A bő kínálatra 2016-ban sem lehetett panasz. A repertoárban a város kilenc pontján tizenegy blokk kapott helyett, köztük a Heimat (Heimat | Domownja) szekció, a Cottbus környéki szorb kisebbségről szóló filmeket tematizálta, míg a Fokus programban a kubai filmeké volt a főszerep. A versenyprogram sokszínűsége üdítő, szerb kísérleti film, szlovén áldokumentumfilm, nagy költségvetésű lengyel romantikus komédia, coen-i hangulatot idéző román western egyaránt szerepelt a mezőnyben. A tizenkét versenyfilmből hat debütáló rendező munkája, melynek lendülete és frissessége dominált a fesztivál hangulatában is.

A 29 esztendős Žiga Virc Houston, imamo problem! (Houston We Have A Problem!, 2016) HBO-s gyártású filmje, a Tito-éra Jugoszláviájának titkos államközi egyezségéről rántja le a leplet, meggyőzően mesélve arról, hogyan adta el Tito a NASA-nak saját nemzeti űrprogramjukat. Főhőse egy Amerikában élő horvát mérnök, aki hosszú évtizedek után tér vissza szülőhazájába, hogy találkozhasson lányával és elmesélje neki, hogyan kötelezték saját halála megrendezésére és Jugoszlávia elhagyására az űrprogram titkolt eladása miatt. A családi dráma fokozatosan oldódik fel a történelmi tények és a megkérdőjelezhető állítások sokaságában. A film kezdeti, komor hangvétele ugyanezzel a szakaszossággal vált át nevetséges túlzásokba, majd a végkifejlet teljesen abszurddá válik, amikor a program sikertelensége okán Tito Yugo típusú luxusautókkal kénytelen visszafizetni a befuccsolt üzlet árát. Összeesküvés-elméletek, a hidegháború hazugságai és a kijózanító valóság között kapkodjuk a fejünket. A rendező ügyesen zsonglőrködik fikcióval és valósággal, mesterien simítva egymáshoz az archív-felvételeket és játékfilmes elemeket, betoldva Slavoj Žižek megjegyzéseit a történetbe. Bravúros és bátor áldokumentumfilm, amit ámulatba ejtő operatőri munka kísér. Virc kiváló érzékkel adagolja a bizarrnál bizarrabb elemeket, hogy lassacskán jusson el nézője a teljes átverés bódító érzéséhez.

Houston, imamo problem! (Houston We Have A Problem!, 2016)

A lengyel Jan P. Matuszyński kevésbé kreatívan ugyan, de szintén archív videó- és hangfelvételekből építette fel filmje struktúráját, ezek nem képezik a filmszövet részét, hanem pontos másolatai azoknak. A Zdzisław Beksiński disztópikus szürrealista festő és családja életét bemutató Ostatnia Rodzina (The Last Family, 2016) a művész által rögzített VHS-felvételek akkurátus pontosságú újraforgatása. A három évtizednyi családtörténetet, Beksiński házasságát, festészetét, fia szuicid természetét és különös viselkedését összefoglaló lengyel opusz sikerrel törekszik a családtagok életének precíz leképezésére, viszont menet közben az veszik ki belőle, amitől izgalmas a téma. Háttérismeret és a valós dokumentum-elemek beengedése nélkül a film megmarad puszta utánzásnak, csakhogy a Beksiński életébe és munkásságába be nem avatott nézőnek nem ad igazodási pontokat. A rendező átvette a legjobb elsőfilmesnek járó díjat, érdeme azonban nem több annál, hogy aprólékosan rekonstruálta a korábban már dokumentált intim élethelyzeteket és a halálhoz való folytonos közelség émelyét. Igazi elismerés színészeit illeti, akik a család minden rezdülését, egymáshoz való viszonyait kellő finomsággal teremtették újra. Dawid Ogrodnik el is nyerte a fesztivál legjobb férfi főszereplőjének járó elismerést Tomasz Beksiński megformálásáért.

