PRAE.HU: Ladjánszki Márta és az L1 Egyesület számomra elválaszthatatlanok. 2001 óta L1-tag vagy, a kezdetektől te vagy az L1 Egyesület művészeti vezetője, az L1danceFest a te nevedhez kapcsolódik, újító és fontos közhasznú tevékenységet folytatsz Magyarországon, és még sorolhatnám. Hogyan talált rád a szakma vagy te a szakmára?

Későn kerültem a pályára, ami nem azt jelenti, hogy nem volt előzménye, mert gyerektánc, úszás, szertorna versenyszerűen is volt az életemben. Szintén gyerekként öt évig klasszikus balettoztam is. Majd a gimnázium alatt öt év kimaradt az aktív sportolásból és táncból, míg húszévesen bekerültem a Théba Művészeti Akadémiára. Voltak mozgásóráink is, aminek köszönhetően ráébredtem, hogy kezdenem kell valamit a tánccal. Annak idején a Szkéné vezetői, Regős Pali bácsi és Regős János minden nyáron szerveztek egy IDMC nevű Nyári Tánc- és Mozgásműhelyt a Budapesti Műszaki Egyetemen, és valahogy én is odakeveredtem. Egyre felerősödött bennem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Majd sokat jártam Bécsbe kurzusokra, valamint ha itthon be tudott szüremkedni egy-egy táncóra, ott is mindig jelen voltam.

PRAE.HU: Milyen kilátásaid voltak?

Csak csinálni akartam. Emellett civil állásom volt. Soltész Rezsőnek volt egy lapkiadó cége, ahol egy évet titkárnőként, négy évet pedig kéziratfeldolgozóként dolgoztam. Én osztottam be az időmet, így mellette tudtam menni próbálni, kurzusokra, és volt keresetem. Ez az öt év így telt, majd volt egy határozott pont, amikor már túl sok volt, és nem bírtam ezt a kétféle üzemmódot, a művészetet és a civil állást.

PRAE.HU: Mi volt a megoldás?

Volt egy formáció, a kompMánia, ami 1997-re nyúlik vissza, hárman voltunk az alapítók, Csabai Attila és én voltunk az irányadók. Senki nem ismert minket. Majd az első darabunk, amivel megnyertünk egy fesztivált, rögtön felkeltette a szakma érdeklődését, Regős János pedig felajánlotta, hogy csináljunk belőle egy egész estés darabot a Szkénében, aminek később mintegy házitársulatává váltunk. Majd a kompMániával párhuzamosan elkezdtem magyar koreográfusokkal dolgozni. Egy darabig prioritást élvezett a kompMánia, de akár egy párkapcsolatban oly gyakran, az elején működik, aztán elkezd széthúzni az érdeklődés.

PRAE.HU: Miben csináltatok mást, mint a többi társulat?

Látványos különbség volt, hogy együttműködtünk hajszobrászokkal. A kétezres évek fordulóján jártunk, amikor a más művészeti ágakra való kitekintés még nem volt jellemző, főleg a táncterületre nem. Az első darab például azt kívánta, hogy mindketten megváljunk az eredeti hajszínünktől, Attilának rikító sárga haja lett, nekem pedig kék. Fizikai táncszínházi előadásokat hoztunk létre. A sajtó támogatott minket, de ez nem is meglepő, mert nyilvánvaló volt, hogy az előadás mennyire más akart lenni: mozgásban, táncban, vizualitásban, színekben, formákban gondolkodtunk.

Fotó: P. J. Kaplan

PRAE.HU: Hogyan jött képbe az L1?

Berger Gyula, aki szülőatyja az L1 Egyesületnek már ‘98-ban felkért, hogy dolgozzak vele egy előadásban, és ezzel együtt azt is felajánlotta, hogy az akkor formálódó közösségnek a tagja lehetek. Ekkor még a kompMánia volt számomra az első helyen. Majd amikor újra megkérdezte 2001-ben, hogy van-e kedvem, akkor már szerettem volna mással foglalkozni, és beléptem az L1 Társulásba.

