Egyes szám első személyben bontakozik ki a történet, amelyet Mata Hari vetett papírra testamentumként szánva lányának, akit sosem láthatott felnőni. Leveleit ügyvédjének küldte el a párizsi Saint-Lazare börtönből, ahol kémkedés vádjával tartották fogva.

Megelevenedik előttünk egy már gyermekként is szépségével kitűnő holland lány, Margaretha Zelle élete, akit tisztes szülei szeretetben neveltek, és taníttattak. Korán elhatározta, hogy többre vágyik egy korabeli nő egyszerű és unalmas életénél, ezért amikor megpillantott egy apróhirdetést, melyben a holland hadsereg tisztje keres feleséget, aki nem mellesleg a varázslatos Indonéziában szolgál, azonnal kitörési lehetőséget látott a bigott, unalmas, álszent közegből.

Sajnos hamar csalódnia kellett, mert mesés kalandok helyett férje állandó kegyetlenkedéseinek vált céltáblájává. Erejéről tanúbizonyságot téve, az akkori szokásokkal szembemenve elhagyta zsarnoki és perverz férjét, hogy teljesen új életet kezdjen a fényes Párizsban. Felépített egy fiktív karaktert, az egzotikus táncosnőét, aki először fedte fel bájait a nagyközönség előtt érzéki fellépései megkoronázásaként, ami egész Európában ünnepelt táncosnővé emelte.

Paulo Coelho nem fukarkodik a főszereplő erejének és függetlenségének sűrű ábrázolásával, ami már-már feminista hősnek állítja be őt, ami mégis hibázik abban, hogy Mata Hari leginkább nem a fellépéseiért kapott gázsiból, hanem az őt támogató férfiak bőkezűségéből élt fényes és hivalkodó életet. A testi örömöket eszközként használta céljai eléréséhez, szilárdan hitte, hogy a szerelem nem veheti át fölötte a hatalmat, később vesztét mégis egy katonatiszthez fűződő románc okozta.

A sok öndicséret között azért megmutatkozik az örökös magány, a félelem az öregedéstől és a lassanként elmaradozó sikerektől. A háború kitörésével újabb kalandok és pénzszerzési lehetőségek nyíltak meg a híres táncosnő előtt, de ő önhittségében és befolyásos barátaiban bízva nem vette elég komolyan a férfiak játékát. Ebben az esetben nem ő mozgatta a szálakat, hanem őt hálózták be a francia és német titkosügynökök, nagykövetek.

Az író egészen a történet végéig az olvasóra bízza a döntést Mata Hari bűnösségének eldöntésében. Kémkedés vádjával börtönbe vetették, de a nehéz körülmények ellenére sikerült végig megőriznie a méltóságát. Ügyének nem használt sokat önnön fontosságának hazugságokkal is teletűzdelt bizonyítása, valamint befolyásos ismerőseivel való hencegése, akikre végül szemernyit sem számíthatott. Egyetlen támasza az ügyvédje maradt, aki a könyv végén szintén egyes szám első személyben elmesélve a történetet lerántja a leplet a tárgyalás hiányosságairól és az igazságról.

Ez a könyv bár történelmi regény, inkább szól egy rossz korba született nőről, aki függetlenségre, kalandra, vagyonra és elismerésre vágyott, mint egy kémnőről, aki országokat sodort veszélybe. Önmagát is eképpen jellemezte: „Olyan nő vagyok, aki rossz korban született, és ezen már semmi nem változtat. Nem tudhatom, emlékszik-e majd rám az utókor, de ha így lesz, azt akarom, hogy ne áldozatot lásson bennem, hanem olyasvalakit, aki bátor lépéseket tett, és nem félt megfizetni a tettei árát.”