Közismert motívumokból építi fel Szegedi Katalin Kocsonyakirályfi című meséjét: az Óperenciás tengeren is túl járunk, ahol az öreg király birodalmának szomszédságában él a jó és a rossz boszorkány, miközben többek között olvashatunk három kívánságot teljesítő beszélő halról, lovagokról és próbatételekről. Vagyis olyan meseelemekről, melyeket valószínűleg már e mese legfiatalabb olvasói (a könyv hat éves kortól ajánlott) is jól ismerhetnek, s talán bizony várják is azok felbukkanását. 

Ugyanakkor ez az Óperencián túli élet rendkívül hasonlít a mi mindennapjainkra, hiszen a királylánynak olyan hétköznapi problémákat kell megoldania, minthogy mit készítsen a vasárnapi ebédre érkező vendégeknek, hogyan űzze ki az egeret a kamrából, vagy hogy miként óvja meg a fűszerkertjét a csigáktól. A királykisasszony már nem gyerek, hanem fiatal felnőtt hölgy, akinek a húgai is rég férjhez mentek már, ám neki - ahogyan egy öntudatos modern lányhoz illik - esze ágában sincs követni példájukat, még ha folyton morog is emiatt a király, hisz aggódik lánya jövőjéért. A lány azonban inkább szakácskönyv írásába kezd, mert édesapja születésnapjára valami nagyon különleges ételt kíván elkészíteni, ám a régi receptekkel, s főleg az azokban található fura kifejezésekkel (habarnica, tikmony, lémony, stokfis) nem tud mit kezdeni.

Bevezetés a gasztronómiába - lehetne a könyv alcíme, annyiféle ételről, elkészítési módról és étkezési szokásról esik benne szó. A tizenkét rövid mese - amelyek aztán egy nagy történetté állnak össze - az év egy-egy hónapját idézik meg, s a királykisasszony is ennek megfelelően sürög-forog a konyhában: újévkor lencsét főz és malacot süt, augusztusban pedig elmagyarázza édesapjának, miért nem szokás nyáron kocsonyát készíteni, vágyhat rá bármennyire az öreg király. Az olvasó praktikus tanácsokat is kaphat arra nézve, hogy miként mentse meg az odaégett szélű piskótát és készítsen belőle finom desszertet, vagy hogy milyen hidegtálat állítson össze pillanatok alatt, ha nem tudott előre felkészülni a vendégek érkeztére. Az olyan egyszerű ételek mellett, mint a lecsó, a kocsonya vagy a tökfőzelék, találkozhatunk a francia konyha különlegesebb fogásaival is. Ezek egyébként franciául találhatók meg a szövegben, lábjegyzetben olvasható a helyes kiejtésük, valamint a magyar elnevezésük. 

Lazán, könnyedén, magától értetődően fonódnak össze a történetben a klasszikus mesemotívumok a mindennapi élet racionalitásával, praktikusságával. A vendégségbe érkező legjobb barátnőt még a királykisassszony-képzőből ismeri hősnőnk, a messzeföldről híres bajvívó lovagok pedig az egér kamrából történő kiűzésével bizonyíthatnák bátorságukat, ám könnyen ki lehet találni, mi lesz a nagy hősködés vége. Ebből is sejthető, hogy a Kocsonyakirályfi fontos alkotóeleme a humor, az irónia, sőt nem ritkán az önirónia. Szerelmi bájital? "Micsoda badarság!" Olyan csak a mesében van, mondja a királylány egyik reggel, miután álmában a fehér ruhás királyfi megkérte a kezét. A beszélő hal is megkapja tőle a magáét: nem kell ez a régi trükk, hogy teljesíti három kívánságát, ő anélkül is visszadobja a tóba. Legfeljebb aznap este nem saját maga készíti a vacsorát, hanem a királlyal beülnek egy kisvendéglőbe sült halat enni.

Véleményem szerint a humor az összekötő kapocs szöveg és illusztráció között is. Szegedi Katalin rajzai közül ez leginkább az öreg király figurájában mutatkozik meg, hiszen inkább tűnik egy manónak vagy törpének, vagy még inkább egy kisgyereknek. Könnyen olyan érzésünk lehet, a királylány nem a lánya, hanem inkább az anyja, aki gondját viseli, és ha kell, akár még az ágyba is az ölében viszi. Erre erősít rá például az az aranyos rajzocska, amikor a király ujját szopva alszik a dunyha alatt, miközben mellette felbukkan egy játékmackkó is.

Természetesen, mivel főzésről van benne szó, maga a könyv kinézete is sok szempontból emlékeztet egy (régi) szakácskönyvre. Például minden egyes oldal háttere valamilyen régi, itt-ott foltos, máskor szakadt vagy begyűrődött szélű régi papír, Ez a színárnyalat nagyon kellemes, és többek között ezért olyan jó érzés ide-oda lapozgatni a könyvet. Régi könyvekből - kalendáriumokból - származnak az egyes hónapokat megnevező kis cetlik, amelyek néha nagyon el vannak rejtve az rajzokban, de minden fejezetben megtalálhatóak. Külön érdekessége és érdeme a könyvnek, hogy a régi elnevezések (pl. böjtmás hava, pünkösd hava) is fel-felbukkannak szinte mindegyik esetben. Régi fűszeres dobozok fotóival szintén találkozhatunk, és persze - hisz ez a lényeg - ételekével is.

A könyv lapjain életre kelő vörös hajú, szeplős királylányról pedig tényleg el tudjuk képzelni, hogy egy öntudatos - kicsit makacs - ifjú hölgy, aki bár nagyon szereti az édesapját, élete legfontosabb döntését, azaz, hogy kit választ párjául, még az öregúr folytonos aggodalmaskodása ellenére sem sieti el. De hát hiába ellenkezik többször is, ő mégiscsak egy mese főhőse, jár tehát neki a megérdemelt boldogság. No meg persze a tanulság: lehet fűszernövényekben gazdag a konyhakerted, a szerelem az, ami igazán különleges ízt adhat életednek és ételeidnek egyaránt.