PRAE.HU: Mi várt téged az L1-ben? Változott valami közben?

Berger Gyula eredetileg olyan táncművészeket, koreográfusokat hívott a társulásba, akik szimpatikusak voltak neki, és ennek köszönhetően egy egymásra figyelő közeg alakult ki. Majd mivel radikálisan csökkent a támogatásunk, és más irányban kezdtünk el mozogni, úgy éreztük, ez az a pont, amikor meg kell újuljon az egyesület. Sajnáltam volna, ha csak úgy elporladna egy ilyen közhasznú non-profit szervezet, és jelentkeztem, hogy szeretném továbbvinni. Aki akart, maradt, de egyértelmű volt, hogy az én elképzeléseim alapján fogom újjászervezni. Sokan azt hiszik, én vagyok a névadó, de nem. Ez egy olyan társaság, amiben a tagok saját művészi munkájuk mellett képesek egymásra figyelve, akár egymással kapcsolatba lépve dolgozni, és nem veszítik el önálló arcukat sem. Ezt fejezi ki a magyar szó, az elegy.

PRAE.HU: Milyen új koncepciót láttál az L1 Egyesületben?

Azt javasoltam, hogy nyissuk meg a tagságot a társművészetek felé is, ami teljesen természetes volt számomra, hiszen a kompMánia óta ebben gondolkodtam. 2011 óta vagyunk L1 Független Művészek Közhasznú Egyesület, ami azt jelenti, hogy képzőművészek, zenészek is vannak közöttünk, habár még mindig erős fókuszban vannak a táncosok, hiszen művészeti vezetőként nekem erre van nagyobb rálátásom.

PRAE.HU: Idén volt a 15. jubileumi L1danceFest. Hogyan indult ez a kezdeményezés?

Amikor megnyitottuk az L1 Táncműveket a Bakelitben 2001-ben, a Mu Színház akkori vezetője, Leszták Tibor, azt mondta, hogy ez egy olyan különleges formáció, mi lenne, ha csinálnánk egy fesztivált a Mu Színházban mint főhelyszínen, és ezáltal bemutatkoznánk. Tíznapos bemutatókból álló fesztivál lett belőle, az akkori L1-tagok saját munkáiból. Az első fesztivál óta mindig volt egy nemzetközi napunk is. Fontosnak tartottuk, hogy nemzetközi vendégeink is legyenek, akik velünk hasonszőrűek, pályatársaink valamilyen formában. 2010-re már nagyjából fele-fele arányban vettek részt a fesztiválon, a magyarok közül pedig nemcsak L1-tagok szerepeltek, hanem L1-en kívülieket is felkértünk. 2011 óta pedig egyre inkább nemzetközi seregszemlévé és ötnapossá vált a fesztivál, átlagosan évente 10-12 országot mutat be.

Motívum a Kettő c. darabból, fotó: Jedlicska Márton

PRAE.HU: Ritkán láthatunk téged színpadon. Az egyesületvezetés szorította háttérbe az alkotói tevékenységedet?

A táncos és alkotói pályám nem az egyesületvezetés miatt szorult háttérbe, hanem mert itthon kiszorultam az előadói terekből. Amikor az önálló karrieremet kezdtem, a Trafó felkarolt, látott bennem fantáziát. Néhány évig rendszeres előadó voltam, úgy, mint most a főleg ex-Golis fiatalok. Szabó György, a Trafó igazgatója már akkor is arra panaszkodott, hogy nehéz egy-egy nevet annyira befuttatni, hogy teltházak előtt játszhassunk, majd azt mondta, egy bemutatót tud garantálni egy évben, de továbbjátszást nem. Én ezt nem tudtam bevállalni, hiszen szükség van a továbbjátszásra, és kell az előadásszituáció, hogy beérhessen a munka. Ekkor még nagyon hittem abban, hogy a Bakelitet fel lehet futtatni.

