A 3. alkalommal megrendezett Magyar Filmhét programjában a játékfilmek mellett fontos szerep jutott a dokumentumfilmeknek és az animációs filmeknek is. Mindkét filmtípusban igen változatos alkotások készültek, de az összeköti az egyes műveket, hogy történelemmel (Magyar korridor, Herminamező árnyai, Luther Márton élete: Úton az Úr felé), természeti kincsekkel (Pásztorének, Csendes gyarmatosítók, LOVE), illetve a társadalom tehetséges tagjaival (Kocsis, intim megvilágításban, A gondolkodás művészete) foglalkoznak.

Mostanában, az évfordulók és emlékévek idejében a dokumentumfilmes alkotókat különféle pályázatokkal motiválják. Az 1956-os forradalom 60. évfordulója, a GULAG-GUPVI emlékév (melyről bővebben itt lehet olvasni) és idén a 150 éves osztrák-magyar Kiegyezés (illetve Arany János születésének 200. évfordulója) lehetőséget adnak arra, hogy a kollektív emlékezet működésbe lépjen, illetve nagyobb támogatottságot kapjanak a dokumentumfilmek.

Magyar korridor (rendező: Jamrik Levente)

A Magyar Filmhét dokumentumfilmjeinek (és animációs filmjeinek) egy része is ezekre az évfordulókra, illetve más történelmi eseményekre reflektál. Sajnos azonban e történelmi dokuk nem mindegyikéről mondhatjuk el, hogy művészi és társadalmi szempontból is magas színvonalat képviselnek. Sőt, sok esetben merül fel a politikai részrehajlás problémája, mely alapvetően ellenkezik a dokumentumfilmes forma fő tézisével, az objektivitással és politikai elfogulatlansággal.

Rendkívül problémás ebből a szempontból Zsigmond Dezső Herminamező árnyai című dokumentumfilmje, mely az első világháború végén, az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése közbeni káoszban meggyilkolt gróf Tisza István egykori miniszterelnök halálának körülményeivel foglalkozik. Zsigmond Dezső műve megpróbál objektív maradni, vagy legalábbis hangoztatja az objektivitást történészek felsorakoztatásával. Az egyik kutató például arról beszél, hogy mivel bűncselekményről van szó, ezért tárgyilagos nyomozásra, az eset rekonstruálására van szükség.

Magyar korridor (rendező: Jamrik Levente)

Ez a tárgyilagosság azonban sajnálatos módon nem jellemző Zsigmond Dezső dokumentumfilmjére. Már rögtön az első kommentárban kinyilvánítja a Herminamező árnyai, hogy a hivatalos történelem szerint az első világháborút pártoló Tisza István az egyik legnagyobb magyar politikus volt. S gyakorlatilag a film hátralevő része nem a gyilkosság rekonstrukciójáról, hanem Tisza mentegetéséről és politikai ellenfelei, Károlyi Mihály és a kommunisták sározásáról, lejáratásáról szól. Sőt, szinte a sztálini korszak történelemhamisító propagandafilmjeit idéző ferdítésekkel mossa össze a háborúellenes őszirózsás forradalmat és Károlyi Mihályt a Tancsáköztársasággal és a proletárdiktatúrával. Zsigmond Dezső művében a narrátorok egyenesen a csőcselék forradalmának mutatják be a háború- és koronaellenes megmozdulást, és az ismerős jobbos propagandát idéző vehemenciával mindenért Károlyit hibáztatják, kiemelve, hogy már ő is népköztársaságot épített, mint a kommunisták. Pedig tudvalevő, hogy Károlyi Mihály rendszere egészen más természetű volt, és nem azért nevezték népköztársaságnak, amiért a rendszerváltás előtti szocialista rendszer annak nevezte magát. Ennyi erővel akkor a Horthy Miklós-féle ellenforradalmat nyugodtan össze lehetne mosni a marxista-bolsevista értelemben vett ellenforradalommal. Pedig Horthy éppen az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság mint a magyar alkotmány kontinuitását megtörő, rendkívüli állapotokkal szemben fellépve nevezte saját, legitimnek tartott tevékenységét ellenforradalomnak, míg a rendszerváltás előtt az 1956-os forradalmat azért ellenforradalomként kommunikálta a Kádár-rezsim, mert azt éppen egy illegitim kezdeményezésként kívánta elfogadtatni a társadalommal.