Ostatnia Rodzina (The Last Family, 2016)

A versenyprogramba került másik lengyel filmet a szervezők ügyesen a péntek esti vetítési sávba tették. Nem okozott meglepetést, hogy a Lengyelországban több mint két milliós nézettségű, bő kétórás romantikus komédia be is zsebelte a közönségdíjat. A Planeta Singli (Planet Single, 2016) remek szakmunka, az Igazából szerelem és a 9 és 1/2 randi összeturmixolásához hasonlítható. Mitja Okorn buktatókkal és mellékvágányokkal teli, kacifántos szerelemkeresős sztorija olykor esetlen ugyan, de a könnyed báj, a jól ülő poénok frissítő ízt hagynak a szánkban. Ania, a fiatal, szomorkás tekintetű énektanár és Tomasz, a felszínes érzelmű, ámde tehetséges moderátor egymásra találásának blikkfangos története mélyén a társkereső alkalmazások, közösségi terek előnyein és hátulütőin túl, elmaszatolva ugyan, de mégis a magány kérdéseit járja körül a film. A Planeta Singli mellett a mezőny több filmje a magány miértjeit fejtegette.

Planeta Singli (Planet Single, 2016)

A 28 éves Ivan I. Tverdovskiy a 2014-es cottbusi mustra nagy nyerteseként három díjat is bezsebelt Klass Korrektsii (Corrections Class, 2014) munkájával. Első filmje elkeseredettségét és baljós hangulatát második filmje már nem fokozza tovább, de a kirekesztés és a magány a Zoologiyában (Zoology, 2016) még erőteljesebben artikulált. Az orosz rendező fantasztikus érzékkel helyezi patikamérlegére a humort és iróniát, hogy balanszban tartsa erős metaforáját és súlyos társadalomkritikáját. A film karakánságával, érzelmi impulzitásával a zsűri és a közönség kegyeit is elnyerte, és méltán kapta meg a fesztivál legjobb filmjének járó fődíjat. Az állatkertben dolgozó Natascha története kafkai mélységekbe ereszkedik, amikor egy rutin orvosi vizsgálaton a röntgenorvos előtt kénytelen felfedni addig rejtegetett titkát, nevezetesen, hogy tetemes méretű farka nőtt. A fiatal doktor lehető legtermészetesebb reakciója meghökkenti a középkorú nőt, elfogadást, reményt és szerelmet talál a férfi mellett, a társadalom bigott és előítéletekkel teli elutasításával szemben. Csakhogy a film utolsó harmadában a mesés egymásra találást és a kibontakozó szerelmet a rendező keserűen csapja a földhöz, az elfogadás képtelensége győzedelmeskedik. A nő magánya és kiábrándultsága a film végére éri el igazi csúcspontját. Natalia Pavlenkova csodálatosan tündököl Natascha átváltozás-történetében, a mimózalelkű középkorú néniből szerelemtől ragyogó asszonnyá alakulását a zsűri a legjobb női főszereplőnek járó szoborral jutalmazta.

Zoologiya (Zoology, 2016)

A versenyszekcióba két grúz elsőfilmes rendezőnő filmje is bekerült. Hangulatukban és témájukban ez a két film állt legközelebb a Cottbusban bevált fesztiválsikerekhez, azonban ez most mindkettő esetében túl kevésnek bizonyult. Rusudan Glurjidze rendezése a Skhvisi Sakhli (House of Others, 2016) az összes jól bejáratott elemet felvonultatja: háborús traumák, család, némaság, feldolgozatlan bűnök és veszteségek tömkelege és a gyönyörű táj. Mindezekkel együtt olyan tiszta, olyan steril munka, ami miatt képtelenség a film szövetébe hatolni. Nino Basilia filmje, az Anas Ckhovreba (Anna’s Life, 2016) szintén a kelet-európai fesztiválfilm receptjét követi: a címszereplő körmeszakadtáig dolgozik négy munkahelyen a jobb életért, eladja lakását egy hamisított amerikai vízumért cserébe, miközben intézetben élő autista fia képtelen kapcsolatot teremteni vele. Ana a pénztelenség, magány, kilátástalanság örvényéből rúgkapál kifelé, de minduntalan visszasodródik oda. Miután rádöbben, hogy terhes, és az illegális okmányokkal átverték, végső elkeseredettségében elrabolja a hamisítást intéző férfi kislányát. A gyerekrablás jelenete alatt egy emberként felsóhajtó közönségnek ez túl sok. A rendező érezhetően nem akar a realitás határain belül maradni, de a fődíjas orosz filmmel szemben grúz társa túl bátortalan ahhoz, hogy kiugorjon belőle, metaforává emelje történetét, és vakmerőségével emelje el azt a kisrealista szorongástól egy univerzálisabb állítás irányába. Az Anas Ckhovreba a gyötrő magány és kilátástalanság, a kötődni képtelenség grúz tablója, a főszereplő azonban nem csak autista fiával, hanem a film közönségével sem képes felvenni a szemkontaktust.

