Tanner Howard, az öntörvényű bankrabló és öccse, Toby egy kaszinóban játszanak. Az egyik natív amerikai játékos sürgeti a hezitáló Tannert, mire az ironikusan megjegyzi: „Ne üldözz, nagyfőnök!” A férfi morcosan leveszi napszemüvegét, Tanner pedig meglepődik: „komancs vagy? A préri ura?” A komancs fickó ezt feleli egykedvűen: „a semmié már”. Miután pedig Tanner flegmán bedobja zsetonját az asztalra, és távozik a kártyapartiról, a másik utána megy, és megkérdezi tőle: „tudod mit jelent az, hogy komancs? Azt, hogy örök ellenség.” „Kinek az ellensége?” – kérdez vissza gúnyosan Tanner. „Mindenkié” – hangzik a válasz. Tanner erre pimaszul közelebb lép a komancshoz, és mélyen a szemébe néz. „Akkor tudod, mi vagyok?” „Ellenség” – vágja rá a másik. „Nem. Akkor én is komancs vagyok!” – zárja le az ügyet Tanner.

A fenti párbeszéd A préri urai egy látszólag jelentéktelen epizódjában szerepel, mégis ez David Mackenzie rendező és Taylor Sheridan forgatókönyvíró művének kulcsa. A filmben egyébként háromszor hangzik el a Hell or High Water magyar címe, azaz megértjük, miért ezt választotta az HBO. Az eredeti kifejezés („Come hell or high water”) nagyjából lefordíthatatlan magyarra, de körülbelül annyit tesz, hogy „tűzön-vízen át” vagy „mindent vagy semmit”. S bár a sztori erről is szól, de A préri urai sem kevésbé találó, mivel a történetben a klasszikus westernek egyik tipikus cselekményvariációja jelenik meg, mely a nagyvállalkozók és az egyszerű földbirtokosok küzdelmét mutatta be. Csak éppen David Mackenzie-ék művében már nincs Vadnyugat vagy vadon, nincs hová menekülni, csak egy kis farm van, ami az alatta nyugvó olaj miatt létfontosságú. A western-felhangokkal teli rabló-pandúr történetben az egyszerű thrillernarratíva mögött így súlyos társadalmi-gazdasági problémák húzódnak meg, melyeket mesteri természetességgel vázolnak fel az alkotók.

Az alapkonfliktus a Texas Midlands Bank és a Howard-fivérek között feszül. A főszereplő bankrabló testvérpár tagjai közül az öcs, Toby a racionálisabb figura, ő tényleg az elárverezés miatt féltett családi farm megmentéséért lép a bűn útjára. Tanner viszont örök lázadó, aki a régi Vadnyugat legendás bűnözőihez (Kölyök Billy, Jesse James, Younger- és Dalton-fivérek, stb.) hasonlóan kalandvágyból fenyeget pisztolyával embereket, és szerencsejátékra, prostituáltakra, pillanatnyi kielégülésekre költi a zsákmányt.

A testvérpár texasi ámokfutását természetesen nem nézik tétlenül a törvény éber őrei sem. A nyugdíjba vonulás előtt álló Marcus Hamilton rendőrnyomozó (texas ranger) és natív amerikai társa, Alberto Parker ered Howardék nyomába. A nyomozás, vagy inkább hajsza során Marcus és Alberto ahogy egyre jobban megismerik a testvérek, illetve Toby motivációit, úgy válik egyre komplikáltabbá számukra az ügy. Főleg, hogy Alberto, de még Marcus is ellenérzéssel viseltetnek az átlagembereket kizsákmányoló bankokkal szemben. Ám a törvény ellentétes oldalán állók között nem lehet béke, így mindkét fél tudja, hogy egy nap eljön a véres leszámolás pillanata.

A préri urai már műfaji szinten is rendkívül összetett mű. Ugyanis egyszerre tartozik a gengszterfilmek, a thrillerek és a neowesternek műfajába – akár a tíz évvel ezelőtt Oscar-díjat nyert Nem vénnek való vidék a Coen-fivérektől. Ám míg a Nem vénnek való vidékben inkább a thrillervonulat vált uralkodóvá a cselekményben előrehaladva, illetve az őrült, marhataglózóval gyilkoló Anton Chigur miatt, addig Taylor Sheridan sztorija a forgatókönyvíró által bevallottan is inkább elégikus hangvételű kortárs közegbe helyezett western.

Taylor Sheridant (többek között a remek Sicario és a Kemény motorosok című tévésorozat fűződik a nevéhez) emlegethetjük A préri urai elsőszámú alkotójaként, mivel a sztori az ő fejéből pattant ki, és a skót származású David Mackenzie-t csak zseniális brit börtönfilmje, a 2013-as Starred Up megtekintése után kereste meg az író. Taylor Sheridan pedig elsődleges forrásának a texasi Larry McMurtry írót jelölte meg, akinek melankolikus regényeiből örökzöld hollywoodi realista drámák születtek. Az 1963-as Paul Newman főszereplésével készült Hud, Peter Bogdanovich kultfilmje, Az utolsó mozielőadás, az 1985-ös klasszikus westernsorozat, a Lonesome Dove is McMurtry nevéhez fűződik, s Ang Lee Túl a barátságon című 2005-ös filmjének forgatókönyvéért szintén a texasi író volt felelős.

A Hud és a Túl a barátságon állnak legközelebbi rokonságban A préri uraival, mivel mindhárom mű a neowesternek vagy kortárs westernek közé sorolható. A kortárs westernek jellegzetessége, hogy a klasszikus westernek elégikus felhangjait ezek az alkotások felerősítik azáltal, hogy a régivágású főhős cowboyt szembe állítják a modern technikai apparátussal, illetve individuumként – José Ortéga y Gasset nyomán – a tömegemberekkel. A Hud kortársa, Az utolsó cowboy 1962-ből még thrillercselekményében is rokonítható A préri uraival, minthogy abban is egy bűnözővé vált cowboy kénytelen menekülni a törvény őre elől, akiben viszont egyértelmű szimpátia ébred az űzött vad iránt.

Taylor Sheridan gyakorlatilag a Hudot és Az utolsó cowboyt keresztezte forgatókönyvében. A Hud címszereplője, a Paul Newman által alakított amorális figura örököse Tanner, az idősebb Howard-fivér, akit nem nagyon érdekel a családi birtok, főleg, hogy súlyos betegségben elhunyt édesanyjával sem volt túl jó a kapcsolata. Mint Hud, Tanner is inkább elutasítja a régi világot, és bár megvan benne is a melankolikus nosztalgia a szabad préri iránt, de inkább csak azért, mert a szabadosságot szimbolizálja számára, egy helyet, ahol kiélheti ösztöneit. Tanner egy komancs, ahogy ő jellemzi magát az említett idézetben. S ez esetében nemcsak azt jelenti, hogy nem akar megalkudni a túlburjánzott civilizációval, hanem azt is, hogy a natív amerikaiakhoz hasonlóan Tanner is kiűzetett a korlátlan vadság paradicsomából. Ez a paradicsom persze nem a családi farm, hanem a Vadnyugat, ahová a klasszikus westernhősök még ellovagolhattak küldetésük végeztével.

Tanner tragédiája az, hogy a modern civilizációban nincs már összefüggő szabad terülhet, ahová elbújhatna, mint Jesse James vagy Kölyök Billy. Tanner nem egy, az aszfaltdzsungelben otthonosan mozgó modern gengszter, hanem egy régivágású vidéki bandita. A probléma csak az, hogy a huszonegyedik században a nagy szervezeteké, a nagy tőkekoncentrációjé a győzelem és a föld, így a préri is. Hatalma annak van manapság, aki a csúcstechnológiát kontrollálja, és emberek tömegeinek tud parancsolni. Ebben a korban a Tanner-féle klasszikus banditák labdába sem rúghatnak.

Tanner testvére, Toby sokkal racionálisabb és higgadtabb figura. Ő képviseli a civilizáltabb vadnyugati hősöket. Míg Tanner Huddal állítható párba, Toby Az utolsó cowboy naiv hősét, vagy még inkább az 1957-es Ben Wade és a farmer (vagy eredeti címén: 3:10 to Yuma) címszereplőjét, a farmert idézi fel. Tobynak határozott céljai vannak, és ő az, aki kész a kompromisszumokra. Éppen ezért Tanner nemcsak társa, de ellenfele is a történet során, nem egyszer zördülnek össze a testvérek. Jellemző jelenet, mikor Toby és bátyja egy étteremben reggeliznek, melyben összeszólalkozásuk után Tanner lelép elvileg a WC-re. Eközben Toby csendben elfogyasztja étkét, és még állásajánlatot is kap a pincérnőtől. Kilátásba helyeződik számára a nyugodt, hétköznapi ember élete, melyre a férfi annál is inkább vágyik, minthogy családja van (jóllehet, elvált a feleségétől, csak a gyerektartást fizeti). Azonban kiderül, hogy bátyja nem a mosdóba ment, hanem közben kirabolt egy újabb bankot. Így Tobynak is menekülnie kell, nincs ideje elmélkedni sem a nyugodt életen.

Két nagyon különböző karakter feszül tehát egymásnak a sztoriban. Tanner és Toby teszik ki együtt a régi, klasszikus vadnyugati hőst, aki egyszerre vágyik vissza a vadonba és eszmél rá, hogy a civilizált élet a jövő. Szimbolikus értékű, hogy a két álláspont itt két hús-vér emberre szakadt szét. Ugyanis A préri urai éppen azt kérdőjelezi meg, hogy lehet-e civilizált életet élni, lehet-e nyugalomban létezni egy olyan világban, amelyben a nagytőke furmányos taktikákkal kikényszeríti az átlagemberek, kisvállalkozók eladósodását, és az adósságcsapádba került hitelezettektől elszedi a jelzáloggá tett otthonukat, földjeiket. Az egyén ebben a gazdasági-politikai közegben már nem lehet egységes egész, hanem – mint azt például Fredric Jameson leírta – személyisége szétforgácsolódik, céljaiban bizonytalan lesz, képtelen átlátni a káoszt. S bár Tanner és Toby elvileg a bankok ellen küzdenek, Tanner inkább csak a céltalan erőszakért és anyagi haszonszerzésért csinálja, Toby pedig a domináns bátyjával szemben alárendeltebb, passzívabb figura A préri uraiban. A westernhős jellemzőinek szétosztódása a két főszereplőben tehát a huszonegyedik századának káoszában elveszett ember metaforája.

S ezen a ponton lép át az archetipikus történetek és mítoszok világából a valóságba David Mackenzie és Taylor Sheridan műve. A préri urai aktualitását adja a 2008-as gazdasági világválság, és az ennek eredményeként kialakult texasi jelzáloghitel-krízis, mely miatt tízmillió ember vesztette el otthonát. A film története szerint a Howard-fivérek családja, illetve édesanyja is ezek közé a károsultak közé tartozott. A fiúk tulajdonképpen ezt az adósságot próbálják törleszteni ironikus módon éppen a Texas Midlands Bank hálózatának megkárosításával.

Így A préri uraiban a régi világ, az ököljog kora és az igazságosságot nem mindig figyelembe vevő hivatalos törvények új világa csap össze. Ebben a konfliktusban helyezkedik el Marcus és társa, Alberto is. Azonban a törvény őrei, a texas rangerek sem értelmezhetők a címbeli préri uraiként. Rendőrökként csupán egy arctalan bürokrácia végrehajtói, akik mint egyének, a legkevésbé sem értenek egyet azzal a rendszerrel, amit szolgálnak. A legérdekesebb figura kettejük közül pedig nem is Marcus, aki már kora miatt is szemben áll az új világgal, hanem Alberto, aki maga is natív amerikai. Egyik jelenetben az őslakos származású ranger kifejti, hogy ő sem szívleli a bankokat, mivel a hataloméhség és a pénz miatt vesztették el ősei is a földjeiket. Ő mégis annak a rendszernek az igazságát érvényesíti, ami letarolta az amerikai indiánokat. Így nagyon sok érv szólna amellett, hogy Alberto inkább Howardék oldalára álljon.

A préri urai hőseinek, vagy inkább antihőseinek éppen az a tragédiája, hogy már nem urak. Azaz nem a saját sorsukat irányítják. Ez pedig nagyon súlyos kritikája az Egyesült Államoknak, mely éppen a szertelen individualizmus és az öntevékeny egyént támogató közösség ideológiájára épült fel, és még maga Donald Trump is ezen elvek hirdetésével kampányolt tavaly és tavalyelőtt. Trump viszont éppen olyan ellentmondásos, mint amilyen A préri uraiban megjelenő Amerika, melyben a szabadság és a letelepedés csak annyiban lehetséges, amennyiben az embertelen intézményrendszerek lehetővé teszik. Donald Trump bőszen hirdette, hogy ő az elit ellen fog kormányozni, miközben maga is a felső tízezerhez tartozó pénzember, aki üzletemberként sokakat lehetetlenített el anyagilag épp úgy, ahogy A préri uraiban igyekeznek a bankok is kisemmizni Howardékat a családi birtokról.

Az amerikai szabadságeszmények tehát sírba szállnak A préri uraiban. Toby fiát nyugtatgatja, hogy olaj van a földjük alatt, így az ő megélhetésére már nem lesz gond. De nem épp az olaj az, amitől mindenki vérszemet kap, és amire mindig is fájni fog a nagy befektetők foga? Paul Thomas Anderson Vérző olajában láthattuk, hogy az első olajkutak felállításával hogyan pusztult el a becsületesen dolgozó kisvállalkozó ideája. Az olaj egyszerre Amerika felemelkedésének, nagyságának, és az amerikai hagyományos értékek megsemmisülésének szimbóluma.

A préri urai nagyon egyszerű gengszterfilmnek tűnik, azonban mint látható, rengeteg téma feszül benne, roppantmód gondolatébresztő alkotás, mely nem csak az Egyesült Államokról mesél, bár a texasi közeg miatt elsősorban Amerikáról juttathat eszünkbe dolgokat. De mint az a nemrég bemutatott, részint rendszerkritikus felhangjai miatt fájdalmasan kevés figyelmet kapó magyar easternben, a Kojotban is látható, a nagytőke és a kisemberek szembenállása örök és univerzális probléma. Főleg manapság, mikor a magánhadseregek és a tőkefalhalmozás minden korábbinál nagyobb mértéke miatt újfajta hűbéri rendszer van kialakulóban, ahogy ezt Umberto Eco is megállapította. Az egyén a tömegek korában csak egy fogaskerék a gépezetben, lassan már androidokkal ki lehet iktatni a termelésben és a hadászatban is. Az embernek egyénként nincs többé helye a világban. Ha önálló utat akar járni, akkor letarolja a nagyvállalkozások gőzhengere. Helyi különbségek vannak persze a probléma kezelésében, és a Kojottal összehasonlítva A préri urait elmondhatjuk, hogy keserű kapitalizmus-kritikája ellenére Taylor Sheridanben ott van még a remény legalább egy élhetőbb életre. Az individualizmus eszménye persze mind Kostyál Márk easternjében, mind David Mackenzie és Sheridan neowesternjében rég megsemmisült.

A préri urai nemcsak története, hanem megvalósítása miatt is kiváló western-dráma. Giles Nuttgens képei gyönyörűek, jóllehet, ehhez a tipikus amerikai nyugati táj is hozzájárul, mely még így, a civilizáció vadhajtásaival teli is megkapó, mitikus terület. A westernszimbolika tehát látvány terén is érvényesül, habár az alkotók inkább realista, mintsem mitizáló módszerekkel (jórészt szemmagasságból készült felvételek, minimalista, távolságtartó stílus, stb.) rögzítették a tájat, a vidéki Texas azonban önmagában is olyan világ, amely letűnt korokkal kapcsolja össze az odalátogatót.

A szuggesztív képeken és a kiváló, mélabús countryszámokon kívül meg kell említenünk a remek színészválasztást is. A veterán Jeff Bridges a Coen-fivérek westernje, A félszemű után ismét remekel a kiöregedett, cinikus rendfenntartó szerepében. De a legjobb értelemszerűen a két főhőst alakító Ben Foster és Chris Pine. Mindkét színész feltűnt a közelmúltban blockbusterekben (Foster a WarCraftban alázta meg magát, míg Pine az új Star Trek-szériában Kirk kapitányt formálta meg kisebb-nagyobb sikerrel), de ismét bebizonyosodott, hogy kisköltségvetésű realista drámákban tudnak igazán kibontakozni a tehetségek. S amúgy az HBO szinkronja sem rossz, bár nyilván sokat veszítünk, ha Jeff Bridges reszelős texasi tájszólása helyett Papp János amúgy kiváló alakítását hallgatjuk.

Nagy kár, hogy a magyar moziforgalmazók nem láttak fantáziát A préri uraiban, pedig David Mackenzie és Taylor Sheridan műve hasonló kaliberű alkotás, mint a szintén Oscarra jelölt A régi város. Csak talán még annál is keményebb, összetettebb film, mely egy minden posztmodern embert érintő globális problémát dolgoz fel látványos, bár realista kalandfilm formájában. Remélhetőleg az HBO-bemutató sikeres lesz, az HBO GO-n is minél többen nézik meg a filmet (itt eredeti hanggal is elérhető), és később DVD- vagy BD-formájában is feltehetjük a polcunkra ezt a csendes remekművet.

A cikkben szereplő képek forrása:  HBO Pressroom (copyright © 2016 CBS Film Inc. All rights reserved.)

A préri urai (Hell or High Water)

Színes, magyarul beszélő amerikai dráma, krimi, 106 perc, 2016

Rendező: David Mackenzie

Forgatókönyv: Taylor Sheridan

Operatőr: Giles Nuttgens

Producer: Peter Berg, Sidney Kimmel, Julie Yorn

Vágó: Jake Roberts

Szereplők: Ben Foster (Tanner Howard), Chris Pine (Toby Howard), Jeff Bridges (Marcus Hamilton), Gil Birmingham (Alberto Parker), Jacmamoe Buzzell (Archer seriffhelyettes)

Bemutató: 2017. március 17.

Forgalmazó: A préri urai az HBO-n és az HBO GO-n látható 2017. március 17-től!

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!