Tehát a Herminamező árnyai szinte Károlyi Mihályt állítja be Tisza István gyilkosának, az egyik politikust besározva emeli pajzsra a másikat. Így egy objektív dokumentumfilm, egy érdekes doku-krimi helyett egy erősen propagandafilm ízű alkotás Zsigmond Dezső műve, melyet kreatív, utólag leforgatott jelenetei mentenek meg. Ezek a tulajdonképpeni árnyjátékok a gyilkosság főszereplőit oldalnézetből mutatják, csupán sziluettjük látszik, háttérül pedig rajzolt, kétdimenziós díszletek, illetve korabeli fotók funkcionálnak. Kár, hogy a Herminamenző árnyai politikai ideológiák kiszolgálójává válik, mert e formai megoldása felettébb érdekessé tenné e dokumentumfilmet.

Herminamező árnyai (rendező: Zsigmond Dezső)

Hasonlóan érdekes formai játékkal színesíti történelmi témáját László Gábor Nemzetidegenek című dokuja, mely szintén fikciós részekkel rekonstruálja a sváb származású Herhoff-család történetét. Ehhez animációs technikát használ László Gábor, melyet vegyít az élőszereplős jelenetekkel, beszélgetésekkel. Például egyik képben a megrajzolt, kitelepítéshez használt vonatszerelvény végigpásztázása után a kamera megállapodik, és az egyik vagon bejárata keretezi a beszélő Herhoff Máriát, a történet főszereplőjét, aki bátyjának, Herhoff Györgynek próbál meg igazságot szolgáltatni utólag.

Herhoff György történetében megjelenik a család története és Magyarország történelme is. Mint kiderül, Herhoffék sok társukhoz hasonlóan ártatlanok voltak, csak a kollektív bűnösség jegyében kellett bűnhődniük a nácik és nyilasok vétkeiért a háború után. Mint Herhoff Mária elmondja, neki csak édesapja volt német származású, édesanyja magyar volt, tehát semmi köze nem volt a svábokhoz, a háború utáni diktatórikus rendszert azonban ez nem túlzottan érdekelte. Csupán azért menekülhetett meg a „nemzetidegen” család, mert a háború alatt segítettek egy zsidó nőn.

Herminamező árnyai (rendező: Zsigmond Dezső)

A Nemzetidegenek szerencsére nem olyan részrehajló mű, mint a Herminamező árnyai, egy etnikai csoport tragédiájáról, illetve a háború után tovább élő nacionalizmus új formájáról emlékezik meg. Herhoff György és családja hiába érezték hazájuknak Magyarországot, nem lehettek magyarok a politikai ideológiák miatt. Sőt, nemcsak Györgyöt árulták el 1953-ban és 1956-ban is, mikor a rendszer ellen szervezkedett egy titkos csoportban (forradalmi tevékenysége miatt lőtték agyon a férfit 1956. november 4-én), nem az ötvenes évekre korlátozódott a besúgás és a széttartás, hanem mint Mária elmondja a filmben, a családi háznál ma álló emlékmű miatt az idős asszonyt támadások érték a jelenben is. Azaz a helyiek azzal jöttek, hogy Herhoff György is a „csőcselékkel" (azaz a forradalmárokkal) volt, megérdemelte halálát. Így a Nemzetidegenek keserű kórkép arról, hogyan vélekedik a magyar társadalom egy része még ma is az ’56-os forradalomról és mártírjairól.