Anas Ckhovreba (Anna’s Life, 2016)

A Nočno Življenje (Nightlife, 2016) főhősnőjében viszont megvan a képesség, hogy a film elején csuklón ragadjon és átráncigáljon egy éjszaka történésein. A közismert büntetőjogász, Milan egy éjjel titokzatos balesetet szenved, harapásokkal teli, meztelen testére egy külvárosi autóút mellett találnak. Felesége, Lea ijedten rohan a kórházba, az orvosok és a nővérek óvatos puhatolózása gyanússá teszi a számára is érhetetlen balesetet és körülményeit. Férje személyes holmija között egy méretes dildót talál, amit megdöbbenésében táskájába rejt. Lea dermedtsége segíti fenntartani a film nyomasztó hangulatát. Tehetetlenségben, válasznélküliségben próbál minden tőle telhetőt elkövetni, hogy eltussolja Milan balesetének körülményeit. A médiatámadásoktól jobban félti férjét, mint az életmentő műtéttől, az elsőbe ugyanis mindenképpen belehalna, mondja ki kertelés nélkül barátnőjének a kórház folyosóján. Lea médiától való rettegése, férje morális megkérdőjelezése, az egyedül döntés magánya egyre kétségbeesettebb tettekre sarkallja. Damjan Kozole megfontolt, rutinos rendezőként nagyon erős atmoszférát teremt, és okosan kelt feszültséget nézőjében. Sallangmentes, egyenes ívű thrillerének két alappillére a suspense és színésznője, Pia Zemljic.

Nočno Življenje (Nightlife, 2016)

A versenyfilm szekció sokszínű, izgalmas összeállításában nehéz lenne kivetni valót találni. A tizennyolc koprodukciós országot összesűrítő tizenkét film között összeálló harmónia szép egységet ad. A mezőny pályakezdőivel szemben fiatalos lelkesedéssel és erővel szálltak ringbe a tapasztaltabb filmesek: Kozole mellett Iglika Triffonova, Hajdu Szabolcs és Till Attila is. A tavalyi után ebben az évben ismét két magyar film került a versenyblokkba, és nem is távoztak üres kézzel. A Tiszta szívvel elnyerte a fesztivál ökumenikus zsűrijének díját, és a FIPRESCI elismerését is bezsebelte. A szeretetről, családról merész őszinteséggel fogalmazó Ernelláék Farkaséknál megérdemelten kapott hatalmas ovációt a közönségtől és a legjobb rendezésért járó szobrot a zsűritől. Hajdu a díjat megköszönve azt mondta, olyan filmet akartak csinálni, ami segít élni. Ennyire egyszerű ez! Hiába hasonlítgatjuk egymáshoz az elmúlt évek Cottbusban bemutatott filmjeit, emlékeit vagy éppen azt, hogy mennyire voltunk magányosak itt, vagy mikor kivel sodort össze ez az egy hét. Egy dolog állandó ebben a fesztiválban, amiből a támogatások megvonása, a novemberi eső, a fogyatkozó vendégek ellenére sem hajlandó engedni: ez a fesztivál is abból a varázsból és izgalommal átitatott lelkesedésből született, hogy segítsen élni.

Ernelláék Farkaséknál (2016)

Jelenetképek forrása: FilmFestival Cottbus

Leadfotók: Pazár Sarolta