PRAE.HU: Mit takar az előadást jegyző J.U.S.T.  Toys Productions?

A J.U.S.T. egy mozaikszó, a nevünk: Ubrankovics Júlia és Skovrán Tünde kezdőbetűiből, a Toys jelentése játékok, ebből a kettőből áll össze a színházi produkciós cégünk elnevezése, aminek ez az előadás az első bemutatója, amely nemzetközi gárdával közös munkával jött létre.

PRAE.HU: Skovrán Tünde kolozsvári színésznő volt, majd három éve kiment Amerikába. Te 2009-ben lettél Amerikában színésznő, és most már ezek szerint producer is. Honnét ismeritek egymást, és hogyan kerültetek össze Tompa Gáborral erre a produkcióra?

E két kérdésre egyszerre tudok válaszolni: még nagyon régen, a pályám elején dolgoztam Uray Péterrel, aki rendezett is, tanított is Kolozsváron. Akkoriban láttam egy produkcióját, amit innen, Kolozsvárról hozott, és abban láttam Tündét is. Emlékeztem rá abból a darabból, a hosszú lábaira meg a furcsa jelenlétére a színpadon. Közben eltelt kb. 10 év, én 2009-ben kaptam egy nemzetközi vállalkozási ösztöndíjat, ami egy egyéves New York-i kutatást finanszírozott, így én ki is költöztem oda. És New York után, hosszú évek alatt megjárva Hawaiit, Berlint, 2013-ban költöztem vissza Los Angelesbe, amikor Tünde is kiköltözött. Ő is volt már kinn előtte hosszabb ideig, csak még nem élt ott. Megkeresett, megismerkedtünk.

PRAE.HU: Honnét tudta, hogy te kinn vagy?

Valahogy az mindig kiderül, hogy ki az a magyar színész, aki kinn van: az ilyesmit lehet tudni. Például így: Györgyjakab Enikő, aki itt játszik a Kolozsvári Színházban, és akit Uray révén is ismertem, és dolgoztunk együtt, mondta Tündének, hogy engem keressen meg Los Angelesben.

PRAE.HU: Ezek szerint te egy állandó pont vagy Amerikában?

Igen. De ugyanígy teltek a berlini, hamburgi meg grazi éveim is. Rendező, színész vagy producer, ha szükség volt segítségre: szállásra, fuvarra, ismeretségre, tanácsra, mindig megtalált. 

PRAE.HU: De ti hogy találtátok meg Tompa Gábort erre a munkára?

Tompa Gábor a San Diego-i Egyetem Színházi tanszékén a rendezés szakot vezeti….

PRAE.HU: … És közben a Kolozsvári Állami Magyar Színházat igazgatja…

… És szerte a világon rendez Szöultól Montenegróig. Kétszer három hónapot töltött kinn Amerikában, és felkértem: lementünk San Diegóba, leültünk Gáborral, én bemutatkoztam, Tündét ismerte, hiszen ő 13 évadot töltött Kolozsváron. Olyan darabot kerestünk, amit Gábor el tudott ránk képzelni, és ő ismerte az írónőt, Saviana Stănescut, aki egy Samuel French-díjas írónő, New Yorkban él, dramaturgiát tanít a New York Egyetem Tisch School of the Arts művészeti tanszékén, és ír. Gábor ismerte azt a tíz évvel ezelőtt írt darabját, amely egy nagyobb mű első része, az a címe, hogy Bechnya.

PRAE.HU: Ez mit jelent?

A rengeteg átirat előtt Beshnyának nevezett el egy képzeletbeli harmadik világbeli országot. Aztán a darabbeli kitalált országot is, a darabot is átnevezte, most a Gyerekjátékok – egy sötét mese címen fut. Amikor valaki megpróbál elképzelni egy amerikai színészt, híres embert, gazdag német tervezőt, aki Amerikában él, és megnézi a mi előadásunkat, ráébred: az emberi dolgokat nem feltétlenül ez mozgatja. A darab egy szürreális utazás abban a témában, hogy ki hová tartozik, mi a jelenje és mi a múltja, és mi az, amivel nem akar szembenézni. Amit felteszünk a polcra azzal, hogy ez már nem vagyok vagy nem én vagyok, erre nem akarok ránézni, -gondolni, el akarom felejteni. Hogyan lehet ezt megtenni, meg lehet-e tenni, érdemes-e megtenni? Milyen szembesülni azzal, hogy lehet, hogy én is olyan vagyok, mint akikkel szemben előítéletes voltam? Láttam egy nagyon inspiráló videót, amely génkutatásokról készült: embereket mutatott be, akik szembesültek a saját géntesztjük eredményével. Le voltak döbbenve, milyen százalékban milyen géneket hordoznak. Az ember ilyenkor szembesül azzal, hogy ez én vagyok. Ez másfajta viszony, mint a másik elfogadása.