Egyébként érdekes módon ideológiai szempontból az olyan ártatlannak tűnő természetfilmek is problémásnak tűnnek, mint a versenyen kívüli Pásztorének és a Négy évszak a magyar pusztán Sáfrány Józseftől, vagy a Csendes gyarmatosítók Mosonyi Szabolcstól. Sáfrány József művei a Kárpát-medence és a magyar puszta élővilágát, illetve vidéki pásztorkultúráját kívánják bemutatni. Azonban például a Pásztorénekben különösen zavaró, hogy a narrátor szinte minden második gondolata az Európai Unióval szembeni gyűlöletkeltésről szól: az EU miatt hanyatlik a tejtermékek készítésének tradíciója, az EU tünteti el a nemzeti hagyományokat, az EU szankciói (és az Amerikából régen behozott inváziós növényfajok) felelősek még a legelők felszámolásáért is a film szerint. E részrehajló populista retorika miatt pedig Sáfrány József műve önkéntelenül is antipatikussá válhat, pedig amúgy egy érdekes kultúrkörről nyújt körképet, mely nemzetek felett áll, és a pásztorok önmagában is figyelemre méltó életmódjának bemutatásához egyáltalán nem lenne szükség nacionalizmusra.

Nemzetidegenek (rendező: László Gábor)

A Csendes gyarmatosítókkal is hasonlóak a problémák, jóllehet, Mosonyi Szabolcs művének inkább áthallásai vannak, és témája amúgy rendkívül izgalmas lenne, ha nem egy burkolt idegenellenes, nacionalista ideológiát rejtene magában. A Csendes gyarmatosítókban ugyanis inváziós fajok jelennek meg, mely aktuális probléma, hiszen például a harlekin katica tavaly nyáron valóban elárasztotta a magyar városokat és falvakat is. Emellett a magyar mezőgazdaságnak tényleg felbecsülhetetlen károkat okoz a spanyol csiga.

Ám a film nemcsak a gazdasági károkat okozó inváziós fajokat kárhoztatja, a Csendes gyarmatosítók fő szempontja, hogy az őshonos fajokat megbolygatja az ember által okozott, a globalizáció miatt felerősödött „népvándorlás”. Azaz Mosonyi Szabolcs művében is a jobbos, globalizáció- és Amerika-ellenes – mivel szinte minden inváziós faj amerikai a film szerint – retorika nyer teret, és emberi tevékenységet, már-már összeesküvést sejt olyan folyamatok mögött, melyekről egyébként nem bizonyítható egyértelműen, hogy emberek okozták. Tehát nincs mindig jól és objektíven alátámasztva, hogy miért is káros egy-egy új faj feltűnése egy idegen helyen. Így felmerülhet a kérdés, hogy biológiai vagy inkább ideológiai szempontból okoz problémát a film alkotóinak a bevándorlók érkezése.

Az egyik legjobb történelmi dokumentumfilm a különös, elfeledett, ám annál jelentősebb forradalmat felelevenítő Asszonyok lázadása Kovács Istvántól. A Szürke senkik rendezőjének dokumentumfilmje a délszláv háborúba tekint vissza, a kilencvenes évek elejére. A második világháború után senki sem hitte volna, hogy valaha is felmerülhet Európában a vallási-etnikai alapú tömeggyilkosság gondolata, azonban a Jugoszlávia felbomlását követő balkáni konfliktus rácáfolt erre. A filmben megszólaló oromhegyesi interjúalanyok utólag is döbbenetüket fejezik ki, hogy az oly’ távolinak és valótlannak érzett háború a kertek alatt kezdett el tombolni.

Négy évszak a magyar pusztán (rendező: Sáfrány József)

A címszereplő asszonyok és velük összefogva Oromhegyes férfiai tulajdonképpen egy háborúellenes szövetséget hoztak létre Zitzer klub néven. A cél az volt, hogy az 1992 májusától érkező katonai behívókra reagálva a közösség erejével álljanak ellen az értelmetlen vérontásnak, illetve a falubeli férfiak elhurcolásának. A Zitzer klub így végső soron „állam az államban” hatalmi centrum lett, melynek külön elnököt és tisztségviselőket választottak. Bár inkább volt ez a szövetség egy mozgalom, mely hosszú tüntetéssé terebélyesítette a Zitzer klub megmozdulását.

