A Magyar Filmszemle 1965 óta a magyar film elsődleges hazai platformja volt, azonban a 2010. és 2011. közti válságkorszak a Magyar Mozgókép Közalapítvánnyal együtt ezt az intézményt is magával rántotta. Ezért a 43. filmszemle után bő másfél évig nem volt semmilyen rendezvény, amely a legfrissebb dokumentum- és játékfilmeket egyszerre bemutatta volna a közönségnek (természetesen kisebb fesztiválokon megjelenhetett egy-egy filmes műnem, mint például a Friss Hús rövidfilmes eseményen). Igaz, film sem nagyon készült, idő kellett míg a Magyar Nemzeti Filmalap koncepciója érvényesülni tud, és az új mozgóképeken lemérhetővé válik, működőképesek-e a kormánybiztos, Andy Vajna és társai elképzelései a filmfinanszírozásról.

A recept, ha nem is hibák nélkül, de lényegében bevált, mert három-négy éve ismét felfelé ívelőben van a magyar filmgyártás, évente egyre több és több értékes alkotás lát napvilágot a rendszeren belül és kívül egyaránt. Sajnos a dokumentumfilmek a szűkös keret és az új finanszírozási forma miatt visszaszorultak, azonban a nagyjátékfilmek és a Médiatanács felügyelete alá tartozó tévéfilmek reneszánszukat élik. Egyes alkotók pedig kifejezetten termékenynek tartják az együttműködést a Magyar Nemzeti Filmalappal (Vranik Roland és Enyedi Ildikó is pozitívan nyilatkoztak az MNF-ről).

A magyar filmek számát, minőségét és tematikai sokszínűségét tekintve persze valóban eredményesnek tarthatjuk a Filmalap hatéves munkáját, de azért pénzügyileg továbbra sem teljesítenek a legjobban a hazai alkotások, mely részint a nézők még mindig létező prekoncepcióinak, részint forgalmazási problémáknak tudható be. Jóllehet, a rendszer a gyártásra és fejlesztés mellett már filmterjesztésre is ad támogatást, de a kész művek promóciója még így sem az igazi.

Tibi és Robi (rendező: Vodál Vera, Ghyczy Dia)

Ezért is volt fontos kezdeményezés 2013-ban az Uránia Filmnapok, melynek keretében régi magyar filmeket vetítettek, hogy ráirányítsák a figyelmet a filmtörténet értékes alkotásaira, és eloszlassák a nézők előítéleteit, a „köldöknézős művészfilm” sztereotípiáját. S ezért lényeges az, hogy a Magyar Filmszemle helyén keletkezett űrt a Magyar Filmhét nevű rendezvénnyel próbálják immár harmadik alkalommal kitölteni a szervezők, melynek keretében a nézők kedvező jegyárak mellett látogathatják az év (pontosabban a január 1. és december 31. közti vetítési időszak) nagy- és kisjátékfilmes, dokumentumfilmes, animációs és tévéfilmes termését. A „kis Oscar-gála” keretében pedig több díjat is kiosztanak különböző kategóriában a jelöltek között, melyekre a közönség is szavazhat a vetítések után. Ez persze még mindig nem az igazi, hiszen a Magyar Filmszemlén évtizedekig először láthatták a legújabb filmeket az érdeklődők, a Magyar Filmhét viszont jellemzően már többször, több helyen bemutatott alkotásokra fókuszál, és az MNF-től független alkotásokat (például Hadju Szabolcs legújabb remekművét, az Ernelláék Farkaséknál című dokudrámát) figyelmen kívül hagyja. Így belátható, hogy azt a funkciót nem képes betölteni a Magyar Filmhét, amit a Filmszemle betöltött, habár a vetített alkotások között megjelent a Testről és lélekről, Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmje, illetve öt, premier előtt álló dokumentumfilm is (ezekről itt írunk bővebben).

