Enyedi Ildikó a rendszerváltás „elveszett” filmrendező nemzedékének tagja. Jóllehet, az Én XX. századom 1989-es bemutatója óta klasszikussá vált, de kortársaihoz (Fekete Ibolya, Janisch Attila) hasonlóan Enyedi is kifogta a kilencvenes évek átmeneti állapotait, így sokkal kevesebb filmet tudott készíteni, mint amennyit tervezett. Első filmje, az Én XX. századom az „én rendszerváltásom” tézisfilmje is lett, hiszen a reményekkel teli, ugyanakkor félelmetes huszadik század eljövetele rímelt a Magyarországra izgalmas változásokat és lehangoló csalódásokat hozó kilencvenes évek niytányára.

Enyedi Ildikó pedig későbbi munkáiban (Bűvös vadász, Simon mágus) még inkább elmozdult a varázslatok fantasztikus világa felé, a rendezőnőt mindig is a szubjektivitás lehetőségei és a lélek rejtelmei mint félelmetes és ismeretlen területek érdekelték. Így nem meglepő, hogy elkészült a Testről és lélekről, melyben ugyan jóval kevesebb a varázslat, sőt, pusztán visszatérő álomképekre redukálódik, de az álmok révén a néző és a történet hősei is betekinthetnek a misztikus és ijesztő tudattalanba.

A Testről és lélekről tulajdonképpen groteszk iróniával telített szerelmi dráma, melyben Enyedi Ildikó ellentmondásos módon, távolságtartással beszél két hűvös, látszólag teljes mértékben különböző ember szinte tudtukon kívül kialakuló szoros, intim lelki kötődéséről.

A felszíni történet szerint az ötvenes éveiben járó Endre egy vágóhíd gazdasági igazgatója, aki rég megcsömörlött fiatalkori tivornyái miatt a szexualitástól és a nőktől, így magányban tölti mindennapjait. Ez látszólag nem okoz neki semmilyen problémát, persze azon kívül, hogy egyik karja lebénult, így fél kézzel kell elvégeznie minden hétköznapi műveletet.

Egyik nap a vágóhídra új minőségellenőr érkezik, az angyali szépségű, már külsejében is félénk és törékeny őzikének tetsző huszonéves Mária, aki első pillanattól kezdve csodálattal tölti el Endrét. Ezért a férfi hosszú idő után ráébred magányára, s kezdeményezne a lánynál, ám kiderül, hogy Máriával valami nincsen rendben, gépiesen kommunikál, és memóriája adatbázisként tárol minden triviális információt (mint később kiderül, legelső beszélgetésüket is mondatról mondatra megjegyezte a fiatal minőségellenőr). Ami munkájában nagy előny, hiszen Mária a legkisebb eltérést is észreveszi, az más területen hátrány, a nő magánélete legalább olyan üres, mint Endréé.

Egy napon ironikus módon éppen egy marhák felajzására használt drog tűnik el a vágóhídról, a rendőrség pedig teljes körű pszichológiai, mentálhigiéniás felméréssel kívánja kiszűrni, kinek állt érdekében eltulajdonítani az izgatószert. A pszichológusnő intim kérdései között szerepel, hogy ki, mit álmodott előző éjjel, és ekkor rá kell jönnie Endrének és Máriának, hogy képről képre ugyanaz zajlott le éjszaka a tudatallatijukban: hím és nőstény szarvasként túrtak maguknak táplálékot a hófödte erdőben. Miután ezt feltárja előttük az összeesküvésre gyanakvó pszichológus, már nincs visszaút: Endrének és Máriának tudomásul kell vennie, hogy van köztük valami. Így elindul ez a két, kapcsolatteremtésre képtelen ember a kapcsolatépítés amúgy sem gödröktől és bukkanóktól mentes útján.

A Testről és lélekről cselekményének fő motívuma tehát az álom, a szarvasos álomjelenet, melyből vissza-visszatérnek epizódok a történet előrehaladtával. Az álom egy olyan misztikus jelenség, melyben valóság és fikció összecsúsznak az emberi elmében. Az álom titokzatosságát és izgalmasságát pedig az adja, hogy a tudomány számára mai napig feltérképezésre váró, szinte megfejthetetlen terület. Annyi persze bizonyos már Sigmund Freud óta, hogy az álomban az ember vágyai, őszinte érzései jelennek meg, jóllehet, sokszor olyan áttételes és érthetetlen módon, mintha egy avantgárd, szürreális kísérleti filmet néznénk.