Az Asszonyok lázadása őszintén és politikai ideológiáktól mentesen beszél az ember békeszeretetéről, a családi kapcsolatok és az emberi összefogás mindenhatóságáról a nacionalizmussal és az értelmetlen eszmékkel szemben. Kovács István interjúkkal, archív felvételekkel és utólag forgatott fiktív jelenetekkel eleveníti fel ezt a máig példaértékű lázadást. A délszláv háború megidézése pedig igen fontos manapság, mikor a nacionalizmus és sovinizmus sajnálatos módon új erőre kap. A második világháború borzalmai talán már nem hatják meg az embereket, a Holokauszt réme talán távolinak tűnhet. A balkáni népirtás viszont 25 éve zajlott, elszenvedői, szemtanúi ma még aktív, felnőtt emberek, akik be tudnak számolni az életeket derékba törő idegengyűlöletről.

Asszonyok lázadása (rendező: Kovács István)

A másik kiváló doku a Soul Exodus Bereczki Csabától, melyről a Prae.hu-n már publikáltunk bővebb elemzést, így itt csak röviden emlékezünk meg róla. A Soul Exodus a zsidókultúrát, illetve a zsidó diaszpórát ezúttal más szemszögből közelíti meg, és kifejezett célja, hogy bemutassa ennek a sajátos identitásformának a komplexitását és ellentmondásait. Bereczki Csaba művében a híres, Kanadából, az Egyesült Államokból, Franciaországból, Németországból, Magyarországról és Romániából származó zenészeket a tradicionális jiddis zene, a klezmer köti össze. A klezmer funkcionál identitásszervező elemként, azonban, mint a doku főszereplői kifejtik, ők legalább annyira amerikaiak, kanadaiak, románok, németek stb., mint amennyire zsidók is. S mint az Asszonyok lázadásában, úgy a Soul Exodusban is a gyűlölet (úgy a huszadik századi, mint a korábbi, lincselésekben, pogromokban kitörő antiszemitizmus) volt az, ami szétforgácsolta a jiddis / klezmer kultúrát, bonyolulttá tette az identitás természetét. Így Bereczki Csaba műve nemcsak hangulatos, remek zenékkel teli road movie, hanem fontos cselekvő film is, hiszen a klezmer őshazájáig (Moldávia) utaztatja vissza a dokumentumfilm főszereplőit, akikkel kézen fogva számos hasonló dilemmákkal küzdő egyén is visszatérhet gyökereihez.

A díjra jelölt alkotások között szerepel a nemrég elhunyt legendás magyar karmester és zongoraművész, Kocsis Zoltán életművéről szóló doku, a Kocsis, intim megvilágításban. Surányi András rendező Kocsis pályájának kezdetétől, sőt, gyerekkorától a konzervatóriumi éveken át a csúcsig követi a híres zeneművészt. Surányi András lecsupaszított formában mutatja be Kocsis Zoltán felemelkedését, azaz fekete-fehérben, kizárólag interjúkkal, a főszereplő és barátai, pályatársai visszaemlékezésein keresztül mesél az alkotói munkáról és a zene szeretetéről. Kocsi Zoltán elmondja, hogy már gyerekkorában beleszeretett ebbe a pályába, és megragadta őt Bartók Béla karaktere, munkássága. Továbbá beszél arról, milyen konfliktusok határozták meg zeneművészetének fejlődését, például nem volt könnyű újra nyitnia a klasszikus komolyzenétől a bartóki életmű és a népművészet felé, miután megismerkedett a zene nagyjaival a konzervatóriumban.

Soul Exodus (rendező: Bereczki Csaba)

Kivételes egyéniségekről szól Szirmai Márton fiatal tehetségeket bemutató dokumentumfilm-sorozata, A gondolkodás művészete is. Szirmai érdekes ismeretterjesztő művében olyan sikeres találmányok tűnnek fel, mint a mozgássérültek életét megkönnyítő, fejre szerelt mozgásérzékelővel irányítható kerekesszék, a női feltalálók egyszerű, de nagyszerű ötlete, a városokban felszerelt tűzoltócsapokra telepíthető ivószerkezet, az inkább játékra, mint praktikus célokra használható Feelflux (egy erős mágnesből készült hengerből és a rajta átdobható golyóból áll) vagy a Kínában a kamaszok körében már menőnek számító újfajta roller, a Gauswheel („rollerbicikli”).