A Magyar Filmhéten ismerős és kevésbé ismert alkotások is feltűnnek, így akkor is érdemes meglátogatni az ország több nagyvárosában zajló vetítéseket (idén első alkalommal végre Budapesten kívül is látogatható volt a rendezvény Miskolcon, Pécsett, Debrecenben, Nyíregyházán, Szolnokon, Székesfehérváron, Szombathelyen, Szegeden és Kaposváron), ha már láttuk a moziban a nagyjátékfilmeket vagy a tévében a képernyőre készített játékfilmeket. Ugyanis a jól ismert mozifilmek (az öt legjobb film díjra jelölt alkotás: A martfűi rém, JutalomJáték, Hurok, Tiszta szívvel, #Sohavégetnemérős) és tévéfilmek (a négy legjobb tévéfilmes díjra jelölt mű: A fekete bojtár, Memo, Szürke senkik, Tranzitidő) mellett tehetséges fiatal alkotók rövidfilmjei, kisjátékfilmjei is helyt kaptak a fesztiválon.

A 3. Magyar Filmhéten a kisjátékfilmes kategória alkotásain (Nagy Zoltán: Enyhén sós, Bernáth Szilárd: Fizetős nap, Deák Kristóf: Mindenki, Visky Ábel: Semmi bogár, Csicskár Dávid: Uchebnik) kívül helyet kapott az Egyetemi blokk, melynek keretében a Színház- és Filmművészeti Egyetem, az Esterházy Károly Főiskola és a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem hallgatóinak rövidfilmjei, diplomafilmjei mellett a Filmtett erdélyi magyar folyóirat által szervezett nyári workshopok keretében készült alkotásokat tekinthették meg a nézők.

Semmi bogár (rendező: Visky Ábel)

Az egyetemisták és a filmtettesek alkotásait sokszínűség, stílusekletika jellemezte. A szertelen, kísérleti jellegű alkotásoktól (Cotuna Lilla: Blúr, Kántor Zsolt: Prométheusz, a cickány) a költői dokumentumfilmeken (Mizsei Szabolcs: Kriszta, Noll-Batek Kristóf: Mi szeretjük egymást) és a történetmesélő kisjátékfilm-kezdeményezéseken (Dobi Ferenc: Vér-erdő, Sztercey Benedek Szabolcs: Freedom Hotel) át a konvencionálisabb dokumentumfilmekig (Bede Kincső, Dezső Mátyás, Roseti Bruno: Varázslat avagy csillogás, Bedő Erika: Mese a boldogságról) mindenféle filmmel találkozhattunk, melyek sokféle világlátást és értékrendet közvetítettek.

Bede Kincső, Dezső Mátyás és Roseti Bruno Varázslat avagy csillogás és Bedő Erika Mese a boldogságról című dokumentumfilmjei a kolozsvári egyetem támogatásával készültek, és a tradicionális vidéki értékeket ünneplik. A Varázslat…-ban egy természetfotós és családja jelenik meg, míg a Mese a boldogságról két családról is mesél. Mindkét műben fontosnak tartják az alkotók hangsúlyozni a főszereplő famíliák szembenállását a városi, modern életformával.

A megszólaló szülők kiemelik, hogy gyermekeiket a hagyományos közösségi létre, az igazi emberi kapcsolatok értékelésére nevelik, s tudatosan szigetelik el a gyerekeket az internettől vagy a számítógéptől. Így a kisfiúk és kislányok leginkább barkácsolni, kártyázni vagy babázni szeretnek, és már igen korán megtanulják, hogyan kell fenntartani a háztartást, milyen tenni-venni a ház körül. Egyik család sem dúsgazdag, mégis boldognak tűnnek ezek az egyszerű, természetközeli értékrend szerint élő emberek – ahogy azt némileg didaktikusan szánkba is rágja a Mese a boldogságról csattanója, a cselekmény végén felolvasott mese. Így mindkét filmnek inkább a bemutatott sorsok és életformák a pozitívumai, semmint megvalósításuk. A városi, konvencionális életet élő ember számára a Varázslat… és a Mese a boldogságról valóban meseszerűnek tűnnek, az őrült fogyasztói társadalomban el sem hisszük, hogy léteznek még ilyen higgadt, nyugodt emberek.

Enyhén sós (rendező: Nagy Zoltán)

Az egyetemi blokkból roppant érdekesek voltak a Filmtett workshopjának alkotásai. Dobi Ferenctől a Vér-erdő, Sztercey Benedek Szabolcstól a Freedom Hotel, Vodál Vera és Ghyczy Dia közös munkája, a Tibi és Robi és Kántor Zsolt Prométheusz, a cickány című animációs rövidfilmje érdekességét az adja, hogy mind az aktuális nyári Filmtett-tábor keretében készültek. Vagyis készítőiknek nagyon kevés idő állt rendelkezésre az ötletek kivitelezésére.