PRAE.HU: Miközben ebben az előadásban te egy született amerikait játszol.

Pontosabban egy harmadik világban született, de Amerikában felnevelkedett embert játszom, aki megpróbálja a múltját feltenni egy polcra, és soha többé nem foglalkozni vele, mert be akar illeszkedni, nem akar az lenni, ahonnét jött.

PRAE.HU: Ugyanakkor egy interjúban azt mondtad, hogy az amerikai filmes karrieredet befolyásolja, hogy neked nincsen amerikai arcod.

Így van: nincsen. Rám néznek, és még meg sem szólalok, tudják, hogy kelet-európai vagyok. Művészi szempontból nagyon izgalmasnak találom, hogy a nyelv csak egy nagyon kicsi része annak, hogy valakit egy adott kultúrához tartozónak érzünk-e: mások a gesztusai, a mozgása is. Itt Kolozsváron mindenki tudja, hogy nem tartozom ide, mert másképp vagyok jelen. Meg sem kell szólalnom ehhez.

PRAE.HU: De ezt az előadást bemutatkozásnak is szántátok, nem? Azzal a vággyal készítették, hogy megmutatassátok magatokat. De a gesztusokon például mit tud változtatni Tompa Gábor Amerikában?

Az nem volt célunk, hogy jöjjenek az amerikai filmrendezők, és ebben fedezzenek fel. Ahhoz nagyon drága volt a buli, és nagyon sok energiát fektettünk bele. Nem ez volt az indíték. Ami motivált: a színház nagyon hiányzott mindkettőnknek Tündével, én nagyon szerettem volna már Tompa Gáborral dolgozni, nagyon tetszett a téma: identitáskeresés, szürreális világban, nagyon szerettem volna egy amerikai és kelet-európai kollaborációt, amelyben különböző energiák jönnek össze. Ezt a produkciós céget is azért hoztuk létre, hogy össze lehessen hozni ilyen furcsa energiájú koprodukciókat, ahol mindenki tanul a másiktól. Úgyhogy nem hiszem, hogy ebben felfedezett engem bárki. Amerikában nem lehet úgy kimenni, hogy az ember kopogtat. Amerikában úgy lehet létezni, hogy az ember ajánl valamit. Ezt akartuk: létrehozni valamit, ami minket hajt.

PRAE.HU: Mostanában talán többet vagy Magyarországon és Erdélyben. Lesz egy új film, Pálfi György Mindörökké című filmje. Ebben mikor láthatunk?

Nagyon remélem, hogy tavaszra kész lesz a Mindörökké: nagyon jó kis anyag. Az elmúlt év nagyon sikeres volt abból a szempontból, hogy nagyon sok, főleg amerikai produkcióra hívtak haza, mert Magyarországon forgott. Nagyon furcsa volt, nagyon sokat dolgoztam a nyáron, és nagyon szerettem ezeket csinálni.

PRAE.HU: Hét éve élsz kinn, de hogy tervezed a továbbiakat. Kőszínházban többet játszani, többet hazajönni?

Nagyon jó lenne, ha az ember meg tudná mondani, hogy mi lenne jó. És ha kiderülhetne, hogy tényleg az lenne a jó. Ez sajnos nem így működik. Ebben a hét évben éltem Berlinben, New Yorkban, aztán Hawaiion két évet, ahol színházat csináltam, Los Angelesben még hármat: elfogadtam, hogy ez ilyen. Hogy egy nagyon tág világban létezem. Ott vagyok, ahol van munka, inspiráció, ahová hívnak. Nagyon várom, hogy a Katonában is játsszuk ezt az előadást – annak már pont tíz éve, hogy Gothár Péterrel a Trakhiszi nőket csináltuk, és még korábban volt, hogy Bodó Viktorral a Nagy Sganarelle és társa című előadást készítettük. Nyitott vagyok bármire, és megtartom a kis életemet Budapest és Los Angeles távlatban. Mindenhol van egy kis bázisom.

Fotók: Lindsey Mejia