Ez utóbbira feltalálói, Göczey András és Ungár Soma elmondása szerint itthon csak megvonták vállukat a műszaki egyetem oktatói, akiknek elsőként bemutatták még egyetemista korukban tervüket. Ám érdekes módon Angliában és Kínában zseniálisnak tartották a Gauswheelt, mely azóta sok tökéletesítési folyamaton átesett. Tehát annyiban igaza volt a magyar egyetemi oktatóknak, hogy terv állapotában még nem volt tökéletes a szerkezet, viszont sokat elárul arról, miért tart országunk jelenleg ott, ahol, hogy pesszimista módon még csak esélyt sem adtak az innovatív ötletnek a hazai nábobok. Így A gondolkodás művészete nemcsak ártatlan ismeretterjesztő film, hanem társadalomkritika és motiváló mű is, hiszen egyfelől bemutatja a találmányokat és a fiatalokat akadályozó tárgyi és (főleg) emberi tényezőket, ugyanakkor pedig a kitartás és a hit fontosságát is hangsúlyozza.

Kocsis – Intim megvilágításban (rendező: Surányi András)

A Filmhét dokumentumfilmjei vegyes érzelmeket kelthetnek a nézőben, az őszinte remekművektől az inkább konzervatív ismeretterjesztő filmeken át az ideológiáktól túlterhelt alkotásokig sokféle művel találkozhattunk. S ez volt jellemző az animációs filmes felhozatalra is. A versenykategóriában jelölt animációs filmek többsége formai szempontból érdekes kísérlet, tartalmilag, történetükben sajnos sok esetben megmaradtak infantilis meséknek e rövidfilmek.

Az Egy kupac kufli – Sose együnk gombát reggelire egyértelműen a legfiatalabb korosztálynak, 5-6 éves kisgyerekeknek szól bájosan bugyuta történetével és furcsa, pszichedelikus tripbe is beillő lényeivel. A mese nagyon egyszerű, a táplálkozásról szól, szinte nincs is benne semmilyen komolyabb konfliktus, a címbeli gombaevés is kimerül annyiban, hogy a főszereplő kufli pár másodpercig szó szerint begombázva lebeg az égen egy hatalmas, vörös lufiként. Pálfi Szabolcs művének rajzstílusa impozáns, de nem kiemelkedő, így kicsit érthetetlen, hogy miért jelenhetett meg az Egy kupac kufli a Magyar Filmhét versenyfilmjei között.

Hasonlóképp megmarad inkább gyermekmesének, mesekísérletnek a Káló, a cigánylegény. Ami miatt ez a roma és magyar népmesei elemekből építkező, egyszerű tanulságot (kb. „nem a külső a fontos, hanem a szeretet”) megfogalmazó történet érdekesebb az átlagnál, az a formai megvalósítás. Az animációs forma népi motívumokat használ fel, és Horváth Mária alkotó el mer rugaszkodni a valóságközeli ábrázolástól, mer élni a rajzfilmek adta lehetőségekkel. Azaz a cselekményben feltűnő tavi boszorkányokat grafikusan is a hozzájuk kapcsolódó természeti jelenségekkel (víz, növényvilág, tűz stb.) köti össze. Így a Kálót, a címszereplőt elcsábító, kihasználó vízi boszorkány a férfi ölelésére vízzé változva ömlik szét a tóban, ezzel is utalva arra, hogy az ő szerelme hazugság, és a férfinek a törzsében élő, egyszerű Gilzével kellene inkább összeházasodnia, aki rajong Kálóért.

A gondolkodás művészete (rendező: Szirmai Márton)

Ugyanezek az érdemei Az Égigérő Fa – A Küszöb című filmnek. Az Égigérő Fa alkotóinak kísérlete pedig nemcsak formai szempontból, hanem történetszinten is érdekes és előremutató vállalkozás. A képi világ a japán animációs filmeket, illetve a régi Cartoon Network-filmek stílusát idézi, így nagyon markáns és nosztalgikus Herman Árpád, Kovács Márton és Nagy Márton művének vizualitása. Azonban még izgalmasabbá teszi Az Égigérő Fát, hogy hosszú idő után újra a sajátos magyar mondavilághoz nyúl (Jankovics Marcell és a Pannónia Stúdió kísérleteztek a magyar mitológiával), és ezt eladhatóvá teszi a mai fiatalok számára is.