Ehhez képest kiemelkedő alkotás lett a Freedom Hotel, mely egy disztópia. A film némileg emlékeztet A homár című nemrég bemutatott Jorgosz Lanthimosz-szatírára, azzal a különbséggel, hogy a Freedom Hotel címében szereplő intézménybe nem annyira párkapcsolat-teremtési célzatból, hanem mintegy átnevelésre hozzák be a társadalomban helyüket nem találó fiatalokból álló fogvatartottakat.

Sztercey Benedek Szabolcs munkája nagyon ötletes, az alkotó remek világot hozott létre, melyben időre megy az evés, a futás, a zenehallgatás, és aki kicsit is eltér a normától, azt egyszerűen kiiktatják, vagyis megölik. A főszereplő bizonytalankodó fiút lány társa is arra ösztönzi, hogy működjön együtt a paternalista rendszerrel, melynek kedves, már-már tenyérbe mászóan mézes-mázos vezetője személyesen diskurál el a foglyokkal az átnevelés szükségességéről. Azaz azt kívánja elérni, hogy mindenki ráálljon a napi rutinra, és ne az engedetlenek halálesetei miatt, hanem saját elhatározásból döntsenek a diktatórikus rendszer elfogadásáról.

S a Freedom Hotelnek nemcsak a mitológiája remek, hanem a cselekmény tartogat egy végső csavart, melyből visszatekintve megértjük, mit is figurázott ki Sztercey Benedek Szabolcs szatírája. A Freedom Hotelben pedig az az igazán félelmetes, hogy nem is akkora túlzás ez az átnevelő rendszer, hiszen Kínában alkalmazzák is, de magyarországi munkaügyi viszonylatban is lehetne pár példát hozni, melyek párhuzamba állíthatók Sztercey Benedek Szabolcs történetével.

Lett volna potenciál a Vér-erdőben is, melynek alapsztorija és helyszíne is érdekes: négyfős túrázó csapat ruccan ki a hétvégére az erdőbe, s mint kiderül pár perc után, a főszereplő lány megölte erőszakoskodó nevelőapját. Ezt a titkot az egyik fiúval osztja meg, aki így cinkostársává válik.

Fizetős nap (rendező: Bernáth Szilárd)

A Vér-erdő pedig súlyos lelki-morális kérdésekre irányítja a figyelmet: jogos-e az önvédelemből elkövetett gyilkosság? Hogyan lehet integrálódni a normális életbe egy emberélet kioltása után? A probléma csak az, hogy egyfelől Dobi Ferenc két főszereplő színésze sokszor nincs a helyzet magaslatán, másfelől a túrázó csapat jelenetei igencsak modorosra sikeredtek. Azaz nem valami hiteles reakciói vannak a karaktereknek, és érződik a Vér-erdőn, hogy sok benne a workshop adta szűkös lehetőségek miatti szükségmegoldás (például elég bugyuta látvány a sztori végén, mikor a főhős fiú édesanyja az erdő szélére jön gyermekéért kocsival a földúton).

A két animációs rövid, a Tibi és Robi és a Prométheusz inkább amolyan formai kísérletek, ujjgyakorlatok. A Tibi és Robi még szeretne történetet mesélni, egy tipikus általános iskolai ismerkedést mutat be, emiatt szerethető a sztori. A Prométheusz viszont bevallottan olyan film – ki is jelenti alkotója a stáblista után –, amelynek se füle, se farka, de rajzstílusa, szertelensége miatt mindenképp kreatív formai kísérlet.

