A Bethlen Téri Színház adott otthont a Pataky Klári Társulat Elfelejti, belebotlik bemutatójának. Három nő (Dányi Viktória, Nagy Csilla, Temesvári Zsófia), három generáció története egy szinte csupasz színpadon. Nem az előadók kora mesél erről, hanem intenzív színpadi jelenlétük. Látszólag ugyanazt csinálják, szinkronban vagy megtörik a ritmust és aszimmetrikusan, vagy pedig követik egymás hullámzását, beilleszkedve a másik hangulatvilágába. Kisugárzásukban azonban saját történeteikről beszélnek egyéni hangon. Ezt a lüktetést emeli ki az előadás címe és leírása is: „Eltörik, összeragaszt, szétpattan, újraforraszt. Generációk folyama, milliárdnyi élet. Az egyik az enyém. Elfelejti, belebotlik, elfelejti, belebotlik, elfelejti, belebotlik… Élet. Nem verseny.”

Pataky Klári legújabb előadásában is a legkézenfekvőbb színpadi és testi elemekkel építkezik. Ilyen például a színpad jobboldalán elterülő mikrofon, a színpad bemélyedésében az asztal, mögötte (nem látható) gyümölcsökkel és zöldségekkel, valamint az előadók tekintetében összpontosuló hangulat, állapot, köz- és térérzet. És ha az utóbbival kezdjük, választ is kapunk arra, hogy mitől különleges, mitől sajátos, és mitől hihetetlenül puritán ez az előadás. Ha a szereplők a néző mögötti falnak szegezik a tekintetüket, olyan játékteret hoznak létre, amelybe a közönség is beletartozik. Az előadást egy bezártságérzet, egy enyhén klausztrofób jelenlét fogja körül, és ezt a három nő – közönséget átfogó – dühös/kihívó/éles tekintete hívja elő.

Ízléses, visszafogott fekete ruhák, elegancia, precíz és letisztult mozgásvilág, amit meg-megbont a tévelygés, botladozás, a káosz; a dallamtalan, kaotikus (dob)zenét megtöri a verbális megnyilatkozás, amit tovább-bont a szóismétlésre épülő felsorolás (aranyvirág, arany-...). Becketti magárahagyottság, egyedüllét, várakozás és a közben eltöltött idő banalitása (felejtés, ismétlés, botladozás, újra fel-fellendülő létezés és vágy, ami mindegyre meghiúsul) adja az előadás vázát. A színpad egyetlen látható és feltűnő eleme a mikrofon, amelyről eleinte nem vesznek tudomást a szereplők, kerülgetik, majd az egyik nő (Dányi Viktória) félve, váltakozó lassított-hirtelen mozdulatokkal közelebb lép hozzá, de a mikrofon nem működik. Egy kintről behozott mikrofonba mondja a másik nő (Nagy Csilla) az arany-szavakat.

Ami bent van, nem működik, és ne is működjön: később ragasztószalaggal körberagasztják az amúgy se működő mikrofont. A jelenlét ingadozó állapotai és hangulatiságai közül kiemelkednek az ironikus és önironikus jelenetfoszlányok. A három „Éva” leül a színpad bemélyedésébe, lassú mozdulatokkal adogatni kezdenek egy almát, majd sorra beleharapnak, és ezt követően egyre gyorsuló mozdulatokkal újabb és újabb zöldségek, gyümölcsök, magvak kerülnek kézből kézbe. A paradicsomi bőség fokozatosan tárul elénk, és zabálásba torkollik. Hasonló benyomást kelthet a nézőben Pataky formanyelve. Kifejező mozdulatvilága és -nyelve ismerős helyzeteket, konvenciókat juttathat eszünkbe (például a légikísérők utasításainak egzakt és magyarázó gesztusnyelvét). És bár a tekintetekből adódóan is erős magyarázó jellege van a mozdulatoknak, a néző azon törekvése, hogy referenciákat keressen, meghiúsul, naiv próbálkozás marad.

Pataky Klári Elfelejti, belebotlik című munkája olyan táncelőadás, amely a tekintet expresszivitására és hangulatteremtő erejére épít; amely az egyszerűség új fogalmát hozza működésbe. Nevezhetjük mágikus egyszerűségnek: a lecsupaszított koreográfiából, mozdulatokból és térből nagyon elemi és mégis idegen hangulat árad. A színpadon mindennek megvan a pontos helye, nincs (vagy nem látható) improvizáció, nincsenek fölösleges gesztusok, mozdulatok, talán nem tévedünk, ha azt érezzük, a nézés is épp olyan szigorúan koreografált. Ez alatt a megtervezett 50 perc alatt kibomlik egy történet, három nő (különálló) története, történetfragmentumok, karakterek, állapotok, amit körbejár egy fenséges hangulat. Pataky Klári olyan kompakt előadást mutatott be Temesvári Zsófia, Dányi Viktória és Nagy Csilla által, amely kiemelkedő formaérzékről, stílusról és koncentrált munkáról árulkodik, és közben az életről beszél.
 

Elfelejti, belebotlik…

Előadók:

Temesvári Zsófia

Dányi Viktória

Nagy Csilla

Fénytervező: Szirtes Attila

Dramaturg: Kompár Valéria

Produkciós menedzser: Gyurics Gelb Eszter

Koreográfus: Pataky Klári

Bemutató: 2017. február 15.

Bethlen Téri Színház

(Próba)fotók: Kővágó Nagy Imre (KNI)