Gyerekkoromból tisztán él bennem a kép, a trauma, mikor anyámék kb. 4 éves koromban elvittek a Fővárosi Nagycirkusz egy előadására. Addig nem is volt különösebb baj, míg az artisták és bohócok parádéztak, valahogy soha nem volt klasszikus bohócfóbiám, mint általában a kisgyerekeknek lenni szokott. Én akkor kaptam sírórohamot, mikor hatalmas krokodilokat hoztak be a ringbe, és a nézőkhöz közel tolták őket. Mivel mi az első sorban ültünk, így nagyon megijedtem, és el kellett mennünk, akkora cirkuszt csaptam én egymagam is.

Nos, a hetvenes években indult „újcirkusz” mozgalom ezt a bennem kialakult képet teljes mértékben felülírja. A nouvelle cirque Franciaországból, Ausztráliából és az Egyesült Államok nyugati partjáról indult, és nem kevesebbet vállalnak az irányzathoz csatlakozó artisták, bohócok, énekesek, előadóművészek stb., mint megreformálni a cirkuszt, mely manapság korábbi népszerűségéhez képest a margóra került.

Hogy mit takar az „újcirkusz” elnevezés? Alapvető változás a korábbi gyakorlathoz képest, hogy a hagyományosan inkább epizodók láncolatára tagolt előadások között erősebb szálakat szőnek, és tulajdonképpen egy történetbe helyezik az artisták és bohócok attrakcióit. Így gyakorlatilag a cirkusz is követi a kortárs tendenciát, azaz határt sért, a történetmesélő médiumokhoz (színház, operett, film, videojáték) közelít. Ennél fogva a cirkuszi előadás sokkal inkább hasonlítani fog egy zenés-táncos színműhöz, vagy ha úgy tetszik, egyfajta „élő” filmes burleszkhez, némafilmhez. A darabokat jóval kevesebb állat bevonásával, sátor helyett egy auditóriumban vagy színházban adják elő. A társulat tagjai között pedig nem jellemzők már a vér szerinti kapcsolatok, a képzett művészekből, artistákból álló csapat sokkal inkább szimbolikus értelemben család.

A kanadai Cirque du Soleil, az amerikai Teatro ZinZanni vagy a svéd Cirkus Cirkör mellett a magyar Recirquel kiváló példák a modern cirkuszkísérletekre. Erről a nemzetközileg elismert társulatról forgatott kreatív dokumentumfilmet Halász Glória Mi ez a cirkusz? címmel. A rendezőnő nem először dolgozott már egy társmédiummal, hiszen előző dokujában, a Vasfüggönyben a híres váci börtönszínház munkáját követte, míg a Dr. Lalában már betekintett a cirkusz világába is, minthogy Halász Glória ebben a bohócdoktorokkal foglalkozott. Társa, Tiszeker Dániel, a remek #sohavégetnemérős (kritikánk a filmről itt olvasható) alkotója segítette a rendezőnőt a munkában, ő a fiktív jelenetekért volt felelős.

A Recirquel társulat 2012-ben alakult Budapesten Vági Bence rendező és koreográfus vezetésével. Tagjai fiatal művészek, akiket Vági válogatott össze még a 20. Sziget Fesztiválra, melyen első produkciójával lépett fel a csapat. Ennek sikere arra ösztönözte az alkotókat, hogy folytassák a munkát, fejlődjenek. Azóta felléptek a Művészetek Palotájában, megjárták Európát és a világ más tájait is.

Halász Glória művében a Recirquelt új, 2014-ben útjára indult darabjuk, A Meztelen Bohóc próbája közben követte, interjúvolta meg, s a 6 hónapos felkészülést egy modellszerű sikertörténetté vágta össze, melynek végkifejlete szinte sokként hat a társaságot nem ismerő nézőre, hiszen A Meztelen Bohóc bombasikere és a világhírnévről kapott információk tükrében még elbűvölőbb, hogy ezek a fiatal előadók mégis milyen ártatlanok és szerények voltak képesek maradni a rivaldafényben is.

A Mi ez a cirkusz? tehát A Meztelen Bohóc készüléséről szól, mely közben Halász Glória karaktereket, egyéniségeket próbál elkapni. A Mi ez a cirkusz?-nak így legfőbb erénye az, hogy képes megjeleníteni sorsokat, életutakat, a szereplők lelki világát, a szerepük és szubjektumuk közti feszültséget. Mert mi a színházteremben ülve vagy tradicionális cirkuszban a nézőtérről figyelve csak azt látjuk, hogy életveszélyes mutatványokat hajt végre egy vagy több artista, illetve ha szomorú is a bohóc, de „minden jó, ha a vége jó”. Azonban az ember nemcsak a színfalak mögött bújik elő, hanem bizony a színpadon is.