Az egyetemi blokk tehát inkább a kísérletezésről szólt. A kisjátékfilmes szekcióban viszont már kifejezetten profi módon megvalósított történetek szerepeltek olyan fiatal alkotóktól, akik még jobbára első nagyjátékfilmjük előtt állnak, és többnyire már a Friss Hús rövidfilmfesztiválon is szerepeltek a Filmhéten bemutatott műveikkel. Ami összeköti Nagy Zoltánt, Deák Kristófot, Bernáth Szilárdot és Csicskár Dávidot, hogy mindegyikőjüknek markáns véleménye van a magyar társadalomról és történelemről. Talán Visky Ábel Semmi bogár című filmje lóg ki a sorból abban a tekintetben, hogy tisztán szerelmi történet, illetve keserű karakterdráma. De annyiban kapcsolódik a többiekhez, hogy mélyen átérezhető emberi sorsok jelennek meg a Semmi bogárban is, és Visky Ábel műve olyan szituációt mutat be, melyben mindenki magára ismerhet, aki valaha is megtapasztalta, mit jelent szakítani.

Fizetős nap (rendező: Bernáth Szilárd)

A Semmi bogár éppen egyszerűsége és hitelessége miatt olyan hatásos. Mert a két remek főszereplő színész, Mészáros Blanka és Vecsei Miklós által megformált pár tagjai bárkik lehetnének, és beszélgetésük is triviálisnak tűnik. Azonban el vannak rejtve félmondatok, sőt szavak, félszavak a kiválóan megírt dialógusokban, melyek engedik felszínre törni a súlyos drámát. Annak drámáját, hogy a felmelegített kapcsolatok már soha nem lesznek működőképesek, hiába vonzódik egymáshoz újfent két ember.

Univerzális emberi dráma, de már nagyobb társadalmi problémába ágyazott filmgroteszk az Enyhén sós Nagy Zoltántól. Nagy Zoltán diplomafilmjének főszereplője a sokrétű Szamosi Zsófia, aki Deák Kristóf Oscar-díjas Mindenkijének énektanárát is játszotta. A színésznő az Enyhén sósban éppen a paternalista tanárnő ellentettjét, alávetett karaktert alakít.

Anita pincérnőként dolgozik, és egy szűk lakásban nyomorog, egy panelrengetegben, ahol a szomszéd minden tevékenységét hallani lehet. Az Enyhén sós a magyar nagyvárosi létet úgy mutatja be, mint egy falansztert, melyben megszűnik létezni az egyén és a privátszféra. Illetve az ember csak a munkaviszonyban létezik. Azonban a probléma az, hogy ezt a létezést már egyre kevésbé lehet emberinek nevezni.

Nagy Zoltán a dolgos mindennapok monotóniájával szembesít minket, minthogy az Enyhén sóst az ismétlések határozzák meg. Anita több napjába nyerünk betekintést, mindig egy kicsit más szemszögből. De hiába a más szemszög, ha egyszerűen nincs izgalom, nincs élet a pincérnő hétköznapjaiban. Anita pénzét sem élvezheti, mert a menekülés reményében egy „Anglia” feliratú dobozba teszi kevés fizetését, melyet stílusosan a mélyhűtőben tart. Erős metafora a lefagyasztás képe, mely egyfelől utalhat Antia fagyott életére, másfelől pedig arra, hogy a külföldre költözés hideg még, azaz nagyon távoli utópia.

Mindenki (rendező: Deák Kristóf)

Nagy Zoltán filmje tehát a monotónia megmutatásában nagyon erős. Sajnos azonban az Enyhén sós rendezője több ponton elrontja ezt az izgalmas alapszituációt. Nagy Zoltán túlzásokba esik, ami miatt az Enyhén sós melodramatikussá válik. Nem elég, hogy Anita lekési a buszát, nem elég, hogy a hajszárítóval véletlenül felgyújtja az angol szótárat, de még a főnök is szemét, aki ráadásul erőszakoskodik az attraktív pincérnővel, ahogy az összes többi férfi is leginkább bunkón tud viselkedni a főhősnővel.

Egyetlen kivétel akad Anita balszerencsés interakciói között: egy öreg távol-keleti bácsi és a pincérnő találkozása. Sajnos azonban ebben a jelenetben az Enyhén sós másik nagy hibája jön elő, mely végképp tönkreteszi ezt az ígéretes alkotást. A történetet lezáró képsorok ugyanis rendkívül obszcének. Az sokkhatás pedig utólag semlegesíti a történet komolyságát, mivel emiatt nem az marad meg a néző fejében, hogy ebből a monotóniából valahogy ki kellene törni, hanem az a hatásvadász módon bizarr akció, amit a zárójelenetben láthatunk.