Éppen ezért az álom intim terület. Álmainkról általában nem beszélünk, csak közvetlen ismerőseinknek, akikkel már bizalmi viszonyban állunk. Hiszen még ha számunkra megfejthetetlen is, miért játszódott le éjszaka a fejünkben egy-egy groteszk, rémisztő vagy erotikus tartalmú képsor, az álmainkat befogadó hallgató értelmezővé válik, aki akár felfedheti legbelső titkainkat. Ezért az álmunk feltárása lelkünk lemeztelenítése. Álmaink kiteregetése olyan, mintha meztelen testünket mutatnánk meg valakinek. A Testről és lélekről címe így már ezért is találó, mert szoros kapcsolatot teremt a két fogalom között, és a főszereplők számára is legalább annyira problémás a közös álom (lelkük tartalma), mintha meglátták volna egymást meztelenül (testük feltárása).

A közös álom tehát Enyedi Ildikó filmjében tulajdonképpen az intim együttlétet helyettesíti, illetve jeleníti meg szimbolikus módon. Persze Mária és Endre sem emberi valójukban szerepelnek ebben az álomban, hanem két szarvasként, akik együtt kutatnak élelem után. A szarvas pedig szintén egy erős metafora. Ezek az állatok méltóságot árasztanak magukból, főleg a hím egyedek a terebélyes koronájuk, agancsuk miatt. Emellett a vad szabadságot is jelképezik, hiszen elképesztő sebességgel képesek átszelni nagy távolságot, nehéz terepeket. A vadon, ahol a szarvasok élnek és szabadon mozoghatnak, így a szabadság szimbóluma. Jóllehet, a természet törvényei állandó adaptációra és kutatásra kényszerítik ezeket az állatokat, valamiből nekik is fenn kell tartaniuk magukat, mégis sokkal egyértelműbb, egyszerűbb szabályok szerint élnek, mint a mindent túlbonyolító emberek.

A szarvas és a vadon képei éles kontrasztban állnak Mária és Endre valóságával, illetve a vágóhíddal. A vágóhíd is nagyon erős, bár nyilván alapvetően didaktikus metafora. Szerencsére a Testről és lélekről összességében elkerüli a helyszínhez kötődő kliséket, eredeti módon használja a húsfeldolgozó üzemet. Igaz, láthatunk naturalista képeket a fémkarámba fogott marhákról, akiket egy nagyfeszültséggel pillanatok alatt megölnek, majd darab élettelen húsként függesztenek és darabolnak fel. Önmagában sokkoló premier plánban egy levágás előtt álló tehén még életteli teli szemébe nézni, majd vágás után újfent látni, ahogy már az elpusztult állat látószerve zselégolyóként lóg ki fejéből.

Ám ezek a brutális epizódok, képek túlmutatnak elsődleges jelentésükön. Hiszen a vágóhíd szűk dohos, véres terei, a fémtárgyak, bilincsek közé szorított, meghízlalt, árammal leütött állatok látványa éles kontrasztban áll az erdő és a szarvasok szabadtéri felvételeivel. Így a Testről és lélekről nézése közben fejünkben kialakulhat egy kép egy olyan zárt, klausztrofób, barlanghoz hasonló helyről, melynek mennyezetén kürtő enged kitekintést a nagy, nyílt külvilágra és az erdei szarvasokra. Ez a barlang, vagyis a vágóhíd lehet az ember kis, bezárt világa, társadalmilag meghatározott énje, melyben izoláltan, magányban létezik monoton életében, várva végzetére, mint a levágandó marhák. Hogy az ember kijusson ebből a zártságból, avagy szabaddá tegye valódi önmagát, teret engedve vágyainak, le kell küzdenie a távolságot, nyitnia kell a külvilág felé, át kell másznia a kürtőn. Azaz Mária és Endre közös álma ennek a zárt, izolált világnak a megszüntetésére ad lehetőséget. A szabadulásért viszont tenni kell, ki kell mászni a nyíláson át a szabadba, fémprotézisbe szorított, mozgásképtelen marhából szabadon szökellő szarvassá kell válnia a főszereplőknek.