Az Égigérő Fa egy számítógépes szerepjátékokat idéző csapatot és egy animékből ismerős, különleges képességekkel rendelkező sámánfiút tesz meg főszereplőivé. Az ő rövid kalandjukat mutatja be a cselekmény, mely bár az akción és pár humorosabb dialóguson kívül nem nyújt mást, ám öröm látni, hogy a roppantul érdekes magyar mondavilág új erőre kap egy animációs filmben. Jó lenne még ilyeneket látni, hiszen a Hétszünyű Koponyányi Monyók vagy Az Égigérő Fában feltűnő óriás vadkan legalább olyan érdekes mitológiai lények, mint a Minotaurusz vagy A Gyűrűk Ura orkjai.

Hasonlóan impozáns mű Richly Zsolt történelmi témájú filmje, a reformáció 500. évfordulójára készített Luther Márton élete, melyből a 4. részt, az Úton az Úr felé című epizódot láthattuk a Magyar Filmhéten. Ne tévesszen meg senkit a főcímben látható kiírás, hogy a Luther Márton élete az Evangélikus Egyház megbízásából készült, Richly Zsolt műve egyáltalán nem vallási propagandafilm. Sőt az Úton az Úr felé inkább kifejezetten kritikus a vallással, illetve a hivatalos egyházzal szemben.

Egy kupac kufli – Sose együnk gombát reggelire (rendező: Pálfi Szabolcs)

A Luther Márton életének rajzstílusa is árulkodó: a durva vonásokkal megrajzolt, szürke, barna és vérvörös színek által dominált világ és karakterek előrevetítik az epizódban megjelenő római utazást. Richly Zsolt hitelesen, mítoszteremtés nélkül ábrázolja a középkori Itália dekadenciáját. S az Úton az Úr felé Rómája nem egy szent hely, hanem igazi fertő, melyben az utcán kirabolják a szerzeteseket, megfeddik őket azért, mert nincs vagyonuk, és a Colosseumot, ahol rengeteg keresztény halt mártírhalált, prostituáltak és koldusok uralják. S ez még hagyján, de a Vatikánban a képmutatás és a pénzéhség jellemző. Találó, bár didaktikus kép, mikor a Lutheréket fogadó, fényűző életet élő papok prédikáció közben fekete démonná változnak. Így vallásosak vagyunk vagy sem, szinte kívánjuk, hogy az Ágoston-rendi szerzetes, Luther kiábránduljon a pápaság intézményéből és a katolikus egyházból, s megírja a 95 pontos reformot, megalapítsa az új felekezetet. Tehát a Luther Márton élete megállja a helyét egyházkritikus műként is.

A legérdekesebb és művészi szempontból a legszínvonalasabb, számos díjat nyert alkotás, a nemzetközi hírnévre is szert tevő Bucsi Réka LOVE című animációs groteszkje volt a kínálatból. Bucsi Réka művéről sok mindent elárul már az a tény is, hogy francia koprodukcióban készült, és a csodálatos A vörös teknős Michel Dudok de Wit-féle nemrég bemutatott robinzonád kísérőfilmje volt.

Cigánymesék: Káló, a cigánylegény (rendező: Horváth Mária)

Bucsi Réka már előző animációs rövidfilmjével, a Symphony no. 42.-vel is bizonyította, hogy elképesztően egyedi fantáziavilággal rendelkezik, és a fekete humor az egyik fő kifejezőeszköze. A Symphony no. 42. még inkább egy avantgárd kísérlet, de Bucsi Rékának már ebben is sikerült ironikus formában egy elvont ontológiai kérdésről elmélkednie (a 42-t a „mi az élet értelme?” kérdésre szokás rávágni Terry Gilliam Az élet értelme című szatírája, illetve a Galaxis útikalauz stopposoknak óta).

A LOVE viszont tovább lép, és sokkal inkább következetes történetmesélő mű, jóllehet, a fekete humor ebben a melankolikus sztoriban is jelentős szerepet kap. Már az mosolyt csal arcunkra, ahogy a cselekmény kezdő képén megpillantjuk az űrben keringő, kajánul mosolygó bolygókat, akik egy halott, légkör nélküli planétát vesznek körbe. Hamarosan azonban egy üstökös érkezik, mely mintegy életre kelti a kvázi halott, vagy legalábbis magányos bolygó magányos flóráját és faunáját.

LOVE (rendező: Bucsi Réka)

A címbeli LOVE természetesen nem szűk értelemben vett szerelmet jelent. Hiszen az élet érkezését követően bizarr dolgok zajlanak a magányos planétán. A tóparton, a vízből ivó lószerű lény a fejénél összenő tükörképével; víztestű, emberszerű óriás a fák ölelkező gyümölcseit kapja be szájába; egy hatalmas, teknősszerű földrész pedig a tengerben úszó kisebb szigetet nyeli le. A „szerelem” tehát itt nem pusztán eszmei kötődést, hanem a másik felemésztését is jelenti. A szerelem nemcsak ad, hanem el is vesz valamit, azaz fogyaszt. A fogyasztás pedig véges, mivel idővel elfogy az elfogyasztott anyag.

Így a szerelem a természet körforgásának metaforájaként is értelmezhető. Hiszen a szerelem egy gyors fellángolás, egy kapcsolat születésének kezdete lehet – akárcsak az üstökös becsapódása után az élet gyors megszületése, beindulása. Ám, mint ahogy a szerelem mulandó, úgy az élet és a bolygók, csillagok fénykora sem tart örökké (a Nap magfúziójának alapjául szolgáló hidrogén egyre fogy, és ennek felemésztése hozza el a csillag és bolygóinak pusztulását is).

LOVE (rendező: Bucsi Réka)

Bucsi Réka egy bolygó felemelkedését és bukását szerelmi kapcsolatként értelmezi, mutatja be. A LOVE-ban senki sem szól egy árva szót sem, mégis értjük, érezzük, hogy mit jelent a szerelem fájdalmas, mégis szükségszerű kialvása, ha már a kapcsolat résztvevői felemésztették egymást. Ha elfogy az „üzemanyag”, többé nem lángol a szerelem, ahogy a Földön is megszűnik az élet, ha lakói felélik energiatartalékaikat.

Ha kevés is volt a LOVE-hoz, a Soul Exodushoz és az Asszonyok lázadásához hasonló remek alkotás, az említett remekművekért mégis érdemes volt látogatni a Magyar Filmhét animációs és dokumentumfilmes blokkjait.

Az Égigérő Fa - A Küszöb (rendező: Hermán Árpád, Kovács Márton, Nagy Márton)

A cikkben szereplő képek a Magyar Filmhét hivatalos weboldaláról származnak!

Legjobb dokumentumfilm kategória:

Herminamező árnyai (rendező: Zsigmond Dezső)

Kocsis – Intim megvilágításban (rendező: Surányi András)

Magyar korridor (rendező: Jamrik Levente)

Nemzetidegenek (rendező: László Gábor)

Soul Exodus (rendező: Bereczki Csaba)

Legjobb animációs film kategória:

LOVE (rendező: Bucsi Réka)

Az Égigérő Fa - A Küszöb (rendező: Hermán Árpád, Kovács Márton, Nagy Márton)

Cigánymesék: Káló, a cigánylegény (rendező: Horváth Mária)

Egy kupac kufli – Sose együnk gombát reggelire (rendező: Pálfi Szabolcs)

Luther Márton élete: Úton az Úr felé (rendező: Richly Zsolt)

Versenyen kívüli dokumentumfilmek:

Asszonyok lázadása (rendező: Kovács István)

Pásztorének (rendező: Sáfrány József)

Négy évszak a magyar pusztán (rendező: Sáfrány József)

Csendes gyarmatosítók (rendező: Mosonyi Szabolcs)

A gondolkodás művészete (rendező: Szirmai Márton)