Szerencsére a maradék három rövidfilm, a Fizetős nap, a Mindenki és az Uchebnik már nemcsak ígéretes alkotások, hanem képesek hatásvadászat és elszúrt fordulatok nélkül remek, társadalomtudatos történeteket elmesélni.

A Fizetős nap kemény film noirba oltott szociális problémafilm a magyar vidéket sújtó mélyszegénységről és az ezt kihasználó uzsorásokról. Bernáth Szilárd művének főszereplője Feri, aki a Simon nevű maffiózónak dolgozik pénzbehajtóként. Azonban egy nap a fiú a rendőrség kezére kerül saját felesége feljelentése miatt, s a rendőrnyomozó alkut ajánl neki: ha segít lefülelni Simont, Feri megússza a börtönt.

Semmi bogár (rendező: Visky Ábel)

A modern rabszolgaság intézménye már több magyar filmben is feltűnt, például Hajdu Szabolcs Délibábja is ezzel a témával foglalkozott. A nincstelen, gyakran roma etnikumhoz tartozó családok a megélhetési kényszer miatt kölcsönöket vesznek fel a helyi „haduraktól", akik persze cserébe szívességeket kérnek, hogy a visszafizethetetlen összeg törlesztése címén gyakorlatilag a rabszolgáikká tegyék a kiszolgáltatott szegény embereket.

Ilyen mélyszegénységben élő volt Feri, a Fizetős nap főhőse is, aki leginkább a Jesse James-történet Robert Fordjára emlékeztet. Vagyis Bernáth Szilárd egy személyes drámán, Feri dilemmáján keresztül mutatja be a vidéki uzsorakelepcét. Feri látja, hogyan válnak Simon kiszolgáltatottjaivá az emberek, hogyan sodródnak bele a szerencsétlenek társadalmi státuszuk miatt a bűnszervezet piszkos ügyeibe. Azonban a fiatal családapa azt is látja, hogy Simonon kívül nincs más, aki segítene a romákon. Így nagyon nem egyértelmű, mivel teszi a legjobbat Feri: ha tűr, hallgat, és behajtja a pénzt, vagy ha feldobja Simont.

Bernáth Szilárd tehát remekül bemutatja ezt a kínos, megoldhatatlan problémát. S a történet végén a Fizetős nap még ki is tekint a jövő felé, s felvázolja a lehetőségét, hogy ha Simon eltűnik, jön helyette más. Illetve természetesen, mint sok magyar nagyjátékfilmben és tévésorozatban, úgy a rendőrök a Fizetős napban sem a törvény éber őrei, hanem egy korrupt hatalom kiszolgálói.

Fizetős nap (rendező: Bernáth Szilárd)

Így a feszült, remek módon kivitelezett Fizetős nappal csak egy nagy probléma van: hogy mindez nem egy nagyjátékfilmben valósult meg. Reméljük, Bernáth Szilárdnak lesz lehetősége egészestés filmet készíteni hasonló témában és tónusban. Nagy szüksége lenne a magyar filmkultúrának ehhez hasonló bátor alkotásokra, melyek komplex módon mutatják be a magyarországi cigányságot érintő kérdéseket, és nem vonulnak vissza bátortalan metaforák mögé, mint például Goda Krisztina a Veszettekben. A Fizetős nap nevén nevezi a problémákat, nem ködösít, a magyar vidéki pokol legmélyebb bugyraiba ránt minket.

Míg a Fizetős nap dokumentarista pontossággal, direkten beszél a magyar valóságról, addig Deák Kristóf Mindenkije inkább egy parabolikus történetként értelmezhető. Valószínűleg az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia ítészei is azért tartották érdemesnek Deák Kristóf művét a legjobb kisjátékfilmnek járó Oscar-díjra, mert meglátták benne ezt a társadalomkritikus potenciált.

