A Magyar Szimfonikus Körkép elnevezésű sorozatot ügyesen "szaván fogta" a MÁV Szimfonikus Zenekar és Gál Tamás karmester. A hangversenyt indító Kodály: Galántai táncok olyan panoptikum, mely a maga szimfonikus színeivel Mikszáth Kálmán módjára festi át a felvidék (szlovák? magyar? cigány? európai?) népzenei hagyományát. Kár, hogy a hírek szerint a zenekartól elköszönő Gál Tamás stílszerűen verbunkos (méltósággal feszes, olykor hetyke, máskor tényleg bokázó) mozdulatai nyomán a lassú-friss karakterekből kissé álmos-kapkodós előadás sikeredett.

A másodikként előadott Lendvay Kamilló: Zongoraverseny a nevezett körkép megfakult, kopottas szakaszát mutatta. A Zeneakadémia fennállásának 125. évfordulójára komponált darabról talán elég annyit mondanom, hogy a szólista, Baranyai László már alig várta a ráadást, amikor végre megcsillogtathatja saját és hangszere lehetőségeit. A virtuóz Liszt- vagy Dohnányi koncertetűdhöz képest (szégyen, gyalázat - de nem tudom, mit hallottunk) Lendvay darabja valóságos etűdkoncert, mely alig aknázza ki a dallami, formai és technikai kifejezőeszközöket. Statikus és egyben töredezett, akkordokból építkező foltokat egymás mellé illesztő zenéjének a ráadás szintén akkordikus, ám azokból briliánsan kibontakozó kompozíciója nem is lehetett volna karakteresebb ellenpontja. (Csak az ezredforduló magyar zongoraverseny-körképét mentendő jegyzem meg, hogy Lendvay darabjánál invencióban és színekben Petrovics Emil 1999-es, de Madarász Iván 2001-ben komponált zongoraversenye is sokkal gazdagabb.)

Etüdből sajnos jutott a második félidőre, ám ezúttal filmről volt szó. Míg a Maestro című filmetüdjével kishíján Oscar-díjat kapott, Bartók Béla A csodálatos mandarin című táncjáték-partitúrájára készített animációja esetében "M. Tóth Géza filmetűdöt alkotott, melynek néhány perces érvényessége kénytelen-kelletlen alkalmazkodott a balett valóságos idejéhez", ahogyan a film 2005-ös bemutatója kapcsán Molnár Szabolcs találóan megfogalmazta. Az elmúlt hónapokban több, zene és mozgókép viszonyát feszegető előadás (1, 2) kapcsán csak megerősödött bennem az érzés, hogy igen nehezen teremthető egyensúly a hallott és a látott élmény között. M. Tóth filmjéről olvassuk a műsorismertetőben: "Az alkotók lényegesnek tartották, hogy ne a látványnak rendeljék alá a zenét, hanem - számítógépes technika segítségével - a vetített kép legyen az, ami az élő zenéhez igazodik, előadásról előadásra. A képsorozatok kialakításánál ezúttal elsődlegesen a zenemű partitúrájára támaszkodtak. E képsorozatok nem a történet filmes értelemben vett elbeszélését célozzák, hanem a zenében rejlő narratív lehetőségeket kiegészítve, új asszociációkat sugallnak."

M. Tóth Mandarin-filmje azonban nem abba a csapdába esett, hogy értelmezi, hanem abba, hogy kisstílűen illusztrálja a Bartók-muzsikát. Az animáció kétdimenziós, gyakorlatilag monokróm (fekete-vörös) világa és papírmaséból kivágottnak tetsző figurái talán a bábjáték felől próbálják interpretálni a szüzsét. A modern nagyvárost megjeleníteni hivatott látvány pedig bántóan szegényes: a Mátrix függőlegesen futó szám-oszlopait variálja random villogó Windings-stílusú ikonokkal, valamint képernyőkímélő-mozgással és pacman "dramaturgiával". A bolhából elefántot interpretálva persze mondhatnók, hogy M. Tóth filmjének zsenialitása a számítástechnikai médium önreprezentációjában mutatkozik meg. Azonban a történet a monoton önismétlésben, a szereplők pedig egy vetkőzős avatárban (utcalány) és egy Piroska-klónban (mandarin) merülnek ki.

M. Tóth animációs világa mindazonáltal kiváló volna színpadi háttérvideónak egy színpadi Mandarin-előadáshoz, más, fajsúlyosabb látványelemek kiegészítéseképpen. Mert a Mandarinra készített bármilyen filmes adaptáció véleményem szerint csak akkor igazán méltó Bartókhoz, ha - mint Bozsik Yvette zseniális, ám perbe fogott mozija - a zene nélkül is megállja a helyét. Ilyesmit pedig M. Tóth Géza számítógépes animációjáról nem állíthatunk.

Még szerencse, hogy a MÜPÁban a MÁV Szimfonikus Zenekar Gál Tamás vezényletével igen jó előadással igyekezett feledtetni az animáció hiányosságait. Mert vonatra ugyan mostanság nem mindig éri meg várni, de a MÁV Szimfonikus Zenekar vasutas kollégáikkal ellentétben most kitett magáért. Csak nehogy a vasútreform őket is átszervezze…