Ezt az embert kell elnyomnia az előadóknak, amennyire csak lehet. Ákos és Renátó, a két artista fiú is például arról beszél, hogy mikor akció van, folyik az előadás, gyakorlatilag ki kell ürítenie az agyát, meg kell ölnie magában Ákost / Renátót, a magánembert. Ő ott akkor, a színpadon egy szuperhős, egy szuperember, akiből magabiztosság kell, hogy áradjon. Ezrét itt nemcsak a színészi performansz, de a fizikai erőnlét is kulcsfontosságú, hiszen – mint Renátó ecseteli – akár egy kis izomtónus-rezdülés is árulkodó lehet a félelemről vagy a bizonytalanságról. Testi-lelki stabilitás szükséges tehát, a nézőnek teljesen abban az illúzióban kell befogadnia a lélegzetelállító mutatványokat, mintha ezek a világ legkönnyebb dolgai volnának.

Pedig, mint azt a Mi ez a cirkusz? is bemutatja, ez egyáltalán nem olyan egyszerű dolog. Éppen Renátóval esik meg, hogy egy új kötélmutatvány új fogásánál leblokkol, megijed, nem meri megcsinálni azt, hiába biztatja edzője. Van is oka rá, mert egy hónapos rehabilitáció után volt képes komoly sérülését követően újra porondra állni. Avagy testileg is nagy megterhelés és kockázat egy cirkuszi előadásban részt venni. Nemcsak Renátó vagy Ákos vannak életveszély közeli állapotban sokszor, de a társulat többi tagja is. Leonetta, a „szomorú bohóc” például egy olyan esetről számolt be, mikor társaival öt méter magasból megindultak egy rögzítőberendezés meghibásodása miatt, és ha nincs a háttérben dolgozó technikusnak annyi lélekjelenléte, akkor ottmaradnak. S jellemző, hogy az aktuális projekt, A Meztelen Bohóc próbája közben Vági Bence is többször figyelmezteti az öt méteres díszleten ácsorgó artistákat, hogy a terem fala nem lesz ott élesben a hátuk mögött, azaz nagyon figyelniük kell, mert egy félrelépés, és a másik oldalra zuhannak le, ahonnan nem löki vissza őket az ugrópad.

Halász Glória dokumentumfilmje nemcsak ünnepli az újcirkusz csodálatos világát, hanem bemutatja a veszélyeit, a testi fenyegetettséget is. Így a szereplők szó szerint életüket és vérüket adják azért, hogy a közönség jól szórakozzon. Persze cserébe hírnevet, sikert, vastapsot kapnak, de ennek megvan a maga ára. S nemcsak fizikai értelemben, de a pszichológiai oldalról is.

A Mi ez a cirkusz? fő koncepciója, hogy szembeállítja egymással a színpadi hősideált és az érző lényt. S a szereplők elmondják, milyen családi és magánéleti áldozatokkal, lemondásokkal jár a cirkuszi lét. A legtöbbjük felhozza azt, hogy már gyerekkoruktól kezdve erre a pályára készültek, és míg mások szórakoztak, szabadidejüket töltötték, ők iskola után, nyári szünetben is rendszeresen próbákra, edzésekre jártak. Kőkemény munkával jutottak el oda, ahol jelenleg vannak. Ennek viszont az az ára, hogy gyakorlatilag nincsenek a társulaton kívüli barátaik, kapcsolataik. Néhányukkal még tulajdon szüleik is csak ímmel-ámmal beszélnek. Például az említett Leonetta édesapja csak nemrég nyugodott bele, hogy kislánya az artistaképző felvételije környékén felhagyott az addigi komoly diétával, és tanárai tanácsára bohócnak állt, mivel azt az instrukciót kapta, hogy ne vesztegesse el karakteres arcát. Ezzel az apuka nem tudott kibékülni, és sokáig hallani sem akart arról, hogy az ő lánya bohóc legyen.