A Mindenki valamikor a kilencvenes évek elején játszódik, egy tipikus magyar iskolában, melybe újonnan érkezik meg Zsófi. A beilleszkedés látszólag igen könnyen megy a lánynak, mivel szinte azonnal barátnőre lel a karakán Liza személyében. És ígéretesek a tanárok is, főleg Erika, az énektanárnő, aki beveszi az iskolai kórusba Zsófit. Igen ám, de az első próbát követően Erika kihívja a lányt, és közli vele, hogy bár az igazgató szeretné mindenki számára elérhetővé tenni a kórust, egy fontos fellépés sikeressége érdekében a gyengébb hangúak egyszerűen csak tátognak. Ami – mint Erika magyarázza – végülis nem baj, mert a fejében mindenki tovább énekel, csak nem hangosan.

Uchebnik (rendező: Csicskár Dávid)

S Erika olyan kiváló diktátor, hogy eléri, a gyerekek szégyelljék magukat, amiért nem énekelnek, csak tátognak, hiszen a lelepleződéskor – mely nyilván megtörténik a cselekmény kulcsjelenetében – az egész csapat számára láthatóvá válik, ki a kevésbé tehetséges, ki nem méltó arra, hogy hallassa hangját. Így ez a piszkos játszma hatalmas lelki trauma egy naiv kamaszlány életében, mivel Zsófi első ízben szembesül a gyerekkorból kilépve azzal, hogy nem ő a világ közepe, nem ő a kiválasztott, mint ahogy azt a szülők és a mikrokörnyezet addig elhitette vele.

De Zsófi, illetve az őt felkaroló Liza másra is ráébrednek. A nézővel együtt szembesülnek a főhős kislányok a magyar virtussal. Ezért is zseniális a korszakválasztás, hiszen a kilencvenes években már politikai szinten véget ért a kádári puhadiktatúra, azonban mint az a paternalista hatalmi mintázatok továbbéléséből látszik, mégsem semmisült meg a tekintélyuralmi rendszer. S a kontinuitás nemcsak a rendszerváltás előtti és közvetlenül a rendszerváltás utáni mechanizmusok között van jelen, hanem a közelmúlt és a jelen kontrasztjából is látható, hogy lényegében szinte semmi sem változott. A társadalomban és a politikai hatalomban is folytatódik a klikkesedés, a kiváltságok fejében elvárt cinkosság, elvtelenség, a demokratikus intézmények formalitása, a kedvezményezett kisebbség uralma a kizsigerelt többség felett, a tényleges problémamegoldás helyett látványos álmegoldások stb. Avagy nagyon szépen meg lehet ideologizálni a csokiért és a tanárnő kegyeiért vállalt néma éneklést Deák Kristóf filmjében, csak éppen az ember alapvető jogait és a demokrácia alapeszményeit sértik az ilyen és ehhez hasonló eljárások.

A Mindenki tehát remek parabola a rendszerváltás után is tovább élő paternalizmusról, mely egyaránt jelen van a politikai hatalomban és a társadalom egyéb intézményeiben, így az iskolákban is. Éppen ezért is szinte görcsösen, a realizmus rovására sulykolja Deák Kristóf a cselekvés szükségességét. Vagyis a Mindenki bár összességében jól működik, részleteiben lehet rajta bőven fogást találni, mivel a nemes célnak a rendező számos részletet alávet.

Fizetős nap (rendező: Bernáth Szilárd)

Az összefogás eszméje például szép dolog, és mint azt a két főszereplő lány, Gáspárfalvi Dorka és Hais Dorottya elmondta, az ő általános iskolai osztályukban igen is jellemző a Mindenkiben látott összetartás és családias hangulat, nem ez a tipikus. Valószínűleg sokkal hitelesebb lett volna, ha a csapat nem fog össze a tanárnő ellen, és a besúgók, árulkodók elrontják Zsófi és Liza remek tervét. Jóllehet, sok filmben láttuk már, hogyan árulja el valaki a forradalmat és lázadást, ezért ebből a szempontból elnézhetjük a Mindenkinek, hogy nem ebbe az irányba ment el, tényleg szükség van a magyar mentalitás megváltoztatására.

Ám a karaktereket bemutató, de a történet fordulataihoz kapcsolódó dialógusok nem életszerűek, döcögnek, ami már sokkal nagyobb baj. A főhős lányok ismerkedése sem túl reális, és elég erőltetett volt behozni egy csomó kilencvenes évekre jellemző kütyüt (karkötő, italpor, cipőmárkák), melyekre Liza meglehetősen modorosan rá is csodálkozik, hogy a néző nehogy ne értse, ezek milyen menők voltak akkoriban, illetve, hogy a kilencvenes években járunk.

