Nem mintha a Zsivány Egyesnek ne lenne számos erénye, amiért a vállunkra emelhetnénk és rajonghatnánk érte. Bár ez a történet is az eredeti trilógia lepusztult, koszos díszletei között játszódik, és elszórakozik az egyébként nagyrészt fölösleges fan-service elemekkel, nehéz nosztalgiázással, hasztalan múltba révedéssel és az ismerős szituációk, helyszínek és karakterek újrahasznosításával vádolni. A Zsivány Egyesben megvan az ambíció, hogy olyat mutasson a Star Wars mozik rajongóinak, amit korábban még senki, és olyat mondjon a világról, amit a Star Wars világában még nem hallottunk. Például hogy a korábban romantikus idealizmussal ábrázolt lázadóknak milyen szörnyűségeket kell megtenniük a túlélésért, miközben ez az epizód a háborús helyzet áldozatait, az első frontvonalon harcoló közkatonákat arccal és személyiséggel ruházza fel, főszereplővé lépteti elő.

Rezzenéstelen arccal lőnek fejbe rohamosztagosokat, és áldoznak fel mindenkit a nagyobb ügy, a nagyobb jó nevében, miközben a rossz elleni harc szükségességéről és a remény megtartásáról tartanak túlcsurduló patriotizmusba fulladó nagymonológokat. Te meg csak ülsz a moziszékbe süppedve, popcornnal a kezedben, és nem érted, miért ilyen kegyetlenek veled (persze azért csak a 12-es korhatár keretei között).

És bár a remény tovább él, a Zsivány Egyesből hiányzik a mesei feloldás, a mesei kontextus, amely az idealizálásnak létjogosultságot kölcsönözne. Ami helyette van, az pedig egy nagyon cinikus, nagyon sötét, szenvedéssel és reménytelenséggel teli világ. Ez óriási dolog, egyszerre új és bátor tett egy Star Wars cimkével ellátott filmtől, hiszen ez az üzenet, ez a  világkép emberek millióihoz jut el, míg a brand nélkül alig lenne rá kíváncsi valaki, főleg karácsonykor (!). Mikor gondoltad volna, hogy egy Star Wars film próbál (!) majd a közelebb vinni a radikalizálódás és a terror megértéséhez? Vagy ha téged nem is, de szélesebb tömegeket? Persze viccelődtünk rajta, hogy akár ilyen olvasata is lehetne a Star Warsnak (és aki rosszmájú gúnyolódásra vágyik, az most is megtalálhatja a számításait, hiszen eléggé groteszkbe hajló fejlemény, hogy a fehér férfi főhősöket mellőző hősbrigád végsősoron egy öngyilkos osztag), de a Zsivány Egyes eléggé keményen beleáll ezekbe a Kevin Smith-filmekben is kifejtett elméletekbe, még ha a hősei a végén nem is túl büszkék a tetteikre, és belátják, hogy a folyamatos harcban eléggé célt tévesztettek, bár kidolgozatlanok maradnak ezek a lelki folyamatok.

Nekem pedig pont ez vele a bajom, mert ha leválasztjuk a filmről a Star Wars elemeket, akkor egy eléggé szedett-vetett háborús filmet kapunk, melyben csak nagy vonalakban vannak felskiccelve a karakterek és a viszonyrendszerek. Gareth Edwards hangulatkeltési képességei sokáig ügyesen elrejtik ezt a hiányosságot, de végső soron alig-alig tudunk meg valamit a figurákról, akik itt az életüket áldozzák – és ez az impotencia valójában már a két évvel ezelőtti Godzillát is tönkre vágta. Ha vannak a filmben érzelmi mélypontok, azok sem annyira a karakterekhez kötődnek, mint inkább a gyerek-szülő kapcsolathoz, az Erso család klasszikus drámájához, amely nem mellesleg ugyanúgy a Star Wars: Egy új remény újrahasznosítása, mint az Star Wars: Az ébredő Erő.  

Amikor igazán bátornak kellene lenni, a Zsivány Egyes mégsem olyan nagy legény, mint amilyennek elsőre tűnik, és visszabújik a felmenők köpönyegébe. Így a bátorsága is puszta illúzió, én csak "egy Star Wars sztori" vagyok, emeli fel védekezve a kezét, ne akarj összetett karaktereket vagy valós dilemmákat, csak merülj el ebben a szemkápráztató háborús pornóban – amely egyébként valóban lélegzetelállító, és meg is értem azokat, akik ezért ujjongva fogadják ezt az antológia darabot Van abban valami felszabadítóan abszurd, hogy a Disney idén ezt rakja nekünk a fa alá.

Viszont Star Wars címkével a hátadon inkább csak kötelezettségeid vannak, és amikor új útakat keresel, az mindig sokkal inkább dicséretes, mint sem sikeres. Lucas egyszer már megpróbálta politikai intrikákkal vegyíteni a Star Warst, komolyabb hangvételt kölcsönözni neki, de közben biztonsági játékot játszott, és (számos egyéb hiba mellett) folyamatosan visszanyúlt az eredeti trilógiához. A Zsivány Egyes is megpróbál felnőni, de most is csak azt sikerül bizonyítania, hogy a Star Wars a mesék birodalma, idegenül hatnak benne a mi valóságunk elemei.

Érdekes, de, alig egy hónapja az új Harry Potter is hasonlóan vágta a fát saját maga alatt, pedig a mesében rejlő szimbolizmus sokkal többet mond el a valóságról, mint ezek a realizmussal kacérkodó kísérletek. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne lehetne tovább próbálkozni, hiszen a Star Wars univerzum a végtelen bonyodalmak és hősök színhelye – csak döntsük el, hogy kellenek-e a mesei gyökerek, vagy teljesen komolyan vesszük-e magunkat, mert a döntésképtelenség ilyen felemás filmeket szül.

Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet (Rogue One: A Star Wars Story), 2016
Rendező: Gareth Edwards
Forgatókönyv: John Knoll, Gary Whitta
Szereplők: Felicity Jones, Forest Whitaker, Mads Mikkelsen, Diego Luna, Jimmy Smith, Alan Tudyk, Donnie Yen, Ben Mendelshon
Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2016. december 15.
Korhatár: 12