Elpergő létáldozatok / Jeles-darab a Stúdió K-ban / PRAE.HU

A történet nem csupán a Molnár Ferenc-i Az üvegcipő egyszerű meséje, a szegénysorsú szerelmes cseléd mókásan vidékies tirádáival, itt tragédia van: „Két lány bolyong, keresi a helyét, próbál túlélni a húszas-harmincas évek Nagy-Budapestjének kiismerhetetlen labirintusában. Két árva kapaszkodik egymásba, sodródnak, míg körülöttük örvénylik egy titokzatos, érthetetlen, nyomasztó világ a maga bűnben fogant súlymértékével, elveszett lelkeivel; nyilvánosházak, kávémérések, rejtett szeparék világa, ahol mindenki árva; prostitúció, álcselédek és álúriemberek, homályban tenyésző gaztettek, áporodott flitterek között… – Mi forog itt, kérem? – Egy film forog, drága." - olvasható a színlapon.

Darida Veronika Jeles András és a katasztrófa színháza című tanulmányában aprólékosan foglalkozik a szerző művészi világával. Visszatérő fogalmak és kérdések, amelyeket ismerni kell a Jeles-művek befogadásához: végzetszerű önfeladás, emberi tökéletlenség és a színházi nyelv befejezhetetlensége. Az író nem hagyományos értelemben vett történetmeséléssel él, hanem léttöredékeket láttat kitágított belső időkkel, miközben a filmművészet és a színházművészet technikáit mossa össze. Gyors váltásokkal festi fel a dinamikusan – az idő pénz elv alapján – dolgozó filmes gyár mindennapjait, pillanatnyiságát: rideg profizmussal teszi mindenki a dolgát és csendben retteg a nagy producer Úr hangjától, aki a stáb élet-halál ura. Ez az általános, izgatott idegesség tökéletes összhangban áll Vereczkei Rita hatalmas díszleteinek mozgatási nehézségeivel. A tagolás, keretezés problematika több szinten is megjelenik: az előadás két részre bontása felerősíti hiányérzetünket: hová tűnik a filmforgatás szála a második részből?

Az író sajátos időfilozófiája sincs a néző segítségére: a hatalmas jelenetek, megállások, kitágított pillanatok és a hozzá tartozó álarchaikus – a színpadon funkcióját vesztett – narráció próbálja megtartani, kimerevíteni és jelentőssé tenni a jelent. Elperegnek a jelenetek és összeolvadnak az értelmezési síkok.

Fodor Tamás (a Stúdió K alapítója) színészi jelenléte erős és összetett. Két szerepet alakít: a filmrendezőt és a filmbeli halottmosó asszonyt. A filmrendező kávézás közben a stábtagok hátán látja a pletykára éhes füleket; míg halottmosóként a falakat kopogtatva látja, hallja és beszél a halottakkal. Mindkét alak kortalan „féllény”: rendezőként a világok felett álló erő ugyanakkor az időtlen révész topikus figurája, aki világokat köt össze. Földöntúli őszinteség jellemzi játékát. Méltó partnere Nyakó Júlia Burgernéja, a pusztító erő. A rekedtes madám, aki képtelen a szeretetre, és büntetésre vágyik. Ő a kulcsfigura Jeles világához. A nőiségében nem kiteljesedett karakter – nincs gyermeke – „lányaihoz” érdekkapcsolat fűzi. És ebben a rideg mikrovilágban egy cseléd mutatja meg a tiszta önzetlen szeretetet, amit csak egy anya érezhet. Ez lesz az előre kitervelt gyilkosság katalizátora. Nem tudja elfogadni, hogy rajta kívül álló, valódi érzelem legyen a házában. Mariskát (Homonnai Katalin) megrontja, Vilmát (Székely Rozi) megmérgezi, önmagát megkorbácsoltatja a fürdőben. Mindez logikailag csak az utolsó, hosszú jelenetben áll össze, a cseléd vallatásánál. A feloldozást kérő megtisztító padlófelmosás mint utolsó rituális gesztus, nem egyértelműsíthető. A rendőrök téblábolása elveszi a pátosz és részvét eshetőségét is. Nincs miért megbocsájtani, hiszen a lány csak közvetett módon felelős az állami gyerek haláláért.

Komoly csapatmunka pontos összjátéka kell minden egyes este az előadás bemutatásához, hiszen nyílt színi díszletmunkások is a színészek. Folyamatos figyelmet igényel a térhajtogatás. A rendező és rendezése marad azonban az est legnagyobb talánya: miért fontos most egy fiktív történet foszlánya, ahol csak unott fájdalom van és árvaság?

Jeles András: Árvák

Fodor Tamás

Homonnai Katalin

Lovas Dániel

Nagypál Gábor

Nyakó Júlia

Pallagi Melitta

Sipos György

Spilák Lajos

Székely Rozi

Vicei Zsolt

Balázs Júlia