És persze az a jelenet is több sebből vérzik, mikor Erikát szembesíti Liza azzal, hogy egy zsarnok. A  kilencvenes években ilyen hangnemért már minimum az igazgató elé kerül a diák, de talán egy pofon is elcsattan. Ma már persze, mikor a tanulóknak több a joguk, mint a kötelezettségük, nyilván ez egy hihető szituáció.

Mindenki (rendező: Deák Kristóf)

Parabolikus szinten persze mind ez a kulcsjelenet, mind pedig a Mindenki történetének egésze remekül működik, Szamosi Zsófia és a két főszereplő színészlány fantasztikusak, így Deák Kristóf műve megérdemli az Oscart. A karakterek hitelességének problémái viszont szembetűnőbbé válnak, ha Csicskár Dávid Uchebnik című történelmi filmjével hasonlítjuk össze Deák Kristóf drámáját. Mint a Mindenki, úgy az Uchebnik is egy felnövekedési történet történelmi, illetve iskolai kontextusban. Csak az Uchebnik még régebbre nyúlik vissza, az alkotók (Csicskár Dávid rendező mellett Fazekas Máté forgatókönyvíró nevét is meg kell említenünk) szándékai szerint éppen azért, hogy az 1956-os forradalommal kapcsolatos sztereotip ábrázolási konvenciókat is lebontsák.

Így az Uchebnik egy vidéki település iskolájában játszódik, nem a nagyvárosi eseményeket mutatja be. A főhős kamaszfiú még mit sem ért abból, hogy az iskolaigazgató egy nap őrült lelkesedéssel tör be az egyik tanórára, és cseréli a vöröscsillagos címert Kossuth-címerre. A fiúnak csak az a fontos, hogy többé nem kell oroszt tanulnia, s különben is, haza lehet menni. Emellett a diák azért is mindent elkövet, hogy a példaképének tekintett felsőbb éves menő srác bizalmába férkőzzön. Kapóra is jön neki a forradalom leverése, melyet követően újra oroszt kellene tanulni, csak éppen az elégetett orosz tankönyvek (erre utal a film címe, mely egy orosz szó a tankönyvre) hiányában erre nincs lehetősége egyes tanulóknak (főhősünk okosan csak félretette a taneszközt). Ráadásul aki részt vett a menő srác által irányított könyvégetésben, azt, úgy tűnik, felelősségre akarja vonni a Janus-arcú igazgató. Így itt a lehetőség, hogy az Uchebnik főhőse példaképe bizalmába férkőzzön, ehhez azonban lopnia kell egy orosz nyelvkönyvet.

Az Uchebnik alaptörténete és perspektívája nyilván nem eredeti, hiszen a sztorinak olyan előzményei vannak, mint a kultikus Gothár Péter-film, a Megáll az idő (melyben a középiskolás Köves Dini ugyanúgy bálványozza a lázadó Pierre-t, mint Csicskár Dávidék művének főhőse a menő srácot) vagy az ’56-os forradalmat szintén gyermekszemszögből bemutató Gárdos Péter-szatíra, a Szamárköhögés. Az Uchebnik azért zseniális sztori, mert sallangmentesen fésüli össze a hiteles történelemképet és a személyes drámát. Azaz Csicskár Dávid és Fazekas Máté felnövekedési története roppant hiteles, ugyanakkor egyszerű és didaxistól mentes.

Uchebnik (rendező: Csicskár Dávid)

Az Uchebnikben az 1956-os forradalom csak háttér persze, de mindenféle hatásvadász puskaropogás vagy archív felvételekkel agyonterhelt, giccses történelmi filmnél többet mond a címer- és tankönyvváltásokkal. Ebben a kontextusban történelmi-társadalmi súlya van mindennek, hiszen a forradalmat egyszerű emberek vívták ki 1956-ban, melyet a hatalom is támogatni kezdett (mint az Uchebnikben az igazgató, aki ösztönzi a kommunista címer összetörését és a tankönyvek kidobását), hogy majd november 4-e után megbüntessen mindazért, ami a megelőző két hétben zajlott (lásd az igazgató pálfordulását). Jellegzetes példa erre, hogy Kádár János az új demokratikus rend képviselőjeként november 1-ején a rádióban dicsérte a győztes forradalmat, és méltatta a harcokban helyt álló fiatalokat, munkásokat, november 4-én viszont már ellenforradalmárként kárhoztatta ugyanezeket az embereket a szovjet kollaboráns ellenkormányában. Az Uchebnik tűpontosan ábrázolja a korszak ellentmondásait, és azt, hogy az egyén és a hatalom között soha, semmilyen formában nem működik az értelmes párbeszéd, mivel a hatalom mechanizmusa esetleges, kiismerhetetlen és irracionális.