Enyedi Ildikó mindezt pedig kellő könnyedséggel és humorral adja elő. A fekete humor, a komikum elsősorban Endre és Mária szokatlan karaktereiből következik. A két ember nemcsak korukat, társadalmi státuszukat, hanem defektusaikat tekintve is különös figurák, és éles ellentétben állnak. Míg Endre testi fogyatékkal él, csak egyik karját képes használni, addig Mária lelkileg sérült, azaz autisztikus jegyeket mutat (erre utal, hogy még mindig gyermekkori pszichológusához jár terápiára, aki valószínűleg segített a lánynak elindulni az élhető élet útján). Endre makacs és öntörvényű, Mária pedig nem tudja kifejezni érzéseit egy másik ember irányában. Bár kezdetben nem őszinték a másikkal, mégis mindketten vágynak valakire, akivel megoszthatják életüket.

Ebből az alapkonfliktusból remek helyzetkomikumok pattannak ki. Enyedi Ildikó már korábbi műveiben is megcsillogtatta humorérzékét, de a fekete humor a Testről és lélekről sztorijában működik a legjobban. Például mulattató, hogy Mária mindenre gépiesen, életszerűtlenül reagál, minthogy betegsége miatt nincs érzéke a természetes párbeszédekhez. De remek az a jelenetsor is, mikor az üzemi vizsgálatnál a pszichológusnő kideríti, Endre és Mária ugyanazt álmodják, és egyszerűen nem akarja elhinni, hogy ezt a két ember nem csak kitervelte. A Testről és lélekről mégsem fogható fel egyszerű vígjátékként, groteszk, kevert hangnemű epizódjai miatt sokkal több annál. Az utolsó jelenetek zseniálisak ebből a szempontból, szinte másodpercről másodpercre bukkan fel majd fagy a néző arcára a mosoly, Enyedi Ildikónak sikerül mindvégig megőrizni a szituáció drámaiságát.

Persze a Testről és lélekről sem tökéletes film, a cselekmény kicsit túlnyújtott, több ponton le lehetett volna zárni ezt a groteszk románcot, de Enyedi mindig csak tovább szőtte a sztorit. Emiatt az egyébként profi forgatókönyv olykor következetlennek tűnik, ha utólag visszatekintünk. A bűnügyi szálat például egy darabig nagyon szépen összefésüli az író-rendezőnő a szerelmi szállal, azonban a történet közepén hirtelen elengedi. Ekkor kicsit a szerelmi szál is leül, és elvesznek olyan karakterek, akikről elhitette Enyedi, hogy fontos szerepük lesz. De ez után a zökkenő után a Testről és lélekről 5-10 perc alatt visszanyeri régi formáját, ismét felkelti az érdeklődést Endre és Mária fura kapcsolata.

Enyedi Ildikó soha nem a pallérozott forgatókönyveiről volt híres, a zabolázatlan Az én XX. századomat sem emiatt szerettük, remek karakterei és izgalmas témái tették maradandó klasszikussá. A Testről és lélekről ugyan kiforrottabb, mint korábbi művei, de az majd csak pár év múlva dől el, hogy örökzöld klasszikussá válik-e. Ez a furcsa románc azonban mindenképp magával ragadó, Borbély Alexandra és Morcsányi Géza színészi jelenléte pedig nagyon erős, visszafogott és természetes a játékuk. Úgyhogy ne is töprengjünk sokat a jövőn, most érdemes moziba menni, újabb magyar film született, melyre megéri pénzt és időt áldozni. (A Berlinálé versenyszekciójában vetített Testről és lélekről fesztiválszerepléséről másik cikkünkben lehet olvasni. A Testről és lélekről díjairól itt és itt írtunk.)

A cikkben szereplő képek a Mozinet oldaláról származnak.

Testről és lélekről

Színes, magyar szerelmi dráma, 116 perc, 2017

Írta és rendezte: Enyedi Ildikó

Operatőr: Herbai Máté

Zene: Balázs Ádám

Producer: Mécs Mónika, Muhi András, Mesterházy Enikő

Vágó: Szalai Károly

Szereplők: Borbély Alexandra (Mari), Morcsányi Géza (Endre), Schneider Zoltán (Jenő), Nagy Ervin (Sanyi), Békés Itala (Zsóka), Nyakó Júlia (Rózsi), Jordán Tamás (Mari pszichológusa), Tenki Réka (pszichológusnő).

Bemutató dátuma: 2017. március 2.

Forgalmazó: Mozinet.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!