nőt. Aki néha keresi, máskor inkább elkerülné, mégis megkapja horrorisztikus természetfeletti élményeit, hogy aztán egy gyilkossági ügybe keveredjen.

Kristen Stewart fantasztikus filmben szerepeltetése kissé parodisztikus, ha korábbi vámpíropuszaira gondolunk, mégis illik a szerző életművébe. A 2014-es Sils Maria felhőiben asszisztensként, ezúttal mint stylist szolgál ki egy sztárt. Csakhogy a mostani stylist az akkori nyitott és határozott asszisztensnő ellenpontja. Persze egy egoista celeb kiszolgálása más attitűdöt kíván, mint egy közvetlen színésznőé. Beszédes, hogy ezúttal celebünket egyszer látjuk csak, és akkor se hajlandó nagyon kommunikálni. A hősnő azonban pont egy ilyen izgalmak nélküli tevékenységre vágyik, élete a nemrég elhunyt ikertestvére körül forog. A film kérdései, hogy megbizonyosodhatunk-e a halál utáni létről, valamint tudunk-e a végesség tudatától szabadon élni.

A Stewart által briliánsan megformált Maureen elmúlással szembeni lázadását követjük végig, és főként sebezhetősége lepleződik le. Egy nyomasztó jelenetben szívröntgen közben meztelenül látni őt, mely nemcsak kiszolgáltatottságát mutatja, hanem közel is hoz a törékeny emberhez. Ugyanez a naturalizmusba oltott humanitás jelenik meg lázadásában, amikor az épp külföldön fotózkodó celeb lakásán felpróbálja ruhatárának tiltott darabjait, alszik az ágyában, előtör elfojtott szexualitása.

Dicséret illeti a rendezőt a műfajválasztásért, sikerült újra bebizonyítani, hogy egy horror is tárgyalhat súlyos kérdéseket. A fantasztikus műfaj foglalja keretbe a filmet és ad alapot a spirituális mondanivalónak: hősünk ígéretet kapott testvérétől, hogy halála után jeleket küld neki a túlvilágról. Maureen ugyanis médium, bár önmaga is erősen kételkedik nemhogy saját képességeiben, egyáltalán a másvilági létezésben is. Ahogy a naturalizmus és a humanitás találkozik, úgy kezeli a film egyszerre súlyos drámaként a halál utáni létbe vetett hit bizonytalanságát és figurázza ki azt. Hogy hősünk néhol parodisztikus szellemlátomásai valódiak-e, rejtély marad. Nehéz megállni nevetés nélkül, amikor egy B-filmet idéző jelenetben egy szellem öklendezni kezd, vagy amikor szellemidéző szeánszokat bemutató tévéfilmből látunk részletet. Ehhez képest a tetőponthoz közeledve a főhős veszélyeztetettségének érzése miatt jelentősen megnő a feszültség. Hatásosan játszik a film a nézők hitével, egészen a titkos sms-ek és a gyilkossági ügy lezárultáig sikerül belehajszolni a kzönséget egy természetfeletti magyarázatot kereső értelmezésbe. Ugyanakkor az utolsó negyed órára akkorát zuhan a csúcspontról, hogy az a záró jelenetekben megfogalmazódó „üzenet” rovására megy.

Figyelemre méltó próbálkozás a szatirikus, ám mélyebb tartalmat hordozó horrorral való kísérletezés, a közel tíz éves svéd Engedj be! átütő sikere óta mégsem sikerült igazán jól ötvözni a két ellentétes pólust. A stylist első harmadában még igen, később azonban egyre kevésbé fér meg egymással a feszültség és a humor. A film odáig merészkedik, hogy az elhunyt testvér szelleme is feltűnik néhány másodpercre, a zárójelenetben pedig a már említett tévéfilm alapján próbál Maureen kommunikálni vele. Hosszú perceken keresztül fejtegeti a jeleket. Ezzel a kusza jelenetvezetéssel (és a jelenéseket kísérő „lebegő” poharak abszurditásával) pedig már túlságosan szatirikus vizekre evickél a film. Az „üzenet” persze ettől még célt ér: nem tudhatjuk, hogy csak egy csodára váró elme képzelgéseit vagy a valóságot látjuk, ahogy mi magunk sem lehetünk biztosak a halál utáni létezés felől.

Humor, szatíra, társadalomkritika, spiritualitás, mind hozzátesznek a történethez, de az Assayas korábbi filmjeiből ismert hibák is feltűnnek. Főleg a dramaturgia válik szakadozottá, nem elég egységes a történet. Nehéz megmondani, hogy melyik történetszál vagy karakter válik a film terhére, mégis hamar olyan érzése támad a nézőnek, mintha a különböző szálak nem egy irányba tartanának. A film egyfelől a félelmetes természetfeletti élményekkel tűzdelt tetsvérkeresésbe próbálja belehelyezni hősünk brutalitásig fajuló munkakapcsolatait. Ez önmagában még működne, erre épül azonban egy túlságosan verbalizált spiritualitás-élmény. Ennek részeként tűnik fel egy-egy jelenet erejéig Maureen és sógornője barátja, pedig
legalább az utóbbi nélkül már egy sokkal egységesebb végkimenetelű művet kaptunk volna.

Az egységesség hiánya érződik az indokolatlanul hosszú befejezésen is. A relatíve hosszú finálé jól jelképezi az egész film hullámzó színvonalát: ígéretes kezdet, szövevényes konfliktus, majd már-már elszáll a néző érdeklődése, amikor az utolsó másodpercek újra súlyos gondolatokat ébresztenek. Erős hangulatával, zeneiségével hatást gyakorol a film, de valami mégis hiányzik. Egy túl hosszú opusz után a nézőben ugyanolyan káosz és zűrzavar marad, mint a vásznon Maureenben. Hogy az elmúlt évek midcult (művész- és tömegfilm közti) darabjai közül kellemes emlék marad A stylist, az – lévén a majd mindannyiunkat izgató létkérdések szórakoztató és igényes formában történő tálalása – nem kérdés. Egy cannes-i díj viszont talán túlzásnak hat egy az átlagosnál alig jobb film esetében.
 

A stylist (Personal Shopper)

Színes, francia dráma, thriller, horror, 105 perc, 2016.

Írta és rendezte: Olivier Assayas

Szereplők: Kristen Stewart, Lars Eidinger, Sigrid Bouaziz

Operatőr: Yorick Le Saux

Vágó: Marion Monnier

Producer: Charles Gillibert

16 éven aluliaknak nem ajánlott!

Bemutató: 2017. március 30.

Forgalmazza a Cirko Film.