E történelemfilozófiai tanulság mellett persze az Uchebnik mélyen emberi történet, melynek szereplői néhány botlást, iskolás színészi megnyilvánulást leszámítva rendkívül valósághűre sikeredtek. A főhős kamaszfiút alakító Cservák Zoltán tökéletesen összeforrt hősével, és drámáját az alkotóknak sikerül kevés szóbeli megnyilvánulással, a képek segítségével megmutatni. A példakép menő srác megítélésének változása kiül Cservák Zoltán arcára.

Uchebnik (rendező: Csicskár Dávid)

Igaz, a főhős lelkesedésének, lelki világának bemutatását Csicskár Dávidék nem merték kizárólag a gyerekszereplőre bízni, a fiú gondolatait animációs betétekkel próbálták meg kiegészíteni. A rajzfilmes epizódok rövidek, és nyilvánvalóan elütnek az Uchebnik költői képeitől, melankolikus hangulatától. Viszont a harsány, nemzetiszínű animációs képsorok mégis működőképesek, mivel ez a sztori az 1956-os forradalmon keresztül a mítoszteremtésről szól. És a mítosz, a példakép reprezentációja pont ilyen harsány, mint az Uchebnik rajzfilmes betétei, minthogy a bálványozott személyt ilyen színesnek, már-már karikatúraszerűen heroikusnak látjuk. Jóllehet, azért az Uchebnik menő sráca közel sem olyan menő, mint a Megáll az idő valóban anarchista hőse, Pierre. Csicskár Dávid filmjében a példakép sokkal inkább egy fals köpönyegforgató, egy hamis próféta, aki tényleg csak kihasználja a kisebbek rajongását.

A 3. Magyar Filmhéten igen érdekes kisjátékfilmekkel, rövidfilmekkel ismerkedhettünk meg, ízelítőt kaptunk abból, kik fogják a jövő magyar filmtörténetét írni. Mindegyik alkotó megérdemelné már a nagyjátékfilmet, reméljük, hamarosan hallunk felőlük ezügyben.

A cikkben szereplő képek a Magyar Filmhét hivatalos weboldaláról és az Uchebnik hivatalos Facebook oldaláról származnak!

A legjobb kisjátékfilm díjra jelölt művek:

Enyhén sós (rendező: Nagy Zoltán)

Fizetős nap (rendező: Bernáth Szilárd)

Mindenki (rendező: Deák Kristóf)

Semmi bogár (rendező: Visky Ábel)

Uchebnik (rendező: Csicskár Dávid)

Az Egyetemi Blokk filmjei:

Ébrenlét (rendező: Bokor Katalin)

Moksha (rendező: Hevele Zsófia)

Blúr (rendező: Cotuna Lilla)

Kriszta (rendező: Mizsei Szabolcs)

Green Apple (rendező: Barkóczi Noémi)

Promo Signal (rendező: Vincze Alina)

Táncfilm (rendező: Pazsitka Ákos)

Gyorskaja (rendező: Geda Viktor)

Irány Anglia! (rendező: György Vanda Orsolya)

Bottled Life (rendező: Pazsitka Ákos)

Mese a boldogságról (rendező: Bedő Erika)

Mi szeretjük egymást (rendező: Noll-Batek Kristóf)

Varázslat avagy csillogás (rendező: Bede Kincső, Dezső Mátyás, Roseti Bruno)

Vér-erdő (rendező: Dobi Ferenc)

Freedom Hotel (rendező: Sztercey Benedek Szabolcs)

Tibi és Robi (rendező: Vodál Vera, Ghyczy Dia)

Prométheusz, a cickány (rendező: Kántor Zsolt)