Ezután a munkásságomat a belvárostól félre eső Bakelitben lehetett látni. 2005-ben egy amerikai ösztöndíjjal voltam részben New Yorkban, és ott egyszer egy színház miatt utaztam több mint egy órát vonattal Brooklynba, majd vissza, és azt éreztem, hogy az emberek elmennek színházat látni, utaznak helyekre. Itthon ugyanezt vártam. A legnagyobb érvágás az volt, amikor egy kurátor, akinek az a dolga, hogy megnézze az előadásokat, azt mondta, hogy majd ha beviszem a darabot a belvárosba, akkor megnézi. Ezt a hozzáállást a mai napig nem tudom megérteni a szakma részéről!

PRAE.HU: Van rezidens-programotok, amit most nyitottatok meg. Milyen koncepció szerint működik?

2012 óta átlagosan öt rezidenst hívunk meg egy évre és 2016-ig bezárólag 26-an vettek részt a programban, illetve jelenleg 24 tagunk van. Elsősorban abban gondolkozunk, hogy a választott rezidensnek egyéves tervéhez, akár mentori segítséget, akár információs hálót tudjunk nyújtani, akár kiküldjük külföldi fesztiválokra. Pillanatnyilag ez inkább információs háló és exchange lehetőség. Öt év intenzív rezidens-program után nyílt felhívást tettünk közzé, és négy L1-tag szakmai egyeztetése alapján hívunk meg ismét öt rezidens művészt a 2017-es évre.

PRAE.HU: Tánckritikusok is vannak ma már az L1 tagjai között (sőt 2017-től egy újabb, Kunstár Mónika személyében).

Ádám Andi indított el egy kritikusi labort. A kiindulási pont az volt, hogy hogyan lehet a tánckritikaírásról műhelymunkát indítani. Két nemzetközi kurzus után egy magyar formációt is létrehoztunk, és azóta is dolgozik a Kritikai Önképző Műhely (KÖM) jelenleg hat taggal. Próbálom őket is helyzetbe hozni a fesztivállátogatással, hogy bővüljön nemzetközileg is az ismeretük, és hazatérve a magyar táncéletet is el tudják helyezni – reálisan. Csak idén többek között Prágában, Szlovákiában, Romániában, Izraelben és Törökországban is jártak a KÖM képviselői.

PRAE.HU: A 2016-os jubileumi L1danceFest után hogyan tovább? Mi várható a következő fesztiválra?

A 15. év arról szólt, hogy visszahívtunk előadókat, a következő fesztiválon pedig megint újakra figyelünk. De a struktúra megváltozik. Jó lenne egy picit együtt gondolkodni bizonyos témákról. Ahogyan nemzetközi színtéren is járok-kelek, látom, hogy mindenkinek igénye van erre. Ennek volt előzménye a 2016-os L1danceFesten a szimpózium, amit kísérleti jelleggel hoztunk létre, és sikeresnek mondhatjuk. A CEU-val szerveztük, és annak külön örültem, hogy az elméleti szakemberek láttak benne fantáziát. Ezt szeretnénk tehát továbbvinni, ez lesz a fő motívum, és e köré szeretném kialakítani a programokat.

 Motívum a BY the way c. darabból, fotó:: Kozár Edit

PRAE.HU: Hol látunk téged legközelebb, mik a terveid az L1danceFest folyamatos szervezése mellett?

Hát ez jó kérdés, mert körülbelül egy éve igyekszem jobban foglalkozni a tanítással, amit mindig is szerettem. Általában kétféle órát tartok, az egyik a Horton-tánctechnikán alapul, a másik az elmélyültebb munka irányába megy, ami a kreativitást fejleszti, lehetőséget kínál az előadó számára, hogy megismerje az alkotási folyamatát. Ezenkívül hat év után megújul a BY the way című előadásom, amibe nemcsak új táncosokat vonok be, de új fénytechnikus álmodik hozzá teret. Február 16-án kerül újra színpadra a Bakelit MAC-ben. És természetesen remélem, hogy nemzetközi terepre is ki tudunk vele lépni, mert ezért is csináljuk.

A főoldalon látható fotó: Motívum a Kettő című darabból, fotó: Jedlicska Márton