PRAE.HU: Progresszív alkotók szervezik a Zigguratot, ez vitathatatlan. Eleinte is egyértelmű volt, hogy innovatív előadásokat szeretnétek létrehozni?

Nagyon fontos volt a kezdetektől fogva az összművészetiség. Jelenleg is táncosok, színészek, vizuális művészek és zenészek dolgoznak együtt. Abban is biztosak voltunk, hogy nem akarunk egy hagyományos értelemben vett színházi társulatot létrehozni, színházi térben játszani, hanem sokkal inkább színházon kívüli térben gondolkozunk. Ha viszont mégis színházba viszünk egy előadást, akkor sem színházi jellegében használjuk az adott teret. Első performanszunkban például kiválasztottuk az Írók Boltját, megbeszéltük velük, hogy szeretnénk ott létrehozni egy performanszot Bot Ádámmal kiegészülve, mi hárman, az alapító tagok (Kovács Emese, Lukács Gergő és én), amiben a felületes olvasás problémáját vetettük fel. Ezután hoztuk létre az első nagyobb projektünket, A maradékot. Foglalkoztatott minket az a téma, illetve jelenség is, hogy a fiatalok tömegével hagyják el az országot, és ezen mi is rágódtunk, hogy maradjunk-e vagy menjünk. Élő kiállítás formájában dolgoztuk fel ezt a kérdést, amihez a környezetünkből felkértünk alkotókat, így csatlakoztak a Ziggurathoz még többen, táncosok, színészek, képzőművészek.

PRAE.HU: Mit jelöl a ti esetetekben a performansz megnevezés? A projektjeitek nem hagyományos jellegére utal?

Nem performanszművészetet csinálunk, a performansz megnevezés inkább a darabok egyszeriségére vagy megismételhetetlenségére, folyamatos helyszínérzékenységére, illetve a közönséggel való közvetlen kapcsolódására vonatkozik. Azt látjuk, hogy még hiányzik egy olyan közönség Magyarországon, amelyik nyitott a kisebb, alternatív színházak előadásaira, ezekre az eseményekre elsődlegesen a szakma megy el. Innen ered az a késztetésünk, hogy színházon kívüli térben hozzunk létre előadást. Nagyon nehéz a saját ismeretségi körünkön és a szakmán kívüli embereket elérni és bevonzani, épp ezért célunk eljuttatni a kortárstáncot olyan emberekhez, akik sosem találkoztak vele, és ez csak olyan helyen lehetséges, ahová ők járnak.

PRAE.HU: Te többet vagy Párizsban, mint Budapesten. Hogyan tartottad/tartod össze a társulatot a távolból?

2015-2016 folyamán mindhárman, az alapítók, elkerültünk külföldre, mindegyikünk máshova. Én két évre Párizsba, Emese Erasmusszal Brüsszelbe, Gergő pedig Finnországba. Nem volt könnyű fenntartani a közös célokat távolról, de fontos volt mindannyiunknak nyitni külföld felé, inspirálódni, tanulni, illetve fókuszálni a nemzetközi kapcsolatokra is. A nemzetközi jelenlétnek meg is lett az eredménye: 2015 nyarán a Ziggurat Project 5 tagjának nyílt lehetősége részt venni egy fiatal alkotóknak szóló rezidencia programban Franciaországban (“Own Vision Own Way”), a tavalyi év során meghívást kaptunk a Trashumances Urbaines köztereken megvalósuló fesztiválra Saint Denis-be, majd szintén 2016-ban két hónapot töltöttünk Kassán a KAIR szervezésében rezidencián, és ekkor jött létre a Floating című darab. A közeljövőben is vannak izgalmas külföldi kilátásaink, Franciaországba és Szlovákiába is alkotói rezidenciára megyünk, illetve részt veszünk egy norvég koprodukcióban, amit a Placcc szervez.

PRAE.HU: Kovács Emese L1-tag, Munkácsi Ádámot a Lámpás jamjein könnyű elcsípni, Makra Vikit a Cirókában vagy Kecskeméten, és folytathatnám. Szerteágazó csapat. Hogy működik egyszerre 10-12 művész?

A Ziggurat Project eléggé demokratikus alapon működik, Emesével és Gergővel mindent megbeszélünk, illetve a projektjeink első fázisa brainstorming szokott lenni, amikor összeülünk pár alkalommal, majd rátérünk a konkrét ötletekre, és kisebb csapatokra oszlunk. Próbálunk mindig sokféleképpen gondolkozni. Most készül egy új darabunk Anxiety címmel, amit május végén mutatunk be a Trafó stúdióban a Műhely Alapítvány Antré programja keretében, aminek az alapötlete Munkácsy Eszter énekesnőtől indult, majd Antal Malvinát is felkértük, hogy működjön közre a vizuál részben. Mindig arra figyelünk, hogy ki tudna hozzájárulni egy bizonyos projekt megvalósításához, kire, milyen művészre van szüksége az ötletgazdának.

PRAE.HU: Floating a darab címe, amit a Bakelitben mutattok be április 6-án. A “floatation rest” technikát alkalmazzátok. Hogyan tudnád összefoglalni, hogy mi az, és hogy tud létrejönni egy színházi térben?

Tulajdonképpen egy izolációs tankról van szó, egy nagy kád, amiben van meleg víz és sok só, és ez úgy funkcionál, mint a Holt-tenger, ráfekszel, és fenntart a víz. Főleg relaxációs, terápiás célra szokták használni. A másik jellegzetessége pedig, hogy miközben a vízen lebegsz, el vagy zárva mindenféle külső ingertől. Ez egyszerre lehet pihentető és nagyon ijesztő, embere válogatja. Minket az érdekelt, hogy milyen érzés, ha a külső ingerek kirekesztése által csak a belső ingerekre koncentrálunk, és ezt hogyan teremthetjük meg a tánc és a digitális technológia által. 

Egy installáció körül történik minden, amiben eredetileg víz volt, de most egy második projektorral próbáljuk digitálisan megteremteni a víz érzetét. A hang egy része víz alatti mikrofonok segítségével született és a végleges kompozíció egy többcsatornás hangrendszer, ami azt jelenti, hogy a hangot is utaztathatjuk a térben (zene: Miroslav Tóth). Ezen felül azon kísérletezünk, hogyan tudjuk ebbe az érzékelésbe a közönséget is bevonni, közös élménnyé alakítani a performanszot.

PRAE.HU: Szívesen elbeszélgetnék veletek előadás után, és ezzel szerintem mások is így vannak. Adtok esélyt a laikus kérdéseknek?

Azt szeretném, hogy a munkáinkhoz, amikor csak tehetjük, kapcsolódjon beszélgetés. Illetve különböző összművészeti workshop-koncepciókon is dolgozunk jelenleg. Az előadás csak az egyik oldal, de fontos számunkra az is, hogy beszélgessünk a nézőkkel, közelebb kerüljenek ahhoz, amit csinálunk, és mi is meghallgassuk a véleményüket.

A Ziggurat Project  Budapesten itt látható legközelebb:

2017. április 6. Floating // Bakelit Multi Art Center

2017. április 21-22. Picture projekt, Csepel

2017. április 28. Esumi és Asao // RS9

2017. május 29. Anxiety // Trafó studió – Antré program