Emellett Áronon, a másik artista-bohócon keresztül megjelenik a magány problémája is. Áron igazi cirkuszrajongó, aki miközben programfüzet-kollekcióját mutatja a rendezőnőnek, arról beszél, hogy mennyire más ő magánemberként. Hogy bár a bohóc is lehet szomorú, de az emberek végső soron azt gondolják, hogy egy ilyen karakter mögött extrovertált ember áll. Pedig esetében nem ez a helyzet. Áron elmondja, hogy hiányzik neki egy igazi barátság vagy más, mélyebb kapcsolat, mert hiába egy nagy család ők tulajdonképpen, mégis szüksége lenne olyanokra, akiknek más az érdeklődési körük, akikkel kikapcsolódhat.

Természetesen a Mi ez a cirkusz?-ban ezek a momentumok, mikor Halász Glóriának sikerül előcsalogatnia az őszinte érzelmeket az általában szerepeket, karaktereket játszó előadókból, már önmagukban zseniálisak, hiszen a kulisszák mögé nyerhetünk betekintést. Azonban ami igazán különlegessé teszi a rendezőnő és Tiszeker Dániel művét, azok a társulat tagjaival forgatott „film-a-filmben” etűdök. Ezek kvázi zenés klipek, performanszok, melyek valamilyen szempontból kötődnek az adott rövidfilm főszereplőjéhez. Az egyikben Veress Zsanett artista egy kocsmában keresne magának barátokat, míg egy másikban Leonetta és Áron játszanak magányos, egymásra találó embereket. Azaz e fikciós sztorik mintegy mozgóképes terápiák, melyek segítenek szembe nézni az artistáknak saját művészetükön keresztül önmagukkal, vívódásaikkal és félelmeikkel.

Ezek közül pedig kiemelkedik Zsanett, valamint Leonetta és Áron etűdje, mivel ezekben a némafilmek pantomimjátékának hagyományait idézik fel az előadók zseniális alakításaikkal. Azaz az artisták és bohócok szavak nélkül, arcjátékkal és testmozdulatokkal fejeznek ki érzelmeket, ezekkel az eszközökkel kommunikálnak. S lenyűgöző, ahogy sikerül nekik elvarázsolni a nézőt még a film médiumának közvetettsége ellenére is. Avagy ezek a kisfilmek is bizonyítják, hogy az újcirkusz új irányvonala nemcsak a cirkuszt újítja meg, hanem eszünkbe juttatja, milyen is egy igazi, „filmszerű” alakítás, melyben a beszéd helyett a mozgásé a főszerep.

S itt még nincs vége a Mi ez a cirkusz?-nak, mert Halász Glória mintegy a társulaton keresztül megtalálta az előző generáció képviselőjét, Simon Árpádot és az ő megható történetét. A 82 éves artista Zsanett edzője, illetve lelki támasza, de természetesen a szakma nagy öregjeként a többieket is ellátja útravalóval, tanácsokkal. A szerény, egyszerű idős férfi korát meghazudtolva egyik jelenetben megmutatja, hogy ha már nem is olyan fürge, mint fénykorában, de még ő is képes egy s másra. De a legérdekesebb képsorok azok, melyeken Árpi bácsi (ahogy a társulat tagjai nevezik) archív felvételeken megmutatja ausztráliai kiruccanását, már az élők sorából eltávozott feleségét, s hozzá fűződő örök szerelméről beszél. Általa múlt és jelen, a régi és az új cirkusz között létesül kapcsolat, és bizonyítja az időkön és országokon átívelő szakma halhatatlanságát.

Halász Glória dokumentumfilmje sokrétű munka, mely érdekes emberi sorsai és izgalmas formai megoldásai miatt legalább olyan izgalmas, mint egy fiktív sztori. Miként a Recirquel társulat előadásai, úgy a Mi ez a cirkusz? is megérdemli a figyelmet. Sőt bebizonyítja, hogy félelmetes krokodilok vagy feleslegesen gyötört elefántok és egyéb állatok nélkül is van élet a cirkuszban, hiszen az ember csodálatos dolgokat vihet végbe.

Mi ez a cirkusz?

Színes, magyar dokumentumfilm, 86 perc, 2016.

Rendező: Halász Glória

Társrendező: Tiszeker Dániel

Operatőr: Pataki Ádám

Zene: Sárik Péter

Vágó: Mészáros Attila

Producer: Osváth Gábor

Szereplők: Vági Bence, Simon Árpád, Lakatos Leonetta, Veress Zsanett, Pintér Áron, Herczeg Richárd, Farkas László, Illés Renátó, Biritz Ákos, Simon Árpád

Bemutató: 2017. február 2.

Forgalmazó: Anjou Lafayette.

Korhatár: 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott!